Könyvajánló: Kurtizánok tündöklése és nyomorúsága

Izgalmas cím, igaz? Remélem nem nyomódik be a szundigomb, ha elárulom az íróját, akivel gimiben nyúztak mindenkit, mint kötelező olvasmány. Honoré de Balzac pedig méltó mód "vált" kötelező olvasmánnyá, egyszer mindenkinek érdemes elolvasni legalább egy művét, ha a Goriot apó nem is csigázta fel a fantáziátokat, akkor ez a könyv biztosan fel fogja.

Stéphane Baron, A népszerű kurtizán című festménye

A történet 1824-ben indul egy feltűnően szépséges fiatalemberrel (Lucien) és egy végzetes találkozással Párizs ugyancsak gyönyörű, hírhedt kurtizánjával (Esther). Bonyodalmas emberi sorsok szövődnek össze, a könyv később 1847-ben született meg, a romantika korában, ennek minden szépségével és hátrányával együtt. De korábbi korszakot ölel fel. A könyvben érdemes szemfülesnek lenni, az író noha bő lére ereszt dolgokat, sokszor teljesen más néven bukkannak fel a szereplők, van akinek három különböző nevet számoltam össze. Mindhárom névhez tartozik háromféle személyiség, mely a legvégén forr egybe, ahogyan ez minden szereplőre igaz.
A történet nemcsak remek korrajz, találunk benne részletes leírást a viseletekről, szokásokról, sőt még egy kis politikai tartalmat is Napóleon nagyszerűségéről is, mintha Balzac tudta volna, mit jelentenek az utókornak majd a megfigyelései és saját véleménye.

SPOILER következik

Lássuk tehát miben rejlik ennek az apró betűkkel szedett 560 oldalra rúgó könyvnek a nagyszerűsége. Először is a karakterek. Az elején kissé kétkedve kezdtem neki, kellett néhány száz oldal, hogy igazán lekössön a cselekményszál. Én inkább az orosz realizmus nyers nyíltságát kedvelem, a romantika terjengőssége, olykor túlzó érzelmessége számomra néha zavaró volt, de annyira mégsem, hogy félbehagyjam, sőt, azt hiszem nem ez volt az utolsó Balzac könyv a kezemben.

Női sorsok

Ha már felmerült a Rizsporos hülyeségek és a forró vérű Sisi modern agyszülemények a hetekben a blogon, ideje megmerítkezni a korhűség tiszta tavában és fantázia helyett visszatérni azokhoz a mesterekhez, akik a korukban éltek és alkottak. Náluk jobban senki se tudja visszaadni az adott kor szellemét, stílusát érdekességeit és hátrányait. Kimondottan tetszett Balzacban, hogy olykor kitekint a könyvéből és szinte nekünk meséli, ráhagyva az utókorra a tudományos felfedezéseket (egyszer majd biztosan bebizonyítják jellegű kíváncsi, nyitva hagyott mondatok). Akit érdekelnek még a korabeli kurtizánok, ajánlom Melinda remek írását a blogon.

Olga Ivanovna Orlova-Davydova portréja

A látszat ellenére itt nem Esther és Lucien lesz a főszereplő, noha két könyv erejéig csak róluk szól az írás. (Nincsenek fejezetek négy könyvre van osztva a történet) Esther testesíti meg a tiszta női erényt, már már túlzóan is, ironikusan szembeállítva a nemes, házas asszonyokkal, különösen Sérizy grófnéval. Na de hogyan lehet egy prostituált az idilli nő? Esther árva, önhibáján kívül kényszerült a testéből megélni, az egyébként magasztosan tiszta (romantikus ideál) lelkét elzárni a való világ mocskai elől. Lucien iránt érzett szerelme viszonzásra talál, és Carlos Herrera Abbé menti meg a lelkét és testét, amikor bánatában öngyilkosságra készül, miképp nem lehet sohase a szerelme felesége a múltbéli élete miatt. A zárdában megtér, és Istennek ajánlja fel a lelkét, megígéri soha többé nem űzi ezt a bűnös foglalkozást. Az abbé segíti, a lakhatását is biztosítja, hogy időnként titokban találkozhasson a két szerelmes. (Az abbéra és Lucienre még külön kitérek) Esther mindent feláldoz Lucienért, hogy segítse az előremenetelét, de ez a feladat egyre több és undorítóbb tettet követel magának, amit végül már nem bír a "kicsike" lelke. Esther már-már idegesítően manipulálható, áldozatkész jellemét egészen biztos a romantika által idealizált nő ihlette. Ezzel szemben áll Sérizyné, a boldogtalan grófné, aki mindent megkapott, a férje a végletekig imádja, még szemet huny a felesége viszonya felett is. Sérizyné és Esther ugyanazt a férfit szerették, Lucient. Noha az asszony kiérzi Lucien hamis érdeklődését, mégsem törődik vele, és hatalmas manipulációba fog a környezetében, kihasználva a magas rangját, hol, hogy pokolba taszítsa Lucient, hol pedig kiemelje onnan. Ő nem kényszerült a szexuális árubocsátásra, úgy mint Esther, noha az, hogy nem szerelemből házasodott mégis erre utal. (Ez a kor egyik szomorú szokásainak egyike, hogy nem ők választhatták meg a párjukat) Míg Esther alázattal viseltetett szomorú sorsa iránt, és szerelméért képes lett volna újra eladni a testét addig Sérizyné önzősége és kisajátítása remek ellenpólusa a másik nőnek.

A fővonal mellett még hallhatunk a kevésbé szép, vénlánynak számító majd 30(!) éves Grandlieu kisasszony sorsáról is, aki szintén Lucienbe volt szerelmes, illetve más idősödő (40 év!) asszony szerelemre gyúlt szívéről, szintén a fentebb említett nyikhaj iránt.

A két néven futó Ázsia, az abbé alkalmazottja a legrátermettebb, legravaszabb női karakter, végtelenül hűséges szolgája a papnak, Európa a másik hölgy is őt szolgálja, de ő kevésbé ügyes, de végül ő is tanúbizonyságot ad a hűségéről.

Férfiak

X. Károly francia ex királyt elcsípték papnak öltözve, korabeli rajz
Több információ a korszakról itt.

Anélkül, hogy próbálnék mindenféle poént lelőni, bevallom engem iszonyúan idegesített Lucien és a kancagyűjteménye, de mivel főleg az ő szemszögéből láttuk az eseményeket, azért éreztem némi szimpátiát iránta és dühöt az abbé iránt. Akiről kiderül, hogy nem is pap, hanem egy szökött fegyenc, aki Lucienben látja önmaga jobb mását és mindent de szó szerint mindent megtesz, hogy előre juttassa az előkelő életben. (Ehhez használja fel Esthert is) A végén már rendesen a "gonosznak" szurkoltam. Ez is Balzac remek írói stílusát dicséri, hogy képes volt megszerettetni egy bűnözőt aki körül csak úgy hullottak az emberek. A végén még a lelkiismeret is előkerül az ál-abbéban (akinek 3 neve szerepel a regényben!) és a maga módján, minden tulajdonképpen jóra fordul.

Ajánlom a könyvet azoknak akik szeretik a furmányos történeteket (amit itt leírtam még csak a jéghegy csúcsa!) szeretik a romantika stílusát és szívesen olvasnak a restauráció korabeli párizsi elit és legalja népekről (az egyik kedvencem a börtönszótár volt). Noha a könyv sok odafigyelést igényel én 3 hét alatt olvastam el, nem lehetetlen egy 200 oldalas lóbetűkkel nyomtatott könyvekhez szokott szemnek sem átjárnia. Igazi csemege ez egy időutazásra vágyó embernek, akkor is, ha nem feltétlen irodalom rajongó és iskolai kötelező olvasmány PTSD-ben szenved. :)

Ezen a linken pedig rengeteg gyönyörű festmény találhattok a korszakhoz kapcsolódva.