Az ezerarcú reformkori divat

 Korábban már készült egy cikk sorozat a reformkori alsóruhákról, fűzőkről és alsószoknyákról, több bejegyzést is közöltem, amiben korabeli fennmaradt ruhákat elemeztem ki részletesen, szó volt már a főkötők kapcsán arról is, hogy ebben az időszakban mi volt az éppen divatos, sőt külön a reformkori frizuráknak is szenteltem már bejegyzést, nem is említve a magyaros ruhák elhanyagolt viseletét hazánkban ebben a bő 20 évet felölelő korban. Az Év divatja sorozat alatt pedig pont a Reformkorral kezdtem el foglalkozni, így 1824-es évtől kezdve ott már magyar olvasmányok is megtalálhatóak, részletekbe menő leírásokkal. Ezekhez ennek a bejegyzés alján egy csokorba gyűjtve lesznek a linkek megadva.

 Ezek után arcátlanság lenne pont a ruhákat kihagyni, hogy az 1826-'48-as időszakban hogyan is változott az elegáns világ divatja, mert higgyen bárki bármit, nem lehet csak úgy bedatálni egy viseletet, hogy "ilyet hordtak a hölgyek 1826-'48 között." Ez a nesze semmi, fogdd meg jól mentalitás. Egy 1820-as, '30-as és '40-es évekbeli öltözék jól megkülönböztethető egymástól és ha valaki nem tudja pontosan megjelölni a reprezentált évtizedet (minimum, nemhogy évre pontosan) akkor annak melegen ajánlom ezt a rövid áttekintést, amiben középpontban lesz a Reformkor ezerarcú divatja.

 A bemutatáshoz festményeket választottam, mivel ezeken látszik legjobban az élő, viselt divat a lélektelen múzeumi ruhákkal és inspirációként szolgáló fikciószerű divatképekkel szemben. A festményeket dátumozás szerinti sorrendbe állítottam a könnyebb nyomonkövethetőség végett.

                                                     Az 1820-as évek divatja

 A napóleoni háborúk után még igen sokáig fenntartotta magát az Empír stílus irányzat, a derékvonal magasan mell alatt volt, az ujjak mérsékelten bővek voltak és hosszan lenyúltak a csuklóra, a szoknya mellvonaltól lefelé egyenletesen bővült, kis alapbőséggel, díszítés csupán a szegély mentén helyezkedett el.
 1820-tól kezdve ez változott fokozatosan évről-évre. Először is a derékvonal szállt lejebb és széles övvel emelték ki. A mellkas része gazdag és dús paszományozással, különféle rátétekkel volt kiemelve. Az ujjak vállnál puffosabbak lettek, először csak egy golyó alakú dudor emelte ki a vállat, az alatt az ujj többi része simán, lazán omlott a karra. Végül a szoknya is egyre bővebb lett, aminek a térd alá eső részét gyakran előszeretettel díszítették cikornyás rátétekkel, a szegélyt pedig vattázott hengerrel merevítették. A szoknya felső része viszont még mindig simult a csípőre és combra, a bőséget hátul rendezték dúsabb redőkbe. Az általános szoknyahossz a bokáig érő volt, táncoláshoz szánt báli ruháknál ez rövidebb is lehetett.
                                                Louise Christiane Fugl, 1820 körül


                                                         Alida Gerbade, 1821

                                                            Colette Versavel, 1822


                                            Paulina wrüttembergi királyné fiával, 1823

                                                        Ismeretlen női portré, 1824

                                                      Ismeretlen hölgy portréja, 1824


                                                    Ismeretlen család portréja, 1824


Anna holland királyné, 1824

                                                     Mme Casimir Perier, 1824 körül

                                                  Cayla grófné gyermekeivel, 1825


                                                        Lady Nicolls, 1825 körül


Ismeretlen hölgy portréja, 1825 körül

 1826-ra alakult ki a jellemző sonkaujjas ruhaujj (vállnál jelentős mértékben buggyos, fokozatosan szűkülve a csukló felé) és első megjelenésük igazán meghökkentette a divatot annyira nem követő vidéki népeket, mikor a nyári rezidenciákra, nyaralóhelyekre látogató párizsi "beau monde" gigot ujjas ruhakölteményeikben megjelentek.A természetes derékvonalhoz közelebb eső derék, és a csípőnél is bővebb szoknyák kialakulása is megfigyelhető, bár a rövidségüket továbbra is megőrízték. 
 Az évek előre haladtával ezek a főbb stílusjegyek folyamatosan csiszolódtak, ill. léptek át a túlzásokba. A korabeli divatmagazinok tudósítói napirenden tartották szörnyülködésüket az egyre extravagánsabbá váló ujj méretektől kezdve (azt állítva, hogy egy pár ujj elkészítéséhez egy szoknyányi anyaghasználat igényeltetik) az egyre bővebbre redőzött szoknyákon át minden probléma fő forrásáig: az egyre karcsúbbra fűzött derékhoz. Valóban, a hosszú évtizedeken át a finom Empír idomokhoz szokott szemeknek a hirtelen növekedés visszataszítóan hathatott. De minden óvás és intés hiábavaló volt, mert a divat fenntartotta magát és minden új formának új nevet is adott azonnal a megkülönböztetés végett, az extravagancia és a túldíszítettség lett a divatjelszó.
 A karcsú derekat kiemelő öv egyre szélesebb, gyakran hosszú libbenő sallangvégekkel elöl és gyönyörű csattal kiemelve, vagy pedig elöl alul csúccsal végződve, így kiemelve a karcsú derekat; a különféle módokban és irányokban ráncolt derekak hangsúlyozták a kerekded kebleket; a szoknyán a légies, de dús fodordísz vette átt a főszerepet, a vattázott hengereket kiszorítva. Ezeket a fodrokat gyakran helyezték fel a térd vonalánál kissé magasabban két sorban. A cikornyás és nehézkes rátétes díszek átadták a helyüket a sokkal finomabb hímzéseknek és festett mintáknak. A hatalmasra puffasztott ujjakat a legfantáziadúsabban drapírozták, minden egyes új alaknak nevet adva, a csukló hangsúlyos a széles kézelőtől és fodraitól, ó-angol vagy antik csúcsaitól, a nyakat a 17. századi spanyol udvarra emlékeztető csipkebodor választja el a törzstől.
                                           I. Ferenc osztrák császár családjával, 1826


                                            Fredrika Dorotea Vilhelmina svéd királyné, 1826

                                                       Fanny Ebers, 1826 körül


                                                Ismeretlen női portré, 1827 körüli


                                               Marianna porosz hercegnő, 1827 körül


                                                         Duchess de Berry, 1827


                                           Theodor Joseph Ritter és családja, 1827


                               Miksa bajor herceg és Ludovika bajor királyi hercegnő, 1828


                                                   Marie de Valois hercegnő, 1828


                                              Marie d'Orleans hercegnő, 1828 körül


                                               Mrs. A. von Winiwarter a fiával, 1829


                                                Ismeretlen hölgy portréja, 1829


Néhány minta a szeszélyes divatnevekre:


Gallo-Greek derék: a derékon a díszítés V alakú, dea végek nem érnek össze csúcsot képezve alul, a díszítés laposan felhelyezett, nem nyúlik túl a vállvonalon.


Á la Sevigné derék: a kebleken vízszintesen fektetett redőzet van, amit előközépen egy hosszú pánt szakít félbe.


Á la Grecque derék: a redőzet a derékon V alakú, csúcsban végződik (itt Sevigné redőzettel is párosítva).


Á la Circassiene derék: a redőzetek a vállponttól indulnak ki, egymáson keresztbe futva előközépen és a végeikkel oldalvonalig kinyúlva.


En gerbe derék: a szövet V alakú ráncokba van rendezve a derék középpontjától indulva a vállakig.


Á la Enfante derék: a kivágás fél-mély vagy kissé magasabb és kerekded alakú, a szegélyei alul és felül huzalszalaggal vannak végig redőkbe húzva.


Anglo-Greek derék: a ráncolás V alakú a derék csúcsáig vezetve, vállnál szélesen megterülve az ujjakra.


Á la Marie Stuart derék: a derék sima, előközépen csúcsban végződik, kebleknél keskeny redőzettel befejezve.


Fichu-hajtókák: V alakban vezetett lebenydísz, ami a vállakon megterül szélesen és keskenyedik a derék csúcsa felé.


En Paladin gallér: sima lehajló gallér előközépen csúccsal.


En schal derék: V alakban mélyen, elöl-hátul az övig kivágott derék sál hajtókákkal a kivágásnál.


Gigot ujj: sonkaujj, válltól igen bőven elállva fokozatosan szűkül a csuklók felé.


En blouse ujj: laza ráncokba rendezett, könyökig bővebb ujj fajta.


Ó-Angol kézelők.


Á la Marie ujj: a felkar közepénél egy pánttal van leszorítva a buggyos ujj bősége.


Á la Imbecille ujj: válltól a csuklóig hatalmasan bő ujj fajta, a csuklónál behúzva.


Á la Donna Maria ujj: felkaron teljesen buggyos az ujjrész, könyöktől elvágóan lefelé viszont feszes.


Mameluke ujj: válltól a csuklóig teljesen bő ujj.


Marino Faliéro ujj: a felkaron bő buggyos ujjrésszel, pánttal könyök fölött leszorítva és unnan egy kagylóhéj alakú, nyitott leomló résszel kiegészatve 8estélyi ruháknál az alkar fedetlen, nappali ruháknál feszes ujjrésszel megtoldva csuklóig).

Az 1830-as évek divatja

 1830-tól egészen '35-ig a túlzások divatja uralkodik. A frizura a legszeszélyesebb az Ancienne Regime óta, az ujjak ballon méretűre fújtak, a váll különféle gallérokkal és hajtókákkal kihangsúlyozott, a kebleket dúsan redőzött drapéria emeli ki, a karcsúra fűzött derekat a csúccsal végződő sima derék, vagy övvel övezett rész szorítja le, a szoknya körös körül dús ráncokba van fektetve és az alapbősége évről-évre, centiről-centire folyamatosan nő, habár hossza még mindig a bokáig érő. A szoknyák így teljesen simák, díszítetlenek, vagy csak egy kis csipke fodorral, ráfestett mintákkal, vagy hímzéssel vannak ékítve a térdvonal körül. Minden hangsúly a felsőtestre koncentrálódott.
 A pajkos korai '30-as évek felkarolt mindent amit csak tudott a korábbi évszázadokból: kezdve a gótikus ábrákkal és ékszerekkel, át a barokk ruhamintáin, előkerültek a rokokó szövetei is, sőt igazi divat irányzat lett a Pompadour mintás selyem (nem a híres kitartott úrinőt mintázták meg, hanem ez a gyüjtőnév takart minden olyan szövést és mintázatot, ami a 18. századot elevenítette meg ismét, sőt nagyanyáik ruháit is előszeretettel alakították át az új divatoknak megfelelően).
                                                    Anna holland királyné, 1830


                               VII. Fernando spanyol király és Maria Cristina királyné, 1830


                                           Chasseloup-Laubat márkinéja, 1831


                                          A hangverseny: Laura Devéria énekel, 1831


Louise Harduin, 1831


Louisa Lamb, 1831 körül


Marianna holland hercegnő, 1832


                                        Teresa Zumali Marsili grófné a fiával, 1833


                                                        Alida Christina Assink, 1833

Marianna holland hercegnő, 1834


 Ismeretlen hölgy portréja, 1835

                                                       Ismeretlen nő portréja, 1835

 Hogy aztán mi történt 1836-ban? Olyan hirtelen változás állt be, hogy magyarázatot még a divattudósítások se nagyon adnak. Mintha egy nap alatt elsöpörték volna az extravagáns sonkaujjak divatját és helyébe a jóval kényelmesebb, laposabb ujjakat állították volna. Mintha csak a hölgyek és divatárúsaik összebeszéltek volna a felkavaró változás ügyében: a The World Of Fashion 1836-os márciusi divattudósítása még néhány hölgy által viselt, veszélyes divatként említi a szűk ujjakat, aztán az áprilisiban már mint univerzális divatot említi. Onnantól kezdve pedig tiszta volt az út. A vállaktól a felkar feléig dús plisszékbe szorították le a bőséget, könyökrésznél meghagyva valamelyest buggyosan és az alkar felétől csuklóig ismét leszorítva. Esti ruháknál a felkar közepéig érő, sima feszes ujj átvette a hatalmat minden addig ismert buggyok felett.
 A ruha derekát legdivatosabban csúcsban végződve szabták ki alul, a millióféle redőzetet pedig a sima, teshezálló forma győzte le, kebleknél redőzött drapériával vagy széles hajtókával.
 A szoknyák is megnyúltak, nappal már egészen földig érővé váltak, a rövidet már csak tánchoz vették elő. Viszont továbbra is tökéletesen díszítetlenek maradtak, ezzel egyféle komorságot kölcsönözve a megjelenésnek.
 A korábbi évtized játokossága a '30-as évek végére letisztult és szerényebb irányzatnak adott teret.
                              I. Lajos-Fülöp francia király családja körében, 1836 körül


                                       Mrs. John Prescott Knight fiaival, 1836 körül


                                                      Louise Claire Sennegon, 1837


                                                        Fiatal lány kutyával, 1837 körül


                                  Maria Anna Carolina Pia savoyai hercegnő, 1837 körül


                                                            Fiatal hölgy portréja, 1837


                                                Ismeretlen női portré, 1837 körül


                                                 A műteremben (Teleki Róza), 1838


                                                 Ismeretlen hölgy portréja, 1838


                                           Maria Alexevna Olsufyeva grófnő, 1839


                                                  Evdokia Petrovna Sokolova, 1839


                                                       Duchesse de Nemours, 1839


                                                     Madame Achille Flaubert, 1839


                                                                A sakk játszma, 1839

Divat nevek:
Á la Caroline derék: a szabályosan szedett redőzet ráncok a vállaktól indulva átlapolnak egymáson előközépen, az alsót félbeszakítva a felső végig megy a derék aljáig.


Á la Enfant gallér: a gyerekek viselete után elnevezett csipke gallér forma, ami végig egyenletes szélességű és megszakítás nélkül övezi körbe a kivágást.


Á la Louise gallér: csipke gallérból rendezett redőzet a kivágás körül, hátultól az előrészig egyenletes széleségben, majd fokozatosan keskenyedve az előközépig.


En pelerin hajtóka: a derék elöl V alakban kivágott, hátul egyenes vonalú, a vállakon szélesebb, a végek felé keskenyedő hajtókadíss, gyakran a végei átbújtatva az övön.


En coeurs derék: a V alakú kivágás ívelt "szív" idomú, elöl-hátul egyaránt, a csúcs mindig összeér alul előközépen.


Á revers derék: visszahajtott hajtóka vagy gallér, összefüggően halad körbe a kivágás körül. Az alakja lehet csúcsos, mint a képen, vagy fordítva és a vállaktól keskenyedik a középen lévő csúcsok felé, sima egyenletes, gömbölyded is akár.


Á la eventail derék: a derékon a redőzet szabályos legyező alakú ráncokba van szedve.


Corsage uni: mindenféle reőzet nélküli, sima, egyszerű derék. Gyakran a kivágása kiegészítve csike gallérral, vagy kihajtókával, vagy mint a képen kivagdalt szalagdísszel


Á la Caroline ujj: a felkaron pánttal a dudor két részre osztott, könyöktől lefelé feszes sima résszel.


 Béret ujj: a felkar felső részén egyenletes, szabályos redőkbe rendezett buggyos ujjrész, gyakran az alul-felül berakott redőket egymásnak ellentétesen fektetve rendezték el, ezzel csinosabb összhatást keltve és a középen futó cakkos vonalat kialakítva; nappali ruháknál feszes sima alsóujjal kiegészítve, esti ruhákhoz önállóan.


Á la Amadis ujj: a felkar felső részén lévő nagy dudoros rész fokozaosan szűkül be a könyökig, ahonnét sima feszes rész folytatja a csuklóig.


Á la Medicis ujj: a felkaron végig nagyméretű ballon ujj a könyöknél pánttal (vagy anélkül) leszorítva, sima feszes alsóujjal kiegészítve.


Jockey: a vállvarratból induló, túlméretezett lebenyek, amik befedik a dudoros ujj felső részét.

