Minden út Rómába vezet



Róma az ókor egyik olvasztótégelye volt, hiszen a hódító állam a környező és a már beolvasztott népek viseletét egyesítette magába.

A lenge, emberi alakot sejtelmesen sejtető öltözéket a görögöktől és az észak Itáliában élő etruszkoktól vették át, míg a finom pamutgyolcsot az Egyiptomiaktól kapták a selymet pedig keletről szerezték be.

Kezdetben csak szegélycsíkok, illetve egyéb díszítésére használták, de később a császári, és előkelők rendszeres viseletévé vált, ezzel is a gazdagságukat hirdetve.

A lényeg a redők művészi elrendezésében és mennyiségében rejlik. Rómához köthető a tóga is, amely akár 5 méternyi anyagot is magába foglalhatott.

Érdekesség:
Tudtátok, hogy a jegygyűrű használata a rómaiaktól ered?:)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések