5 kínzó kérdés a múltról, amit most megválaszolunk nektek!

 Biztos rengeteg olyan kérdés kavarog a fejetekben a múlttal és főként a korabeli öltözékek mindennapi alkalmasságával kapcsolatban, amik rég kínoznak titeket és sohase mertétek megkérdezni, vagy nem kaptatok rá szakavatott választ. Ezért vagyunk mi itt, hogy ezt az űrt kitöltsük és fényt vigyünk a múlt teljesen profán hétköznapjainak a feltárásába is.

Hogyan ültek le azokban a nagy szoknyákban?

 Amikor meglátjátok a hatalmas krinolinokat, vagy még inkább a turnűröket, a legtöbben csodálkozva teszik fel magukban a kérdést,hogy hogyan tudtak ülni azokban a szoknyákban?! Mindenki megnyugodhat, szépanyáinknak nem kellett egész nap ácsorogniuk :D

Gyakori és sokkoló látvány különböző eseményeken (a Life magazin jóvoltából illusztrálva)

 Leülni krinolinban és turnűrben nagyon könnyű, még a lehető legelegánsabban is. A titok, hogy üléskor a krinolin ne ugorjon a nyakunkba és látszódjon ki "minden", hogy ülés előtt egy gyors mozdulattal hátul kissé megemeljük a felső abroncsokat. Ezáltal a krinolin elöl laposan fog lenyekleni. A Historical Sewing csinált erről egy jó videót (katt a linkre!); illetve turnűrben sem nehezebb: 

 És még a mega-giga krinolinokban sem lehetetlenség finom úrinő módjára lecsüccsenni, mondjuk egy karfa nélküli szék és az urak segítsége, akik finoman fogják a széket megkönnyítik a dolgot. Urak, légyszíves segítsetek a női múltidézőknek: a lovagiasság a legszebb kiegészítő hagyományőrzés közben! ;)

Hogyan használták az illemhelyet?

 Kezdjük a hölgyekkel, akiknek a legkönnyebb volt - de tényleg. A hosszú évezredek alatt, amíg szoknyákat hordtak, elég volt az illető szoknyát felemelni, ráülni a WC-re és kész... Persze vannak korai bugyi leletek, de szoknya alatt letolni ezt se tart tovább, mint most például kigombolni a nadrágot és letolni. Na már most, ahogy terjedt a hosszú szárú női nadrág divatja a 19. században, a dolog bonyolultabbá vált - gondolhatnánk tévesen. Ám ne feledjük el, hogy ezek a hosszú szárú bugyogók lábközépen nyitottak voltak, azaz a két lábszár rész nem volt összevarrva. Így az illemhelyet használó hölgy ismét csak felemelte a szoknyáját, kissé megigazította a bugyogóját és leült elvégezni a dolgát, anélkül, hogy az alsóruhájából bármit föl-le kellett volna tologatnia. Sokat segít még a folyamatban, hogyha a WC-re szemből ültek, és nem háttal a támlának, mint ahogy szoktunk. Másrészről a női nadrág használata nem volt általános, nem mindenki viselte, így továbbra is felesleges időhúzás mentes volt a legtöbb nő számára a toalett használata.

Korabeli székhez hasonlatos toalett használat közben. Louis-Léopold Boilly (1761-1845) festő műve 1790 körül.

 A beépített illemhelyeken pedig maradt a háttal ülés, ahogy ezen az 176 körüli illusztráción is van, ami kissé pikáns,hisz az ablakon kukucskálólesi a dolgát végző hölgyeményt!

A "kisdolog" elvégzéséhez pedig ilyen gyorsan és egyszerűen tudták alkalmazni a célszerű csészéket, ahogy ezen az 176 körüli Francois Boucher festményen ábrázolva van.

Viktoriánus nyitott női nadrág (bugyogó)

 Uraknak sem volt nehezebb a dolog, hisz hosszú évszázadokig szoknyaszerű tunikát viseltek, majd olyan nadrágot aminek csak lábszárai voltak, a "kritikus" részt ágyékkötő takarta,majd miután egybe szabták a nadrágot,elöl egy legombolható rész tette kényelmessé a dolog végzést. A modern slicces nadrág egészen új, 19. századi találmány, de nyilván ennek a működését nem kell külön leírni ;)

18. századi elöl legombolható hajtókás férfi nadrág, antik ruhákat áruló oldaláról

 A fenti alsónemű és nadrág példákat bemutatva, valószínűleg nem igényel különösebb leírást, hogy az alkalmi légyottokat vetkőzés nélkül milyen könnyen és gyorsan tudták megoldani (nem kellett pucérra vetkőzniük, ha délután 3 óra 23 perckor elkapta őket a gépszíj!) :D

Hogyan tisztították a ruhákat?

 Amennyiben felmerül benned ez a kérdés 99%, hogy előző életedben cseléd voltál, akinek ezzel naponta kellett szembesülni :D És ezzel adtam is egy részválaszt: az úrinők ritkán foglalkoztak a ruháik tisztogatásával.

A mosás régen igazi össznépi munka volt, ahogy ez a fotó is bemutatja

 De, kissé részletesebben reflektálva erre a gyakori kérdésre, a korabeli ruhákat is tisztították, mosták, csak máshogy mint ma. Először is szögezzük le, hogy nem létezett mosógép, kézzel mosták az öltözékeket. Az előkelőbb helyeken külön mosónő foglalkozott ezzel, vagy elvitték mosodába. Amennyiben a ház asszonyának is be kellett segítenie mosáskor, akkor külön "mosás napot" jelöltek ki erre a célra minden héten. A mosás valóban olyan horderejű munka volt, hogy több kézre volt szükség és egy egész napot ki is vett az életből. Az ilyenkor bekövetkező balesetek tették ki a háztartási sérülések nagy részét, általában a forró mosóvíz okozta a legtöbb problémát!

A korral haladó úrinő ilyen kezdetleges mosógéppel lepte meg a cselédjeit :D

 Az alsóneműmosása volt a legkönnyebb, hisz ezek sima fehér vászonból készültek. Ezeket kifőzték, mosószerrel tisztították, majd szárították és vasalták; az alsószoknyákat még szárítás előtt keményítették is.

Utolsó munkafázis a mosodában: naccsád' alsószoknyáinak a keményítése és vasalása

 Ruha téren léteztek az úgynevezett "mosóruhák", amik olyan egyszerű pamutvásznakból készültek, mint például a karton, perkál, batiszt, stb. Általában mosás előtt levették róluk a díszeket és a ruhát külön mosták. Az elegánsabb selyem, gyapjú vagy csipkés ruhákból csak a foltot tisztították ki. Rengeteg olyan fennmaradt ruha létezik,ahol a hónalj rész izzadtságtól foltos, vagy valamilyen étkezési foltot őriz az öltözék. Az utcán is viselt szoknyákat és uszályokat pedig azonnal kikefélték, portalanították.

Hogyhogy nem taposták össze az uszályokat?

 Legnagyobb mai probléma alkalmazkodni a korabeli terebélyes méretű szoknyákhoz. Sajnos gyakran vagyunk figyelmetlenek és egymás uszályára tiprunk! Ilyenkor sóhajtunk föl magunkban bosszúsan, hogy ezt hogy viselték el régen?!

Ebben az esetben kell fellapozni a korabeli divatlapokat, amik segítséget nyújtanak!

 Magáról az uszályos szoknyáról tudni illik, hogy nagyon "réteg" öltözék volt: nem mindenki viselte és aki viselhette, az se mindenkor. Az uszály a legünnepélyesebb ruháknak volt fenntartva, és a történelem legnagyobb részében hétköznapi vagy akár még ünnepi ruhához sem volt változatlanul divatos. Többnyire sima "rövid" aljakat hordtak, ami bokáig vagy kicsit lejjebb ért, de pár centiméterrel a föld fölött végződött. Ezek voltak a legkényelmesebb nappali szoknyák, még úrinőknek is! ;)

Társasági és látogatási öltözékek megfelelő hosszúságú uszályokkal, 1875-ből amikor éppen uszály-mánia tombolt

 Nagyon fontos megjegyezni, hogy adott korszakokban a nők és férfiak ilyen öltözékek közt nőttek fel, a szó legszorosabb értelmében, számukra ez lényegében a járással együtt begyakorolt előzékenység volt, hogy ne lépjenek rá egymás öltözékére, hogyan mozogjanak benne,hogyan kerüljék ki, stb. Egy élet öltözködési kultúráját és tapasztalatát nem lehet félvárról venni és mai gondolkodásmóddal megkérdőjelezni a hétköznapok kényelmét.

 Ugyanakkor, ha a szoknya uszályos volt a divatlap szerkesztők többször is felszólaltak ellene, hogy kicsi szalonban és báli ruhának a legalkalmatlanabb viselet! Gyakran beszámoltak a bál utáni üresen kongó tánctermekről, ahol a sok letiport fodor és szegély, virágok és egyéb díszek tarkították a padlót. Ugyanakkor, amint a rövid báli ruha jött divatba sietve megemlítették, hogy a matrónák tetszését mennyire nem nyerte el a sok fiatal bálozó,akik uszály nélkül jelennek meg :D

1804-es karikatúra a letiport alkalmatlan uszályokról

Hogyan nem izzadták szét magukat nyáron?

 Sok réteg ruhát viseltek, mi pedig ma már egy rétegben is izzadunk a hőségben, akkor biztos ők is rengeteget izzadtak és mindig büdösek voltak, fúj! Igazából itt a blogon is találhattok egy jó kis cikket arról, hogy hogyan éljük túl a nyári hőséget múltidéző ruhában, ami rengeteg tippet és infót tartalmaz már önmagában; amennyiben nem szeretnétek elolvasni a veleje felsorolva következik:

-fehér vagy világos színű ruhák, amik nem hevülnek a nap fényétől

-könnyű, gyakran fátyolszerű szövetekből

-alsóruhák is ilyen könnyű anyagokból, minimális mennyiségben

-egyrétegű vagy fátyolszövetből készült fűző

-nagy karimájú kalap, napernyő és legyező árnyékolásra és hűtésre

-sok víz fogyasztás, nagy hőségben ne menjetek ki

Rudolf Henneberg: hölgy portréja, 1875

 Az embereknek régen is melegük volt, izzadtak, de a józan parasztit használva túlélték a nyarakat úgy hogy nem olvadtak el. A fent felsorolt pontok mellett pedig izzadsággátlónak hónalj betéteket alkalmaztak (hülyén hangzik, de még nem találtam rá korabeli elnevezést), amit a ruha derekába, az ujj és a törsz rész közé férceltek és két félhold alakú kis betétből állt, ami vékony réteg gézből vagy muszlinból állt, ezáltal magába szívva az izzadtságot. Ezeket lényegében egészen a két világháború közötti időszakig használták, a modern dezodorok akkor kezdték átvenni a szagtalanító és izzadtsággátló szerepet.

Korabeli hónaljbetét reklámja, szóljatok ha tudjátok a korszakban használatos nevét, addig is kérlek ne idézzetek :D

Egy kedves olvasónk osztotta meg ezt az 1931-es reklámot, amiben izlapnak hívják, így már kicsit korhűbb elnevezést nyerünk, köszönet érte!

 Historical sewing csinált egy külön blogot ennek az elkészítéséről, katt a linkre! Másrészről minden modern koncepcióval ellentétben, a régebbi korok emberei is alkalmazták a langyos víz és szappan varázslatos kettősét, minden reggel egy gyors mosakodással kezdték a napot a szobában is alkalmazott mosdó kancsóikkal és tállal. 

Misimosi-fürcsipürcsi (Mary Cassatt: Mosakodó nő, 1891)

 Dióhéjban ennyit az 5 legkínzóbb kérdésről, ami a leggyakrabban fel szokott merülni a múltbéli öltözékekkel kapcsolatban; remélem sikerült megválaszolni őket!