Az 1840-es évek divatja

 Az 1840-es évek divatja homlokegyenest ment minden korábbival, mintha csak elegük lett volna a sok cifraságból, sutba dobtak minden fantáziát, pajzánságot és játékosságot; a divat egy évtizedre meghalt. Ez részben köszönhető Viktória királynőnek és férjének, akik egyféle konzervatív családi idillikus imidzst építettek fel maguk köré, és ezt világra kiterjedő hatalmuknak és korszakban rohamosan fejlődő és sikeressé váló bulvársajtónak köszönhetően terjesztettek, főként saját birodalmukban. Ebben az évtizedben az uralkodó irány a minden felesleges sallangtól mentes, szinte puritán külcsín. A divatos elit dáma így is képes volt öltözékét exklúzívvá tenni, úgy hogy drága, finom selyemből készítette, légies selyemcsipkével ékítve, a kiegészítői pedig a legpompásabb kis műremekek osztályából kerültek ki.
 Először is a ruha derék teljesen sima lett, elöl csúccsal végződve, nyakig zártan kis lehajtott csipke gallérral. Kedvelt változat volt, hogy legyező alakban deréknál beráncolták és a keblek vagy vállak felé a ráncok szétterültek. A kivágott ruháknál a széles, egyenletes csipke gallér vagy a ruha szövetéből készült, előközépen bevágott pelerin dívott, a melleket kiemelő széles redőzet mellett. Az ujjak az évtized elején még megőrízték a könyökre eső kis dudoros részt, felkaron és csuklónál leszorítva a karhoz, de amint az első sima feszes ujjak megjelentek, szépen át is vették a hatalmat. Ezeket a sima ujjakat felül gyakran díszítették egy rövidebb ujjrésszel, aminek praktikai okai is voltak, ugyanis a hosszabb ujj így levehető volt és a rövid ujj nyári viselésre alkalmassabbá tette a derekat. Az évtized végén jelentek meg a csuklónál kissé bővebb fazonok, amiket kis buggyos alsóujjal egészítettek ki. Estélyi, társasági ruhákhoz a sima, félkar közepéig érő szűk ujjak divatoztak, alul kiegészítve dús csipke fodorral, vagy kagylóhéj alakú nyitott leomló fátyolszövettel.
 Szoknya téren nappali ruhákhoz a teljesen sima, díszítetlen minta volt alkalmazva. Díszesebb lehetett, ha gombokkal, paszománnyal, szalagokkal díszítették előközépen. Estélyi vagy társasági ruhákhoz előszeretettel használtak egy rövidebb "tunikát" felsőszoknya gyanánt, amit szabályos közönként enyhén felcsíptek és a felcsípéseknék ékítették, vagy előközépen nyitott volt. De a legdisztingváltabb díszítés a díszruhákhoz 2-3 sor széles csipke volánt volt, vagy a drága szövet önmagában díszítés nélkül szépen redőzve a csípőnél. Az általános szoknyahossz a földig érő volt, bár táncra szánt báli ruháknál ajánlották, hogy 1-2 cm-rel szabják rövidebbre a földtől, így elkerülve a letiprását a szegélynek. Uszályt továbbra is csak a legfényesebb díszruhákhoz, udvari öltözékekhez használtak.
 Érdekesség, hogy az első Princess szabású ruhák, nevezetesen, hogy a derék és szoknya a derékvonal megtörése nélkül, egyben van kiszabva, 1847-ben jelentek meg, ezzel újdonságot hozva a divatvilágba, bár még csak kevesen alkalmazták ekkoriban. És mivel a ruhák egyhangúsága miatt nem nagyon adott más teret a divat a szeszélyes formák elnevezésére, így ez a kis ismeretterjesztő rész kimarad itt.
                                        Olga és Alexandra orosz nagyhercegnők, 1840


                                                            N. V. Evreinov, 1840


                                             Olga Nikolajevna orosz nagyhercegnő, 1841


                                                      Mária Lujza belga királyné, 1841


                                            Johanne Luise Heiberg színésznő, 1841


                                                 Ismeretlen nő és gyerekei, 1841


                                                Euphemia White van Rensselaer, 1842


A Mosigovych nővérek, 1842


Adelaide orleansi hercegnő, 1842


Mária Amália királyné, 1842


                                                Adéle és Alice Chassériau, 1843


                                         Reiss udvari ékszerész gyermekei, 1843


Senora Vestida de Azul, 1843


                                                        Lena Presti Tasca, 1845


Haussonville grófnő, 1845


                                           Ismeretlen család portréja, 1845 körül

 Ismeretlen hölgy portréja, 1845 körül

Ismeretlen hölgy portréja, 1845 körül

                                 Augusta von Preußen hercegnő (később német császárné), 1846


                                                        A Robinson nővérek, 1846


                                                   Az özvegyi gyász eldobása, 1846


 Ismeretlen nő portréja, 1846 körül

 Ismeretlen házaspár, 1846 körül

Sofia Vasiyevna Sukhova-Kobylina önarcképe, 1846 körül

Sukhova-Kobylina nővérek, 1847


Mária Lujza Montpensier hercegnéje, 1847

                                                   Angela Burdett-Coutts bárónő, 1847


                                      Mademoiselle Marie Therese de Cabarrus, 1848


Rotschild báróné, 1848

Anna Fjodorovna orosz nagyhercegnő, 1848


                                           Mrs. Partridge és a húga Miss Croker, 1848 körül


                                                             A sál kötése, 1848 körül


                                           Mária Alexandrovna orosz nagyhercegnő, 1849


                                                   Ismeretlen hölgy portréja, 1849


                                                         Bellefonds grófnő, 1849

 Így van az, hogy a reformkor egyik évtizedéből vett ruha semmiben sem hasonlít a másik évtizedbelire. És csakhogy legyen egy kis divatképes áttekintő is gyorsan:
1826, 1834 és 1845, ugye, hogy nem ugyanaz?


Linkek a reformkor további tanulmányozásához

Az év divatja sorozat részei.
Összefoglaló a 19. századi főkötő mániáról.
A sziluett kialakításának a részei: alsószoknyákfűzők és a fehérneműk.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések