Kialakítani a sziluettet: Reformkori alsószoknyák
Még mielőtt nagyon belemélyednénk a reformkori alsószoknyákba ki kell emelnem három fontos kritériumot a korhű sziluett eléréséhez:
1.) Ne viseljünk abroncsot! Helyette válasszunk lószőrből készült aljat! Egyszerűen azért, mert az első abroncsos alsószoknyák majd csak az '50-es évek közepén jelennek meg, tehát a Reformkor idején nem is léteztek még.
2.) Ne készítsük nehéz szövetből az alsószoknyákat, még ha a populáris közhiedelembe sajnos berögzült is, hogy "régen nehéz alsószoknyákat viseltek a nők". Nem igaz, nehéz szövetből nem lesz jó alsóruha, mert lehúzza a súlyánál fogva saját magát.
3.) Hiába a kör alakú harangszoknya idom az ideális, a far mindig kiemeltebb, míg az előrész laposabban tartott. Ennek az eléréséért kis farpárnákat viseltek a divatos hölgyek.
Szóval, az első pont kapcsán jöhet a jogos kérdés, hogy milyen technikákkal állították elő abroncsok nélkül a harangszoknya idomot? A válasz erre a következő háromféle megoldás:
Amennyiben ilyen lószőrből szeretnénk készíteni az alsószoknyát, mindenképp figyelembe kell venni, hogy ezt a szövetet a szegélyeknél nem lehet vissza hajtani, hanem egy sima vászon pánttal kell eltisztázni, ill. ugyan ilyen vászonba foglaljuk a derék felé eső felső részt, amit így ráncokba tudunk szedni és az öv is sima vászonból készüljön.
A lószőr krinolin az 1840-'50-es években élte igazán világát. A magyar divatlapok újdonságként 1840-ben említik először.
Legjobb a finom batiszt, puplin, zsebkendővászon, pamut chiffon vagy pamut organtin (ezt keményíteni sem kell, mert megáll magától). Zsinórozáskor beilleszthetjük a zsinórokat egészen egymás mellett, ebben az esetben a középvastagot válasszuk; vagy bizonyos közökkel, ekkor felváltva lehet a vastagabb és közepes is. Egészen vastag zsinórt jó 2 cm-es közökbe illesszük be egymástól, sohase sűrűn egymásra, különben ismét a túl nehézkes alj esete merülne fel. A zsinórozási sorokat szélesebb behajtásokkal is ki lehet egészíteni. Arra is ügyeljünk oda, hogy ne érjen fel egészen a derék övéig a zsinórozás, hanem maximum 20-25 cm-re tőle legyen az utolsó sor, de ha csak térdig vagy combközépig ér fel, az is elég. Elkészültével az egész alsószoknyát "megáll magától" keménységűre keményítsük ki, ezzel hangsúlyosabb lesz a kívánt harang idom. Vannak olyan múltidézők, akik szerint ez nem kell, mert a zsinórok tartják az idomot, de mások szerint akkor lesz igazán tartós harang alakú az alj, ah ki van keményítve. Ezt ki-ki döntse el magának.
A zsinórozott alsószoknya az egész reformkor ideje alatt divatos volt. Már az egészen korai 1820-as évekbeli alsószoknyák is pár sor zsinórozást mutatnak a szegélynél.
A matelassék habár igen divatosak voltak már az előző évszázadban is, igazán az 1840-es évektől váltak újra általánosan kedveltté.
1840 körüli matelassé alsószoknya fehér pamutból, alul csipkézve. Ezt valószínűleg csak házon belül használták, mert kifogástalan állapotban maradt fenn.
Az alsószoknyát úgy készítsük, hogy szélesebb legyen az alsó bősége, mint a krinoliné, különben nem fog szépen redőzni rajta; és ez igaz a felsőszoknyára is, ha mindent egy átmérőre készítünk, akkor az egész feszülni fog, mint a lufi. Ha alsószoknyát készítünk, mindig figyeljünk oda arra, hogy ne érjen le földig, legjobb ha csak bokáig ér, ill. 5 cm-rel rövidebb a felsőszoknya szegélyénél, ha az sem földig érő, rövidebb. A krinolinok is ugyanígy rövidebbek legyenek!
Az alsószoknyák is ugyan olyan könnyű szövetből készüljenek, mint fentebb említettem, könnyű csipkével, madérával díszítve; készülhet úgy is, hogy az egész alsószoknya alapja piké vagy puplin ingvászon, és arra a fodrok a légiesen könnyebb batisztból vagy muszlinból kerülnek fel. A fodrokat mindig úgy illesszük egymás fölé, hogy a feljebb eső fodor szegélye néhány cm-rel ráessen az alatta lévő fodor felső szegélyére, tehát ne legyen köz a két fodor között.
Színre nézve a szép, tiszta fehér a mérvadóm, még díszítésükben is kerüljük a színes hímzéseket, szalagokat; tökéletesen patyolatfehér legyen minden
Sokat lendít a korhűségen, ha készítünk egy ún. illemszoknyát is, amit közvetlenül a fűző alatt, a nappali nadrág és női ing fölött viseltek (de ízlés szerint lehet a fűző fölött, közvetlenül a krinolin alatt is hordani). Ez egészen rövid volt, többnyire a nadrág száráig ért, kisebb bőséggel szabták, mint a rendes alsószoknyákat és lehetett színes is. Ez lehet teljesen díszítetlen is, hiszen ha csak "baleset" nem történik, senki sem fogja látni; innen is ered a neve. Az illemszoknyát készíthetjük pikéből, piké-barchentből, perkálból, és könnyebb vásznakból is nyárra, télre pedig flanelből.
Alsószoknyákhoz szabásmintát nem tudok mutatni, csupán annyi javaslatot tenni, hogy a divatos szoknya idom szerint szabjuk, de kisebb felső és alsó bőséggel. Ahogy a fennmarad mintáknál levett bőségen is látszik, 1825-ben az alsó bőség még csupán 2 méter, ami a reformkor végére majd 3 méterre nő.
Az American Duchess nemrég tett fel youtubera egy teljes készítési útmutató zsinórozott alsószoknyák készítéséhez, ami nagy segítség!
A korhű sziluett eléréséhez a következő sorrendben vegyük fel a különféle alsóruhákat:
- Nappali ing és nadrág
- Illemszoknya (harisnyát és cipőt a fűző előtt opcionális felvenni még)
- Fűző
- Farpárna vagy fodor
- Krinolin, zsinórozott vagy matelassé alsószoknya
- Fodros alsószoknyák
- Felsőruházat
Remélem ezek után mindenkinek sikerül egy szép és jó tartású alsószoknyát készítenie a reformkori öltözékéhez!
1.) Ne viseljünk abroncsot! Helyette válasszunk lószőrből készült aljat! Egyszerűen azért, mert az első abroncsos alsószoknyák majd csak az '50-es évek közepén jelennek meg, tehát a Reformkor idején nem is léteztek még.
2.) Ne készítsük nehéz szövetből az alsószoknyákat, még ha a populáris közhiedelembe sajnos berögzült is, hogy "régen nehéz alsószoknyákat viseltek a nők". Nem igaz, nehéz szövetből nem lesz jó alsóruha, mert lehúzza a súlyánál fogva saját magát.
3.) Hiába a kör alakú harangszoknya idom az ideális, a far mindig kiemeltebb, míg az előrész laposabban tartott. Ennek az eléréséért kis farpárnákat viseltek a divatos hölgyek.
Szóval, az első pont kapcsán jöhet a jogos kérdés, hogy milyen technikákkal állították elő abroncsok nélkül a harangszoknya idomot? A válasz erre a következő háromféle megoldás:
A krinolin
A krinolin nem az abroncsos alsószoknyát jelenti, hanem a lószőrből készült aljat. Franciául ugyanis a "crin" lószőrt jelent. Természetesen nem tiszta lószőrből szőtték, hanem keverték pamut vagy len szálakkal. Erre is simán rá lehetne vágni, hogy biztos nagyon nehéz volt, pedig a jó krinolin szövet egyáltalán nem volt sűrűn szőve, sőt egész áttetsző. Mégis a szálak olyan erősek, hogy lengesége mellett is a fennmaradt példányok bő 150 év elteltével is tartják a formájukat.Amennyiben ilyen lószőrből szeretnénk készíteni az alsószoknyát, mindenképp figyelembe kell venni, hogy ezt a szövetet a szegélyeknél nem lehet vissza hajtani, hanem egy sima vászon pánttal kell eltisztázni, ill. ugyan ilyen vászonba foglaljuk a derék felé eső felső részt, amit így ráncokba tudunk szedni és az öv is sima vászonból készüljön.
A lószőr krinolin az 1840-'50-es években élte igazán világát. A magyar divatlapok újdonságként 1840-ben említik először.
1840-es évekbeli lószőrszoknya eleje és hátulja. A széles, csúcsos övvel el tudták kerülni a nem túl kellemes külcsínű "kismama pocak" hatást.
1840 körüli sávozott lószőrszoknya, egy fodorral megtoldva. Ez igazán lenge darab, még a próbababa finom fekete rácsozása is átlátszik rajta.
1840-es évekbeli krinolin szalaggal megkötve.
A zsinórozott alsószoknya
A korabeli hölgyek otthon is könnyen elkészíthették maguknak, csupán megfelelő szövet, zsinór és türelem kellett hozzá. Ha zsinóros alsószoknyát készítünk, akkor válasszunk közép vagy egészen vastag pamut vagy lenzsinórt. Szövetnek ismét könnyűt vegyünk, mivel kétrét lesz hajtva és kizsinórozva, a túl nehéz szövet kilógná magát idővel és kényelmetlenül nehéz lenne a viselése!Legjobb a finom batiszt, puplin, zsebkendővászon, pamut chiffon vagy pamut organtin (ezt keményíteni sem kell, mert megáll magától). Zsinórozáskor beilleszthetjük a zsinórokat egészen egymás mellett, ebben az esetben a középvastagot válasszuk; vagy bizonyos közökkel, ekkor felváltva lehet a vastagabb és közepes is. Egészen vastag zsinórt jó 2 cm-es közökbe illesszük be egymástól, sohase sűrűn egymásra, különben ismét a túl nehézkes alj esete merülne fel. A zsinórozási sorokat szélesebb behajtásokkal is ki lehet egészíteni. Arra is ügyeljünk oda, hogy ne érjen fel egészen a derék övéig a zsinórozás, hanem maximum 20-25 cm-re tőle legyen az utolsó sor, de ha csak térdig vagy combközépig ér fel, az is elég. Elkészültével az egész alsószoknyát "megáll magától" keménységűre keményítsük ki, ezzel hangsúlyosabb lesz a kívánt harang idom. Vannak olyan múltidézők, akik szerint ez nem kell, mert a zsinórok tartják az idomot, de mások szerint akkor lesz igazán tartós harang alakú az alj, ah ki van keményítve. Ezt ki-ki döntse el magának.
A zsinórozott alsószoknya az egész reformkor ideje alatt divatos volt. Már az egészen korai 1820-as évekbeli alsószoknyák is pár sor zsinórozást mutatnak a szegélynél.
1825 körüli vállpántos alsószoknya, alul több sor vastag zsinórral, két keskeny és egy vastagabb behajtással. Az alsó bősége 205-206 cm, a hossza 118 cm.
1835 körüli zsinórozott alsószoknya.
1845 körüli zsinórozott alsószoknya, ennek az alsó bősége 266 cm. Ez is csúcsos övre van illesztve.
A matelassé alsószoknya
Ma már steppelésnek hívjuk, de régen a francia megfelelője volt divatban, azaz matelassé. Ennek lényege, hogy egy 3 rétegű, jóféle alsószoknyát kapjunk, ami a szövet vastagsága és a kivarrás által tartja a formát. A legtöbb ilyen matelassé alsószoknya állt egy külső színes selyem szövetből, vatta vagy flanel közbélésből (a flanelt lehet duplázni is ha szükséges) és egy sima vászon bélésből. A rávarrt minta pedig a lehető legszebben volt készítve. Itt is egy sima vászon övbe foglalták a szövet rétegeket, alul pedig koptatóval szegték be. A színes selyem lehetett kék, vörös, drapp vagy barna, sőt fehér is csupán a fennmaradt példányok alapján. De fehért ne nagyon válasszunk, mert az hamar koszolódik, kiváltképp, hogy ezeket leginkább ősszel, télen és a tavaszi hűvösebb napokon viselték. Egy ilyen alsószoknya fölé aztán már nem is kell több.A matelassék habár igen divatosak voltak már az előző évszázadban is, igazán az 1840-es évektől váltak újra általánosan kedveltté.
1845 körüli drapp selyem matelassé alsószoknya.
1845 körüli királykék selyem matelassé alsószoknya és a belseje.
1840 körüli zöldes selyem matelassé alsószoknya.
Ha elkészült a korhű krinolinunk, zsinórozott vagy matelassé alsószoknyánk, ideje elkezdeni a valódi alsószoknyákat, amik erre fekszenek fel és légiesebbé teszik a külalakot. Krinolinra vagy zsinórozott alsószoknyára készítsünk egy fodros alsószoknyát, amit aztán megborítunk egy simával, aminek csupán az alján van némi hímzés, vagy behajtás, csipke, stb. dísz. Ez azért kell, hogy a fodrok vonalát kiegyenlítse. A fodros és a sima alsószoknyát felül össze is varrhatjuk, és egyként egy övpántba foglaljuk be, ezzel redukálva a derékra eső pántok tömegét.Alsószoknyák
Az alsószoknyát úgy készítsük, hogy szélesebb legyen az alsó bősége, mint a krinoliné, különben nem fog szépen redőzni rajta; és ez igaz a felsőszoknyára is, ha mindent egy átmérőre készítünk, akkor az egész feszülni fog, mint a lufi. Ha alsószoknyát készítünk, mindig figyeljünk oda arra, hogy ne érjen le földig, legjobb ha csak bokáig ér, ill. 5 cm-rel rövidebb a felsőszoknya szegélyénél, ha az sem földig érő, rövidebb. A krinolinok is ugyanígy rövidebbek legyenek!
Az alsószoknyák is ugyan olyan könnyű szövetből készüljenek, mint fentebb említettem, könnyű csipkével, madérával díszítve; készülhet úgy is, hogy az egész alsószoknya alapja piké vagy puplin ingvászon, és arra a fodrok a légiesen könnyebb batisztból vagy muszlinból kerülnek fel. A fodrokat mindig úgy illesszük egymás fölé, hogy a feljebb eső fodor szegélye néhány cm-rel ráessen az alatta lévő fodor felső szegélyére, tehát ne legyen köz a két fodor között.
Színre nézve a szép, tiszta fehér a mérvadóm, még díszítésükben is kerüljük a színes hímzéseket, szalagokat; tökéletesen patyolatfehér legyen minden
1825 körüli alsószoknya az alján két likacsos hímzett fodorral és zsinórozással.
1828 körüli felsőrészes alsószoknya, sajnos a kisméretű képen nem látszik pontosan, hogy azok az alján zsinórok vagy csak sima behajtások. Az alja szép széles madérával van díszítve és a mellkivágás is fodros csipkével.
1830 körüli gyönyörű alsószoknya, igen könnyű szövetből (valószínűleg muszlin), dúsan díszítve az alján levél mintás hímzéssel. Ezen jól látszik, hogy ezeknek a fodroknak miként kell egymásra hullaniuk. A derekánál csak vissza van fércelve huzalszalagra, nincs külön öv.
1840 körüli sima alsószoknya, alul két sor többszörös behajtással, amik dudorozást fognak közre, az alja pedig rovátkolt hímzéssel szegélyezve.
Sokat lendít a korhűségen, ha készítünk egy ún. illemszoknyát is, amit közvetlenül a fűző alatt, a nappali nadrág és női ing fölött viseltek (de ízlés szerint lehet a fűző fölött, közvetlenül a krinolin alatt is hordani). Ez egészen rövid volt, többnyire a nadrág száráig ért, kisebb bőséggel szabták, mint a rendes alsószoknyákat és lehetett színes is. Ez lehet teljesen díszítetlen is, hiszen ha csak "baleset" nem történik, senki sem fogja látni; innen is ered a neve. Az illemszoknyát készíthetjük pikéből, piké-barchentből, perkálból, és könnyebb vásznakból is nyárra, télre pedig flanelből.
1823-as karikatúra díszes dámát ábrázol, aki a hosszú, fehér nappali inge és a kék fűzője közt egy sárgás illemszoknyát visel.
1830 körüli fűzős karikatúrán a tortúrát szenvedő hölgyön sárga színű, térdig érő, bőven vett illemszoknya van.
1835-ös festmény öltözködő nővel. Ez az ékrü alsószoknya tulajdonképen az illemszoknya, itt a fűző fölött viselve.
A far kiemelése
Egy újabb sarkalatos pontja a korhű sziluett kialakításának. Ha megnézzük a korabeli divatképeket, festményeket a gazdag, arisztokrata hölgyekről, vagy a korai fényképeket azt látjuk, hogy a szoknyák hátrésze hangsúlyosabban megemelt, elállóbb. Nem véletlenül, a 19. században imádták a szép kerekded popsit. Hogy ilyen szépen gömbölyödjék a hátsó rész a hölgyek különféle formájú kis farpárnákat, dúzokat alkalmaztak.
1830 körüli farpárna két kicsipkézett szélű fodorral megtoldva.
1830 körüli karikatúra, amin az urak a hölgy szépségét lesik, miközben a háttérben a fűző és dúz bolt kirakatában az illúziót keltő berendezések láthatóak. Rögtön az ablaknál két fűző, felül felakasztva pedig a fehér fodros farpárnák lógnak.
1830 körüli karikatúra a divatos dámát figurázza ki, miközben egy nagyobb farpárnát ábrázol, több sor rovátkolt rátéttel és kis piros dúzzal a felső részén.
Alsószoknyákhoz szabásmintát nem tudok mutatni, csupán annyi javaslatot tenni, hogy a divatos szoknya idom szerint szabjuk, de kisebb felső és alsó bőséggel. Ahogy a fennmarad mintáknál levett bőségen is látszik, 1825-ben az alsó bőség még csupán 2 méter, ami a reformkor végére majd 3 méterre nő.
Az American Duchess nemrég tett fel youtubera egy teljes készítési útmutató zsinórozott alsószoknyák készítéséhez, ami nagy segítség!
A korhű sziluett eléréséhez a következő sorrendben vegyük fel a különféle alsóruhákat:
- Nappali ing és nadrág
- Illemszoknya (harisnyát és cipőt a fűző előtt opcionális felvenni még)
- Fűző
- Farpárna vagy fodor
- Krinolin, zsinórozott vagy matelassé alsószoknya
- Fodros alsószoknyák
- Felsőruházat
Remélem ezek után mindenkinek sikerül egy szép és jó tartású alsószoknyát készítenie a reformkori öltözékéhez!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése