Formás, mosolygós, szexis és egészséges - Szépségideál: 1913

Sok hölgy panaszkodik azért, mert nem találják elég csinosnak magukat, mert úgy érzik nem tudnak megfelelni jelen korunk enyhén irreális szépségideáljának. Manapság a legtöbb modell 170 cm feletti magasságú, derekuk, csípőjük és mellük egymáshoz viszonyított arányának a homokórát kell mutatnia, miközben a láb igen hosszú, narancsbőrmentesen és akkor még az arcról nem is beszéltünk, amelynek természetesen szimmetrikusnak kell lennie, az állnak és arccsontnak kifejezőnek, a szemeknek átlagos nagyságúnak - nem is kicsinek, nem is nagynak -, hogy jól sminkelhetővé váljanak. Na és persze garantáltan kötelező a tökéletesen fehérített fogsor. A súly valamilyen "furcsa módon" - ugyanis a férfiaknak elvileg nem tetszenek a csontkollekciók - a testtömegindex alsó skáláján és egészségtelen kategóriájában mozog. Az étkezési problémák akár életeket, karriereket is tönkretehetnek, miközben még mindig terjed a soványság iránti hihetetlen igény,

Olyan elvárásokat sugároz a média - igen ebben a médiának igen nagy szerepe van -, amely egy igazi nőnek sokszor csak plasztikai sebészet vagy kemény testedzések és egészségtelen diéták éhezés útján elérhető, ha csak nem születik véletlenül olyannak, amely beskatulyázható ebbe az ideálba. Egyelőre a világon csak néhány helyen tilos az alacsony testtömegindexű modelleknek kifutóra lépniük.


Hogy mi volt a helyzet 1913-ban? Pontosan száz éve. Bizony az ideálok emberközelibbek voltak, mint napjainkban és a hölgyek és urak okosabban vagy talán optimistábban tekintettek egy hölgyre. Mármint az elvárások inkább mutatják egy hús-vér nő képét.


Az ideális hölgytípus részletes jellemzőire a A női szépség a festőművészetben című 1913-as albumban leltem rá.

  

Ez az ideál igen közel az amerikai Dr. Esther Parker tökéletes nőképéhez. Az amerikai orvosszakértő négyszáz hölgy közül választotta ki Elsie Rebecca Scheelt, aki a mai BMI szerint már túlsúlyosnak számítana 170 cm-es magasságával és 77,5 kg súlyával.



Scheel azt nyilatkozta a korabeli újságoknak, hogy szépségére úgy figyel, hogy lényegében nem is foglalkozik vele: azt eszik, amit akar és akkor, amikor akar. Kedvenc étele a marhasült volt, és valami miatt nem vonzották az édességek. Nem volt beteges és nem ismerte a félelmet. Egy mai blogger szerint jó lenne, ha a mai nők példaképnek tekintenék gondolkodását, és megszabadulnának félelmeiktől. (forrás: Szépség Bróker)

A magyar a leírásban is hasonlóan optimistán álltak a nők külsőségeihez, a szerző szerint már az szépnek tekinthető, aki az elvárások felének meg tud felelni. A szépségideál részletezése ezután arra tér ki, hogy mit tartottak szépséghibának. Annak tekintették például a mosolygásnál megmutatkozó ínyt vagy a kidülledő szemeket.

A szépségideál külön foglalkozik a hajakkal is, ahol megemlíti, hogy a legszebbnek a szőke hajszínt találják, de már a fekete is felér a szőkékkel. A barnákról úgy nyilatkoznak, hogy a bőrük árnyalata miatt férfiasabbak. A vöröseket nem igazán említik, mindössze a velencei festészet révén kerülnek a képbe, ott is úgy, hogy inkább a rendkívül, tejfehér bőrük miatt érdekesek. A szemszínnél az ellentétest tartották vonzónak. Szerintük a kék szem, szőke haj az abszolút ideál.

A könyv leírásában azonban igen pozitív módon szinte minden bekezdés végén hangsúlyozzák, hogy a szépséghibákat mind felülírja egy tényező, amit ma belső kisugárzásnak neveznénk, de az akkori igen pozitivista korszakban ezt "egészségnek" hívták. A szép arc mögött sejthető "szellem" fontosabb a paramétereknél. Ha valaki egyáltalán nem felel meg a leírt képnek, akkor is, ha a belső kisugárzása olyan, ami jóságot, kellemet, kecsességet, bájt, rejtett szexualitást sugároz, akkor az szépnek tekinthető.

Megjegyzések

  1. Szerintem minden kornak megvan a maga szépségideálja, és mindegyiknek ugyanolyan nehéz lenne megfelelni. Lehet, hogy ki vagyunk akadva a mai modelleket, de elég elfogult lenne azt állítani, hogy lám lám, régen minden jobb volt, még a nőideál is közelebb állt az átlag nő termetéhez, és így az átlag nő jobban meg tudott neki felelni. Nekem ugyanolyan extrémnek tűnik a 19-24 cm derékméret vagy az, hogy a 4. ujjnak hosszabbnak kell lennie a 2.-nál, mint a az a soványság, amit a mostani média "diktál", nekem ugyanolyan erőfeszítésbe kerülne mindkettőnek megfelelni, ha nem lenne lehetetlen (átlagos külsejű vagyok, csak lehet, hogy a lapockáim nem fedettek és a másik oldalról példa: nem közepes méretű a szemem). Ugyanakkor nem értem, hogy mi a baj a szépségideálokkal, a maival vagy a régivel. A szépségideál az a dolog, aminek természeténél fogva nagyon kevés nő tud megfelelni, akik igen, azok lesznek modellek ma és azok voltak modelljei a festőknek pl. régen. Egy egészséges önértékeléssel rendelkező egészséges kinézetű nő nem hal bele, ha nem felel meg a szépségideáloknak sem most sem régen, az a modellek dolga, akiknek ez a szakmája. Az önbecsülést érdemes hibáztatni (vagy az akarat hiányát, ha valóban van mit tenni még az egészséges alak elnyerésért), nem pedig a szépségideált, hiszen az utóbbi mindig is egy kivételes küllemet tett etalonná. Szerintem érdemes inkább azt békével elfogadni, hogy a 99 százalékunk nem a legszebb a világon, de ettől még lehet boldogan élni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem kevés nő rendelkezik ilyen sziklaszilárd önbecsléssel, és mondjuk aki kicsit pufibb, 40-es méretet hord, az már kövérnek számít, és valóban bosszantó, hogy a médiából is csak az folyik, hogy akkor lehetsz jó nő, ha kiegyenesíted a hajad és lefogy 25 kilót, akkor is, ha 70 kg vagy a 168-as magassághoz. Maga a szépségideál léte nem baj, az a baj, ahogyan azt az ember arcába tolják, és ha van egy kis felesleged azonnal letehéneznek. Érdekes, hogy a férfiak inkább a "teheneket" szeretik, legalábbis mindtől ezt hallani aztán mégis a soványakat hajkurásszák, mert az a menő a haverok előtt.
      Szerintem egészségtelen amit a nők felé sugároznak a modellekkel, az agyonretusált képekkel, mert hamis képet mutatnak az önbizalomhiányos nők felé, hogy aztán eladhassanak nekik minden szart, amitől állítólag szebbek, vékonyabbak lesznek. Csak azért nem tesznek bele egy 40-es modellt az újságba, mert nem veszik meg a ruhát, mert azt hiszik, hogy kövérít. Holott én az utcán sétálva több pufit látok mint tökéletes alakút. Szerintem a helyes megoldás az lenne, ha a természetességet hangsúlyoznák, hogyan lehetsz szép ha vékony vagy, vagy ha kicsit pufi. Nem gondolom, hogy pl. az helyes megoldás, hogyha a pufibbakat kezdik el az egekig magasztalni, mert akkor a vékony nők fogják rosszul érezni magukat. Egy nő nem akkor szép, ha babaarca van, vagy vasággyal 40 kiló, sem akkor ha rubensi alakja van, hanem akkor, ha jól érzi magát a bőrében. Tudom, ez közhelyes, de ez az igazság, és ebben, valljuk be, a média által agyonsztárolt szépségideál nem segít jelenleg ebben senkinek.

      Törlés
    2. Abszolút egyet értek az utolsó mondattal, és ha ebből indulunk ki, láthatjuk hogy ahogy a szépség, a probléma, is mindig belső és nem külső. Tehát lehet bármilyen a szépségideál vagy a média, magunkban kell megtalálni az önbeccsülést és az önbizalamat, belül, és akkor a külső dolgok (média, szépségideál) másodlagosak lesznek. Amíg ez nem történik meg, addig mindig csak hibáztatni fogunk vmi külső tényezőt, azért, amiért mi nem érezzük jól magunkat.
      A szépségideál sohasem volt megengedőbb mint most, régen is ugyanolyan szigorúan bánt a szépség definiálásával. Az tény, hogy régen viszont kevesebb emberhez jutott el újságok, fénykép és egyéb közvetítő eszközök hiányában. Ilyen szempontból a mai nőnek valóban több önismeretre akaratra és önállóságra van szüksége a saját békéje eléréséhez. De hát pont ezek miatt a tulajdonságok mniatt válik egy nő modernné és különbözik az emancipáció előtti pl 18-19. századitól, nem?

      Törlés
    3. Persze, bár szerintem az emancipáció csak részben történt meg, az íratlan szabályok ugyanúgy megmaradtak, ha megnézed, ma is leszólnak egy nőt ha pl mondjuk káromkodik, mert egy hölgynek ilyet nem illdomos. Egy férfinak ha sok partnere van, ő a helyi vadkan, ha egy nőnek, egyértelműen csak kurva lehet. Az emancipáció csak jogokat adott a nőknek és megterhelte őket azzal, hogy amellett legyenek tele önbecsléssel, hogy más sem próbálnak csak megfelelni a férfiaknak, mert ugye férjet még mindig akarnak fogni. És itt jön a képbe a média, és azzal, hogyan nehezíti meg az önelfogadást. Szerintem nagyon sokat nem változott az erkölcs és az általános közfelfogás, csak már nem hordunk fűzőt, a nők elmehetnek tanulni, mindenre van valami gép, de szerintem egy mai nő kínlódása a szépségével, hogy csábos legyen és kelendő, hogy tudjon családot alapítani az semmit se változott. Azok akik nyíltan szinglik akarnak lenni, nem vénlányozzák le nyíltan, de a hátuk mögött őket is megvetik, kinevetik vagy lesajnálják...

      Törlés
  2. Igen, igen, ezzel is egyet értek, az emancipációval vannak még próblémák, és ahogy írod tele van önellentmondással. És valóban megnehezíti a dolgunkat a média, ahogy én is írtam. Valószínűleg annak is van oka, hogy most ilyen szépségideál, de attól eltekintve, hogy nekem is nagyon tetszenek ezek a régi ruhák és persze a régi szépségideált megtestesítő nő is szép, a mai új problémékra valószínűleg új megoldásokat kell majd találnunk...

    VálaszTörlés
  3. A cikkben elég jól kifejtettem, hogy a századfordulós szépségideál nagy mértékben, sőt kifejezetten a belső értékekre helyezte a hangsúlyt. Az állítólagos szépségideálnak kikiáltott nő akkor és azt evett, amikor akar, és azt amit akart stb. Szerintem lényegében benne volt a cikk szövegében mindez, és nem csak sugallat szintjén. Barátságosabb volt no...

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése