Titkos kis trükkök

  Hányan és hányszor vagyunk úgy, hogy legyen egy szép szatén ruha, valami korabeli-szerű megjelenéssel és kész is vagyunk a találkozóra!

  Apró kis hazugság ebben a hobbiban, hogy nem kell odafigyeli a részletekre, úgysem fog senkinek feltűnni, ha valami "nem olyan". De igen, fel fog, és a leggyakrabban pont a viselőjének - azaz mi magunknak, akik csináljuk és élvezzük ezt az egészet. Lényegében a legjobban saját magunkat csapjuk be és áltatjuk amikor azt mondjuk, hogy "nem számít az...jó az úgy!" és ezáltal fosztjuk meg önmagunkat egy jobban átélhető múltidézéstől.

  Teljesen más lesz a ruha viselésének az érzete, a külalakja, a tartása és az összbenyomás, ha odafigyelünk a részletekre és alkalmazzuk azokat a titkos kis trükköket, amiket a régi korok hölgyei is, hisz nem véletlenül tették ezeket! A mindennapos viselés, a gyakorlat és a praktikum leleményessé és előrelátóvá tette őket, mindennek meg olt a helye és a célja a ruhában. Éppen ezért most néhány olyan létfontosságú titkos kis trükköt sorolok fel, ami nem csak fényévekkel megnöveli a korhűségi faktort, de komfortosabbá és természetesebbé is teszi a régi ruhák viselését - azaz farsangi jelmezből hordható öltözék lesz.

1876-os chaly ruha hátulsó részlete

Akkor lássuk is sorban ezeket a kis trükköcskéket!

Bélések

  Sajnos sokan kihagyják, pedig a legfontosabb eleme egy ruhának a megfelelő bélés és közbélések összessége. Ez ad "testet", tartást és védelmet is a divatszövetnek. Általában egy ruha minden része bélelve volt: a derék, az ujjak és a szoknya is. Az egyes ruharészek tartósságától függően többféle anyaggal is lehet egy ruhát bélelni, pl.: az ujjakat puhább vászonból, a mozgás végett, a derekat erősebből, és a szoknyát egészen keményből, sőt a szoknyát a bélésen kívül még külön alul a szegélynél egy szélesebb csíkkal meg is borították, így extra tartást és tartósságot kölcsönözve neki!

  Bélésnek így könnyebb nyári ruhákhoz választható muszlin, a sima pamut ruhákhoz karton vagy lepedővászon, selymekhez csiszolt vászon, angin, organtin. A különösen erős fogású taft is használható béléséhez, de ez inkább csak a 19. század végétől volt divatos. Szintúgy a nagyon kemény buckram bélés is, ami a századvég agyon konstruált szoknyáinak adta meg az extra löketet.

  A szoknya szegélyét övező borításhoz mindig a legkeményebb, legtartósabb szövetet varrjuk fel. Ez segít az aljnak szép esést biztosítani és tartást, ami a legfontosabb. Mert senki se szereti, ha a szoknya csak úgy lóg, mint a lámpa búra.

  Az alsószoknyák önmagukban nem elegek, ráadásul a csípőnél szép redőkbe szedett divatszövetnek is a megfelelő bélés szép tömeget biztosít és nem fog a levasalt plisszékre emlékeztetni. Az uszályról nem is beszélve, ami megfelelő kidolgozás után nem csak szomorúan fogja a takarítónő helyett felseperni a padlót, hanem szinte lebeg felette!

  A bélés színe mindig neutrál legyen, legjobb az ekrü, krém, drapp vagy világos barna, persze sötét ruhákhoz használható sötétebb színű bélés szövet is, vagy akár a divatszövet színével megegyező is.

Ha kabátot készítünk, akkor azt általában finom szaténnal bélelték, ez a bélés lehet feltűnő színű is, hisz a szétgombolt kabát ízléses díszét is képezi. Téli kabátoknál érdemes egy vékony vattázott réteget is közé helyezni.

18. század végi ruhaderék belseje maradék anyagokkal bélelve (tökéletes ötlet a karácsonyra kapott Hello Kittys és kávézós mintás vásznak elhasználására is). Egyébként ez így önmagában kitűnő szövetmustra is arról, hogy milyen minták divatoztak 10-20 évvel azelőtt!

1850 körüli nappali ruha mintás challisból, belül végig bélelve ekrü és drapp csiszolt vászonnal, ugyan ebből egy nagy zseb is a jobb oldalon. Az elöl láthatatlanul záródó nyílás pedig színes vászon maradékkal van alábélelve.

1860 körüli nappali ruha  a szoknya szegélyénél egy széles, ekrü pamutkarton borítással és egy fekete csík koptatóval befejezve.

A fenti ruhának a dereka drapp vászonnal bélelve, a gallérnál pedig zölddel.

1865 körüli estélyi öltözék, csak a szoknya alja van megborítva egy széles organtin sávval.

Szalagok

  Most nem a ruhákat díszítő kis szalagocskákra gondolok, hanem azokra amiket senki se lát, de létfontosságúbbak minden masninál!

  Régen sok-sok méternyi sima pertlit használtak fel a ruhák készítése közben, és mindegyik kis kötszalagnak, huzalszalagnak és pertlinek meg volt a pontos célja és funkciója.

  A ruha derekába belül, derékvonalnál egy szélesebb, erősebb szalag volt a hátsó varratokhoz keresztöltésekkel fércelve (ha a ruha hátul záródott, akkor fordítva, az elülső varratokhoz), ami a két végénél francia kapcsokkal csatlakozott. Ennek a derékszalagnak annyi volt a feladata, hogy a ruha derekát "behúzza" a befűzött derékhoz, levegye a terhelést a ruha derekát összefogó gombokról, kapcsokról, fűzésről, stb., hogy így azok ne szakadjanak ki vagy gyűrődjenek be idővel. Másrészt pedig segített a ruha derekát stabilan rögzíteni a befűzött derékhoz, így amikor mozogtak, vagy csak felemelték a karjukat a hölgyek, a ruha dereka nem futott fel a nyakukba. Ez az egyik legfontosabb dolog, hogy ennek a hasznos kis szalagnak köszönhetően, nem kell a ruha derekát állandóan igazgatni és nem fog deréknál elállni se.

  A szoknyát is szívesen látták el ilyen hasznos kis szalagokkal - főleg a turnűr korszakban létfontosságúak! - a ráncok összefogására, és hogy előről hátrafelé vezetve behúzzák a szoknyát.

1770 körüli robe á la Francaise a derék hátsó részénél ilyen kis kötszalagokkal tudták szabályozni a méretet.

1883 körüli nappali ruha a derékszalag a hátsó oldalvarratokhoz van fércelve.

1893 körüli estélyi öltözék dereka belülről, hátul záródik a derékszalag az előközéphez van fércelve.

1890-es szoknya belső elrendezése és a hátsó ráncok összefogása kötszalagokkal (Die Modenwelt)

1895-ös szoknya belső elrendezése, azokat a szép telt és szabályos hátsó ráncokat kis szalagocskák tartják helyben (Die Modenwelt)

Merevítések

  Aki azt gondolja, hogy egy abroncsos krinolin viselésével megússza a további fémvázazást, az nagyon-nagyon téved!

  Már az 1840-es évektől vékony halhéjakat (azaz bálnaszilát) varrtak a ruha derekának a belsejébe, hogy szép tartást biztosítson az alapnak. Nem! Nem összekeverendő a fűzővel! Mellesleg a fűzött derekakról: ha fűzéssel zárjuk össze a ruhaderekat, akkor vékony merevítőszálakat illesszünk a szélekhez is.

  Ezeknek a kis abroncs szálaknak a feladat egyszerűen az volt, hogy derékrészen ne gyűrődjön fel a szövet, hisz az 1830 óta mind nyúlánkabbá váló derekakon a szövetnek plasztikusan kellett állnia. A fűző csupán az alap, ami a kívánt alakra formázza a felsőtestet és támaszt nyújt a sok és súlyos szoknyák tömkelegének. Az első időkben még csak pár varratba illesztettek merevítőszálakat, majd az évszázad végére már az összesbe!

  Ha a ruhaderékba teszünk merevítő szálakat, azok mindig vékony spirálacélból legyenek (5 mm-es a legjobb), vagy szintetikus bálnaszila (igen, már kapható és csak jót hallottam róla). Az olcsó és gagyi műanyagot ne alkalmazzuk, mert az a test melegétől és a mozgástól örök görbületet vesz fel, ami átüthet a ruhaderékon és mindenféle kitüremkedéseket okozhat.

  Aztán 1880-tól már beépített turnűr formájában a szoknyába is abroncsokat helyeztek, ezeknek a végeit kötszalagokkal fogták össze. Ezeket a bélésbe varrták bele, kívülről a dús drapéria takarta.

Az 1890-es években pedig az ismét alul bő harangszoknyák alsó szegélyébe körbe egy sor rugalmasabb abroncsot húztak be.

  Ezek nélkül a ruha gyűrődni fog és esetlen lesz. Tudom jól, plusz macera az elkészítésük, de megéri!

1865 körüli báliruha derekának a hátsó fűzőrésze vékony merevítéssel megerősítve.

1855 körüli ruhaderék, csak az elülső bevétekben van merevítés.

1895 körüli ruhaderék belseje, minden egyes varratban merevítőszál fut, sőt oldalt két rövidke is van a béléshez fércelve még külön!

1885 körüli ruha a szoknyába beépített turnűrrel. Turnűr korabeli aljak készítéséről és tippekről a korábbi bejegyzésben olvashattok részletesebben, szintúgy a huzalszalagok fontosságáról!

1895 körüli társasági ruha szoknyájának az alján körbe egy hajlékony abroncs fut, a buckram bélésen át látszik halványan a vonala a szegély felett pár cm-re.

Tündérujjak

  Aki ügyetlen, vagy nem szeret babramunkákkal bíbelődni annak van egy rossz hírem - egy korhű ruhán rengeteget kell kézzel dolgozni. Most nem olyan nagy dolgokra gondolok, mint pl. hímzések, gyöngykivarrás, stb. elegáns díszek felrakása; hanem totál sima dolgok kézi felfércelésére, felvarrására. Sajnos egy korhű ruhának kívülről egy varrat nyomnak sem szabad látszania a szegélyek felvarrásából, díszek felférceléséből, stb. - az más kérdés, hogy belülről közben úgy néz ki, mint a déli pályaudvar rendezővágányai!

  Ehhez pedig gyakorlat kell és a kézi öltések helyes és gyors elsajátítása. Mert minél többet csináljuk, annál gyorsabban fog menni ez is, csak hát neki kell állni. Előbb-utóbb az embernek rááll a keze és máris elmondhatja, hogy tündérujjai vannak!

  Kézi öltésekkel kell felvarrni a szoknya szegélyét a béléshez, vagy kívülről láthatatlan öltésekkel magához a divatszövethez. Kézzel kell felvarrni kézelőket, gallért, díszeket, és egyéb aprólékos részecskéket, amik nem tolhatóak a gép alá. A felvarrt fodrok, dudorok, rüssök, stb. szövetből készített díszek is akkor a legszebbek, ha a varratuk láthatatlan marad, vagy valamilyen pánt fedi, természetesen láthatatlanul felfércelve. Francia kapcsokat csak kézzel lehet feltenni, a gombot a gép gombozó programja megoldja. Ha a ruhaderék fűzővel záródik, akkor pedig a fűzőlyukakat kézi öltésekkel kell letisztázni, a fém ringli ide nem való! Maximum megerősítésnek a kézi öltések alá.

Kézzel felvarrt csiszolt vászon borítás, a drappra viszont géppel volt rávarrva a zöld második réteg, ez végül is a szoknyán nem látszik, és az ezekre kézzel felfércelt masni alakú dísz körvonalai a szoknya belső oldalán, 1865 körüli elegáns társasági ruhán.

Részletek fontossága

  Ha megnézünk egy régi festményt, fotót, vagy fennmaradt ruhát és összehasonlítjuk egy átlag korabelinek szánt ruhával, akkor az első dolog ami szembeötlő lesz, az az eredeti ruhákon apró részletek tömkelege! Rengeteget dob egy korabelinek szánt ruhán, ha nem felejtjük el a fehér gallért és kézelőket, vagy alsóujjat a nagy bő ujjak alá, sem a vállakat fedő fichut és egyéb vállkendőféléket, de olyan kis aprólékos "láthatatlan" díszítő elemek is felmerülhetnek, mint pl. paszpólok használata a varratok között, ferdepántok felvarrása a szegélyekre a szebb és tisztább befejezésért, csipkék, fodrok, rüssök együttes használata, stb.

  A különleges részletek témájába tartoznak még a különféle ékszerek, órák láncon, kulcsot és egyéb apróságokat tartó chatelaine, hajtűk és díszfésűk, stb. De az elsőként bemutatott 1876-os ruhán is jól megfigyelhető a szövet redőzésének a részletgazdagsága, ami már önmagában művészet.

Csipke, kifodrozott selyemszalag, szalagcsokrok, legyező és tonnányi ékszer. Winterhalter: Mária Alexandrovna cárné, részlet, 1857.

1862 körüli promenád vagy látogatási ruha, a bő pagoda ujj fehér selyem béléséből kifodrozott plisszé is díszíti belül, ami csak akkor látszik, ha szétlibben a szövet; teljesen feleslegesnek és időpocsékolásnak tűnő kis nüansz, de ezek az elemek tesznek egy ruhát igazán különlegessé!

A 19. század első felének nagy divatja és esszenciája volt a paszpólozási mánia, lényegében minden varrat, szegély, sőt a díszek is paszpólokkal vannak összevarrva. Noha a ruhák többnyire tökéletesen dísztelenek, ez a kis apróság rengeteget emel az összhatáson. 1837 körüli nappali ruha.

Illuzionista mesterek

  Egy bizonyos testrész kiemelése, hangsúlyozása a korabeli összkép eléréséhez a legfontosabb, ezt pedig kis trükkös illúziókkal lehet elérni a legkönnyebben. A karcsú derék még vékonyabbnak fog tűnni a nagy gigot vagy pagoda ujjas ruhaderék és nagy abroncsos szoknyák között. A finom kezecske kecsesnek és aprónak fog hatni, ha a bő buggyos alsóujj alól fesztelen eleganciával látszódik ki, vagy ahogy az empire korszakban divatos volt, hogy az ujjrész mélyen a kézfejre nyúlt le és jóformán csak az ujjak látszódtak ki. A fej is kicsinek és bájosnak fog látszani a feltornyozott frizurák és kalapok tömege alatt.

  A kontrasztos hatás végett elengedhetetlen az eltérő színű, mintájú és fajtájú szövetek alkalmazása is. A derék rögtön karcsúbbnak és kihangsúlyozottabbnak fog látszani, ha egy sötétebb színű széles övvel van kiemelve (mindannyian ismerjük Erzsébet királynénk ide vonatkozó kutyás fotósorozatát).

  Ezek mind-mind ügyes kis cselekkel válthatóak valóra és ezekhez jól kell ismerni az adott éra szabászati és sziluett képzési rendszerét.

1811-es sétaruha, a finom női kezecske még apróbbnak látszik a bő és hosszabbított ujj alatt. Costume Parisien.

Az évszázad közepén maxolták ki az illúziókat: a csukló felé egyre bővülő pagoda ujjakkal, a mérhetetlen bőségekbe növekedő krinolinokkal és a kontrasztos övekkel kiemelt derékkal. Les Modes Parisiennes 1859.

L'Art Et La Mode, avagy Művészet és divat - a legtökéletesebb megfogalmazása a látottnak is: a hermelin prémes derékrész és a köré dolgozott hímzett fodordísz felnagyítja a felsőtestet, míg a derék csúcsa felé szűkítve azt hangsúlyosan karcsúbbnak tünteti fel, a bő gigot ujjak és a harangszoknya csak fokozza a látványt, a divat valóban művészet lett! 1893-as téli bársonyruha.

  Remélem ezeknek a kis trükköknek és csalásoknak a felsorolása segít jobban megérteni a régi idők nagy divatját és azoknak az összetettségét. Ha egyszer megértettük, hogy mi miért van és miben fontos, utána már el sem tudjuk képzelni, hogy ne aszerint készítsük a korabeli ruhát. Így együtt tényleg sok macerának látszik az egész, de ha egyszer be van gyakorolva utána már minden gyorsabban fog készülni.

  Sok sikeresen elkészült kosztümben gazdag új évet kívánok mindenkinek! Jobbat, mint a tavalyi év, amikor is jó páran megrekedtünk félúton...