Kialakítani a sziluettet: Második rokokó kori fehérneműk és fűzők

  A reformkori fehérneműk nem változtak szignifikánsan a második rokokó ideje alatt:
-A női ingek továbbra is lágyabb pamutvásznakból (muszlin, cambric, shirting), egyre ritkábban lenvászonból készültek, hosszabb-rövidebb ujjal, igen bő és hosszú testtel. Mellrészen a bőséget dús ráncokba szedték, csipkével vagy hímzéssel díszítették, vagy sima vállboncba foglalták.
-A női nadrágok viselete továbbra sem általános, inkább télen vették fel gyakrabban, csípőnél ezek is még mindig igen bővek, sok apró ráncba szedve a bonchoz, középen nyitottak, a lábszárrész továbbra is igen hosszú, a csizma száráig is leér, csak az aljánál díszített szolidabban az egyszerű ruhákhoz és pazarabbul a gazdagabb estélyi és egyéb alkalmi öltözékekhez. Szövetük ezeknek is a muszlinfélék, főleg az erősebb szövésűek, mint pl. a cambric, jaconet vagy renforcé, shirting vásznak.
-Ami újdonság, hogy a '60-as években megjelent az egyben szabott nappali ing és nadrág, ezt főleg nyárra ajánlották, mikor is a több réteg viselése kellemetlen lett volna.

  A fehérneműkre ennél többet nem is áldoznék, hisz a linkelt reformkori fehérneműs bejegyzésben leírtak továbbra is érvényesek, a szabásminták felhasználhatóak; aki esetleg készített reformkori alsóneműket nyugodtan viselheti második rokokós ruha alá is!

MINTÁK NAPPALI INGEKRE

1851:

1860:

1861:

1862:

1865:

1866:

1867:

MINTÁK NŐI NADRÁGOKRA

1860:

1861:

1862:

1864:

1865:

1866:

1867:

  Fűző téren viszont már történtek változások, az ipari fejlődéssel és a szabászat tökéletesítésével a fűzők is egyre szakszerűbbek lettek. Igaz az '50-es évek még bőven a kísérletezés időszaka volt: 
-Elöl a nyitáshoz és záráshoz a praktikus, ám még mindig drága és helyenként nehezen beszerezhető gépezet (busk) pótlását próbálták megoldani különféle csatos pántokkal
-Hátul a fűzés kioldását próbálták gyorsabbá és könnyebbé tenni a fűzőlyukakból kihúzható vékony pálcákkal
-Elasztikus részt illesztettek be vagy az oldalrészekhez, vagy hátulra a nagyobb hajlékonyságért és kényelemért
-A vállpántok eltűntek
-A fűzők már csak bevert ringlikkel készültek

  Ezen próbálkozások mellett az '50-es években még mindig jelen van az elöl egyben szabott, tehát csak hátul fűzéssel nyitható és zárható fűző is, de ez a '60-as évekre eltűnik, a sok próbálkozás felett pedig diadalmaskodik a praktikus gépezet. 1860-tól már minden fűző elöl nyílik szét.

  A fűzők alakja is változott a divatos sziluett alakulásával: mellrésznél igen gömbölyded, csípőre kényelmesen felfekszik, mindkét helyen jó sok ékekkel megtoldva; az 1850-es években még különféle divatnevekkel disztingválták őket bármilyen kis változás is merült fel, később már csak attól függően, hogy mellre és csípőre mennyire nyúltak rá, hosszúnak vagy rövidnek hívták a fűzőket. Újdonság a csak a derekat szorító, igen rövid ceinture fűző.

  Anyagában a fűzők a nappali egyszerű ruhákhoz használatosakéhoz a legerősebb pamutszövetek voltak, mint pl.: coutil (nálunk angol bőrnek hívták), zsávolyszövetek és erős vásznak. Estélyi ruhákhoz természetesen kívülről már drága selyemszövettel és csipkékkel, hímzéssel díszítették.

 Nappalra a kedvenc színek a fehér és szürke volt, estére a fekete, kék, piros. Gyakran látni a fűző előközepén, alul egy nagy kapcsot, ez az alsószoknya (vagy ha felül hordták akkor a nadrág) rögzítésére szolgált, hogy mozgás közben ne kússzon fel a derékon.

  A Der Bazar német női divatlap 1858-ban pedig így írt kis felvezetőt a legújabb divatos fűzőkhöz:
"Igen sokban hozzá tartozik egy tökéletesen elegáns női öltözékhez; nem a drága köntös, nem a bűbájos frizura, nem is a kecses lábbeli, hanem a szakértő szemeknek óhatatlanul is az öltözék dereka tartozik a toilette főbb körébe, és megköveteli a gondos figyelmet miáltal kevesebb hiba fog látszani, mert úgyszólván az alapot alakítjuk ki, mi bármelyik értékesebb öltözék megalkotásához szükséges, amit csaknem szó szerint "viselünk".
Jelenlegi öltözékünk "viselté" válik, és ezen viselet egyaránt megtámogatva fűzővel és alsószoknyával.
A fűzőkészítést, mint minden a divat területéhez tartozó hathatós iparágat, új korunk jelentősen tökéletesíti, és pediglen ehhez feladatot is támasztott, nevezetesen azt a követelményt, ami által a befűzött termet elbűvölővé is válik, egyúttal lehetőleg kényelmes és egészen elegáns is, úgyszólván kecses lesz.
Tehát a legelegánsabb fűzőkhöz főként francia zsávolyt használnak; csaknem mind vállpánt nélkül; csak a közönséges vállfűzőkhöz és a különösen hosszúakhoz van vállpánt erősítve, azért, mert a modern fűző szabása a gyengéd halhéjakkal alátámogatva nyújtja ezt, anélkül, hogy a termetet merev tartásra kényszerítené.
A fűzők eredeti befűzését, valamint a kioldását ugyanazon sok éve közismert többféle találékony készülék könnyíti meg, amik közül az elegáns fűzők vásárlóinak csupán választaniuk kell, mert ezek az eszközök bármelyik formához beilleszthetőek.
A legnépszerűbbek, szinte kizárólagosan elismert fűzők azok, melyek gépezettel készültek, melyek hátul fűzőzsinórral záródnak, kettő felül és kettő alul, valamennyi keresztben befűzve a derék közepénél találkozva. A fűző felvétele előtt ezeket a zsinórokat csupán lazán kell tartani, amíg a fűzőt összezárjuk a gépezettel. Csak ezután lesz a négy, a hátsó középen együttesen összefogott fűzőzsinór szorosan meghúzva, és megkötve a derékon.
Tagadhatatlanul a naponkénti befűzés szokása ilyetén jelentősen leegyszerűsödik és könnyebb lesz, mégis a leleményes ipar még ezzel sem elégedett meg, hanem arra törekedett, hogy a zsinórok megtartását egy eredeti eszközzel tegye még célszerűbbé; ez egy olyan eszköz, amihez a fűzőlyukak mintha fogazatok lennének, amikbe a zsinór bemegy. Azonban, mint sok mindennel némelykor, úgy a megkötésből fakadó jó is, ez a túlzott kényelem az elkényelmesedés hátrányával járt, hogy a zsinórok gyorsan elkopva a ruhát nem ritkán kidörzsölték és a kidomborodó kerek fűzőlyukak megrongálták.
A kevésbé elegánsak, nevezetesen általában a saját készítésű fűzőknél a fűzőlyukak kivarrása, az elegánsabb fűzőknél már nem szokásos. A párizsi fűzőknek az összes lyuka bevert.
Más jóféléknél, a gépezet berendezésével csaknem teljesen intézményesítve, a zsinórozást kerekített végű halhéjak köré (az úgynevezett "tűk") rendezik, amik a lyukakat zárva megtoldják a hátrészt, mik a fűzőzsinórt tartják. Érhetően ezek a beszegések cakkosak, a fűzőlyukakat kialakító nyílások segítségével teszik lehetővé a zsinórozást. Az ilyen fűzők előnye a levételük könnyűségében rejlik, mert csak akkor kell eltávolítani a halhéj tűt, mikor le akarjuk venni, ami természetesen megakadályozza a zsinórok kioldódását és a ketté nyílását. Igen, ezeknél a fűzőknél még mindig hivatkoznunk kell arra a különleges kényelemre, hogy egy teljesen felöltözött hölgy is képes kihúzni egy halhéj tűt magának és a fűző kioldódik, anélkül, hogy a ruhát tönkre tenné. (...)
3. és 4. Wengstern fűző (elő- és hátrésze). Olvasónőink ebben egy szép ábrát találnak a gépezetes berendezéssel záródó és nyíló fűzőre.
Az a betű (mi a szélénél látható) jelöl egy kicsi mozgatható reteszt, valamennyi b-vel jelölt sárgaréz kapocs egy kicsi sárgaréz gombba kapcsolódik; mikor a reteszt a legfelső kapocsba tolják megakadályozza, hogy a gombok a kapcsokból kioldódjanak, és ezáltal a fűző magát ismét kioldja. - A fűző szétnyitása a reteszre erősített zsinór által történik, hátrafelé ezzel meghúzva a reteszt kicsúszik a kapocsból, elvégezve a fűző kikapcsolását addig a pontig, míg ezek a gombok ki nem szabadulnak.
A c betű egy hosszú kampót jelöl, ámde ez nem a gépezettel van összefüggésben, hanem csak azért, hogy az alsószoknyát szilárdan tartsa, ezért ennek az övét a kampó alá toljuk. A 4.-es szám (a hátképe) mutatja a zsinórozás menetét, amivel a fűző gépezete kipótlódik. (...)"

  A cakkokba beillesztett, kihúzható halhéj tűről illusztráció lentebb a képek között, ahogy a leírásban szereplő fűzőről is.

MINTÁK FŰZŐKRE

1850.:

1858:

1860:

1862:


1864:

1865:

1866:

1867:

  Fűzőkhöz szabásminta rengeteg található a fórumon is: fűző szabásminták; ezért itt csak párat emelek ki közülük (a képek külön ki is nagyíthatóak):

  1850-es fűző:
Elöl szabhatjuk egyben vagy külön gépezettel, fischbein jelöléseknél merevítéssel látjuk el, elastich jelölésnél (oldalrészt) rugalmas szövetet toldunk hozzá a kényelmesebb tartásért. Nyilak jelölik a szálirányt, amivel párhuzamosan kell szabni az egyes részeket.13.1 ábra előrész, 13.2. á. hátrész, 13.3. á. első és hátsó csípő ék (szaggatott vonal jelöli hogy hátul meddig megy a rugalmas szövet rész), 13.4. á. második mell ék, 13.5. á. első mell ék.
És így néz ki a papír forma: iszonyat széles mellrész, a derék alig karcsúsított és a csípő is nagyon keskeny. Ami meglepő, az az egyenes hátrész, bár lehet, hogy a hátsó csípő ékek valamennyire elasztikusabbá teszik, és viselve szebben megül a faron. Széles csípőjű lányoknak nem igazán ajánlott fazon, ha csak nem szeretnek órákig kiengedni és alakítgatni a próbamintán!

  1858-as fűző:
Az előrész készülhet külön gépezettel összekapcsolva, vagy egyben szabva és fa vagy fém merevítéssel tartva (az előbbi teljesen új módozat, az utóbbi a régibb, olcsóbb és egyszerűbb megoldás és egészen a '60-as évekig készültek még így fűzők). 5. ábra előrész, 6. á. hátrész, 7. á. első mell ék, 8. á. második mell ék, 9. á. első csípő ék, 10. á. második csípő ék, 11. á. harmadik csípő ék, 12. á. hátsó csípő ék. Egyenes vonalak jelölik a szálirányt, amivel párhuzamosan kell szabni az egyes részeket, a hátrész alsó széle párhuzamos a száliránnyal. Pöttyözött vonalak mutatják a merevítők helyét, az előrészen a szaggatott vonal a behajtás helyét, ahol kiengedni vagy bevenni lehet az alakhoz igazítva.
És így néz ki a papírforma: gyönyörűen hangsúlyozott mell- és csípőrészek, a derék kissé szögletes, de nem tűnik kényelmetlenül befűzöttnek. Jól kidobja elöl a korra jellemző "kismama pocakot" (úgyis eltakarja a krinolin), hátul is szépen követi a gerinc íves vonalát. Erőteljes homokóra alakot biztosít.

  1860-as fűző:
Az előrészbe gépezetet teszünk kapcsolatnak, fischbein jeleknél merevítésekkel látjuk el, shirtinggel (finom ing vászon) béleljük. 8. ábra előrész, 9. á. hátrész, 10.-14. mell és csípő ékek.
És így néz ki a papírforma: a mellrész széles és hosszú, ahogy a derék is nyúlánk és elég szögletes hatású, habár lehet, hogy a szövet jobban idomul a törzshöz. A csípőrész is nagyon széles, elöl laposabb, mint az előző fűzőnél, viszont hátrafelé szépen kidomborodik a faron. Nem tűnik kényelmetlennek, kellemes homokóra alakot biztosít.

  1867-es fűző:
Három oldalrészből álló fűző, mell és csípő ékekkel, összeillesztésük, merevítők (fiszbin, azaz halhéj) behelyezése, szegélyek és hímzés (flossing) felvarrása kép szerint. Az egyes részeken több soros szaggatott vonalkázás jelöli a szálirányt, ahogy a szövet egyenes szálára fektetni kell ezeket. Az első és az utolsó részt a gépezettel (maszynka vonala) és a fűzőlyukakkal egyenes vonalban helyezzük fel a szövetre.
És így fest a papírminta: a széles mellrész kényelmes tartást biztosít a melleknek, a csípő is jelentősen kiugrik, a hasi rész pedig előre nyúlik. A hátsó cviklik miatt hátrafelé is egészen eláll fenék tájékon. Ezeken a részeken próbakor valószínűleg sokat be kell venni! A derék nem tűnik kényelmetlenül karcsúnak, csupán a bő mell és csípő részek miatt alakul ki a kívánt homokóra törzs. Széles csípőjű nőknek valószínűleg nagyon kényelmes lehet!

  Fűző készítéshez csak ajánlani tudom a Sew Curvyt, aki csak fűzőkhöz való cikkekkel foglalkozik, így nála minden megtalálható ami egy komplett fűző elkészítéséhez kell.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések