A fotográfia költőnője

Egy pár bejegyzéssel alább szóba kerültek az első divatfotók. Akkor említésre került az egyik legnépszerűbb amatőr női fotós Julia Margaret Cameron neve is. Ugyan ő nem divatfotókat készített és számára kevésbé volt fontos az arisztokrata hölgyek belső lelki életének megjelenítése, de életműve annyira izgalmas és látványos, hogy ha már ilyen sokszor emlegetjük a XIX. század végét, muszáj megismertetni a Kedves Olvasóval. A következőkben egy sajátos szemszögből fényképező úrihölgyet mutatunk be, akinek lételeme a művészet volt.

Élt egyszer a XIX. század végi Brit Birodalomban három nővér. Az egyik közülük szép volt, a második merész, a harmadik pedig tehetséges. A tehetségest Julia Margaretnek hívták, és élete utolsó évtizedében olyan fotográfus "életművet" hagyott hátra, amely még a mai napig ihleti a portréfotósokat
.
Leegyszerűsítve egy nagyon is bonyolult folyamatot: akkoriban a festmények egy láthatatlan, idealizált, fantáziavilágot próbáltak megörökíteni. 1827-től az első fotóval megváltozott minden. A művészetet izgatta az objektív valóság kifejezésének lehetősége, miközben filozofálgattok arról is, hogy természetesen létezik-e egy ilyen objektív valóság. A világ, de főleg a látásmód jelentősen változott, amely a vizuális művészetek forradalmi változásában érhető tetten. A kezdő fotósok az első ráismerés után szintén rájöttek, hogy a fénykép sem hűen tükrözi a látottakat és bizony kialakítható vele egyéni látásmód.

Julia Margaret Cameron 1863-ban 48 évesen fogott először a kezébe fotómasinát, amelyet a lányától kapott. Még ma is élhetne a sztereotípia az emberekben, hogy, mi lenne ha egy közel ötven felé járó anyuka kezébe nyomnánk egy profi tükörreflexes masinát... Mi lenne ha? Sokan valami negatív végkifejletre gondolnak - mert ugyebár szexizmus és "ageizmus" -, de azért gondoljuk végig, a XIX. században ez a szituáció megtörtént (!), és a fotótörténet egyik legnagyobb teljesítményét produkálta az autodidakta módszerekkel kiváló fotóssá váló Cameron.

Cameron megszállottan fotózott mindent, és közben felfedezett valami olyasmit, amit akkoriban a fényképészek tiltólistára tettek, és amatőrnek tartottak: a lágy fókuszú fényképezést. Azaz képei szándékosan festményszerűen homályosak voltak. Ezt úgy tudta megtenni, hogy lényegében letojta, mint galamb a szélvédőt a korban kialakult fényképezési konvenciókat. A záridőt hosszúra "nyújtotta", így a fotók életlenek lettek. A digitális korszakban nehezebb hosszú exponálási idővel zajtalanul fényképezni, főleg kevés fényben, a leghasznosabb nyers formátumban *.raw-ban fotózni, az így létrehozott képen utólag módosíthatjuk azokat a beállításokat, amelyeket csak a fényképezőgépen lehetne. Ha például Photoshopon belül hívunk be ilyen képet, akkor a megnyíló ablakon Vibrance feletti csúszkán a Clarity-vel módosíthatunk az élességen. Hasznos eszköz kevés fénynél még szintén, a vakunál az úgynevezett lassú szinkron beállítás, már nem annyira komoly felszereltségű de nem automata funkciókra "gerjesztett" gépeken elérhető. (És még egy soft-effektelés tutorial: Digiterus)
A fotográfusok között mai napig vita tárgyát képezi a lágy fókusz használata. Mi ebbe a vitába most nem bonyolódnánk bele, mivel ez egy kosztümös blog. Érjük be annyival, hogy Cameront stílusa miatt amatőrnek bélyegezték a saját korában, holott pont így alkotott valami teljesen mást.

Szerinted amatőr?

Cameron képei ennek a stílusnak meg persze a saját látásmódjának köszönhetően is meghittek és egyedülállóak voltak, modelljeit nem csak egyszerűen ábrázolja. Mivel személyesen ismerte is őket céljának tekintette, hogy a fotó nézőivel megismerteti a "lelküket".

Portréit javarészt gyermekeiről és az őt meglátogató híres emberekről készítette, akikből portfóliója alapján megítélve nem volt hiány. Lefotografálta Darwint, az őrült grimaszokat produkáló Herschelt, rajta kívül Tennysont, Robert Browningot, John Everett Millaist, Edward Burn Jones-t és még sorolhatnám. Képeivel kísérletet tett arra, hogy festményszerű hatást érjen el. Nagyban hatott rá az úgynevezett preraffaelita festészeti mozgalom. Lényegében olyan fotográfiákat teremtett, amelyek az akkori kortárs festészettel egyenrangúak voltak. Alfred Lord Tennyson Artúr mondakörhöz köthető Idylls of the King című kötetét fényképszerű fotográfiákkal illusztrálta.

De Dante "Beatricéjéről" is kattintott egy "fotográfiát":

A művésznőt ugyan sokan nem vették komolyan a saját korában, mégis mintha tudta volna, hogy egyszer fotói értékesek lesznek, minden képét bejegyeztette a szerzői jogi irodával. Ugyanakkor korabeli hírességekről szinte csak ő készített portrét.

Eredetileg Kalkuttában született, így vonzotta India, élete végén ezért Ceylonba költözött. A fényképészethez szükséges vegyszereket már nehezebben szerezte be, igen kevés indiai fényképe maradt fenn.1879-ben hunyt el. Unokahúga már igen korán 1886-ban megírta életrajzát, de ez nem volt elég ahhoz, hogy felfedezze őt az utókor. Hiába szerepeltet még az unokahúg lánya Virginia Woolf is egyetlen drámájában és készített alkotásaiból fotóskönyvet.

Műveinek jelentőségét a XX. század második felében kezdik felismerni miután Helmut Grensheim könyvet ír munkásságáról 1948-ban. Fotóinak jelentőségét mi sem mutatja jobban, hogy híresebb képeinek tulajdonosa a Microsoft tulajdonát képező Getty Images stockfotós cég.

És most következzen egy válogatás Cameron lenyűgöző munkásságából. Érdemes egy-egy darabon hosszasan elidőzni megtekintés céljából, és nem olyan gyorsan görgetni.

Julia Margaret Cameron életéről a Wikipedia szócikkéből merítettem adatokat.
Cameron munkásságáról a Getty Edun olvashatsz többet.