Kialakítani a sziluettet: Reformkori fehérneműk

  A reformkorban hiába változott évtizedenként a divatos női sziluett: puffadtak és dagadtak a sonkaujjak és szoknyák, fűzték egyre karcsúbbra a derekat, egyik szélsőségtől a másikba csapongott a divatszeszély; egy dolog biztos mindig változatlan maradt és ez a legalsóbb fehérnemű.

  A korhű fehérnemű egy nappali ingből és nadrágból állt. Az egyszerű inget már ősidők óta viselték, formája egy hosszú zsák oldal asalyokkal megtoldva, a bővebb fazon végett.A nyakkivágás lehet egészen mély vagy zárt, simán szalagokkal beráncolva vagy díszes hímzett vállbonccal a mellkashoz foglalva. Az ujjak ekkoriban még hosszúak, a '20-'30-as években jellemzően enyhén buggyosak, alkalmazkodva a hatalmas sonka ujjak divatjához. Később viszont már egészen testhez álló, szűkített idomúak. Jellemzően az egyenes részből szabott ujjakat egy hónalj cviklivel egészítették ki.

  A női nadrág viszont teljesen modern találmánynak számított, azelőtt elvétve viseltek a hölgyek bármiféle ilyesmit a szoknyáik alatt. Az empire korszakban kezdte meg hódító útját, miután az áttetsző, lenge muszlin ruhák szégyen nélkül tárták fel a női bájakat, még a nem kíváncsi szemek előtt is. Emellett a könnyű szövésű ruhák semmi meleget nem adtak, szűkségessé vált főleg a hűvösebb időkben egy extra réteg. Ezek a korai nadrágok igencsak hosszúak voltak, majdnem bokáig értek! Valóban mindent takartak, amit a ruha nem.

  Fehérnemű anyagnak könnyű vásznakat válasszunk, a nehéz lepedővászon egyáltalán nem való alsóruhához. Legjobb a sima fehér batiszt, puplin, perkál, pamut chiffon vagy az ún. zsebkendővászon, ezek mind pamutból a legjobbak, de a finoman szőtt lenvászon is ideális választás. Leginkább az alsóruháknál és a fehérneműnél a legfontosabb, hogy természetes anyagból készült szövetet válasszunk, a műszál itt tudja a magát legjobban megbosszulni!

  Színe mindig fehér, díszítése is fehér csipke, hímzés, szalag. A hölgyek ebben a korszakban még maguk készítették a fehérneműiket, így aki szeret kézimunkázni vagy most gyakorolja a hímzések csínját-bínját, annak jó terepet szolgál a különféle hímzések, csipkézett szegélyek kivitelezésére.

1835 körüli nappali ing, fehér hímzett vállbonccal, ujj pántokkal.

 1840 körüli sima női nadrág, hímzett szegéllyel.

 1840 körüli buggyos női nadrág.

Szabásminta tippek

Korabeli szabásminták segítségével könnyen és gyorsan elkészíthetőek ezek a finom női alsóneműk:

  A fenti 1820 körüli női ing finom fehér vászonból készült. A múzeum levette hozzá a szabásmintát is, amely szerint az ing áll egy elő- és hátrészből, amihez a bal oldalon oldal asaly van toldva. Vállnál egy félbe hajtott vállpánt tartja meg az inget, amihez az ujj van csatlakoztatva. Az ujj egy kis cviklivel van alul megtoldva. Aztán felül a szövetbe huzalszalag van illesztve, ez tartja össze felül az inget.

  1840-es minta: az 1. ábra adja az oldal asaly mintáját, amit a másik egyenes szélhez hozzá kell toldani (ha nem elég széles a szövet), 2. ábra mutatja az ékek kivágását a nyakrész köré, 3. ábra pedig az ujjakat. Ezeket ferdén a szálirányra fektetve szabjuk ki, felső szélük, ami csatlakozik az inghez lesz a kanyarított idomú rész, itt könnyedén beráncoljuk. A 8. ábra az ing részeket mutatja. Felül elöl és hátul is sűrű ráncokba van szedve és ferdepántba foglalva.

  1844-es női ing a Journal Des Demoiselles francia magazinból, az 5. ábra adja teljes elő és hátrészét (nyakkivágásnál a felső vonal jelöli a hátrészt, míg a dupla vonallal rovátkázott, mélyebb kivágás az előrészt). Ha elég széles a szövetünk akkor a jobb oldal szerint oldal asaly hozzátoldása nélkül kiszabhatjuk mindkét oldalon. Ha nem elég széles, akkor a jobb oldalon az ujja alatt kivágott háromszöget kell betoldani mind az elő- és hátrészhez is. Ujjaknak a jobb felső részen mutatott két téglalap idomot vesszük. Ezek alá hónalj cvikliket toldunk be négyzetből kiszabott, háromszögbe hajtott szövet részecskékből (ahogy a 11. ábrán is látszik a teljes mintán). A 7. ábra a hónalj alá kerülő toldás az ing részen, ennek a vonalkázott körvonala látszik a 11. ábrán. A 8.-10. ábrák a különböző pántok és szalagok, amik beszegik a felső részét az ingnek. Az inget hátul teljes hosszában ráncoljuk, míg elől mellnél és az előközép bevágása alatt.

  Ez az 1860-as minta, ugyan későbbi de jól mutatja az egyszerű vállboncos elrendezést. Az ingrész két külön álló, elő- és hátrészből áll, amiket a vállbonc csatlakoztat össze. Az oldal itt is egy asallyal van megtoldva. Az ujjakon kell annyit változtatni, hogy megfelelően hosszú és buggyos vagy szűk legyen, mert ez a rövid, pántba foglalt ujj még nem volt divatban a reformkor idején. Női nappali ingek szabásakor fontos méretet venni a váll szélességéről, az hónalj kerületről az ujjak végett; és az ing hosszához, hogy bőven térd alá érjen. Egyébként a bő zsák idom több pontos méretvételt nem igényel.

  Az 1840-ben publikált The Workwomen's Guide nőknek szóló háztartástani kis könyvben megjelent nadrágok közül ez a kettő a legpraktikusabb: az első egy buggyos forma, térd alatt huzalszalaggal összefogva, a második pedig a sima, egyenes fazon. Mindkettő egyszerű derék pánthoz van szabva, amik hátul gombbal kapcsolható. Női nadrág készítésénél nagyon fontos, hogy középen ülepnél ne szabjuk össze. Tehát, a felső mintánál B-től C-ig varrjuk össze egyenként a nadrág szárakat, az alsó mintánál pedig A-tól E-ig. A nadrág szárakat ki lehet szabni a félbe hajtott szövetből, úgy, hogy a felsőnél A-tól E-ig, az alsónál B-től G-ig essen a hajtás mentén az egyenes vonal, ez lesz a külső széle a nadrágnak. Mindig a nadrág magasabb vonala a hátulja (a felsőnél E-től G-ig, az alsónál G-től Z-ig), míg az ejtett vonal az előrészre esik (a felsőnél E-től F-ig, az alsónál G-től S-ig).  Nadrág készítésekor fontos megmérnünk a hosszt, ami alapján a szárakat szabjuk, ebben az esetben, hogy egészen lábszár középig érjenek; és a derék bőséget, kellő ráhagyással, hogy szépen termethez tudjuk ráncolni felül ízlés szerint. A derékpántnak viszont feszesen kell körbe fognia a derekat, itt fontos a pontos méretezés. Természetesen készíthetjük úgy is a nadrágot, hogy nem legalul az ing alatt, hanem majd a fűző felett fogjuk viselni, ebben az esetben a befűzött derék méretéhez kell venni a pántot és az inget betürködni a nadrág alá. Mindegyik megoldás korhű, személyes ízléstől és kényelemtől függ!
A nadrágokról még annyit fűznék hozzá, hogy nem volt a viselése univerzális, majd csak az abroncsos szoknyák idejétől számítva válik szükségessé, mert azok az imbolygó szerkezetek megbízhatatlanok voltak a hölgyek erkölcsére nézve!