Az első divatfotók

Manapság már szokatlannak tűnhet a viktoriánus korszak első női divatfotósának hagyatéka. Lady Clementina Hawarden a férfi fotósokkal ellentétben a kihívást nem a távoli tájakban kereste, hanem az otthoni környezetben, nappaliban, drapériákban, tükrökben és erkélyek mellett. Fényképeiben idealizált formában mutatta be a korabeli női létet, amely természetes fény melletti: álmok, sóhajok, tükröződések, lehunyt szemek, vállkendők és hatalmas abroncsos szoknyák összjátéka.

Azt várnánk, hogy ha már első divatfotókról van szó, akkor a legnagyobb szerepet a fotográfiákon a ruhák kapnak. Azonban inkább a képek egy belső női táj köré rendeződnek, amely tele van szabadságvággyal, az énkép előtt való gyötrődéssel, a fájdalom megélésével, imával, búskomorsággal, apácákkal, lenge öltözékű nőkkel és olyan témákkal, ami ugyan a néző fantáziájára van bízva. Egy közös bennük, mintha valamilyen közös szomorúságot árasztanának magukból.
Az egyetlen kivételnek a sorból Clementina a paraszti létet valamint egy pajkos ebet bemutató fotográfiái.

Clementinát egyébként szintén megörökítette a kamera, szerényen lehajtott fejjel, mintha nem is lenne magas rangú úriasszony Donald Cameron, a skót nemes mellett.


A hölgy egyébként férje által ismerkedett meg a fotografálással 1858 körül. Első kiállítását 1863-ban rendezte meg a Photographic Society of London. Sajnos fotóinak a sikereit nem élhette meg, ugyanis 1865-ben elhunyt. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy az előző mondat igen furcsán hangzik annak azon információ tudásának tekintetében, hogy Clementinának több mint száz évig kellett volna várnia munkájának felfedezéséig, egészen az 1980-as évekig!
Érdekesség még, hogy a férje negyven esztendővel élte túl őt. Közös életükben pedig tíz gyermekük született.

A divatfotói modelljéül leányait "alkalmazta". A fotók dekadens lányalakjai nagy hatással voltak Charles Lutwige Dodgsonra, akit az utókor Alice Csodaországban írójaként Lewis Caroll néven ismer. Kevesen tudják, hogy a matematikához jól értő író kedvelt hobbijainak egyike a lengén öltözött kislányok fotózása volt.

Ihletőjét Alice-t például koldusként örökítette meg 1858-ban:

Alice Liddell 1858


Ha pedig már nők, a kor egyik legnagyszerűbb női fotósa (a szándékosan homályosan fókuszáló!) Julia Margaret Cameron volt, aki a szomorúságot és a gyászt talán a legkifejezőbben örökítette meg szinte festményszerű fotográfiáin.
Egyébként Alice Liddellt ő is lefotózta, már felnőttként:

Alice Liddell - Julia Margaret Cameron fényképén



Érdemes azonban az bejegyzést az eredeti téma felé visszakanyarodnom, és végre megmutatnom, mit is alkotott Lady Clementina Hawardon, és mi volt az eredete mindannak a tendenciának, amit Lewis Carroll és Julia Margaret Cameron valamint a további kortársak követtek.

Hölgyeim és Uraim különös képek következnek!





























És ahogy ígértem, túl az "önmarcangoláson": (Lady Hawarden "népies" fotói)


Valamint egy egyensúlyozó kutya, ami Clementina humorérzékéről tesz tanúbizonyságot:



A fotográfiák forrása nagyrészt a V&A Museum honlapja
Ha érdekelnek a kor más angol dekadens divatfotósai, akkor itt olvashatsz róluk:

Megjegyzések

  1. Csodálatos képek, annyira emberiek, ellentétben a kor idealizált portréival. Nagyon tetszenek.

    VálaszTörlés
  2. Az összes annyira gyönyörű...
    Az egyik képet szerintem átviszem háttérnek a blogomra, ha szabad :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése