Kialakítani a sziluettet: lószőr és abroncsok a második rokokó idején

1850-től kezdve a nagyobb méretű harangszoknyák divatja folyamatosan fokozódott, ám iparilag még kezdetleges megoldásokkal.

Adja magát a gondolat, hogy acélabroncsos szoknyákat viseltek, ám ezek csak az évtized közepén jelentek meg. A szépen elálló szoknyákat kívánó hölgyek a jó öreg megoldásokhoz folyamodtak:
3-5 darab fodros alsószoknya felvétele egyszerre, keményített alsószoknyák alkalmazása, lószőrszoknya (krinolin) használata.
1850 körüli krinolin igen érdekes, merevített övvel.

1850 körüli krinolin elő és hátsó nézete.

1850-ben a The New Monthly Belle Assemblée a szoknyák aljába fűzött nádabroncsokról ír. Ez tulajdonképpen a rokokó kori panierek felelevenítése volt, a csípőket terebélyesítő kosarak nélkül. 1853-ban a Journal Des Demoiselles már a szoknyákba több sorban beillesztett ilyen nádszál vagy rizszsalma abroncsokról tudósított, az egy sor alul beillesztett megemlítésével, ahogy azt sokan alkalmazzták még, szintúgy említést tesz a lószőr szoknyákról is. 1855-ben a Moniteur De La Mode nádszállal abroncsozott alsószoknyákról adott hírt, mint a legújabb jelenségről.

Nyilvánvaló volt, hogy ilyen különféle támaszok nélkül a divatos hölgyek sehogysem tudták volna elérni a divatképeken sugallt hatalmas szoknya méreteket, mik 1855-től már valóban megközelíthetetlenül hatalmasra dagadtak.

Szerencsére az acélipar nyújtott segítő kezet a kétségbeesett ruhakészítőknek, az első acélabroncsos szoknyát 1856 elején szabadalmaztatták, és kezdődött meg a gyártása. Ám ez nem jelenti azt, hogy azonnali tetszést nyert, mint vihar előtti csend a The London And Paris Monthly Fashion Magazine arról tudósított, hogy a fodros alsószoknyák a legdivatosabbak, mint könnyű és hajlékony ruhatámaszok, semmi krinolin, semmi abroncs nincs alattuk, és többi divatlapok is a következő évben a hatalmas abroncsok halálát jelentették be, mivel Eugénia francia császárné sima szokynában jelent meg.

Ismerős a régi mondás, hogy kinek halálhírét keltik nagyon sokáig fog élni? Nos az abroncsokkal is így történt és minden gyászhír ellenére még bő egy évtizedik uralkodtak. A valóság ennél jóval árnyaltabb: a lószőrt és a sima alsószoknyákat még mindig viselték, főként nyáron a könnyedebb ruhák alatt; nem minden nő szerette a hatalmas "ketreceket", sokan lázadtak ellene, habár Emília Bloomer (a női nadrágviselés első propagálója) is úgy nyilatkozott, hogy az abroncsos szoknya felszabadította a nőket a súlyos szoknyák terhe alól, neki így már nem is kell tovább harcolnia céljáért.
És igaza is volt, a sűrű keményített alsószoknyák, a lószőr oly nehezek voltak, annyira egészségtelenek az altest szabad légzésére nézve, hogy nem csoda, hogy sokan a megváltót látták a könnyű, rugalmas és légáteresztő abroncsokban; mindamellett, hogy ezekkel valóban el lehetett érni a kívánt növekedő szoknyaméretet.

Ám 1856-tól 1867-ig nem viselték mindig ugyanazt a nagy harang alakú abroncsot, a divat sokat változott ezen egy évtized alatt, lássuk ezekre a példákat:

1856-ból sajnos nincs fennmaradt illusztráció, csupán az élclapok karikatúráiból tudjuk, hogy ezek még kezdetleges ketrecszerű abroncsok voltak.
Az új abroncsos szoknyák egyik első ábrázolása 1856-ban.

1857-ből már divatlapbeli több kép is ismeretes, ahogy az olvasónőket vizuálisan is informálni kívánták a különböző fejlesztésekről, amik történtek az abroncsos szoknyák gyártása terén, ezek pedig:
-a kedvelt kerekeded farrészt állítható turnür abroncsokkal látták el, így előrefelé már nem ugrott annyira ki a szoknya, amit egyáltalán nem találtak elegánsnak, sem kívánatosnak
-az abroncsokat dudorozások és fodrok közé rejtették, ezáltal a ruha szoknyáján nem ütöttek annyira át, amivel igencsak műviessé tették a megjelenést, a művészies helyett

Kiemelkedő modorú acélabroncsos szoknya, finom fehér vászonból kör alakban kiszabva, a felső része állítható tournourt képez. Ez három kisebb acélabroncsra van rendezve, amik hátrafelé állnak el a szoknya körül, elöl sima szövetrészt hagyva. Mindegyik abroncs végén két lyuk van, amibe fűzést vezetnek be, ezáltal a viselője növelheti vagy csökkentheti méretét. 

"Fátyolos acélabroncsos szoknya" az abroncsokat rugalmas acélszálak képezik, széles szalagokkal összefűzve, a tavaly nyáron bemutatott ketrec abroncs alakjában. Mindegyik abroncs egy telt lószőr fodorral van befejezve, széles öbölráncokba szedve, a két felső fodor pánttal van beszegve, az alsó széles cambriccal és szinórozással is ellátva. A fejlesztést a fodrok hozzáadása képezi, ami alakját, anyagát és eldolgozását tekintve tökéletesíti.

"A kristály" abroncsos szoknya az előző szezon ketrec szoknyáinak fejlesztett változata; a fejlődést a szabályozható tournour képezi, három abroncsból áll, amik oldalvást befejeződnek és fűzéssel lehet állítani ezeket, ami által a viselő kedve szerint növelheti vagy csökkentheti a méretet. 

"Az unió szoknya" különösen alkalmas hideg időben, mert egyesíti az abroncsos és tűzdelt szoknyák minden előnyét. Az alsó fele fehér tűzdelt rész, erős zsinórozással beszegve. Három rugalmas acélabroncs  van bevezetve a felső részbe. A hátulja szabályozható tournourt képez, míg az eleje több sor függőleges pántból áll az övbonctól a tűzdelt részig.

1858-ban a Der Bazar a fűzők mellett (ezt a fehérneműkről és fűzőkről szoló részben lehet elolvasni) külön kis értekezést írt a szükséges alsószoknyákról is:
"Az elegáns női öltözék ugyanúgy elválaszthatatlan a fűzőtől és az alsószoknyától, vagy úgyszólván újrafogalmazva német rendeltetésszerű szavunkat, a abroncsos szoknyától. A népszerű abroncsos szoknya mindenütt bennelevő acélrugók álal keletkezik; az acélrugók külön vannak sorokba húzva, ezáltal valamennyi laza részét csupán függőlegesen futó pántok kötik össze, vagy pedig egy hálószövet szoknyába tolják be. Ez a hálószoknya kapható feketében és fehérben. Ennél mégújabbak, és amennyire most azt nagy odafigyeléssel készítik, még célszerűbbek a lószőrrel bevont acélabroncs szoknyák. A burkolatuk lószőr szoknya alakban kifelé terebélyesen, felfelé szűkítve rövidül le arányosan kimetszve, alul a bősége öt rőf (3,35 méter), fenn pedig körülveszi majdnem kereken a csípőt és csak hátul van két nagy fodrozat (ráncolás) egy rugalmas övhöz felvarrva. Elöl záródik egy szokásos ék alakú övvel, aminek a közepén egy gomblyuk van kivarrva, ennek segélyével a szoknya mint azt korábban említettük a fűző c jelölésénél hozzá erősíttetik.
Itt ábrázolunk egy ilyen szoknyát, ugyancsak Lisser raktárában készült modellt. 
Az említett raktárban megtalálható ez a szoknya szürke és fehér lószőrből is, az előbbi 5, az utóbbi 7 tallérért, ezzel szemben a hálószövet szoknyák, feketén vagy fehérben, acélabroncsokkal csak 4 tallérba kerülnek.
Gazdaságos megoldás némely nőnél, hogy az acélabroncs behúzatást mosásnál kiengedni, habár így tenni minden alkalommal igen alkalmatlan, ezáltal az elhasználódásra figyelmeztetünk. Szintén amennyire jóféle a hálószövet szoknya, ami a mosást kibírja, annyira ócskának véljük méginkább a valódi keményített vásznakat, bármilyen indokkal sem tanácsoljuk ezeket, Lisser raktárában a hiányzó acélabroncsokat kipótolják és mindenféle ilyen módosítást elvégeznek a boltban, bármelyik nő bizalommal fordulhat hozzá szoknyájának helyreállításáért.
A legjobb, a fehér alsószoknyák kímélés végett egy úgynevezett "szegély" fehér shirtingből vagy perkálból, ami megóvja a szoknya porral való közvetlen érintkezését. H. Lisser boltjában ezek a célszerű szegélyek előre gyártott szalagcsíkban, fűzőlyukakkal ellátva kaphatóak, amik a szoknya alsó széléhez fűzhetőek, tehát olyen egyszerűen felhelyezhetőek, mint levehetőek.
Feltételezzük, hogy olvasónőink már talán, mikor a fűzőiket, acélabroncsos szoknyáikat magukra öltötték, akkor termetüket elfogadhatónak találják az öltözék befejezésével? Ó, semmiképp; ennek tetejébe oda vonatkozik még egy igen fontos dolog, az alsószoknya csak félig végzi el a feladatát. Ez a fontos dolog a turnür (cul de Paris), szinúgy egy kis acélabroncs váz, ami hátul az abroncsszoknya alatt kötettik meg, ezt először is a megfelelő helyzetbe állítja. Egy ilyen turnürnek az ábrázolását (Lisser egy másik modellje) minőségében is szükségesnek találjuk öltözék tartozékként, érthetően elismerésben részesítve, mindamellett szintén variálható, így lehet jobban vagy kevésbé elegáns, ezáltal kevésbé költségessé téve. A díszes öltözékre kiváltképp jellemző az ábrázolt modell minek az ára 2 tallér, a háziruhák számára azonban a lószőr turnürök acélabroncsok nélkül részesítendők előnyben (áruk 1 tallér). Az egészen olcsóbb lószőr turnürök 10-15 garasba kerülnek, de ezek nagyon kevéssé célravezetőek."

Természetesen a kényelmes és célszerű acélabroncsok magukkal vonták a folyamatos növekedés igényét is, hisz a végtelen gyártósorokon végtelen hosszúságú szálakban gyártották ezeket; többé nem kötötte a fehérnemű készítőket a nádszálak, rizsszalmák és bálnaszilák természetes hossza.
1860-ra minden korábbinál hatalmasabb alapbőségűek lettek, a különféleséget fenntartva:
Szürke lószórszoknya promenád ruhákhoz, ferdén behelyezett abroncsokkal és fodros turnürrel felül, az alapbősége 3,3 méter.

Abroncsszoknya báli vagy estélyi ruhákhoz, hogy a "ketrec" ne ugorjon előre több keskeny zsinór van hozzáerősítve, és hogy elöl pocaknál a gömbölyű abroncsozás ne okozza a szörnyű kismama pocakot ott szabadon van hagyva, ez közkedvelt gyakorlat volt ebben a formában, vagy szövettel bevonva.

Míg az '50-es évek a tipikus harangszoknya idomot adták, 1861-től változás szele éledezett, nevezetesen arra, hogy a szoknya bőségét teljesen hátrafelé vezessék el, kiemelve a gömbölyű fart, elöl pedig majdnem teljesen simán hagyva a szoknyát és oldalra szépen terebélyesedve.
Abroncsos szoknya és fűző minták.

1862-ben már ezek az új formák divatoztak, a telt előrészt a sima váltotta fel, miközben a hangsúly egyre inkább hátra került és a szoknyák is uszályt nyertek:
Acélabroncs szoknya pántokkal tartva és feldudorozott lószőrből.

"Eugenia" abroncs vékony acélrugókból és "Passe-Partout" abroncs szoknyák.

1863-ban továbbfejlesztették ezeket a modelleket és az alapbőség a legnagyobb szoknyáknál már a 4 métert is meghaladta:
"Passe-partout" (rugalmas) krinolin belső (hátulsó) és külső (elülső) nézete, a kőlső mutatja a divatos csíkos szövetet és széles fodrodíszt rajta, mindamellett rugalmasságát bizonyítandó a széleit behajtogatva.

Ezeknek a fejlesztéseknek a nyomán született meg a valódi elliptikus krinolin, ami uralta a '60-as éveket. És hogy a hátsó bőség ne ugorjon előre, far résznél belülről fűzőberendezést vagy pántokat illesztettek az abroncsok közé, úgy ahogy ez az 1864-es ábra is mutatja:
Tavernier abroncsos alsószoknya.

Ennél az újfajta krinolinnál pedig a hátul legyező alakban elterülő pántok biztosították a szép állást, ez roppant sikeres modell volt, rengeteg fennamaradt példány van belőle.

Természetesen a hátrafelé elnyújtott tojásdad forma nem jelentette a szoknyák alapbőségének csökkenését, egészen 1865-ig folyvást nőttek és nőttek. Ekkor, hogy az olvasók tisztába kerüljenek az új forma arányaival, egy kis átmérő képet is megadtak hozzá, hogy hogyan kell kinéznie a helyes alaknak, előre a lapos vége, hátra a hegyesebb vége nézzen, érdekes, hogy a csípő és a farrész már egészen lapos, nem kiemelt, mint korábban ami a változó ízlést mutatja öltözködés terén:
"Revilion mobile" alsószoknya az alap diagrammjával.

1866-ban kezdett el éledezni a szoknyák apasztásának első gondolatat, és így elkezdődőtt az átmenet a hatalmas krinolinokból a szerényebb méretűekbe, illetve a hosszú szoknyákból a rövidekbe, ehhez az kellett, hogy az abroncsok szabályozhatóak legyenek minden téren, erre a legjobb példa a felhúzhtaó "Tirette" abroncs ebből az évből:
Különösen alkalmas új szabályozható abroncs szoknya szűk helyekre, mint pl. színházba, alsó bősége ennek már csak 2,9 méter.

A legújabb hátrafelé vezetett szoknyaidomnak megfelelő, turnür fodros krinolin (lószőr és pamut keveréke), alsó bősége 236 cm.

1867 képezte az első igazi átmeneti évet valami újba, amit akkor még nem láttak előre, de azt mindenki érezte, hogy változásra van szükség: a hatalmas krinolinok divatja nem tartható fenn tovább és már az unalom határán billeg. A szoknyák csökkentése és rövidítése ígyhát tovább folytatódott megállíthatatlanul, ami egy jóval szerényebb méretű abroncsos szoknyát is magával hozott, amivel változtatott formában ugyan, de visszatértek az '50-es évek elejei megoldáshoz, hogy csak alul vannak abroncsok, viszont a kiemelt csípő és far immár nem volt annyira kívánatos, felül ráncolás nélkül omlik a sinom shirting szövet a kecses női testre:
Ehhez a krinolinhoz a szabásminta megtalálható a fórumon, ennek az alapbősége már nem éri el a két métert sem.

Az közkedvelt elliptikus krinolinok is megmaradtak, csökkentett méretben, az első Élegante a második Mignon elnevezésű.

Emellett a valódi krinolinok (lószőr szoknyák) csillaga is újra felragyogott, ez itt lószőrszövet fonatokkal díszítve és egyúttal megerősítve.

A krinolinok tendenciájából egyértelművé válik, hogy egészen a '60-as évek közepéig a fenékrész kiemelése volt a főcél, a szoknyákat is általába ott sűrűbben redőzték, mint elöl és oldalt. Mint ahogy a Der Bazar is írja és illusztrálja is az egyik ilyen turnürt (cul de Paris, azaz párizsi far). Emelett a korábbi évek bevett kitömött párnácskái is megmaradtak. 
1857-es szoknyatartó fűző keskeny dúzzal ellátva

Az 1850-es évek volt a mindenféle fura próbálkozások időszaka is, amikor a fűzőt próbálták egyesíteni az abroncsos aljjal, meglehetősen vicces képződményeket kreálva, amik tiszavirág életűek voltak, és valószínűleg nem tatláltak sikeres fogadtatásra sem, mert néhány illusztráción kívül semmi kézelfogható példány nem maradt fenn belőlük.
1859-es turnürös fűző

A szabadalmi hivatalokat elárasztották az újabbnál újabb abroncsok ötletei, nyilván a megvalósítottak közül a legsikeresebbek kerültek be a köztudatba és onnan a fennmaradt példányok a múzeumokba, vagy gyűjtök közé.

Viszont van egy dolog ami már biztos örökké a köztudatban marad: hogy a viktoriánus korban hatalmas abroncsos szoknyákban jártak végig. Mint az évenkénti felvezetőből is kitűnik ez egyáltalán nem igaz, a valódi acélabroncsos krinolinok divatja nagyjából 12 évig tarott, és akkor sem volt kizárólagos, hisz lószőrszoknyákkal és fodros alsószoknyákkal kellett vetélkedniük. 
Mégis a a rengeteg viktoriánus korban játszódó film, a Sissi kultusz, a Disney hercegnős rajzfilmek, és nem utolsó sorban a fennmaradt élclapok karikatúrái egy örökkévalóságig bebetonozták ezt az eszmét a közös emlékezetébe a 19. század divatjáról.
A ruha alatt, Punch magazin 1856

A karikatúrák mellett, ami alapján az abroncsos szoknyák a mindennapi élet megkeserítői voltak, az újságok rendszeresen közöltek különféle megmosolyogtató történeteket élelmes hölgyekről, akik, például, hogy megússzák az omnibuszon a jegy kifizetését gyerekeiket a szoknyájuk alá rejtették, vagy másik esetben a csempész hölgy a szoknyája alatt rőfszám csempészett át a vámon szöveteket, stb. Mulattató történeteket is kitaláltak a krinolinokról, olyan jól hangzó címekkel, mint pl. "Csak Krinolinnal lehet győzni" ami egy házaspár mindennapi perlekedéseibe nyújt betekintést, sejthető kimenetellel; vagy egy másik kis írás "Egy krinolin élete" címmel mutatta be a krinolin szemszögéből örömtlei elkészülését, majd utcára kerülését, stb.
Csodás megmenekülésekről is írtak, mint amikor a hídról folyóba ugorva öngyilkosságat elkövetni akaró hölgyet az ejtőernyőként funkciónáló krinolinja mentett meg és landolt biztonságosan a folyóparton, vagy amikor a csónakból vízbe hulló nőt a krinolinja második csónakként fenntartott. Aki egy kicsit is ismeri ezeknek az abroncsos szerkezeteknek a működését és a fizikát, az jókat szórakozhat ezeken a kreált híreken.
1857 körüli fotósorozat egy része, ami ártatlan viccből készült; érdemes megfigyelni, hogy mekkora bőségű szoknyát visel a ketrece alatt, és hogy mekkora a többi hölgyön lévő is, mert az volt a legelfogadottabb és legkényelmesebb általános méret.

Ezek mellett rémhírekkel is folyamatosan próbálták rávezetni az olvasó hölgyeket az abroncsok elhagyására, ilyen téma volt, hogy az elpattanó abroncsok halálra sebezték szerencsétlen viselőjét. Habár ilyen eset valós beköveztére nincs bizonyíték, másra, sajnos van. A tűz általi halál, aminek csupán közvetett okozója volt a krinolin. A szerényebb körméretű szoknyákhoz szokott nők hirtelen nem látták át terjedelmük megnövekedettségét, túl közel állva a tűzhelyzhez ruházatukat képező rengeteg lenge szövet pillanatok alatt lángra kapott egy-egy kipattanó parázstól. Ilyen iszonyatos halált kellett elszenvednie égési sérülései által mindössze 18 évesen Matilda osztrák hercegnőnek is, csupán pár nappal a koronázás után. Neki a háta mögé rejtett cigaretta gyújtotta lángokba ruháját és szenvedett halálos kimenetelű harmadfokú égési sérüléseket.

Ha valaki valamelyik minta után korhű abroncsos szoknyát szeretne készíteni akkor ajánlom a Sew Curvy vagy a Nehelenia patterns oldalt, ahol folyóméterben lehet venni különböző szélességű rugalmas acélt és az utóbbinál eredeti lószőrszövet is van.
Truly Victorian oldalon pedig szabásminták is vannak harang és elliptikus alakú abroncsos szoknyákhoz, ill. a Wooded Hamlet egy komplett korhű abroncsos szoknya szettet is árul, 3 különböző méretben, mindennel egy csomagban összaállítva ami kell az elkészítéséhez, így kicsit drágább, de csak jót hallottam róla!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések