Könyvajánló: Stefánia, császárnénak szántak

Stefánia: császárnénak szántak, Európa könyvkiadó 2017

 Hatalmas életrajzi űrt pótolt be az Európa kiadó, mikor végre lefordították magyarra és kiadták Stefánia özvegy trónörökösné emlékiratait. Külön dicséret, hogy nem mókeráltak a címmel és nevezték át, ahogy ez jó magyar szokás; így lett a tavaly kiadott Larisch Mária grófné életrajzi könyvéből az eredeti "Múltam" cím helyett click baites "Sisi udvarában". Bár a cím még így is sántít kissé, mert eredeti német fordítás szerint "Császárné lehettem volna" (Ich sollte Kaiserin werden) ami jobban kifejezi a keserűségét, mert nem csak császárnénak szánták, hanem az is szeretett volna lenni - egy szép napon!

 Az életrajzi könyvet Stefánia maga írta és adatta ki 1937-ben, miután az első világháború vesztése után többé a birodalmi cenzúra nem tudta elhallgattatni első férje és az egész császári udvart övező pletykákat; és mert anyagi gondjai megoldása végett Larisch Mária grófné már korábban kiadta saját életrajzi könyvét, amiben gonosz és durva módon állt bosszút az ő kitaszításáért felelős császári családon, mindenkit sárral hajigálva!

 Stefániát már évtizedek óta gyötörte leánykori múltjának súlya és élete vége felé önigazolásból és talán egy másik múltkép felvázolásából megírta gyermekkorának és házasságának történetét. Sokan a megmaradt Habsburg örökösök közül akkoriban rettegtek ettől a könyvtől, hisz az özvegy trónörökösné igazi bennfentes tagja volt a családnak és Larisch grófné botránykönyve után újabb sárdobálós botránykönyvtől féltek! Félelmük nem igazolódott be, Stefánia végig úrinő maradt, még sértettségében is.

A vihar kapujában

 Hadd ajánljak egy filmet: ismeritek Akira Kuroszava A vihar kapujában 1950-ben készült filmjét? Ha nem nézzétek meg (online letölthető magyar felirattal), a legemberibb történet a legegyszerűbben vázolva! Egy szamuráj kel át az erdőn a feleségével. Út közben egy bandita megtámadja őket: a szamurájt megöli, az asszony becsületén folt esik. A bírósági tárgyalás megkezdődik, kihallgatják az érintett feleket. És itt van a történet veleje: az "igazságot"  mind a vádlott, a vádló, a tanú és az áldozat (még egy boszorkány segítségével a szamuráj szellemét is megidézik!) is máshogy, a saját "igazában" mondja el. Egyik történet sem hasonlít a másikra. Mindegyik fél magát akarja tisztára mosni, hogy elkerülje a büntetést illetve azt, hogy rossz színben tűnjön fel a többiek előtt. Hazugságok, elhallgatások és elferdítések sorozata mindegyik mesélő története.

 Mind Stefánia özvegy trónörökösné és Larisch grófné életrajzi könyvei más-más célból és eltérő szemszögből mutatják be Rudolf trónörökös életét és halálát. Itt találkozik a filmművészet az élettel! Larisch grófné komoly anyagi gondokkal küzdött, neki szüksége volt a könyv eladási sikerére, ezért kihasználta a botrányfaktort és minden leplet lerántott a császári családról, ahol pedig nem volt lerántani való, ott saját javára pozitívan feljavította a történteket. Az anyagi siker mellett, éppen ezért ettől a könyvtől a társadalmi helyzetének a javítását is remélte - egyik se sikerült neki.

 Ne felejtsük el a különféle hivatalos verziókat se! Az első szerint agyvérzést kapott, a későbbiekben pedig politikai merénylet lett az elfogadott történet. Vecsera Mária grófkisasszony szerepéről és haláláról pedig a birodalom bukásáig szigorúan tilos volt beszélni, róla semmilyen hír nem is szivároghatott ki; a sebtében elvégzett temetése is lényegében kimeríti a hullagyalázás fogalmát. A császári családot e téren a botrány elkerülése és megelőzése vezérelte - illetve az, hogy Rudolf katolikus temetést kaphasson, hisz öngyilkosként semmilyen szertartásra és szentelt földbe való eltemetésre nem lett volna esélye!

 Stefániát viszont más okok indították el. Belga királyi hercegnőként kiskorától valószínűsíthető volt, hogy majd király vagy minimum főherceg felesége lesz. Egy császári koronaherceg igazi trófea volt, hisz a császári cím a legnagyobb ami elérhető, még a királynál is magasabb. Mivel házassága Rudolffal nyíltan boldogtalan volt, ezért a császárnéi cím lehetőségétől remélt minden boldogságot és megdicsőülést. Mindent, amitől az 1889. január 30.-ai szégyenteli öngyilkosság megfosztotta, és ami után lényegében páros lábbal rúgták ki Bécsből, végső soron pedig rangon aluli második házassága miatt pedig minden címéről, juttatásáról, sőt egyetlen leányáról is le kellett mondania! Persze ezekről a dolgokról nem ír, Rudolf halálával lezárja élete fiatal szakaszát.

Csak a szépre emlékezem...

 Van olyan kritikus, aki szerint ez a könyv unalmas, sőt Stefánia is unalmas. Ha azzal a prekoncepcióval állunk neki a könyvnek, hogy itt most minden titokra fény fog derülni és egy izgalmas bennfentes regényt fogunk olvasni, akkor tényleg nagyot fogunk csalódni és unalmasnak fogjuk találni.

 Az özvegy trónörökösné nagyon sok részt elidőz gyerekkorán, sanyarú neveltetésén (nem akarok korabeli hercegnő lenni, soha többé!) és később a házassága idején a különféle utazásokkal, útleírásokkal és öltözékeinek a bemutatásával. Értenünk kell ennek a lélektanát: a hosszú úti beszámolók mind azért vannak, hogy elfedjék a kellemetlen igazságot: hogy milyen kínszenvedés volt a házasságuk, hogy mennyire nem értették meg egymást, hogy veszekedtek és mindennapos volt a házasságtörés! Vagyis feljegyzi ezeket (utal rájuk), de úgy ahogy azt egy királyi hercegnő tenné, a legszemérmesebb és tisztelettudóbb formában.

 Stefánia érzékenyen kerüli a számára kellemetlen témákat is: nem ír arról, hogy 1887-ben neki is volt már kalandja, hogy férjétől nemi betegséget kapott és attól lett meddő (ezt hasnyálmirigy gyulladásként jegyzi le az utókor számára és annyi igazság van benne, hogy sokáig a kivizsgáló orvos közvetlenül a császárnak jelentett az állapotáról, így őt folyamatosan dezinformálták és csak jóval később tudta meg betegsége valódi okát). Nem ír rossz kapcsolatáról anyósával, Erzsébet királynéval szemben se, aki udvarhölgyei előtt folyamatosan testszégyenítette (például tevéhez hasonlította, stb). Nem akar ezekről beszélni, valószínűleg legszívesebben el is felejtette volna ezeket az ügyeket, nemhogy kőbe vésni az utókor számára!

 Rudolf öngyilkossága kapcsán se tud részletekről beszámolni, hisz ekkor már férjétől tökéletesen elhidegült, észrevette egészségi állapotának rohamos leromlását 1888-ban, de olyan tragédia ami bekövetkezett senkinek se fordult volna meg a fejében!

 Stefánia szívesebben mereng azokon az időkön amikor szépnek érezte magát gyönyörű öltözékekben, ahogy csodálták és imádták, amilyen szép helyekre eljuthatott - és ahogy évekig elhitte, hogy egyszer minden az övé lesz amint császárnévá avanzsál. Csak a szépre emlékezik és a szép reményekre, hisz 50 évvel a kettős öngyilkosság után már bőven megtörtént vele minden, ami csak történhetett az élet viharában, és ez az önéletrajz volt az ő kapuja ami alá bemenekült, hogy onnan szemlélje az életét és adjon valamilyen önigazolást magának, hogy ahhoz képest viszonylag szárazon megúszta.

A trónörököspár utolsó közös fotója

Összegzés

   A könyv jó bepillantást nyújt a 19. századi királyi hercegnő nevelés rejtelmeibe és a generációkon átívelő érdekházasságok gyötrelmes világába. Fontos könyv mindenkinek a polcán, aki szereti az udvar hamis fényének megkopott csillogását és szépen elmesélt életrajzot szeretne olvasni. Botrányos leleplezésekre ne számítsatok! Önmagában a könyv nem tökéletesen hiteles forrás - még Stefánia életéről sem a fentebb vázolt ferdítések és elhallgatások végett - de jó kiegészítése az életével foglalkozó könyveknek és száraz wikipédia cikkeknek. Ajánlom mindazoknak, akiket érdekel a Habsburg ház működése és Stefánia fiatalkori élete.