Empír női fűző - szabásminta tippekkel

Szeretnénk némi támpontot adni a kora 19. századi fehérneműkészítéshez. Itt ehhez találtok majd felhasználható linkeket egy rövid bevezető után.




HASLAPÍTÁS EXTRÉM MELLEMELÉSSEL


Annyit fontos elmondani az empír fűzőről, hogy az őt megelőző rokokó fűzőhöz képest, kevésbé lehetett kényelmetlen. A teljes, hosszú változatnál megmaradt elől a kemény, széles fa vagy bálnacsont merevítés, amit az előre varrt kis tokba illesztettek be. Fontos azt megjegyezni, hogy ez a széles merevítés már nem esett a mell elé, ahogy a rokokó idejében, annál inkább a mellé közé. Ez a  merevítő azért is volt fontos, mert ez volt az egyik trükk, ami miatt az empír képeken nem feltétlenül tűnnek várandósnak a korabeli hölgyek. A merevítés kevésbé a karcsú derekat, mint inkább a tartás, és az - egyébként természetesen - előrebukkanó hasfal lelapítását szolgálta. 


Erre is jó egy fa vonalzó! forrás: kleidungum1800.blogspot.de



Mivel nem volt nagyon szükség karcsúsításra, ezért a fűzők szabása sem karcsúsított (csak minimálisan). A fűző darabjai, amiből felépül, szögletesek és egyenesek voltak hosszában. 

Ha összehasonlítunk egy empír fűzőt egy korábbi darabbal, megállapíthatjuk, hogy míg az szinte csak merevítőkből állt, addig egy empír fűző nagyon laza, alig tartalmaz merevítést.

A rokokó fazonnal szemben újítás a melltartó szerű kosarak megjelenése, amelyekben azért legtöbbször volt merevítés. 

A mai melltartókkal szemben azonban nem az egyes mellek köré került a merevítő, hanem magába a kosárba, akár az egészen nagy méretű melleket is rendellenesen magasra meg tudták emelni.

rövid és hosszú fazonú empír fűző - forrás: janeausten.co.uk




AKÁR A MAI MELLTARTÓK


Aki nem hordott hosszú fűzőt, választhatott rövid fazont, amely az alhasra már nem ért el, így nem is szorította le azt. A legrövidebb fazon a mai melltartóhoz hasonló volt. 

Empír mellemelő fűző


Készült egy nagyon kis egyszerű mellemelő is, amely nagyon jó praktika akkor, ha nem akarunk égni egy találkozón azzal, hogy kilátszik az empír ruha alól modern melltartónk pántja. Ez egyfajta mellemelő szintén, amely akár egy mai trükkös melltartó is lehetne.

A sportmelltartó elődje. Az empír mellemelő!



MERJ PAMUTOT HASZNÁLNI, EZ MÁR AZ A KORSZAK, AHOL LEHET!


Anyagok: érdemes azokat a merevítőket használni hozzá, amelyeket a rokokó fűzőkészítés esetén is használtunk. Akkor leírtam, hogy ezek a merevítők még bálnacsontok és nádból készültek. Ahogy a rokokónál, itt is a jó minőségű műanyag merevítőt vagy a hosszú műanyag kötözőt ajánlom. Merevítés gyanánt zsinórokat is is használhatsz (corded boning).

Mivel az empír fűző nem dekorfűző, ezért felesleges és értelmetlen készítéséhez olyan anyagokat használni, mint a selyemszatén vagy valamilyen kemény brokát stb. Annál inkább az egyszerű len- és a pamutvászon. A pamutot főleg azért, mert ez az korszak, amely elindult a pamut sikertörténete.


MACERÁS FŰZÖGETÉS HELYETT, KÉNYELMES MASNIZÁS


Az empír időszak egyik legszimpatikusabb megoldása, amikor a fűzőből hiányzik a fűzés. Voltak olyan szabású alsóneműk, amelyek nagyon egyszerűen pár pillanat alatt felvehetők voltak egy egyszerű átlapolással és masnizással.

Forrás: thedreamstress.com

Ahogy a képen is látszik ezt a fűzőt egy alap ferhérnemű ruhára vették fel, amely szintén készíthető pamutból, és lényegében egy egyszerű és fehér változata az empír felsőruházatnak.





És most jöjjön a szabásminta ajánló!


Rövid mellemelő szabásmintája a Kyoto múzeum gyűjteményéből származó empír ruhadarab alapján: http://www.19thus.com/WomensClothing/Kyoto_Museum_Wrap_Brassiere.html







Egyszerű rövid fűző, segédvonalakkal:



És egy részletes leírás rövid fűzőkészítéshez, lépésről lépésre: Regency Underthings Pattern Instructions

Minden, amit az empír fűzőkről tudni akarsz, angolul: http://www.foundationsrevealed.com/articles/corset-patterns/early-corset-patterns/273-regency-stays-1790-1820-part-1

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések