5 dolog, amit IMÁDTAM a Bridgerton sorozatban

  Amennyiben nem egy barlangban töltöttétek a téli karantén időszakot, akkor nyilván hallottatok a Netflix nagy karácsonyi siker sorozatáról, a Bridgertonról (nálunk A Bridgerton család néven fordították). A sorozatról röviden annyit, hogy Julia Quinn hasonló című ponyvaregény sorozatát adaptálták televízióra (igen, már készülőben a 2. évad a 2. könyv után), és egy elképzelt Empire kori Londonban játszódik, feltörekvő családokkal, szerelemmel, intrikával, félreértésekkel és a legkülönfélébb titkokkal: övezve a kíméletlen korszak kritikus Hiúság vásárát Jane Austen szentimentális romantikájával.

A sorozat promó fotója a főszereplőkkel

  Nem ma bemutatott sorozat, de akkor akkora volt körülötte a felhajtás, hirtelen annyi cikk, vélemény és divattörténészkedős vlog született róla, hogy kissé sok volt; kellett egy kis idő, hogy leülepedjen az egész és meg tudjam fogalmazni, hogy mi is tetszett-nem tetszett benne, egyrészt mert annyira nem hat meg az Empire korszak, másrészt ez a sorozat sem volt rám nagy hatással - nálam a "meh, egyszer túlestem rajta" kategóriába esett és a folytatásokra sem vagyok igazán kíváncsi. Persze ez csak a személyes véleményem, ha bárki másnak tetszett, akkor az mit sem von le az Ő tapasztaltuk élményéből!

  Ennek megfelelően készült ez a bejegyzés, kiemelve azt az 5 dolgot amit a fenti fanyalgásomtól függetlenül IMÁDTAM a sorozatban és ami miatt volt jó nézni (és ami eltérhet mások tapasztalásától, sorry not sorry! Nem vagyunk egyformák, nagy valószínűséggel amit itt pozitívumként van besorolva, az másnál kiveri a biztosítékot); de ez ne tévesszen meg senkit, egyértelmű, hogy jönni fog az 5 dolog, amit UTÁLTAM a Bridgerton sorozatban bejegyzés is! 😈

5. Végre nem egy újabb Büszkeség és balítélet feldolgozás...

  ...vagy bármelyik Jane Austen művé, vagy a Hiúság vására, vagy pedig Napóleon történelmi dráma (ide tartozik a Háború és béke is). Valahányszor szóba kerül filmes körökben, hogy kéne egy jó kis Empire kori történet, valahogy mindig ezek merülnek föl! A Büszkeség és balítéletet kb. minden évtizedben vagy film, vagy tv sorozat formájában újra készítik (köszönjük, de nincs szükségünk többre, pláne a Büszkeség és balítélet + zombik c. mélyrepülés után...). Bármilyen más témájú történet, pl. Lord Byron és művész körének az életét feldolgozó életrajzi dráma tényleg kivételes szerencsének számít a korszak kedvelői körében, amin el lehet csemegézni.

(intenzív belső sikítás)

  Holott érdekes, izgalmas és változással teli korszak volt, annyi fantáziadús történetet lehetne még hozzá kitalálni, vagy korabeli regényeket, más írókat felkutatni és a műveik alapján filmet készíteni. A Bridgerton egy mai modern író műve, tény, hogy ki is lóg a lóláb (amire a film készítői még rátettek egy lapáttal), de legalább mer újat mutatni ebből a korszakból.

  Szóval nekem tetszik az ötlet, hogy egy romantikus sorozatot kapunk (habár a részek felénél már sejthető végkifejlettel, annyira bulvárszerű a történet) a szokásos gót-steampunk viktoriánus helyett, amikkel már teli a padlás. Senki se értsen félre, nincs ezekkel semmi baj, hisz egyértelműen a modernizált múlt ábrázolásban van a jövő, és éppen ezért évről-évre jönnek ki az újabb és újabb sorozatok, amik egy fiktív 19. vagy 20. század elejei érában játszódnak, gőzzel hajtott modernszerű kütyükkel és viselkedéssel, életfelfogással, stb. Ez nyilván jót tesz a nézettségnek, de egy idő után tizenkettő egy tucat és már unalmas, most is a The nevers c. legújabb sorozatban kinetikus képességekkel próbálkoznak frissíteni a zsáneren... Na majd meglátjuk azt is!

4. III. György király őrülete

   György király őrülete c. film III. György király életének utolsó szakaszát dolgozta fel, bemutatva, hogy hogyan őrült meg fokozatosan és, hogy hogyan kezelték ki ebből a korszak legjobb szakembereivel. Maga a film élvezetes, izgalmas és a szereplőgárda mindent megtesz, hogy emberivé tegye ezeket az elefántcsont toronyba bezárt történelmi alakokat. Ám ami a nagy hátránya: hogy úgy mutatják be György király őrületét, mint amiből ki lehetett gyógyítani, illetve a '90-es években divatos őrült zseni toposzában: egyik pillanatban teljes átszellemültséggel Shakespeare Lear királyából szaval, a másikban szép szóval (és némi visszafogott dulakodással) le lehet rángatni a királyné egyik udvarhölgyéről, sőt vádjai családjával és a tekintélyelvű rendszerrel szemben, amiben mintegy aranykalitkában élnek, kifejezetten józannak és érvényesnek tűnnek - mintha valójában nem is lenne őrült, csupán az élete elviselhetetlen. A legnagyobb baj vele, hogy sokat beszél, motyog...

  Ezzel szemben a Bridgerton első évadában vacsorázás közben teljesen random kap rohamot, veszti el fél pillanat alatt a valósággal a kapcsolatot és akarja megfojtani a királynét, mert azt hiszi, hogy ő ölte meg kedvenc kislányukat, Amália hercegnőt! A bevadult királyt két inasnak kell lefognia, hogy a királyné el tudjon menni. Nincs az a józan érv, az a valóság ami meg tudta volna győzni, hogy mi történt.
A sorozat első évadában James Fleet játsza a tébolyult királyt

  Amennyire jó film György király őrülete, annyira fest káros képet az őrültekről és nyújt negatív példát, hogy velük valójában lehet beszélni, értelmesek ők, csak most kicsit inkább verset szavalnának... Ezzel szemben a Bridgertonban jól látszik, hogy nem. Nem lehet őket észérvekkel meggyőzni és amíg jó fizikumban vannak, addig a kirohanásaik veszélyeztetik a velük élőket, akár a legsúlyosabb kimenetellel is! Ez a pont azért került fel a listámra, mert a vacsorázós jelenet (és ahogy még pár rövid snittben bemutatják a király állapotát) egész kijózanítóan hatott ebben a fikciós romantikus történetben.

  A valóságban mire III. György középkorú lett, már annyira elborult az elméje, hogy szó szerint rejtegetni kellett a nyilvánosság elől, képtelen volt az uralkodásra - így fiára hárult a feladat, hogy régensként vezesse az országot, apja haláláig, amikor IV. György néven végre maga is felkent uralkodóvá válhatott. Egy idő után a királyné - aki odaadóan oltalmazta és ápolta férjét - is feladta a harcot és élete utolsó éveiben már képtelen volt vele kettesben együtt lenni, 1804-től pedig külön hálószobát is kért. A Bridgerton sorozat 1813-ban játszódik, ekkorra már nem is találkozott egyáltalán a férjével. A vacsorázós jelenet erre a nehézségre világít rá, hogy eljön az a pont, ahonnan már nincs tovább...
Thomas Lawrence: III. György angol király portréja 1792-ben

3. Őrületes frizurák

  Az Empire korszak nem a fantáziadús, elnagyolt frizurákról híres - hanem pont ellenkezőleg: a rövidre nyírt Titusz vagy a la victime hajról, alacsony kontyokról, görögös fonatokról és szerényebb díszítési módokról. Pedig 1813-ban már megjelentek a merészebb elrendezések csírái, bőségesebb díszekkel és hajtekercsekkel kissé felfelé tornyozva. A Bridgertonban erre a frizura excentrizmusra a Cowper család nőtagjain keresztül erősít rá, náluk "visszafogottabb" a Featherington család, a kissé klasszikusabb besütött hullámokkal.

  Senkit se akarok megtéveszteni: a frizurák 99%-a nem korhű, de ha nem is korhűek, akkor legalább legyen jó rájuk nézni (go big, or go home)! És ennek a követelménynek tökéletesen megfelelnek az alábbi példák:

Jessica Madsen és Joanna Bobin, mint a Cowper úrinők a következő évtizedeket jósló fantasztikus fonat tornyokkal
Ezekkel a frizurákkal minden jelenetben kitűntek amiben csak szerepeltek, és már vártam is egy idő után, annyira megfogtak!
Harriet Cains, Bessie Carter és Nicola Coughlan, mint a Featherington kisasszonyok egészen klasszikus ideákat követő frizurákkal
Polly Walker, a Featherington anyuka is képes meghökkentő, feltörekvő frizurákat villantani - a jövőből
Phoebe Dynevor, mint a főszereplő Daphne Bridgerton egyetlen frizurája, ami elragadtatott, az az udvari bemutatásra szánt elrendezése, ami még korhű is lehetne

  Az igazság az, hogy az extravagánsabb frizurák nincsenek is annyira elrugaszkodva a talajtól, ugyanis az 1810-es évek derekán már megjelentek fantáziadúsabb hajköltemények: gazdag fonat tekercsekből, besütött ringlikből, szalagokkal, pántokkal,virágokkal és díszes hajtűkkel felfelé tornyozva. A sorozat fodrász mestere valóban "modernizálta" ezeket az ideákat, de mivel ez egy fantasy jellegű romantikus sorozat, szépen el is férnek benne a dús hajköltemények!
Frizura inspirációk, Costume Parisien 1813
Hüe de Bréval: Ismeretlen hölgy portréja,1813
Sophie C. Delacazette: Terézia bajor királyné portréja, 1815

2. Csodálatos fűzők

  A divattörténelemben két nagy hazugság jár szájról-szájra, divattörténeti könyvről-könyvre, mégpedig hogy: az Empire korban és az első világháború után a nők elhajigálták a fűzőket, és semmit se viseltek az egyszerű ruhák alatt! Az elmúlt évtizedekben az Empire kori hamis vélekedésben már történt elmozdulás, és egyre gyakrabban adnak fűzőt a színésznőkre, ám sajnos ezek többnyire rossz szabásúak és nem a specifikus kor igényét elégítik ki.

  A Bridgerton sorozatkészítői nem mást, mint a világhírű fűző készítőt Mr.Pearlt bízták meg a nemes feladattal és nem hagyta cserben a fűző-mániásokat. Rögtön az első jelenetben egy csodaszép selyem fűzőbe szuszakolják be az egyik Featherington kisasszonyt. Ennek a fűzőnek a szabása megegyezik a korszakban használt hosszú fűzőkével.
Az ominózus fűzős jelenet rögtön az első rész legelején van
Nicola Coughlan színésznő szelfije beöltözés közben az öltözőből, ami jól mutatja,hogy nem csak a fűzős jelenetekkor vették fel, hanem mindig rajtuk volt

  A korszak vállfűzői lehettek rövidek - mintha csak kezdetleges melltartók lettek volna; illetve hosszúak, amit főleg teltebb nőknek ajánlottak, ami által a hasukat is be tudták kissé fűzni. Fontos kiemelni, hogy az Empire kori vállfűzők nem alakítottak ki karcsú derekat, ezeknél kifejezetten a szép tartás biztosítása, a keblek formázása és megtámasztása volt a cél! A vállfűzők többnyire vállpánttal tartották a vállakat és biztosították a szép tartást. Elöl össze volt varrva, egy hosszú és szélesebb fa vagy bálnaszila merevítővel, kevéske zsinórozással megerősítve, és hátul a fűzőlyukak körül vagy bálnaszila merevítőkkel, vagy több sor zsinórozással biztosítva.
A divatos hosszú vállfűző illusztrációja, Costume Parisien 1813
1810 körüli vállfűző, Vermonti Egyetem gyűjteményéből

1. Színesen színes színek

  Most lehet sokakat meg fogok lepni: az Empire korszak kifejezetten színes volt és nem kizárólagosan fehér! Amióta csak vannak színek, azóta az emberiség imádja is használni ezeket ruháik díszítésére. Ősi idők óta a legigénytelenebb nyers (ekrü), barnás és sárgás árnyalatok az egyszerű pórnép (rabszolgák, jobbágyság és szegények) színe volt, minél feljebb volt valaki a ranglétrán annál pompásabb színek közül választhatott (például: ókortól fogva egészen a 19. századig a bíbor lila kifejezetten az arisztokrácia, királyok és papság sajátságos színe volt, törvényileg tiltva, hogy bárki más ilyen színű ruhát viseljen! Ugyan ez igaz Kínában a sárgára is, amit csak az uralkodóház tagjai választhattak). 

  Közismert tény és az Empire korszak divat sajátságossága volt, a hófehér muszlin ruha. Ezzel nem is lehet vitatkozni, de nem élvezett kizárólagosságot! Már csak azért sem, mert a hófehér muszlin a selyem árával vetekedett és csak a tehetősebbek tudták megengedni maguknak. Másrészt maga a selyem is nagyon drága volt, éppen ezért a sok anyagot felhasználó 18. századi selyem ruhákat szívesen alakították át Empire szabásúvá - ezek pedig színesek és mintásak voltak. Lásd a fentebb már bemutatott két hölgy portréját: az egyik smaragdzöld, a másik pipacspiros ruhában volt öltözve.

  A sorozat nagy erénye, hogy mer ebbe az irányba elrugaszkodni, és végre nem fehérbe és pasztellbe van minden szereplő bújtatva, ezzel egyféle unalmas külcsint adva a vizuális élvezeteknek. A színek harsányak, rikítóak, dúsan díszítettek kontrasztos színű virágokkal és hímzésekkel (ahogyan azt amúgy is szerették csinálni); jó rájuk nézni, mert mindig van valami kis részlet amin elkalandozhat a tekintet! Nekem, személy szerint és lehet, hogy ezzel a véleménnyel egyedül maradok: de kifejezetten tetszettek a színes ruhák, pláne azok után, hogy bő 10 éve minden sorozat (legyen fantasy és/vagy történelmi) színtelen fekete, farmerkék és barna palettáról válogat! 
A Featherington-ház asszonyai, középen az anya ruháját IMÁDOM, mert olyan, mintha egy 50 évvel korábbi udvari díszruhából alakították volna át! A leányok tüllre applikált virágos ruháik pedig pont azok a finom kis megoldások, amire ennek a korszaknak a reprezentálásához szükség is van
De nem csak a női szereplőket, hanem a férfiakat is színes öltönybe bújtatták! Sicc egyhangú feketeség!
A visszafogottabb, pasztell árnyalatokat a Bridgerton-ház női viselik, amik közül a gyöngyökkel hímzett darabok különösen pazarok, itt Daphne Bridgertonon

  Habár az 1790-1800-as években valóban a klasszikus, ókori görög és római formavilágra törekedtek, testhez tapadó finom muszlin ruhákkal, de az 1810-es évekre a trend megváltozott és a ruhák ismét rétegeltebbé és pazarabbá kezdtek válni, sok pompás dísszel: hímzésekkel, csipkékkel, gyöngy kivarrással, szalag rátétekkel, hengerekkel és hurkákkal, virágdíszekkel, stb. A muszlin mániának pedig Napóleon ruha rendelete vetett véget, a csődbe került francia selyemgyártók megsegítésére: az udvarában onnantól kezdve csak selyem ruhában lehetett megjelenni, és egy ruhát csupán egy alkalommal illett viselni! A selyem ruhákat selyem tüllel, selyem gézzel, selyem muszlinnal (millióféle selyem fátyolszövetet ismertek, ez a három csak a legismertebb, ami még ma is kapható) vonták be, ezzel légiességet kölcsönözve a karcsú alaknak.
Halvány rózsaszín selyem és hímes selyem géz estélyi vagy báli öltözék, 1810 körüli, magángyűjtemény darabja
Sarolta angol királyi hercegnő 1817-es aranyszínű selyemruhája, gazdag gyöngy kivarrással díszítve
1750 körüli ruhából (vagy maradék szövetből) készített 1810 körüli öltözék, Norsk Folkemuseum
1750 körüli ruhából (vagy maradék anyagból) készített 1800 körüli öltözék, MET múzeum gyűjteményéből
1770 körüli ruhából (vagy maradék szövetből) készített 1810 körüli pelissé, ismeretlen gyűjteményből
David Sulzer: Winterthur kisasszonyok, 1822

  De ami a legjobban tetszett, és amit nagyon jól megvalósítottak a kosztüm tervezők: az első rész elején látható pazar udvari díszruhák! Ott látszott igazán, hogy értik a korszak divatját és fektettek munkát és erőfeszítést abba, hogy korhűnek tűnjenek. Az egész udvari bemutatás ceremóniája már be tudott szippantani és jól megalapozta a korhangulatot.
Daphne Bridgerton udvari öltözéke
A Featherington kisasszonyok udvari díszruháikban
Fehér moiré udvari öltözék, Costume Parisien 1815

  És ha már korhű ruhák és ruha fazonok: nem kell elárasztani a komment szekciót, hogy hogy választhattam elsőnek - tehát legjobbnak - a ruhákat, amikor korhűséget csak nyomokban tartalmaznak! Tudom és látom, hogy a filmes kosztümök Empire szabású nyoszolyólány, illetve örömanya ruhákra hajaznak, hogy a színek és anyagok modernek, túl rikítóak és túl pazarlóak! De ezzel szerintem nincs semmi gond, mindaddig amíg észben tartjuk, hogy egy fikcionális történelmi romantikus sorozatot nézünk, ahol megengedett a szabadosabb vonalvezetés és merészebb anyaghasználat! És mint már fentebb említettem: bármit, csak össznépi feketeséget ne - soha többé egy történelmi sorozatban se!
Promó fotó a három nagyobb ház méltóságos asszonyaival

  Ez lett volna az az 5 pont, amit imádtam a Bridgerton sorozatban, remélem érdekesnek találtátok és legközelebb találkozunk az 5 dolog, amit UTÁLTAM a Bridgerton sorozatban részben. Addig is jó sorozat nézést kívánok mindenkinek, akinek most felkeltette az érdeklődését!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések