Szabásrajzok a húszas évek kedvelőinek

A pontosan száz évvel ezelőtt kezdődő évtized a nyugat-európai divatban az az időszak volt, amikor hirtelen leegyszerűsödött a szabás a női divatban, és új, friss és nagyon is okos ruhadarabok jöttek létre. Mindennek az egyszerűsödésnek persze nagyon sok oka volt, elsősorban gazdasági, de az is közrejátszhatott a divat változásában, hogy egyszerűen az embereknek más problémájuk is volt, mint divatolni, főképp Európában. Vége lett az I. világháborúnak, ami igazából a hadakozásoknak egyáltalán nem volt még a valós lezárása, és éppen túl voltak a spanyolnátha időszakán, amikor szintén nem a külcsín volt a legfontosabb érték, hanem az egészség és életben maradás.

Sok mindenben hasonlítanak egyébként a 1920-as évek évek szabásvonalai a mai divatéhoz. Például sokszor találtam olyan szabásrajzot, ami nagyon emlékeztet a mai "zero waste", hulladékmentes szabástrendekre, amikor az anyag szinte minden egyes milliméterét felhasználják. 

A másik nagy hozománya, hogy a szabás olyan szinten leegyszerűsödik, hogy az ügyetlenebb háziasszonyok is divatos ruhákat kreálhatnak maguknak az otthonukban. Azt hiheténk, hogy a szögletes szabás unalmas, és nem lehet belőle sok variációt kihozni, de ez az időszak megmutatta, hogy igen is létezik belőle végtelen kombináció, és némelyik ruhakreáció, kosztüm vagy kabát még ma is megállná a helyét elegancia terén.

A most bemutatott szabásrajzok nagy részét francia folyóiratokban leltem, amelyeknek digitalizált másolatai között bárki kutathat a Francia Nemzeti Könyvtár digitális gyűjteményében. A képek alatt linkelem az eredeti újságban megjelent oldalt is, mert aki tud franciául, a varrási leírást is el tudja hozzá olvasni.

Kezdjük először az alsóneműkkel, a lenti képen egy kezdetleges melltartó szabásrajza látható 1925-ből. Felhívnám a figyelmet a derékon látható haslenyomó, csípőszorító fűzőre, azok számára, akik úgy gondolják, hogy a húszas években már senki sem hordott fűzőt.

Forrás: La Mode du jour 1925-05-07






Egy másik kezdetleges melltartó, valamint egy bugyogó szabásrajza 1920-ból:

Les Modes de la femme de France 1920-04-04



A következő darab ma inkább egy lányka nyári overál is lehetne, akkoriban ez egy bugyival egybevarrt kombinénak számított:

La Mode du jour 1925-05-07


Egy igen elegáns kombiné 1927-ből:

Le Femme de France 1927




A következő darab már egy fürdőruha szabásrajza 1921-ből:
Les Modes de la femme de France - 1921-06-26


Otthon is jól öltözötten, egy aszimmetrikus házi ruha:
La Mode du jour 1925-06-04



És most következzenek egyszerű, de nagyszerű női ruha szabásrajzok. Az első szabásrajznál a ruhát a többféle mintás anyagból való összeállítással lehet variálni:

Les Modes de la femme de France 1921-06-19


Variáció ugyanarra a témára, érdekes csillagos hímzéssel (a hímzéshez jól mutat a fémszálas hímzőfonal használata):




Egy már bonyolultabb, de igen tetszetős váll és csípőmegoldással rendelkező ruhácska:

Les Modes de la femme de France 1924-05-25



Az alábbi ruha szinte zero-waste:

La Mode du Jour ?



Egy másik, de meglehetősen kreatív zero waste ruha:

La Femme de France 1923-07-08



A kedvenc, minimális anyagkidobással járó ruhám, az alábbi lánykaruha, amelynek a szoknyadarabjai virágszirmokként lapolják át egymást: (kivételesen, ez nem egy francia minta)


Forrás: vavoomvintage.net


Még egy zero waste neglizsé:

Forrás: vavoomvintage.net



A következő egy igen elegáns, hosszúruha:

Les Modes de la femme de France 1923-05-20


Alapruha a mindennapokra:

La Mode du jour 1925-04-16

Egy másik jellegzetes ruhaféle 1927-ből:

La Femme de France 1927-07-03




Szintén egy alapruha, magasa mellszabással és alacsony derékvonallal:
La Mode du jour 1925-05-04

Egy nadrágos öltözék:
Felirat hozzáadása



Egy estélyiruha, izgalmas dupla szoknyával:

La Femme de France ?



Még egy csodálatos estélyi ruhafazon:

La Femme de France 1925-02-08


Egy egyszerű báli ruha:

Les Mode de la Femme 1924-07-24




A húszas években az orientalizmus - azon belül a japonizmus - még mindig egyfajta virágkorát élte. Ezért kimonószerű köpenyeket és kabátokat is viseltek a hölgyek. Ezekből két mintát közlök.


Ismét egy kis zero waste, ezúttal blúzokban:

La Femme de France 1921-08-07



La Femme de France 1921-08-21

Zero waste őszi ruha:

Les Modes de la femme de France 1922-01-22




Elegáns kabátruha:
La Mode du jour ?

Prémszegéllyel díszített kabát mintája:

La Femme de France 1922-11-19


További szabásrajzok: 1920's free patterns (Pinterest)

Divatlapok a Gallica bnf oldalán:

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések