Haj baj, avagy nem csak a gyémánt kell a nőknek

Egy hölgynek a haja a fegyvere, mondják a férfiak, és nem is tévednek olyan nagyot, hiszen, elég egy jól elkészített frizura, amely tökéletesen passzol az egyéniségünkhöz (és persze az aktuális divathoz) és már is nem tud senki sem ellenállni.

Sokszor csodáltam a régi képeket, hogyan lehetett régen ennyi hajuk? És milyen szépen, gondosan be van fésülve, mi a titkuk?

Talán az első "csalódásom" a korszakban a póthajak és a különféle kontypárnák voltak. Különösen a századfordulón használták a párnákat és a különféle hálókat, hiszen a magas, Gibson frizurát csak így tudták elérni."Gibson-girl"

No de ne szaladjunk a téma elé, maradjunk csak az 1800-as évek közepénél, amikor az empire egyszerűségre törekvő korszakából újra visszacsempészte magát a rokokó túlzása.
Aki szerencsés volt, nem volt szüksége a póthajra, de a legtöbb nő hiú volt, és előszeretettel dúsították a frizurájukat különböző pótlékokkal, még Sisi is, aki pedig híres volt a legendásan hosszú és dús hajáról.

Akkor kezdtem el komolyabban foglalkozni a csalás eme művészetével, amikor az Anna Kareninában Kitty apja felkiáltott, hogy nem lehet a lányomat megsimogatni, mert mindenhol ezek az átkozott chigonok vannak. Chigonnak hívták ezeket a vendéghajakat.

Vajon honnan volt ennyi haj? A kérdés újfent jogos, főleg az elmegyógyintézetbe zárt lányok haját használták erre a célra, illetve szegény, de szép hajkoronával rendelkező lányok pénzre válthatták a hajukat.

A biedermeiertől kezdve igencsak hosszú időn át teret szorított magának a loknis frizura, így a nők a saját hajukat is igencsak igénybe vették az örökös bodorítással, és rengeteg parfümmel teljesen elnehezítették és kiszárították.

Az 1870-es években egy francia fodrász Marcel Grateauel nevéhez fűződik egy természetesebb frizura vonal, amely inkább a lágy hullámokat preferálta, nem pedig a szigorúan bebodorított loknikat.

Az új vonal

Később ez meghatározó lett, gondoljunk csak a századforduló légies frizuráira, amely már kevesebb póthajat kívánt meg, és ekkor jöttek képbe a különböző kontypárnák, amelyekkel megemelték a hajukat.

Azok a hatalmas kalapok....

Miért volt erre szükség? A tupír is elegendő volna, nem? Igaz is volna, csak a századfordulón kedvelték a méretes, és lehetőleg roskadásig díszített kalapokat, amiket muszáj volt valamivel alátámasztani, hiszen ha csak tupíroztak volna, azt szépen lelapította volna a kalap.

Mielőtt nagyon megvetnénk a régi idők hölgyeit, gondoljunk csak bele, manapság is igencsak divatos a hajhosszabbítás és a különböző nagy alkalmakkor a vendéghajak használata.
Inkább lessük el a titkukat, hiszen nincs is jobb dicséret, ha sikerül olyan tökéletesen álcázni a póthajat, hogy azt hiszik, hogy a sajátunk:)