Összkomfortos múltidézés: szabd a személyiségedhez - is!

  Ez egy több részes sorozat ötödik (befejező) része, amiben arról osztanám meg gondolataimat, tanácsaimat a múltidézés és hagyományőrzés mezsgyéjére lépőkkel, hogy hogyan szabhatjuk személyre ezt a hobbit, összességében mitől érezhetjük magunkat kényelmesen, komfortosan út közben; mert ez egy hosszú út, mialatt mindig lehet valami újat tanulni, éppen ezért ez a sorozat nem csak a kezdőknek lehet segítség, de az öreg motorosoknak is tartalmazhat olyan gondolatokat, tanácsokat, amik további fejlődésre, fejlesztésre ösztönözhetnek.

  Az előző részek:
Vonzások és választások
Venni, varrni vagy varratni?
Nem alkati kérdés
Színek

  Az előző négy résznek a tematikája már a címéből is kiválik, amik azokkal a gyakorlati kérdésekkel foglalkoznak, hogy hogyan álljunk neki a múltidézésnek, melyik módszerek a praktikusabbak, hogyan ne hagyjuk magunkat befolyásolni a saját testkép zavarunk vagy éppen olyan városi legendák által, hogy régen mindenkinek tökéletes alakja volt. A színekről szóló részben már kissé személyesebb a téma, mivel itt dől el sok minden azt tekintve, hogy mennyire fog egy ruha illeni hozzánk.

  De nem csak a színek a sorsdöntőek, hanem a ruha díszessége, fazonja is! Lehet, hogy valaki tökéletesen tud viselni egy chiffon dudorokkal, csipke fodrokkal és masnikkal megrakott szaténcsodát, míg más ugyanebben a ruhában egyszerűen eltűnik, és onnantól kezdve a ruha fogja viselni őt! Nem egy szerencsés eset...

"Nyam-nyam-nyam" élve fal fel a ruha! Castiglione grófné, aki a vagyonokat felemésztő ruhacsodáiról volt híres (egyebek közt...), 1860 körül.

  Egy extravagáns ruhához rendkívüli személyiség kell, ami átsugárzik a több réteg tüllön, chiffonon, csipkén, selymen vagy éppen bársonyon. Természetesen vannak ilyen extrovertált egyének bőségesen, ők bármit viselhetnek semmi se fogja elnyomni a ragyogásukat és a sikító túlzások ellen egyetlen gátjuk a saját jó ízlésük lehet. Azért mert valami régebbi időkben készült, még nem jelenti azt, hogy feltűnőnek is kell lennie és agyonhalmozva díszekkel.

  De a másik oldalon ott vannak a szegény kis visszahúzódó introvertáltak, akiknek a múltidézéssel és hagyományőrzéssel járó extra figyelem és idegenekkel való társalgás már önmagában is sok, hát még mindez egy feltűnő ruhában. Őnekik érdemesebb egy visszafogottabb, neutrál színű ruhát választaniuk. 

Magyar hölgy fotója az átlagos nappali viseletben és sokkal szerencsésebb méretű masnival a derékon, 1864 körüli.

  Másik gyakori probléma, hogy sokakat elriaszt az a képzet, hogy régen minden ruha extra csicsás volt, vagy az adott érában alig talál olyat, amit szívesen viselne. Holott minden korszakban léteztek egyszerűbb és cifrább ruhák is, ahogy a kettő között is lehetett bőségesen találni mintát. Elég végignézni a 19. századi polgári fotókat és azonnal látni fogjuk, hogy milyen egyszerű szövetekből, nulla díszítéssel, csupán az anyag mintájával és a szabás remekségével roppant kényelmes és egyszerű ruhákat hordtak napi szinten.

  Érthető, hogy a felsőbb körök és arisztokrácia festett portréin elegánsabb ruhák lesznek láthatóak, ebben az esetben az utcaképek és egyéb hétköznapi életet ábrázoló illusztrációkhoz kell fordulni útmutatásért. De nem csak ezért, a felsőbb osztályok öltözékeit nem lehet olcsó anyagokból készíteni, kihagyva a legsikkesebb kiegészítőket is akár. Ezért nem csak azoknak ajánlott az arisztokrácia lemímelése, akik tudnák viselni a túldíszített ruháikat, hanem azoknak akik képesek is rá költeni. Nincs szomorúbb látvány egy csóró királynőnél.

  A színes divatképek pedig olyanok voltak akkoriban, mint ma a jobb női magazinok borítóképei: a legextravagánsabb, szinte senki által nem hordott ruhákat ábrázolták. Ezek voltak azok a dúsan megrajzolt öltözékek, amiket a divatlapok szerkesztői is csak inspirációnak ajánlottak, hogy egy-egy tetszetős elemét kiragadva készítsék el a ruháikat az olvasóik. Ha hétköznapiasabb ruhákat akarunk látni a divatlapokban, akkor azért át kell lapozni a belső oldalakat.

Még egy ékírás egyszerűségű báli ruha is lehet ízléses, Le Moniteur De La Mode 1888.

Ahogy egy sétaruhánál is át lehet esni a puccosság túloldalára, Le Moniteur De La Mode 1887.

  Nem szabad megijedni a sok szép kép láttán, folytatni kell a kutatást, vagy saját elképzelés szerint készíteni egy ruhát! Ugyanúgy figyelembe kell venni a személyiségünket egy ruha készítésekor, mint a színét, szövetét. Ha valaki a mindennapokban is az egyszerűbb ruhák híve, akkor valószínűleg egy egyszerű korabeli ruhában is komfortosan fogja magát érezni. Csak azért, mert képzeletben olyan tüneményesnek hisszük a habos fodros selyemtüll ruhát, nem jelenti azt, hogy a valóságban illene is ránk és a tükörfényes műszatén fényének a talmi ragyogásában csak megbánjuk elhibázott döntésünket.

  Éppen ezért javaslom, hogy aki még kezdő ebben a hobbiban elsőre kényelmes egyszerű ruhákat készítsen és csak azután, hogy megtapasztalta mi áll jól neki készítsen bonyolultabb, cifrább ruhákat drágább kelmékből.

  Másik nagyon fontos kérdés - a kor. A múltidézés nem a fiatalok hobbija, igen kevés benne a kamasz, ők is többnyire csak azért vannak jelen, mert a szülők, nagyszülők hobbija és együtt csinálják nagy családi hobbiként, rosszabb esetben cincálják őket a megkérdezésük nélkül mindenhova. Őket a lelkes "mamik" olyan ruhákba öltöztetik, mint amilyenben ők is vannak, így nem igazán kivehető a korkülönbség.

  Másrészről ma már mindenki "örök gyerek", senki se akar öregesnek látszani, küzdünk az idővel. Régen ez nem így volt és hagyományőrzés közben igenis fontos szem előtt tartani azokat a szabályokat amik a fiatalokra, asszonyokra és idősebb "matrónákra" vonatkoztak. Nincs is rosszabb egy pasztell színű tüllfelhőbe burkolt, második fiatalságát kiélő néninél, aki lányát/unokáját brokát ruhában hordozza körbe.

  Teljesen más anyagú, színű és mintájú ruhát visel a fiatal lány, mint az anyja. Sohase vegyünk élénk színű, brokát vagy nehéz selyem anyagot egy gyerek vagy tini ruhájához, és sohase vegyünk könnyű fátyolszöveteket, habos selymet és gyermeteg masnis díszeket a nagyszülő ruhájához. Az asszonyok valahol a kettő között mozognak, hisz a fiatalos anya felveheti a fehér muszlint nyárra, de "egy bizonyos" kor után már tilos; szintúgy a fiatal nő ugyanúgy viselhet sötétebb bársonyt vagy brokátot, mint a matróna. Az egyes öltözéki előírások korszakonként változhattak, érdemes ezért mindig mélyebb kutatómunkát fektetni a dolgokba.

  Uraknak könnyebb, mert egy semleges öltöny korfüggetlen főleg a 19. században, bár itt is érdemes figyelembe venni, hogy a kisfiúk és a kamaszodó fiúk öltözéke is eltért a felnőtt férfiakétól.

Fiatal asszony zöld posztó és bársony ruhában, idős hölgy rozsdabarna bársonyban, Le Moniteur De La Mode 1886.

Fiatal nő csipkedíszes pékin ruhában, fiatal lány virágfüzéres fehér tüll ruhában, Les Modes Parisiennes 1845.

Egy kis segítség megállapítani, hogy különböző korú kislányok szoknyája meddig érjen.