Segítség és tippek díszmagyar készítéséhez

  Történelmi sajátosságunknál fogva a szép nemzeti öltözék minden 19. századi múltidéző, hagyományőrző és alkalmi beöltöző legszebb viselete. Ám amilyen könnyű elkészíteni, ugyanolyan könnyű elrontani is, a legtöbben a hibát ott követik el, hogy modern esküvői és alkalmi díszmagyar ruhákat vesznek alapul, holott a korabeli díszruha mindig megfelelt az adott éra főbb divatvonalának. 

  Éppen ezért szeretnék segítséget és tippeket adni, hogy hogyan készítsünk korhűbb nemzeti öltözéket, még a legolcsóbb variációkban is.

  Mivel legtöbben a reformkori és a kiegyezés korabeli nemzeti viseleteket jeleníti meg, ezért kiemelten ezzel a két időszakkal fog ez a bejegyzés foglalkozni.

Barabás Miklós: Radák Kata bárónő, 1860 körül, mellette egy modern díszmagyar leegyszerűsített fazonban.

Minek nevezzelek?

  Első és legfontosabb talán a ruha pontos megnevezése. Mindenki díszmagyarként utal rá, holott ez történelmileg nem helyes. A reformkorban és a kiegyezés idején is nemzeti öltözéknek, magyaros ruhának, vagy legfeljebb díszruhának nevezték.

  A díszmagyar szóösszetétel a századfordulón alakult ki, amikor már kifejezetten alkalmi díszruhaként viselték csupán. Szóval, ha valaki helyesen akarja titulálni a magyaros ruháját, akkor őrizkedjen a díszmagyartól és inkább a fent említett elnevezéseket használja.

Mi a különbség a reformkori és kiegyezés korabeli ruhák között?

  A megfelelő megnevezés mellett talán még ezt is érdemes első körben tisztázni, mert nem csak az alsóruhákban van eltérés, hanem a külalakban, kiegészítőkben és a felhasznált szövetekben is.

  Először is a Reformkorban még nem volt kifejlesztve - vagyis ekkoriban törekedtek kisebb-nagyobb sikerrel - a hétköznapias magyaros viselet. A díszruhát mindenki ismerte és használta esküvőkre, rangosabb eseményekre, udvari bálokra és udvari bemutatásokra is, mert Mária Terézia ideje óta bécsi udvari viselet volt a nyugati típusú mellett a magyar nemzeti öltözék is. Ez a hagyományos nemzeti ruha viszont a drága és nehéz szövetektől, értékes csipkéktől és ragyogó ékszerektől megpakolt volt. Túl költséges és nehéz viselet a mindennapi használatra. Az 1830-as években ilyen formában nem is nagyon tudták egyszerűsíteni az alakot női ruha vonatkoztatásban, férfiaknál már kissé könnyebben ment. Végül a '40-es évek hoztak viszonylagos megoldást, ám ez nem mindenkinek tetszett. Tudni illik a Védegylet kötelezővé tette a honi szövetek és ipar felhasználását ilyen ruhák készítéséhez. Még a budapesti német szabók által készített ruhák sem számítottak a legradikálisabbak szemében igazi nemzeti öltözékeknek! Viszont a hazai szövetek színvonalban alulról súrolták a finom európai társaikat minőségben. Az egyszerű táncra szánt ruhák gyakran egy sima fehér ruhából álltak, amin a díszítés volt piros-zöld színezetű. Említést tesznek egy fiatal hölgyről, akinek a fehér báli ruháját ilyen színű virágok díszítették, és ez már elég is volt a magyaroskodáshoz. Aki tovább akart menni, az hazai vászonból vagy selyemből, piros, fehér és zöld színek kombinálásával oldotta meg ugyanezt. A valódi zsinóros derekú, csipke kötényes díszruha még leegyszerűsített alakjában is túl drága volt a polgároknak, így leginkább csak a védegyleti tagok és arisztokraták viselete maradt táncmulatságokon. Nappali ruhákkal már könnyebben voltak, hisz a '40-es években a zsinórozott és paszományos női ruhák külföldön is divatosak voltak, így azokat elég volt nemzeties jellegben felfércelni az alapszabású öltözékre. A ruhák alap szabása tökéletesen nyugat-európai volt, a fűzött derékra nem találtak megfelelő nappali megoldást.

  Ezzel szemben az 1850-es évek végén feltámadó hazafias szellem már igazi ízléssel és eredetiséggel változtatta át a díszruhát nappali viseletté. A paraszti öltözékek köréből átvették a buggyos ujjú ingvállt és az ezt kiegészítő pruszlikot, de a fűzött derekat is sikerült olyan éteri egyszerűséggel és csínnel kivitelezniük, hogy nem csak táncra de nappalra is alkalmas lett. A védegyleti tiltás eltűntével sokkal kecsegtetőbb lett általános viselésre a nemzeti ruha, mivel már bármilyen anyagot fel lehetett hozzá használni. Másfelől népviseleti elemekkel is tudták frissíteni, megújítani a stílust, mint például a tulipános hímzésekkel, párták és tájegységek főkötői, szűr, kanászkalapok és kalpagok terjesztésével.

Barabás Miklós: Zichy Karolina grófnő, 1845 körül pazar díszruhában. 

Nemzeti stílusú báli ruha, az érdekessége ennek, hogy a francia eredeti divatlapból másolt képen a zsinórozás arany és fehér színű, valószínűleg az Életképek szerkesztőjének a kérésére festette piros-fehér-zöld színűre a nyomtató.

Divatkép nemzeti táncvígalmakhoz az 1844-es Regélő-Pesti Divatlapból. A ruha és fejdísz nemzeti színű, a szoknya kokárdákkal díszített és honi kelmékből készült. 

1845 körüli nemzeti divatkép, itt is a színek, a ruhaderék imitált zsinórozása jelzi a magyaros jelleget.

Báli ruhák a legszebb idealizált nemzeti formában készítve 1860-ban.

Fiatal hölgyeknek való nappali ruha 1860-ból.

Főbenjáró bűn!

  A magyaros ruhát sajnos sokan már a fejdísznél elrontják, mivel az orosz tradicionális fejdísz alapján (muszka párta vagy kokosnyik) készítik a magyaros pártát is. Ez az orosz párta igen széles, félhold alakú és elöl a homlokon viselt. Ezzel szemben a korszakban viselt magyaros párta keskeny volt, és igen hátul, a kontyon viselt, úgy, hogy a megkötő nagy csokor egészen mélyen a tarkóra esett.

  Így nem csak formailag és viseletileg eltérő az oroszokétól, hanem azért is főbenjáró bűn felvenni egy kiegyezés korabeli nemzeti ruhához, mert a forradalom leverése után, ami az orosz seregek segítsége nélkül nem ment volna az osztrák csapatoknak, nem igazán szerencsés viselet bármi olyan ruha vagy ruhadarab ami a gyűlölt ellenségre utalt. Ezt külön ki is emelték a divatlapok, hogy nem hasonlíthat az orosz muszka pártákra a magyaros párta!

  Másrészről a reformkori ruhához sem illik a párta, sem a magyaros főkötő, mivel ekkor ezek a specifikus kis piperék még ilyen formában nem léteztek. A szabadságharc idején Szendrey Júlia is úgy fejezte ki hazafias érzelmeit, hogy főkötőjére nemzeti színű szalagokat tett. A fejet fedő főkötők és kalapok teljesen a nyugati mintára készült darabok voltak. Csipkefátylas diadémot a legpazarabb díszruhákhoz vettek fel. Ezért ha valaki pártát és magyaros főkötőt szeretne viselni nemzeti ruhájához, azt csak a kiegyezés korabelihez tegye.

  Ha valaki valóban udvari díszruhaszerű nemzeti öltözéket készít, akkor viszont ahhoz rendes diadémot, vagy pedig arany, vagy ezüst pártát kell felvennie csipke fátyollal kiegészítve. A sima szövet párta és főkötő ehhez a legelegánsabb díszruhához egyszerűen nem illik.

  Aki pedig egyszerű nappali ruhát szeretne az hagyományőrzőktől vagy népviseleti árusoktól nyugodtan vehet kalpagot, pörge kalapot vagy kanászkalapot, szalaggal, strucctollal vagy kakastollakkal díszítve szép korabeli kiegészítője lesz az utcai ruhának.

Mária Alekszandrovna cárné orosz udvari díszruhában és tradicionális muszka pártában, 1860 körüli festmény.

"Tipikus" reformkori és kiegyezés korabeli ruhákhoz viselt modern párták, amik nem korhűek, mert az orosz kokosnyikok vagy muszkák után készültek.

1860-as párták ábrázolásai. A pártákat mindig hajadonok hordták, vagy virágból, aranyból, vagy pedig ezüstből készítve báli ruhákhoz, vagy pedig gyöngyökkel kivarrt selyemből, vagy bársonyból nappalra. Fátyollal is szívesen kiegészítették.

Kecskeméti főkötő, miskolci főkötő, magyar főkötő, jász főkötő, debreceni főkötő és komáromi főkötő a kis színes képen alul. Főkötőket az asszonyok viseltek, gyakran fátyolszövetből készült, hosszú végű nagy csokorral a hátsó masni alatt. 1860-as képek.

Főkötő formára készült magyar kalapok, amikkel a nyugati stílusú kalapok formáját egyesítették a nemzeti főkötőkkel. Jellegzetességük volt a dús rüssdísz és, hogy hátul tarkónál is hosszú végű szalagcsokor volt felhelyezve. A kalap hátrésze lehetett gömbölyded vagy szögletes a divatos főkötők alakja szerint. Jellegzetesen selyemmel bevont formák voltak. 1860-as képek.

A fentiek mellett a népviseletekből átemelt kalaptípusokat is szívesen hordták, felső sor: Postakalap tollal, virággal és hosszú végű szalaggal ékítve, kanászkalap fehér szalmából tollal és szalaggal díszítve, kanászkalap barna szalmából kakastollal díszítve; alsó sor: pörge kalap strucctollal, Margit-kalap, sima gömbölyű kalap tollal és virággal díszítve és kalpag kakastollal, szalaggal díszítve. Ezeket a kalapokat télen bársonyból, vagy nemezből készítették, nyáron finom szalmából.

Derék-dolog

  A fej után fentről lefelé haladva ami egyből szembeötlő és leginkább jellemzi a magyaros ruhát, az a szép zsinóros derék. Ennél a legfontosabb feltétel ahhoz, hogy "magyaros" legyen, hátul egyben van szabva és elöl láthatatlanul záródik. Olcsó és gyors megoldás a modern díszmagyar derekaknál, hogy hátul cipzárral záródik és elöl össze van varrva a "tükörrel" vagy betéttel. Ez azonban rossz koncepció, hisz ezzel a legfőbb vonásától fosztják meg, ami megkülönbözteti a sima báli ruha derekaktól. Ujját buggyos ingujj egészíti ki.

  Készítése igen egyszerű, szabásminták is találhatóak hozzá mind a fórumon és itt a blogon is az év divatja kiegyezéskori évei alatt.

  Ha a derekat korhűen szeretnénk elkészíteni, akkor több módszerrel is csinálhatjuk:

1.) A tükröt jobb kéz felől hozzávarrjuk a derék elülső szegélyéhez, bélést teszünk alá ami vagy gombokkal, vagy francia kapcsokkal, esetleg modern módon cipzárral is kapcsolódhat, ezen áthajtjuk a tükröt, úgy hogy a széle a bal kéz felé eső derék szegélye alatt eltűnjön (itt is rögzíthetjük kapcsokkal láthatatlanul) majd a zsinórozást ezután fűzzük be.

2.) A tükröt teljesen külön készítjük, ebben az esetben a szorosra fűzött zsinórozás tartja helyén beillesztve a derék két elülső szegélye közé.

3.) Sima derekat készítünk, amin elöl nincs tükör, viszont zsinórozás vagy szalag rátét kelti a magyaros jelleget.

  Sima pruszlik derék is készíthető a ruhához, ez mind estélyi és nappali ruhákhoz is alkalmas, ez elöl záródik, általában kivágott, a keskeny ujjpánt alól a buggyos ingváll ujja egészíti ki. Mind a magyaros derék és a pruszlik is alul kiegészíthető kis pántocskákkal, ún. uszányokkal. A pruszlik csak a kiegyezéskori ruhákhoz alkalmazható, a reformkorban és korábban még nem.

  És akinek esetleg még ezeknél is egyszerűbb megoldásra van szüksége, az nyugodtan készíthet egy alapderekat, majd magyaros zsinórozással ellátva lehet nemzetiesíteni, de ennél is frugálisabb megoldás, hogy a sima derék csak mellrészen van V alakban kimetszve és ott pár fűzéssel összefogva, úgy, hogy a szép fehér alsóderék kilátszódjon. A pruszlik vállpántja lehet sima, vagy kis váll lebegőkkel befejezett is akár.

 Ami még nagyon fontos, hogy a kivágott ruháknál a kivágást szép ingváll és csipke fedje, a melleket ne mutogassuk!

Barabás M.: Mocsáry Lajosné, 1860 körüli portréján egy szép pruszlikot visel selyem szalagokkal és zsinórozással díszítve.

Friedrich von Amerling: Nákó grófnő portréja, 1855. Ezen a képen a hölgy egy igen szűkre fűzött bársonyderekat visel csipkés alsóinge felett.

Ismeretlen hölgy portréja, a vörös bársony ruháján csak a keskeny befűzés jelzi nemzeti voltát.

Györgyi Alajos: Deák Szidónia portréja, 1861. Itt az egyszerű derekat kifodrozott szalagok díszítik fűzést imitáló keresztezett alakban, csokrokkal kiemelve.

Ezen az 1810 körüli magyaros díszruhán jól látszik, hogy a tükör oda van varrva a derék széléhez, béléssel aládolgozva és előközépen láthatatlanul záródva.

Szoknya és kötény mizéria

  Szerencsére a szoknyával van a legkevesebb gond, hisz ez a mindenkori divat szerint készült, és ahogy a divatlapok is írták 1860-ban egy korábbi alj is megfelelt, csupán magyaros derekat kellett hozzá készíteni. Így nem előfeltétel, hogy a szoknya és derék szövete egyezzen, sőt gyakran a legszebb udvari és báli ruhák fehér szoknyából és színes derékból álltak.

  A kötény már inkább problémás terület! Sajnos sokan rontják el úgy, hogy egy sima függönyszövetet vesznek hozzá. Ám ezzel az a baj, hogy a függöny anyag csak alul van kihímezve vagy beszőve hímzésszerűen, holott a köténynek a széleinek is ugyanolyannak kéne lennie. Másrészt a modern függöny anyag túl nagy lyukkal és drabális hímzéssel vagy beszövéssel készül, ezáltal megfosztva a hagyományos légies csipkekötényt éterien finom mivoltától.

  Ha szebb kötényt szeretnénk, akkor mindenképp inkább a menyasszonyi fátyolszövetek közül válogassuk, és ne a függöny boltból!

  A legpazarabb udvari és báli díszruhákhoz a légiesen átlátszó kötény arannyal, ezüsttel vagy selyemmel volt kihímezve. Blond csipkéből is szívesen viselték. Elegánsabb ruhákhoz fehér vagy fekete chantilly csipkét vettek. A legigénytelenebb ruhákhoz pedig egyszerű hímzett vásznat. Sőt, akár selyemből, vagy a ruha szövetéből is készülhetett a kötény.

  Egyes esetekben azonban kifejezetten nem ajánlották a kötény viselését, mint pl.: fiatal leányoknak, utcai ruhákhoz nyáron és télen. De ezektől függetlenül is elhagyható volt, nem kell ragaszkodni hozzá: amennyiben függönyszövetnél jobb nincs, akkor inkább ne legyen semmi!

Barabás M.: Szapáry Etelka grófnő portréja, 1844 körül. A sima szoknyát nem díszíti kötény, holott a gyémántos diadém udvari és egyéb ceremoniális eseményekre teszi alkalmassá, mint díszruha.

Barabás M.: Rhédey Klára, 1860. A légiesen áttetsző kötényt aranyhímzés díszíti.

Pálfy grófnő egyszerű fekete csipkekötényben, 1860 körüli fotó.

Ismeretlen hölgy fehér csipkeköténnyel, 1860 körüli fotó.

Szélesen felhajtott szegélyű sima hímzett kötény ismeretlen hölgy 1860 körüli fotóján.

Ezen a másikon a hímzett kötény csipkével és keskeny bársony szalaggal van beszegve.

Egyszerű vászonkötény szalaggal díszítve, 1860 körüli ismeretlen hölgy fotója.

1860-as divatkép a ruha szövetéből készült köténnyel ábrázolja az első alakot.

1860-as divatkép középső alakján a fekete széles bársonypánt van kötény alakban felvarrva a szoknyára, a másik nőalakon pedig a fehér selyemkötény van díszítve a ruhával megegyezően, a kislányon pedig a ruha szövetéből és díszítésével készült kötény.

Fekete selyem kötény és a ruha szövetéből készült kötény ábrázolása ezen az 1861-es divatképen.

Hölgyek és ruháik a mindennapokban

  Most hogy már láttuk a festmények alapján, hogy a legszebb, legpazarabb magyaros díszruhát miként viselték, a divatképeken pedig láttuk az ideát; felmerülhet a kérdés, hogy a valóságban miként valósult ez meg? Hisz a korabeli hölgyeknek a mindennapi életükhöz és körülményeikhez kellett alkalmazniuk a nemzeti öltözéket! Szerencsére a kiegyezés korából számtalan fénykép áll ez ügyben rendelkezésre, a Reformkorból pedig talán a leghíresebb Szendrey Júlia arcképe, amin a híres sujtással díszített egyszerű posztóruhát viseli. Ezenkívül az arisztokrácia díszruhás festményei maradtak fenn.

  A kiegyezés korában nappali viseletre a legkedveltebb a pruszlik volt, vagy kissé magasabb vagy pedig mélyebb kivágással, de mindig magas nyakú ingvállal kiegészítve. A buggyos ujj mérete egyéni ízléstől függően lehetett buggyosabb-szűkebb, hosszabb-rövidebb. Ez az egyszerű pruszlik olyan divatos volt, hogy a kisgyerekektől kezdve a matrónákig mindenki hordta!

  A zsinóros derékra nappali viseletként kevesebb referencia van, így valószínűleg az a díszruhák körében maradt, értékes díszítésénél fogva. Érdekes viszont, hogy a sima pruszlikot szerették zsinóros derék befűzésében és fehér tükör hozzávarrással imitálni.

  Nappali ruhákhoz kedvelt volt még a sima alapderék, hosszú pagoda ujjakkal, magyaros sujtásokkal vagy paszományozással ékítve.

  Ha valaki pedig valamilyen felöltőt is szeretne a ruha mellé, hisz a márciusi találkozókon még jócskán hideg van, amikor is a legtöbben szeretnek a nemzeti ünnep alkalmából magyarosban megjelenni. A legkedveltebbek a szépen paszományozott attilák voltak, ezek közül is a duplaujjú Kazinczy nőattila. A mente is kedvelt volt, selyemből vagy bársonyból, prémmel és zsinórozással, paszomány gombolókkal díszítve. A szűrt a városi hölgyek pedig nem viselték olyan nagy mértékben, mint ahogy a divatlapok jellemzik. Ezenkívül az olyan kis felöltők, mint a magyaros otthonka, magyarka és lengyelke is kedveltek és kényelmesek voltak.

  A kiegyezés korabeli ruhák a legdivatosabb szövetekből, és mintákból készültek, gyakran a pruszlik eltérő szövetből volt, mint a szoknya. Selyemből az elegánsabb ruhák, gyapjúból vagy pamutból pedig az egyszerűbbek készültek. Szóval bármilyen szövetet választhatunk egy ilyen öltözékhez ami illik a korszakhoz.

  Így akinek nincs pénze, képessége egy szebb díszruha elkészítéséhez, az nyugodtan csinálhat egy hétköznapiasabb, de ugyanúgy magyar jellegű ruhát.

Sujtással díszített attila a ruha szövetéből, 1861 körüli fotó.

Gazdagon sujtásozott attilát viselő hölgy, szintén a ruha szövetéből, 1861-ben.

És a fentiéhez hasonló attila ez is, 1861 körüli fotó.

Sötét posztó attila, 1860 körül.

Posztó attila szegővel, paszományozással díszítve, 1860 körül.

Asszony és fia, az asszonyon bársony Kazinczy attila a jellegzetes kettős ujjal, 1860 körüli fotó.

Fiatal leány gazdagon paszományozott bársony mentével, 1861 körüli fotó.

1860 körüli elegáns asszony a ruhával összhangzó gazdagon díszített selyem mentében, a ruha dereka alapszabású, annak is magyaros jelleget a zsinórozás ad.

A középen elválóan nyitott magyaros otthonka, ami külföldön is divatos volt, nemzeti jellegét a dús paszományozás, sujtás munka adta, 1860 körüli fotó bársony vagy posztó otthonkával.

Ezen a korabeli képen pedig a szoknya selyeméből készült az otthonka, ezt a kis kényelmes felöltőt mindig laza blúzzal viselték, övvel leszorítva.

A magyarka vagy lengyelke pedig ilyen rövid, testhezálló felöltő volt, szintén dúsan sujtásozva, paszományozva vagy zsinórozva magyaros ízlésben, 1860 körüli fotó.

Zsinóros derekú elegáns erdélyi asszony, 1860 körül.

Zsinóros derekat imitáló pruszlikot viselő hölgy, 1860 körül.

Hétköznapiasabb pruszlik, itt vállrésszel is megtoldva az ujjak felett, 1861 körüli kép.

Sima pruszlik és zsinórozott derék a fiatal hölgyeken, 1861 körüli fotó.

Gombkötővel dúsan díszített pruszlik a ruha szövetéből, szintén vállrésszel kiegészítve az ujjak fölött, 1861 körüli fotó.

A legegyszerűbb formában viselt utcai ruha pruszlik derékkal, 1860 körüli kép.

Ezen az 1860 körüli képen az asszony legújabb divatú ruháját magyaros zsinórozással díszíttette és a főkötő is a nemzeti jelleget fokozza.

Kiegészítők a magyaros ruhához

  Ahogy a bemutatott képekből látszik bármi választható kiegészítőnek: napernyő, legyező, csipke mantilla, óra lánccal, egyéb ékszerek, stb. A hölgyek is szívesen viselték a férfidivatból átvett nyakkötőt, arany rojtos végekkel, hímzéssel díszítve, vagy csak simán. A szép fehér buggyos alsóujjak és csipke gallérok az alapszabású ruhákhoz nélkülözhetetlenek.

  Egyre térnék ki specifikusan, az pedig a cipő. Habár nyilván a legtöbb nő rendes félcsizmát vagy topánt hordott ruhája alatt, a divatlapok ajánlása szerint magyaros ízlésű cipellő dukált a nemzeti viselet alá. Ez a félcsizma zsinórozással és a bokánál rojttal volt díszítve. Arról már nincsenek feljegyzések, hogy ezt mennyire vették és hordták, de akinek van hozzá tehetsége megpróbálkozhat egy hasonló elkészítésével!

Női topánok ábrázolása 1860-ban, a legfinomabbak fehér selyemből készültek, vörös, ezüst vagy arany ékítéssel.

Pár gondolatnyi segítség és tipp Uraknak is

  Természetesen nem szabad megfeledkezni a nemzeti díszruhát készíteni és hordani szerető uracsokról sem! Nekik csupán az a tanácsom lenne, hogy ha díszruhát szeretnének készíteni, akkor ugyanúgy, mint a hölgyek a lehető legnagyobb gondot kell rá fordítaniuk: a díszmente gazdagon meg volt rakva ékszerekkel, paszományozással és drága prémekkel. Hogy a zeke jól álljon és termetük daliás legyen egy férfi fűzőt illik alatta viselni, máskülönben sajnálatos hasonlatosságot fognak mutatni a kor karikatúráin ábrázolt potrohos táblabírákhoz! A nadrág pedig mindig feszes, lábhoz álló. Komoly viták folytak efelett és végül is mindig a szűk nadrág került ki győztesen, ami ősi magyarnak számított, a bő öltönynadrággal szemben, ami a németes "idegen" viselet volt. Ehhez a nadrághoz még véletlenül se egy népviseleti táncos csizmát vegyenek fel, hanem lehetőleg szép szattyán- vagy kordováj bőr, sárgás vagy fekete, térdig nem felérő csizmát, vagy a rövidebb félcsizmát. Ezt a csizmát is gyakran díszítették rojttal, zsinórozással és az elmaradhatatlan sarkantyúval. Arany foglalatos, drágaköves díszkard vagy szablya is készíthető a díszruha mellé.Itt is örök kiegészítő a szép tollas kalap, ékszer forgóval megerősítve.

  Egyszerűbb nappali ruhánál már az urak is könnyebben vannak, de a feszes nadrág, csizma itt is nélkülözhetetlen, ahogy a zsinórozással díszített attila is.

Széchenyi István gróf 1844 körül díszruhában.

Egyszerű utcai ruhát viselő házaspár fotója 1860 körül.

Ezen az 1866 körüli képen  a házaspár igen elegáns sétaruhába van öltözve.

1869-es házaspár fotója, a nődivatból már kiment a nemzeti, de a férfiak még pár évig hordták egyszerű nappali ruhaként is, ahogy ezen a képen is a zekét csak szerény zsinórozás díszíti.

Elegánsabb nappali férfiruha, 1860 körüli fotó.

Andrássy Gyula gróf bársony díszruhában, asztrahán prémmel díszítve és drága ékszerekkel felcicomázva 1867 körül.

  Kellemes nemzeti öltözék készítést kívánok mindenkinek!