Szövetmustra: Reformkor

Bejegyezte: Kovács Melinda október 20, 2018

Szövetmustra: Reformkor

A szövetmustra sorozat a különböző korszakok divatos színű, mintájú és összetételű kelméi közé kalauzol el, értékes információkkal szolgáltatva azok számára, akik szeretnék egy fokkal tovább fejleszteni a múltidézést korabeli szövetek használatával.

Vegyük górcső alá most a Reformkort, hogy milyen szövetek, színek és minták divatoztak akkoriban!

Közepes súlyú selymek

Nyilvánvalóan a mindenki által legnépszerűbb korabeli szövettel kezdeném, a különféle selymekkel. A reformkori selymek divatosságát nagyban meghatározta a sziluett változása. Így például 1820-as években és az 1830-as évek elején is a lágy esésű, finom fogású selymek divatoztak, úgy mint a szatén és az atlasz. Ezeket estélyi, báli és egyéb társasági ruhákhoz viseltek, beltéren. A szövetek finomsága kizárta, hogy utcára hordják, mivel könnyen szakadhattak, a szegélyek elkophattak volna a huzamos használatban. Éppen ezért csak eseti viselésre szánták őket "biztonságos" házon belüli térben. Mivel ez a két szövet a nagyon fényes selymek fajtáját képezi, ezért gyakran fátyolszövet borítással tompították a bántóan szemkápráztató hatásukat a fiatal hölgyek öltözékén, asszonyok önmagában is viselték.

Estélyi ruha fehér szaténból és pipacspiros crépe aerophaneból, 1828 körüli.

1828 körüli muskátli piros selyemgéz esti ruha.

1830 körüli fehér szatén estélyi ruha.

Jóval tartósabb fogású, és enyhébb fényű kedvelt selyem volt a taft, melynek divatossága 1830-tól nőtt és 1840-ben minden mást kiszorított. Ennek köze volt a megváltozó szoknyamérethez és a divatos redőzött derékhoz, mivel míg 1820-ban és a '30-as évek első felében a légies, tündérien könnyed és éteri alak volt divatos, az egyre bővülő harangszoknya megkövetelte a tartósabb, keményebb esésű szöveteket, és a könnyű súlyú de jó fogású taftok pont erre a célra szolgáltak. Másfelől a taft sűrűbb, tartósabb szövése lehetővé tette, hogy utcára is viseljék, elegáns sétaruhaként (promenád öltözék), látogatási vagy kocsi ruhaként is akár.

1848 körüli taft elegáns házi vagy promenád ruha.

Mivel ez a három selyem még ma is könnyen beszerezhető, ezért ezeket ajánlanám elsősorban reformkori elegánsabb öltözékekhez. Természetesen ezek mellett még milliónyi egyéb selymet is ismertek és amik roppant divatosak voltak, ám ma már nem gyártják, mint pl.:

-poult de soie: grosgrainhez hasonló enyhén bordás felületű, de annál finomabb selyemszövet, taftszerű fogással és tartással
-peau de soie: mindkét oldalán szaténfényes, sűrű szövésű, jó fogású selyemszövet

-levantine: eredetileg a keleti Levant városában gyártott zsávolyos szövésű selyemszövet

-marceline: szimpla szövésű, fényesebb egyszerű selyemszövet

-moire: "vízhullám" felületű selyem (de ritkábban pamutra és gyapjúra is sikeresen alkalmazták ezt az eljárást), lényegében bármelyik selyemfajtára alkalmazható eljárás volt a könnyű szaténoktól kezdve, a taftokon át, egészen a nehéz gros-féle selymekig

-pekin: a selymet váltakozva fényes és matt szálakból szövik, a szálak különböző színűek is lehetnek
-foulard: könnyű és lágysága mellett, a szálak csavart szövése végett erős és strapabíró is volt. Éppen ezért főleg a nyári szezonban viselték az elegánsabb ruhákhoz.

1840 körüli rózsaszín moire estélyi ruha.

1824 körüli fekete foulard spencer.

Nehéz selymek

A korabeli nehéz selymek képezték az átmeneti ruhákat, a fél-formális alkalmakra, amikor az illem a sima pamut vagy szőrszövet ruháknál valami elegánsabbat kívánt, de nem olyan finom selymeket, mint a fent említettek. Ilyen alkalmak voltak az elegáns promenád, látogatási vagy elfogadási ruhák és a jobb sétaruhák is az elegáns hölgyek gardróbjában.

Ezeknek a szöveteknek a jellemzőjük volt, hogy 100% hernyóselyemből készültek, ám az ügyes szövés által a textúrájuk strapabíró és fénytelen lett. Ehhez nem kellett mást tenniük, mint valamilyen formában beszőtt bordázott felületet biztosítani. Ezeket gyűjtőnéven különböző "gros" előjellen lehet megtalálni, mint pl.:

-gros de Naples: a legdivatosabb mind közül, száliránnyal megegyező enyhén bordás felületű volt, a szövet disztingváltsága végett fekete és szürke színekben gyászruhákhoz is kedvelt volt

-gros des Indes: kettős szálú vetülékkel, és kettős vagy hármas szálú lánc szálakkal, átlós bordázat hatást keltve szőtt selyem

-gros de Tours: taft keménységű, átlósan bordázott szövésű selyem

-gros d'été: frottírszerű textúrájú erősebb selyemszövet
-ripsz: bordás selyemszövet, organzine vetülékkel, a bordák vagy hosszanti, vagy kereszt irányban futnak.
-orientale: egy oldalon bordás felületű selyemszövet, vetüléki redőzettel és erős fogással.

Gros de Naples promenád vagy kocsi öltözék, 1830 körüli.

A nehéz selymek családjába tartoznak még a főleg asszonyok és matrónák díszruháit képező brokátok ( jaquard szövésű selyem, amin a kidomborodó minta színes szálakkal van beleszőve a szövetbe, a kelme fonákoldala nem tükrözi a minta fordítottját) és brocatellek (amik a nehézsúlyú brokátnál könnyebbek voltak és ezért főleg nyáron viselték, de lényegében ugyanolyan szövésű és mintázatúak), damasztok (jaquard szövésű selymek, de itt a minta ugyanolyan színű, mint az alap és csak fényében válik el az alaptól a szatén szövés által, és a kelme fonákoldalán fordított ábrát képezve mindkét oldala felhasználható kontraszt hatással) és selyem bársonyok, amik közt a legkedveltebb a velours epinglé volt, ami egy igen finom, puha, nagyon keskeny sávozású selyem kordbársonyféle vagy a velours a la Reine, amin a finom kordszövés átlósan futott, természetesen ezek estélyi és társasági öltözékekhez felhasználva, illetve uszályként udvari díszruhákhoz. A puha selyem plüss pedig bélésnek volt alkalmazva köpenyekhez, házi felöltőkhöz, de kalapokat is szívesen vontak be vele a téli idényre.

1840 körüli estélyi selyembrokát ruha.

1835 körüli selyemdamaszt esküvői ruha.

1830 körüli sötétzöld selyembársony estélyi ruha.

Könnyű selymek

Teljesen áttetsző, vagy félig fátyolos szövésű selymek ezek, amik főleg a tiszta, lágy esésű selymeket voltak hivatottak befedni, kiegészíteni. Ezek közül a legkedveltebbek a selyem tüllök vagy az igen finom szövésű selyem gézek voltak. Teljesen áttetszőek voltak, így az alsóruha körvonalait láttatni engedték, önmagukban nem is viselték. Csak és kizárólag báli és estélyi ruhákhoz használták fel ezeket, mivel törékeny szövésük lehetetlenné tette bármiféle köznapi alkalmazásukat.

Tartósabb használatra jöttek jól a félig áttetsző, kicsit tartósabb élettartamú selyem kreppek, mint pl.:
-crépe lissé: nagyon könnyű súlyú, géz szövésű, enyhén keményített, fényes felületű de erősebb fogású selyemkrepp
-crépe aerophane: krepphullámos felületű, finom selyemszövet
-crépe de Chine: könnyű és lágy esésű szövet, vagy csak selyemből, vagy gyapjúval vegyítve és a gapjúszál összehúzó ereje eredményezi az enyhén ráncolt felületét
Ezek mellett az olyan könnyű, félig áttetsző vagy áttetsző szöveteket is szőtték selyem szálakból, amiknek pamut változatát hétköznapi ruhákhoz is használták, pl.:
-selyem muszlin (mousseline de soie): szövése, fogása, nehézsége megegyezik a pamut muszlinéval, csak itt selyem szálakból, könnyű nyári nappli és esti ruhákhoz alkalmazták
-selyem puplin: puplin szövésű, fogású és nehézségű szövet, elegánsabb nyári nappali és esti ruhákhoz alkalmazták
-organza: egyszerű szövésű, lágy, áttetsző selyem.

1830 körüli tüll felsőruha, valószínűleg fiatal hölgy selyem báli ruhája fölé viselve, ami már sajnos nincs meg hozzá.

1830 körüli estélyi ruha rózsaszín organzából és krémszínű szaténból.

Szőrszövetek

A különféle állati eredetű kelmék gyűjtőneve a szőrszövet, ide tartozik minden ami juh, kecske, teve, alpakka, stb. megnyírt és megfelelően előkészített szőréből áll. A nyúzott bundák nem tartoznak ebbe a csoportba!

Ezek természetes hőszigetelő voltuknál fogva leginkább télen voltak viseltek, de mivel az ipari forradalom hatására a szövőipar is folyamatos fejlődésben volt a 19. század elején már annyira finoman tudták ezeket a gyapjúkat is fonni és összeszőni, hogy bizonyos fajtáik kiléptek a téli szezonból, egyenesen nyáriassá téve.

Ilyen volt az 1830-ban újonnan feltalált chaly (vagy challis), ami több évig tartó divatmániát indított be, nem csak nappali ruhaként hordták, hanem estélyi ruhának is, lényegében bármilyen évszakban bármilyen alkalomra.

Az így keletkező gyapjúmánia termelte ki a gyapjú muszlint (mousseline de laine) és a gyapjú batisztot (batiste de laine) is, amik nevükhöz híven olyan könnyűen és légiesen voltak szőve mint a sima pamut eredetijeik, ezeket is az átmeneti idényekben és nyáron viselték leginkább elegáns társasági ruhának. Ám az évek előre haladtával veszítettek általános divatosságukból és az átmeneti szezonok szövetei közé, ill. a disztingváltabb házi ruhák körébe szorultak vissza.

Állandó kedveltségű volt a téli és átmeneti szezonokra a kasmír, ami a nagyon finom kasmíri kecske szőréből készült. Nem csak hatalmas méretű kendőként alkalmazták, hanem ruhák szövetének is, gyakran a széles bordűrrel a szoknya alján, mint egyszerű és természetes díszítése.

1830 körüli mintázott chaly nappali ruha.

Kifejezetten télies, utcai vagy házi viseletek voltak az erősebb és melegebb szövésű merinók (juh gyapjából készített finom szövésű kelme), mohairek (az angóra kecske gyapjából szőtt, nagyon finom, fényes felületű szövet, gyakran keverték selyemmel és pamuttal is), posztót vettek a lovaglóruhákhoz és az igénytelenebb téli köpenyekhez, ill. hölgyposztót (az eredeti posztónál finomabb szövésű kelmét) a női ruhákhoz.

1830 körüli gyapjú házi vagy sétaruha.

Pamutok

A leghétköznapiasabb szövetek, minden minőségben szőve, hogy minden alkalomra megfeleljenek, ami nem igényel különösebb eleganciát. Lehetett őket légiesen könnyűnek szőni főleg nyárra vagy reggeli ruhákhoz, mint pl. a hagyományos indiai muszlin, és olyan erősebb muszlinszerű szövetekként, mint pl. a cambric vagy a jaconet. Ezek mellett a perkál, organtin (könnyű súlyú, áttetsző szövet, amit utólag savval kezelnek, ezáltal különösen erős fogású és tartású lesz, de készítették lágy tartásúra is), mull (igen könnyű, puha ás lágy fogású, egyszerű szövésű áttetsző pamutszövet), puplin és batiszt képezték még az igénytelenebb nyári öltözékek alapanyagát. Ezek után következtek az egyszerű, de strapabíróbb divatos vásznak, kartonok, nankin (sárgás színű erős pamutszövet), gingham, linon (lenszövet, batisztszerűen szőve), stb.

A sima pamutbársony a téli ruhák kedvelt szövete volt. Ezek a hagyományos pamutszövetek ma is mindenféle színben és mintával könnyen beszerezhetőek.

A divatos pondicherry, ami egy fényezett pamutszövet volt, talán ma legjobban a pamutszaténnal helyettesíthető.

De természetesen olyan légiesen is szőtték, hogy estélyi, báli ruhákhoz is megállták a helyüket, ilyen volt a tarlatan, ez az áttetszően szőtt pamutszövet, ami egyből kedveltté tette mind nyári és mind fiatal leányok báli ruhájához az 1840-es évektől kezdődően a század végéig.

1840 körüli fehér muszlin felsőruha.

1837 körüli mintás vászonruha.

Csíkos tarlatan estélyi ruha selyem alapon, 1845 körüli.

Kevertszálas szövetek

A tiszta selymek, szőrszövetek és pamutok mellett a különféle keverési technikákkal készült kelméket is imádták, és ezeket többféleképp használták fel, aszerint, hogy a szövet milyen sűrű, mennyire fényes vagy tompa, a selyem tartalmának megfelelően mennyire értékesebb, stb. Most a legkedveltebbeket emelném ki:
-barege: selyem és gyapjú kevertszálas, igen könnyű, áttetsző szövet gézszerűen szőve, különösen kedvelték nyári ruhákhoz és gyászhoz is.
-bombazin: selyem és gyapjú keveréke, ritkábban pamuttal is, serge szövéssel készítették, nem átlátszó és főként gyászhoz használták.
-grenadine: selyem, gyapjú és pamut kevertszálas könnyű, áttetsző szövet, kifejezőbb hosszanti csíkozással beszőve, nyári használaton kívül gyászruhának is kedvelték.
-lamé: arany vagy ezüst szálak keverése selyemmel, a jól ismert arany vagy ezüst színű szövetet eredményezve, főként fiatal asszonyok viselték estélyi, báli vagy udvari ruhához.
-cotepali: selyem és pamut kevertszálú könnyű, de nem áttetsző szövet, főleg nyári utcai és otthoni ruhákhoz kedvelték.
-palmyrienne: selyem és gyapjú kevertszálú szövet, muszlinszerű textúrával, főleg nyári séta és otthoni ruhának használták.
-madras: selyem és pamut kevertszálú szövet, könnyű súlyú és lágy fogású, de nem áttetsző, ingekhez és nyári ruhákhoz alkalmazták.
-foulard de laine: a fenn említett selyem foulard gyapjúszálas keveréke, főleg átmeneti szezonokban kedvelt utcai és otthoni szövet volt.
-gourgouran: selyem és mohair gyapjú kevertszálú szövet, durva felülettel, téli utcai és háziruhákhoz vették.
-grosgrain: pamut szálakkal keverten szőtt, átlósan bordázott felületű fél-nehéz szövet.

1845 körüli grenadine gyászruha.

1845 körüli arany lamé társasági ruha.

Pléd mintás nyári ruha madras szövetből, 1845 körüli.

Természetes színek

A kémiailag előállítható, stabil és vibráló színű textil festékek előtt sem volt fekete-fehér a világ. Csupán természetes úton előállítható színeket alkalmaztak kelme festéshez, ezek pedig gyakran gyorsan elhalványultak, kifakultak vagy teljesen más árnyalatot vettek fel az idő múltával. Nem voltak tartós, stabil színek, amik pedig ilyenek voltak gyakran olyan mérgező összetevőknek köszönhették ezt, mint pl. az arzén.

Éppen ezért az 1850-es évek előtti színek természetesen ragyogóak, üdék, kerülni kell a túl mesterkélt tisztaságot.

Azok a szövetek amik a legragyogóbb és legtisztább színűek voltak, kerültek a legtöbbe is, nem véletlenül, hisz ezeket természetes úton előállítani roppant munka és időigényes volt, gondoljunk csak a lilára, ami már ókori idők úta az arisztokrácia jelvénye volt, és ez nem sokat változott az ipari forradalomig. Lila mellett a legdrágább másik két szín a fekete és a fehér volt, mindkettő szintúgy ősidők óta a legarisztokratikusabb két ellenpárt képezték. A fekete nem csak a gyász színe volt, hanem a legelegánsabb estélyi ruháké is. Fiatal nők és matrónák kedvelt díszruhája volt a sima fekete öltözék.

Mivel a hófehért is nagyon nehezen tudták előállítani, ezért az is mindig a különleges eseményekre szánt ruhák tárát képezte, egészen Viktória királynő 1840-es esküvőjéig, amikor is az ipari forradalomnak hála, és a vegyfehérítésnek leginkább, sztenderd lett a menyasszonyi ruha piacon is, kiszorítva az addig felkapott ezüstöt.

De nem csak menyasszonyi ruhának viseltek fehért, az 1830-as években igazi divatja volt, őszintén szólva akkora, hogy fényes díszruhának még a matrónák is viselték, sőt asszonyok bálba, nem csak a fiatal lányaik! Természetesen a korkülönbséget a kelmék minősége és a viselt ékszerek, kiegészítők jelentették, úgy mint, hogy a leány fehér tüllben, selyem alsóruhára dolgozva, az anyja selyem taftban és a szép korú nagymama pedig brokátban vagy damasztban jelent meg. A fehér mánia aztán a '40-es évekre lecsitult, és már "egy bizonyos" kor után nem viselték az asszonyok sem. Nagyban ahhoz lehetett köze, hogy esküvői ruhaként a tisztaságot és szűziességet képviselte. Viszont a nyári hőségben elengedhetetlen volt a fehér ruha és ebben a formában nem tagadták meg, csak díszes társasági ruhaként az idősebb generációtól.

Ezek után következtek a "színes" színek, a korszak kedveltjei a természetben megtalálható képek, állatok, gyümölcsök, virágok és levelek után lettek elnevezve, mint pl.: mályvavirág rózsaszín, pármai rózsaszín, damaszkuszi rózsaszín, japáni rózsaszín, levendula (ennek főként a szürkés árnyalata volt kedvelt), viola, ibolya, muskátli piros, skarlát, pipacspiros, ribizli piros, cseresznyepiros, magyal piros, magyal zöld, mirtusz zöld, mandula zöld, pisztácia zöld, égszínkék, éterkék, márna kék, türkiz és a kékes-zöldek árnyalatai, karmazsin, bíbor és bordó, ódon rom, párizsi por és londoni iszap (ezek a fakó szürkés-barna különböző árnyalatai voltak), szalmasárga, kanárisárga, sáfrány, narancs és citromsárgák, galambszürke és egérszürke, borostyán, amarantin, lápis lazuli, rubint, zafír és smaragd, stb.

Ezek után jöttek azok az árnyalatok, amiket koruk hírességei után vagy hazafias szellemből neveztek el, mint pl. az új angol királyné nyomán egy szép középkék árnyalatot Adelaide színnek 1830-ban, vagy a regényhősnő után egy fakó barnás árnyalatot Esmeraldának, a forradalmi időszak pedig gondoskodott róla, hogy a színek is a megfelelő politikai állás szerint átneveződjenek, így lett pl. a szép telt kék bleu de Roi (királykék) a forradalom után bleu de France. De a különféle nemzetekhez is szívesen párosítottak egy-egy árnyalatot, így lett indiai vörös, indiai sárga, indiai zöld, kínai zöld, angol zöld, svéd kék, lengyel barna (terre de Pologne), egyiptomi barna (terre d'Egypte), pármai ibolya, paestumi rózsaszín, ami akkoriban egy híres rózsatermesztő vidék volt, így evidens, hogy egy szép telt rózsaszínt neveztek el utána!

Semleges színek közül a szürke és barna minden árnyalata divatozott, nem csak utcára, hanem elegáns társasági ruhákhoz is, részben azért mert jól eltakarták a kosz színeit, másrészt eze voltak a legolcsóbban is előállítható neutrál színek. A különféle árnyalatokat különféle fantázia nevekkel látták el, legkedveltebb az aventurine ami egy igen telt árnyalatú barna szín volt, mellette az őz barna, gesztenye és mogyoró barnákkal; szürkék közül pedig a gyöngy szürke és az ezüst szürke képezte a felkapott árnyalatokat, az ipari forradalom divatszínei pedig a '40-es években az acél szürke és a vas szürke lett ezek mellé.

A következő montázsok a divatképeken bemutatott színek leírásait ábrázolják, nem tartalmazzák az összes divatos színt, de jó reprezentációi annak, hogy egy-egy fantázianévvel mire is céloztak;illetve, hogy az egyes évtizedekben hogyan cserélődtek le az adott divatszínek valami újra, míg mások, mint pl. a szép rózsaszín, kék, stb. tiszta színek végig divatosak maradtak, ezért ezeket nem is válogattam ki:

Divatszínek a '20-as évekből.

Divatszínek a '30-as évekből.

Divatszínek a '40-es évekből.

Összehalmozott minták

Egy öltözék korhűségi faktorát nem csak a szövet minősége és színe határozza meg, hanem ha mintásat akarunk akkor bizony a minta jellege is. A minták stílusa is korszakonként változott, és a Reformkor idején a '20-as években újonnan alkalmazott hengernyomás forradalmasította a szövet mintázat gyártási folyamatát. Azelőtt a nagy tömbökre faragott, igen lassú és drága folyamatú nyomtatási módszer létezett, így még az egyszerű pamutvászon ruhákat is drágává tette az, ha valamilyen összetettebb minta volt rá nyomtatva.

Az ipari forradalom a Reformkorban így olcsóbbá és tömeggyártás által mindenki számára elérhetővé tette még a legrafináltabb mintákkal nyomtatott vásznakat is. És mennyire imádták a rafinált mintákat! Végig az 1820-as évektől azt látjuk, hogy a minták mennyire egymásra halmozottak, és nem csak úgy, hogy olyan közel vannak egymáshoz, hogy az alapszín alig látszik ki, hanem úgy is, hogy különböző mintákat kombináltak, pl.: széles sávok amiknek a szélei árnyaltan egybemosódnak, az egyik színű sávban valamilyen sorminta fut végig, és ezt az egészet még egy keresztezett minta is megtöri, vagy pedig nagy sakktábla kockák felülnyomtatva apró mintákkal, vagy a széles két színből álló sávokat egy összefolyó minta köti össze, stb.

Egyes minták annyira modern és hatásúak, hogy teljesen zavarba ejtik a mai szemlélőt.
Ha valaki sokkal disztingváltabb ábrájú ruhát szeretne, és nem biztos egy-egy minta korhűségében akkor azoknak a sima csíkos, vagy skót kockás (tartán) és pléd minták nyújtanak segítséget, hisz ezek is végtelenül divatosak voltak akkoriban.

A hengernyomtatás annyira sikeres lett, hogy nem csak egyszerű vásznakat, hanem selymeket is díszítettek ilyen módszerrel. De selymeknél a luxus kategóriát továbbra is a színes szálakkal szőtt vagy hímzett különféle minták képezték, a nyomtatott selyemruhákat inkább elegáns társasági ruhaként viselték.

Igazán különleges kategóriáját képezi a mintás szöveteknek a színjátszó kelmék. Ezek selyemből voltak szőve, úgy hogy két különböző árnyalat vagy teljesen eltérő színű szállal készítették a kelmét, így ráncolódáskor mindig a másik színt mutatta. Ezt a roppant elegáns szövetet először 1830-'31-ben karolták fel többnyire világos színekből, vagy fehér és valamely divatszín vegyítésében, ám divatossága hamar kifutott, míg nem a '40-es években diadalmaskodva tért vissza és leuralta a Reformkor utolsó évtizedét. Igen kedveltek voltak a sötét, markáns színkombinációk ebben az időszakban, illetve ha valamilyen brokát vagy damaszt mintát is beleszőttek, ami tovább törte a fényét.

De nem csak a legújabb technikákkal előállított szövetek voltak felkapottak, 1830-ban a Restauráció hullámaként minden olyan szövet divatba jött ami az Ancienne Regime-re emlékeztetett, sőt nagyanyáik ruháit, csipkéit és kiegészítőit is előkapták a lomtárakból és egy kis újrafazonírozás után ismét viselték ezeket. A Rokokó kori mintákra emlékeztető motívumokat aztán a korszak nagyjai után nevezték el és így született meg a Pompadour és a Watteau szövésű kelme, és lett több évtizednyi kihagyás után ismét roppant divatos az ún. Chiné szövet, amelyen a minta széle nem határolódott el élesen az alaptól, hanem kissé egybemosódott azzal, sőt a minta árnyékai is egymással, így azegész kivehetetlenül ködös lett. Ez is nagyon divatos 18. századi szövet volt, amit a francia forradalom mellőzött.

Néhány példa a különféle mintákra: