Alkalomhoz a ruhát: Sportol a múlt
Amikor múltbéli sportokról beszélünk, akkor nagyon fontos szem előtt tartani, hogy kinek milyen sportolási lehetőség volt elérhető, könnyen elvégezhető és megfizethető. Ahogy egyes sportok ősiségét is, melyik osztály végezte, illetve, hogy a létfenntartásból hogyan váltak esztétikai és társasági találkozók alapürügyévé (gondolok itt a vadászatra, íjászatra, vívásra, stb.).
Másfelől azt is vizsgálni kell, hogy mik azok a sportok amik csak egy szűk elit által voltak elvégezhetőek, és mik azok, amik valódi tömegsporttá tudtak válni. Általában ez utóbbi nem igényelt drága felszerelést, nem volt túl szigorú szabályzata és saját kertben, házban vagy utcán is lehetett csinálni. Ezen a síkon leginkább erre a két csoportra lehet osztani ezt a témakört: luxus sportokéra és a tömegsportokéra.
Harmadrészt az is észre kell venni, hogy régen nem azért sportoltak, amiért mi ma: hogy formáljuk az alakunkat, fittek és egészségesek legyünk, növeljük az állóképességünket, de sokkal gyakrabban csak a fogyás miatt. Régebben a sport társas eseménynek számított, amikor a különböző osztályok tagjai egy a báloknál és szalonoknál fesztelenebb társasági eseményt végezve jöhettek össze. Idővel kívánatosnak is találták azt, hogy az eladó sorba került fiatalok a tánctermek izzasztóan szigorú és merev etikettjével megspékelt arany kalitkájából kilépve megcsillogtassák valódi személyiségüket. Sok derült ki valakinek a habitusáról, attól függően, hogy hogyan játszott és hogyan viselte a nyerést, de leginkább a vesztést. Gyakran a báli teremben félszegen társalgó férfiak és nők jóval közvetlenebbül tudtak itt pár szót váltani; sőt itt a nő is kezdeményezhette a beszélgetést, kacérkodhatott és eshetett jobban szerelembe, vagy ábrándulhatott ki a kiszemeltjéből!
Ismeretlen festő: Íjász lecke, 1860 körüli; újragondolva, sorry not sorry!
Luxus sportok
Lovaglás
Ősiségben talán az egyik legrégebbi, és talán az a sport amire ma úgy gondolunk, hogy "régen mindenki tudott lovagolni", holott ez egyáltalán nincs így. A ló becses és drága jószág volt, pláne azok a nemes fajták, amit az arisztokrácia birtokolt lovassportjainak a kiélésére. Ősi időkben ez nem igényelt különösebb váltóruhát, elég volt a szokásos nappali öltözék, mind férfiaknak és nőknek. Katonák természetesen tiszti egyenruhát hordtak, a 18. században igazi divatja volt a tiszti feleségeknek, hogy férjeik regimentjének a női változatát használják lovagláshoz. Innen már vannak feljegyzések is, hogy Marie Antoinette francia királyné hány váltás lovaglóruhát rendelt a rendes nappali ruhák mellé, és kezdett kialakulni egy jóval célszerűbb lovagló uniformis ezzel egyenest.
Joshua Reynolds: Lady Worsley, 1776; a lovaglóruha a hölgy férjének a regimentjéét másolta
A tisztektől az amazon ruhák átvették a strapabíró posztót és egyszerű díszítéseket, később pedig a tökéletes ékítetlenséget. A női lovaglóruha a legtöbbet a 19. század során fejlődött. Szoknyája eleinte a járáshoz alkalmatlanul hosszú volt, annyira, hogy lovon ülve is majdnem földig ért. Járáshoz vagy kézzel kellett felemelniük, vagy pántokkal és gombokkal felkapcsolniuk, vagy pedig uszálytartóval felfogni. A lovaglóruhát a 19. századközepéig olyan bőségben szabták, mint a rendes szoknyákat, keményített alsószoknyákkal megtámogatva. Ez a végtelenül pazarló és kényelmetlen divat aztán az 1870-es években kezdett megváltozni.
Ismeretlen amazon fotója 1865-ből, a tipikus kényelmetlen lovagló szoknyával
A szoknyákat ekkortól már olyan leleményesen szabták ki, hogy ülve ráncmentesen kövesse a viselője alakját, hossza a ló hasaljáig érjen és ne vessen vágtatás közben zavaró hullámokat. Ennek az elkerülése érdekében azelőtt ólom darabkákat varrtak be a szegélybe, de idővel már be se szegték az aljat, nehogy a bokorba vagy kerítésbe beakadó varrat magával rántsa a lovagló hölgyet, hanem inkább szakadjon el.
Edouard F. W. Richter: Yum-Yum, 1886; a legletisztultabb lovaglóruha forma a késő-viktoriánus korból
A lovaglóruha dereka mindig az uralkodó divathoz idomult: lehetett zárt vagy mellény felett nyitott, különösen érdekesek az Empire kor mell alatt elvágott ruhái. Anyaga többnyire posztó, de néha bársony is lehetett; színe a legdivatosabbaknak fekete, szürke, barna, kék vagy zöld volt. Nyakravalónak sokáig a széles kravátli és előing volt divatban, majd később már csak a derék sima gallérja. Kalap többnyire férfi cilinder fátyollal, vagy gömbölyű tetejű sport kalap, de lehetett csinosabb szalmakalap is azoknak akik sikkesen akartak kinézni lovaglás közben is. Erős csizma és bőrkesztyű egészítette ki a ruhát, tetszés szerint bőrrel behúzott legyezővel. Illetve még elmaradhatatlan darab volt a hosszú lovagló nadrág is, amibe fenék és térd részen vattázott párnácskákat varrtak be, hogy ne dörzsölje ki a szép amazon finom, fehér bőrét. A századelőn aztán sorra jelentek meg a nadrágszoknyák lovagláshoz, is. A 20. században pedig a női nyergeslovaglás el is tűnt, és már csak pár lelkes rajongója műveli.
Giuseppe de Nittis: A Hyde Park elegánsai, 1874
A lovaglás kifejezetten felsőbb osztálybeli sport volt: a ruha költséges volt, hisz a derekát férfi szabó készítette, tökéletesen kellett állnia! Mindemellett maga a ló is drága volt, a fenntartásához istálló és lovász kellett. Az aki meg tudta engedni magának mindezt már "megérkezett" abba a bizonyos kivételezett osztályba, ami a társadalom 2%-át képviselte. A divatos korzókon való lovas felvonulás felért egy luxus autó bemutatóval, ám a lovassportok csúcsa a rókavadászat volt.
Vadászat
A lovas sporttal járt kéz a kézben, de lehetett önállóan is végezni. Igazi férfias sport, ami nehézkesen tört utat a hölgyek körében, többnyire ilyenkor ők a kényelmes vidéki kastélyban vagy vadász házban várták vissza férjeiket. Azok a hölgyek, akik csatlakoztak hozzájuk a férfi ruhákhoz hasonló egyszerű vadász öltönyt viseltek, elég gyakran meglepően rövid aljjal! A ruha színe barna, zöld, fekete és keki volt; anyaga a strapabíró férfi öltöny anyagok serge, cheviot, bársony, kordbársony, posztó, stb. Jó erős csizma és bőrkesztyű járt hozz és a férfiaktól átvett vadász kalap, vad toll díszítéssel. A rövid szoknya alatt buggyos nadrágot hordtak jó meleg és hosszú zoknival, lábtyűvel.
Divatos vadászöltönyök szürke kordbársonyból és barna posztóból, La Mode Illustrée 1886
Íjászat
Talán az egyik legősibb "sport", mind vadászatban és harctéren is. Speciális volta miatt kéz a kézben járt az elit szórakozásával, már ha nemvolt valaki profi íjász a hadseregben és zsoldért csinálta. A női íjászkodást a 19. században már az ókori görög ideológiával és esztétikummal ruházták fel (hisz maga a vadászat istene is egy nő volt, Diana), különösen alkalmasnak tartva ezt a fajta sportot arra, hogy fejlessze a koncentrációt és az ügyességet, úgy, hogy a sportot végző nő közben a legkecsesebben néz ki. Szilárd állás, szép ívben megfeszített karok és felsőtest, összpontosítás és mindezt úgy, hogy a ruha tökéletes maradt!
A legeszmeibb illusztrációja az antik íjászatnak, 1799-ből
Éppen ezért nem is beszélhetünk kifejezett íjász ruháról, bármiben elvégezhető volt, ami megfelelt a szabadban végzett társasági események kritériumainak: egy szebben készített sétaruha vagy garden party öltözék. Csupán az íjat, bőr csuklóvédőt és néhány apróságot kellett beszerezni még ehhez a sporthoz. A lovaglástól és a vadászattól eltérően a 19. században az íjászat gyorsan vált a kiváltságosok sportjából tömegsporttá: pontosan azért, mert olcsó és könnyen megtanulható volt; nem mellesleg melegen ajánlották azoknak a hölgyeknek, akik ódzkodtak minden más olyan sporttól, ami túl sok megerőltetéssel, kihevüléssel járt! Az 1904-es Olimpián is a női íjászat volt az első női sportág, ami bekerült a versenyprogramba.
Páratlan íjász öltözékek zöld gros de naplesből és fehér chalyból, kék gros de naples derékkal; az övhöz kis notesz van rögzítve, a pontok jegyzeteléséhez és nagy bojt az íjhegy letisztításához, az íjat fogó alkart és ruhaujjat bőr csuklóvédő övezi, La Belle Assemblée 1831
Az 1908-as londoni Olimpia női íjász versenyzői jóval praktikusabb ruhákban
Vívás
Az íjászattal egyenrangúan nemes sportnak vélték a kardvívást is, ami kevés mozgásigényével a szellemet és a koncentrációt fejlesztette. Talán páran tudjátok azt is, hogy Erzsébet királynénk, miután fájó ízületei végett az 1880-as években felhagyott a lovaglással, vívni kezdett. Divatos női sporttá a 19. század végén kezdett válni, de inkább csak a felső tízezer körében, hisz itt meg kellett fizetni az oktatót, az öltözéket és mindemellett szükséges volt, hogy mind oktató és tornaterem is legyen a közelben, illetve jó társaság aki összejár. Ezen okok miatt nem igazán tudott jobban elterjedni polgári körökben.
"A rivalizálás következménye. Női kardpárbaj." Századvégi karikatúra a gyorsan populárissá váló vívó sportról.
Vívóruha a férfiakétól átvett fehér erős vászon derék, oldalsó gombolással (gyakran bal oldalra egy kis szívet is felvarrtak), erős bőrkesztyű és széles öv, térdig érő bő nadrág és szoknya, fekete harisnya és stabil sportcipő, a vívótőr mellett. Az arcvédőt csak kezdőknek ajánlották, haladóknál és profiknál már a gyengeség jelének vették, akik nem biztosak magukban és az ügyességükben! Természetesen ezt a női sportot gyorsan túl-fetisizálták, és sorra jelentek meg illusztrációk derékig meztelen vívó nőkről, akik apró-cseprő nézeteltéréseiket, vagy féltékenységeiket így rendezték le. A leghíresebb ilyen kacsa Bismarck hercegnőről terjedt el, aki a történet szerint a virágok elrendezése felett keveredett olyan vitába a nőegylet egy másik tagjával, hogy azt vívással intézték el; mikor ez egyre jobban elterjedt a korabeli bulvársajtóban, maga a hercegnő volt kénytelen egy közleményt kiadni a történet valótlanságáról és felháborodásáról!
Jean Béraud: A vívónő, 1896 körüli
Hegymászás
A világ kinyílásával új terepet hoztak létre az extrém sportok kedvelőinek: a hegymászást! Nők és férfiak csapatostól űzték vagy a kopár szirteken, vagy pedig gleccserek megtekintésére. Egy biztos, hogy szörnyen veszélyes volt, hisz még ma is az tud lenni a legmodernebb felszerelések segítségével is! A korabeli eszköztár keservesen kevéske volt: szegecses bakancs, meleg kötött zokni, felette lábtyű, hosszú vízhatlan nadrág, vízhatlan hosszabb-rövidebb szoknya (esetleg a hosszú felhúzható pántokkal vagy gombokkal rövidítéshez), blúz és paletó, vastag bőröv felcsatolható flaskával, hegymászó bot, kötél és esetleg csákány, természetesen mindez egészen egyszerű kalappal (fátyollal) és kesztyűvel kiegészítve. Veszélyessége és megeröltetettsége miatt ez is csak pár lelkes turista szórakozása maradt!
Krinolinos és turnűrös bátor gleccsermászó nők az 1860-as és '80-as évekből
Ügyes sziklamászók a századfordulón
Tömegsportok
Krokett
Valószínűleg az a viktoriánus sport, amiről eddig a legtöbb képet láthattátok is már. Igazán kedvelté az 1860-as években vált és nagyon is alkalmasnak tartották arra, hogy minden lábalatnyi helyen űzzék! Korabeli angliai feljegyzések számoltak be arról, hogy minden kertesházzal zsúfolt utcában egész nap hallani lehetett az ütők koppanását. De nem csak a saját kertben, hanem nyaraláskor a tengerparton, kiránduláskor kinn a mezőn, mindenhol azonnal játszani kezdték ahol egy maréknyi ember összegyűlt!
"Ötlet esős napra. Akasszák fel krinolinjaikat, és krokettezzenek az ebédlőben." Punch Magazine karikatúrája a túlzásba vitt krokett mániáról, 1863
Hogy miért lett divatőrület a krokettből mind felsőbb és alsóbb körökben? Nos azért, mert lényegében sima nappali ruhában is lehetett játszani (a szoknya kecses felemelésével pedig bokát villantani és kokettálni az urakkal), a felszerelése ütő, labdák és kapuk. A szabályzata könnyen megtanulható volt, a játék lényege itt tényleg a fesztelen társasági együttlét volt.
"Kedves játék kettő vagy több főre. Szemét rávetette, csinos kis lábát a labdára helyezte, mondván: -Most akkor megkrokettezem! És Ő tökéletesen megkroketteződött." Vicces illusztráció a krokett flörtről a Punch Magazine 1861-es számából
De természetesen aki akart és megengedhette magának, csináltatott krokett ruhát, ami általában könnyű gyapjúból, flanelból vagy kasmírból készült, tipikusan egy rövid aljjal, afelett egy pántokkal, gombokkal vagy szalagokkal felfogott felsőszoknyával (az alsónál hosszabb, hogy sétához le lehessen engedni), fekete-fehér-vörös színkeveréssel és fehér shirting (puplin, batiszt, stb.) blúzzal, csinos kalappal és csizmával kiegészítve. A krokett mánia aztán az 1870-es évektől alábbhagyott és csak pár lelkes játékosra szorítkozott a századfordulón.
Kasmír vagy flanel krokett öltözék, La Monde Elégant 1866
Biciklizés
Hirtelen a világ szörnyen mobilissá vált a 19. század végére (valószínűleg az új sportok okozták a krokett vesztét is) és mindenki aki csak élt és mozgott valamilyen fémeszközre pattant; ezek közül a legfelkapottabb a bicikli lett. Mindenki tekert vele mindenhova, sorra alakultak a női és férfi biciklis klubok, társulatok; a fanyalgók pedig támadták mindenhol, ahol csak tudták. Legfőbb aggályaik a nők alfeléhez kötődtek, hogy szoknyát vagy nadrágot viseljenek, és hogy mi illik és mi nem biciklizés közben.
"Egyensúlyban" 1896-'97-es illusztráció a túl merész biciklizőkről
Míg bizonyos körökben vita dúlt arról, hogy egy nőnek szoknyában vagy nadrágban illik-e bicikliznie, addig az illető hölgyek kedvükre válogattak a bicikli ruhák között. Derék általában könnyű blúz volt, hideg időben a nadrág vagy szoknya szövetével egyező derékkal vagy paletóval kiegészítve. A szoknya a sétaruhákéhoz hasonlóan rövid volt, vagy lehetett rövidebb is, igen gyakran pedig nadrág az igencsak bő fazonú pantaló (de létezett a nadrágszoknya változata is). Ehhez harisnyát és jól záródó cipőt (alkalmanként lábtyűvel) vagy csizmát viseltek. A kalap többnyire egyszerű díszítetlen vagy kissé díszes szalma vagy toqué. Fátylat ízlés szerint a por ellen lehetett hozzá illeszteni. A ruha szövete a férfi öltönyöktől kölcsönzött strapabíró anyagok voltak: serge, flanel, cheviot, stb., a blúzhoz a jól ismert shirting.
A legújabb divat szerint szabott bicikliző kosztümök, 1897
Pantalóban bicikliző nő, 1896 körüli fotó
Tollaslabda és tenisz
Ismét egy nagyon népszerű tömegsport, bár a tenisz kissé nehezebb, de mindkettő gyorsan elterjedt, mivel ezek sem kívántak többet egy strapabíró nappali ruhánál, ütőnél, labdánál és hálónál. Szintén mindenki játszotta akinek volt kertje, vagy parkokban,inkább társasági esemény és összejövetel volt ez is.
George Goodwin Kilburne: Ülő lány teniszütővel, 1890 körüli
Korcsolyázás
Közkedvelt téli sport, ismét csak azért, mert bárhol űzhető volt, ahol elég jól befagyott a helyi vízállomány, és mert korcsolyán kívül semmi más befektetést nem igényelt. Ruhának téli sétaruha, kicsit rövidebben szabott szoknyával dívott, szerényebb vagy díszesebb kiállításban; többnyire a tél kívánalmainak megfelelően meleg posztóból, bársonyból, plüssből készült ruha, prém díszítéssel, meleg karmantyúval és fejfedővel kiegészítve. A korcsolyázást sem a sport értéke miatt kedvelték, hanem társasági esemény volt. Nyáriasabb változata a görkorcsolyázás volt, amit szintúgy kedveltek és szintén csak egy egyszerű sétaruhát igényelt. Az egymásba való kapaszkodás pedig jó alkalom volt a virágzó szerelmi összebújásra!
Charles E. Boutibonne: Jégkorcsolyázás, 1872
1880 körüli görkorcsolya pálya (nem burkolt célzású) plakátja
Úszás
Az előbbieknél kicsit különlegesebb, hisz úszni tudni kellett ehhez, ami a 19. században még egyáltalán nem volt általános tudomány. A tengerparti és vidéki fürdőhelyek nyújtották a legtöbb lehetőséget, de a gyógyfürdők is kedveltek voltak, télen meleg vizes forrásokkal. A divatos fürdőruha többnyire sötét színű volt tengerészkék, vagy vörös, térdig érő egyberészes, vagy külön szabott ing és alj, de mindig nadrággal kiegészítve (ez a kora-viktoriánus időben még bokáig ért, majd fokozatosan rövidült térdig érővé a századfordulóra). A cipő szalagfűzővel a vádlinál rögzített saru vagy balerina cipőhöz hasonlító kis topánnal és harisnyával (természetesen), vízhatlan fürdősapkával kiegészítve; fürdés után pedig meleg és jó nedvszívó fürdőköpennyel, szalmakalappal kiegészítve. Korabeli fürdőruha szövetnek a könnyebb szőrszövetek voltak jók, mert azokból gyorsabban kicsapódott a felesleges víz, mint a pamutokból vagy selymekből.
Tipikus 19. századi fürdőruhák sötétkék és fekete csíkos flanelből, gyöngyházfényű flanelből kék szegélyekkel díszítve, fekete posztóból vörös flanel szegélyekkel és vörös flanelből fekete díszítésekkel, Godey's Lady's Book And Magazine 1864
A divatos fürdőzés inkább tengerparti szórakozás volt, semmint úszás gyakorlás, 1899-ben esztétikusan pózoló fürdőnők az amerikai Coney Islanden
A fürdőruha praktikussá tételében sokat segített Annette Kellermann az egyrészes fürdődressz promotálásával, mindemellett a professzionális úszást és szinkronúszást is népszerűsítette. 1907-ben le is tartóztatták az akkoriban igencsak botrányosnak vélt "túl sokat" mutató fürdődressze miatt, de ez nem állította meg a fürdőruha fejlődését és egy évtized múlva már ezek a fazonok hódítottak a prűd és úszáshoz alkalmatlan viktoriánus komplett öltözékek helyett. Szintúgy a századelőn tűnt el a fürdőkabin, amiben átöltöztek úszóruhába.
Annette Kellermann a saját tervezésű fürdődresszében, 1908 körül
Torna
A 19. század közepétől vált egyre népszerűbbé, annyira hogy a századfordulóra már az alapmozdulatokat képekkel mutatták be az újságokat olvasó közönségnek. A korabeli gimnasztika persze eléggé elmaradott volt, ahhoz képest, ahogy ma ismerjük: lényegében csak a törzset és karokat edzették, a lábakról nem volt szó. A felsőtest izmainak az erősítését kedvezőnek tartották, hogy jobb tartást biztosítson, kellemes pírt varázsoljon a bőrszínnek és női szépségnek. Itt már érezték, hogy a rendszeres edzés jó hatással van több téren is, testnek és léleknek. Otthon bárki elvégezhette, tornaórák keretein belül pedig minden leánynevelő intézet napi rutinja lett a testnevelés. Ruhának egy rövid szoknya vagy az igen bő nadrág és blúz kellett, harisnyával és kényelmes cipővel.
1865 körüli fotó tornásznőkről
Az igazán elhivatottak pedig edzőterembe is járhattak, ahol ilyen nyújtó gépekkel erősíthettek (aranykorát az 1920-as évek óta élik ezek a modern kínzóeszközök és az edzőterembe járás kultusza), 1890 körüli fotó
A századfordulón az iskolás lányokat már különböző gyakorlatokkal nyúzták: bordásfal, gyűrű gyakorlatok, vívás, különböző labdajátékok és talajgyakorlatok voltak napirenden, 1900 körüli fotó bentlakásos leánynevelde tornázó növendékeiről
Sport alsóruhák
Azokhoz a tevékenységekhez, amikhez nem viseltek speciális sportruhát, ugyan az a nappali alsóruha volt jó, ami a sima házi vagy utcai ruhához: női ing és nadrág pamutból vagy lenvászonból, kényelmes fűző, esetleg elasztikus betétekkel; illetve lovagláshoz, fürdéshez és biciklizéshez már külön sport fűzőket ajánlottak. Ezen felül a szoknya hosszának megfelelően rövid alsószoknya és természetesen olyan szerkezet, ami a szoknya divatos esését biztosítja: krinolin, abroncs, turnűr, farpárna, stb. Kivételt leginkább a hegymászás képezett, mert ahhoz egyáltalán nem ajánlottak fűzőt, és alsóneműnek is a félselymet, mint legjobb nedvszívót és hőmegtartót. Természetesen azokhoz a rövid szoknyákhoz,amiket a bőre szabott nadrág felett viseltek, már nem vettek fel alsószoknyát. Télen pedig jó szolgálatot tett a jó meleg anyagból készült, egyben szabott alsóruha: a jäger, mely meleg szőrszövetből, jerseyből vagy trikóból készült és bokától nyakig zárt volt, hosszú ujjakkal.
Szürke drill fűző biciklizéshez, vagy vadászathoz, Magyar Bazár 1896
Fekete selyem lovagláshoz való fűző, Magyar Bazár 1893
1870-es évekbeli illusztráció fürdéshez öltözködő nőről, és korabeli pertlikből összeállított fürdő vagy nyári fűző
Természetesen a felsoroltaknál jóval több közkedvelt játék és sportolási lehetőség is létezett: biliárd, tekézés, ugrálókötelezés, különféle csoportjátékok gyűrűk és karikák elkapására-terelgetésére, stb. A listát hosszan lehetne folytatni, felesleges mindről leírást adni, mivel ezek többségét rendes nappali vagy társasági ruhában végezték. Mivel így is sok sportot soroltam fel, ezért nem akartam túl hosszadalmassá tenni ezt a bejegyzést a sok korabeli idézettel, csak tőmondatokban szedtem össze, amit tudni illik. Remélem így sem bánjátok, a folytatásban (amiben szó lesz a menyasszonyi- és gyászruhákról, és végre az estélyi és báli öltözékekről is zárásként) lesz bőven idézet!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése