Segítség és tippek tunika készítéséhez

  Az előző bejegyzés turnűr korszak szoknyáihoz nyújtott segítséget, de mivel 99%-ban valamilyen tunikával vagy drapériával fedték ezeket, most éppen ezért a közkedvelt tunikák kerülnek napirendre.

  Tunikát készíteni roppant egyszerű, ám van pár szabály amit ezeknél is érdemes figyelembe venni, hogy a redőzet szépen essen és a drapériának legyen némi tartása is. És természetesen egy abroncsos, feldrapériázott ruhában meg kell tanulni szépen ülni, különben úgy járunk, mint a karikatúra szerencsétlen hölgye:

A tilalom: -Helyet foglaljunk? -Szeretnék; de a ruhakészítőm szerint nem szabad!

Általános szabályok

  Tunika készítésekor három igen fontos betartandó szabály van, amit ha nem fogadunk meg akkor az eredmény több mint lehangoló lesz:

-Először is, a tunika elülső részét mindig úgy fektessük a szövetre, hogy az előközép vonala keresztirányosan feküdjön meg a szövésen. Magyarán nem szálirányosan. Teljesen más lesz a redők esése: keresztirányos szabásnál sokkal teltebb és szabályosabb "hurkákat" fogunk kapni.

-A redőket mindig lentről fölfelé csípjük fel, így "mosolygós" lesz a tunika esése. Sohase fektessük őket úgy, hogy lefelé álljanak, mert akkor az egész lelapul és elfolyik lefelé, mindamellett szörnyű látványt is nyújt.

-A harmadik, hogy a hátsó drapériát mindig szálirányosan fektessük a szövetre - a legjobb ha a hosszanti szálirány szerint - mivel ezt általában vagy sima ráncokba szokták szedni vagy pedig oldalt és középen felcsípni pár helyen. Így a hátul lefelé irányuló ráncok szépen fognak omlani lefelé.

  A felcsípéseket mindig a szoknyabonchoz varrt külön szalaghoz, pertlihez férceljük, sohase magát a tunika anyagát varrogassuk át. Ezek a szalagok igény szerint futhatnak függőlegesen és vízszintesen is. Vízszintes szalagokat leginkább a hátsó redőzethez szokás adni, ahol fontos egy kis összehúzás a szebb állásért.

  A szoknyához is hozzá lehet fércelni a tunikát vagy drapériázást, abban az esetben ha fontos, hogy minden minden helyzetben makulátlanul álljon. Ez a megoldás sokkal stabilabb és biztonságosabb, abban az esetben ha a ruhát mindig ugyan abban a formájában szeretnénk viselni mindenféle későbbi átalakítgatás nélkül.

  Továbbá a tunikát is lehet teljes egészében valamilyen keményebb szövettel bélelni, vagy csak szélesebben az aljánál, hogy jobb alakot nyerjen. A bélés segít a ráncok megtartásában is, főleg ha lágy esésű szövetből készül a tunika, ami lelapulna a saját súlyától is. Erre a célra a keményített fátyolszövetek felelnek meg a legjobban, mert nem nehezítik el a ruhát, ilyen pl.: az organtin, keményített tüll. Érdemes a hátsó drapériát teljes egészében bélelni, hogy szép dúzosan megálljon.

  A tunikát azonnal varrhatjuk egyben a szoknyaboncba együtt a szoknyával, ebben az esetben mindig ott legyen a tunikán is a nyílás, ahol a szoknyán. De jóval elterjedtebb szokás volt külön, vékonyabb boncba foglalni a tunikát és önálló rétegként felvenni. Ez a tisztítást is megkönnyíti és lehetőséget ad későbbi, gyors átalakításokhoz is. Illetve, hogy a szoknya akár tunika nélkül, vagy másmilyennel is viselhető legyen.

  A hátsó dúzok felcsípéséről a Historical Sewing oldalán találtok részletes készítési útmutatót, és arról is, hogy miért fontosak a vízszintes megerősítések!

1874-es egyszerű tunika szabási útmutatója, El Correo De La Moda

Elöl nyitott tunika szabási útmutatóval és belső elrendezése pertlikkel és kötszalaggal, El Correo De La Moda 1874

Nem csak szalagokkal lehetett összefogni, hanem ahogy ezen a mintán is gombokkal és hurkokkal is, El Correo De La Moda 1874

Ha pedig a szövet túl keskeny, hogy az egész tunikát átlósan rá tudjuk fektetni, akkor külön csíkokból is össze lehet állítani, csak győződjünk meg róla, hogy a varrásvonal szépen ki legyen vasalva, El Correo De La Moda 1877

1874 körüli társasági ruha tunikájának a belső elrendezése, alul organtin csíkkal bélelve, ill. hosszában is azokon a helyeken ahol a díszíték halad felfelé, a két pertli a hátsó megkötést szolgálja

Kivételek erősítik a szabályt

  Természetesen ez az örök érvényű törvény itt is él és virul.

  Mikor a natural form éra elhozta a lábon szorosra kötött tunikák divatját, azok legszebben vízszintes redőkbe fektetve készültek. Ebben az esetben a tunikát szálirányosan kell kiszabni és a redők, ahogy korábban is, pertlikhez erősítettek, nehogy szétnyíljanak. Ezt a formát sáltunikának hívták, nem véletlenül, hisz általában egy igen hosszú téglalap alakban voltak készítve, hátul összefogva csokorszerűen, a hosszú sálvégekkel az uszályon elterülve.

  Amennyiben pedig ugyan ennek az időszaknak a kedvelt princess szabású felsőruháit készítjük, akkor a derék részek szálirányossága szerint szabjuk ki az egyes részeket, hisz a plasztikusan álló derék fontosabb, ebben az esetben, mint a redőzet, amit aztán béléssel és kötszalagokkal utólag lehet szabályozni.

  A '80-as évek pedig elhozták az aszimmetrikus drapériázás mániáját, így gyakran a hátsó redőzet az elöli tunika tükörképe volt, hasonlóan felcsípve és drapírozva. Ebben az esetben a hátsó drapériát is ugyanúgy átlósan kell kiszabni a szövetből, mint az elöli tunikarészt. 

Sáltunika belső elrendezése, francia kapcsokkal erősítették a ruhára, a pertli végekkel pedig hátul kötötték szorosan össze, El Correo De La Moda 1877

1885 körüli öltözék dús hátsó drapériája

  A nyitókép karikatúrájára pedig ITT a válasz, jó szórakozást!