Alkalomhoz a ruhát: Estélyi és báli öltözékek
Valószínűleg nem tévedek nagyot, amikor úgy vélem, hogy mindannyiunk fantáziájában a régi korok legszebb emlékképe a fényes bálokban, keringőzésben és klasszikus zenében éri el az origóját! Valószínűleg ha nyomon követtétek az Alkalomhoz a ruhát bejegyzéseit, ezt vártátok mára legjobban. Éppen ezért hagytam utoljára, hogy ezzel a fennkölt eseménnyel zárjuk le a régi korok elegáns nőinek a ruhatárát. A bálok nem csak bennünk szülnek szép képzeteket, hanem a korabeli emberekben is emlékek áradatát ébresztette fel, ahogy K. Gabriella is megfogalmazta a Magyar Bazár 1875-ös januári számához írt divattudósításában:
"A közeledő farsang életem legboldogabb idejét juttatja eszembe, azon időt, melyben legelőször mentem bálba. Nem oly nagyon régen volt ez, és mégis oly igen távolnak tetszenek nékem e szép napok! Midőn évek előtt a bálterembe léptem, nem foglalkoztam semmivel, mint örömöm és mulatságom élvezetével. Most már untat a tánc és ha éppen nincs szellemdús társalgóm, figyelmemet kizárólagosan a hölgyek toilettjei veszik igénybe..."
Legeszményibb elképzeléseinkben a bálok állnak elől, holott ez csak egy volt az estélyek három osztályából, ami szerint felosztották a Magyar Bazár 1874-es januári száma szerint:
"Estélyi ruhák alatt mi három különféle célra szolgáló öltözetet értünk, mégpedig először: a színházba vagy hangversenybe alkalmazandó, másodszor díszebédnél és bemutatásnál viselendő, és végre kizárólagosan tánchoz szolgáló ruhák."
A színházi és hangverseny szezon rendesen novemberben kezdődött, amit decemberben a családi ünnep zártkörűsége és karácsonyi adományozások törtek meg, majd januárban folytatódott a rendes táncos bálokkal, amit a februári jelmezbálok zártak. Díszebédet (avagy soiréet) jobb házak már tudtak tartani, de természetesen csak alkalomszerűen, egyébként egy szebb otthoni ruha elég volt a szűk családi körben elfogyasztott ebédhez és vacsorához. A különböző alkalmak különböző minőségű ruhákat igényeltek, eszerint folytatása a fenti idézetnek:
"Az elsősorban említett öltözékek csupán selyemből vagy bársonyból készülnek, az alj sima és uszályos hátul egy kis dudorral. A díszítés gazdag hímzésből áll, mely elöl kötényformában van alkalmazva, a szívformában kivágott lebenyes derék, valamint a félhosszú ujjak szintén hímzéssel vannak borítva. A nyak kivágása és az ujjak eleje Valois csipkézettel környezve, hajban tolldísz vagy gyémánt ékszer. Egészen fiatal hölgyek e célra csíkozott, könnyebb selymet is választhatnak, és ekkor az alj gazdagon ékített fodrokkal, a hajba virágot tűznek. Díszebédnél vagy bemutatásnál a legnagyobb eleganciát és fényt fejtik ki: a ruhák e célra szépségre és gazdag kiállításra nézve mindent felülmúlnak. E ruhákhoz majdnem kizárólagosan nehéz selymek használtatnak, mint: grosgrain, atlasz vagy moire. Más hasonló ruhák gaze, tüll vagy csipke tunikával vannak borítva. Végül a báliruhákról néhány szót. Ezek fiatal hölgyek részére majdnem kizárólagosan tarlatanból készülnek, selyemmel és virággal ékítve."
A fenti idézet kora divatját is jellemzi: tunika idomban alkalmazott hímzések, turnűrösen dudorozott szoknyarésszel, stb. Természetesen ezek a divathóbortok változtak és alkalmazkodtak az új divat irányzatokhoz, de általánosságban beszélve az anyag, díszítés és kiegészítők használata örök érvényű volt. Szintúgy a különböző korcsoportra osztottság is, hisz egy fiatal leány, aki éppen debütál nem viselhette ugyan azt a nehéz selymet, mint a fiatal asszony, vagy sötét bársonyt, mint a tisztes matróna, sicc! Értekezzünk tovább eszerint a Magyar Bazár 1874-es februári száma nyomán:
"A bálokon (és más divatról még e percben nem szólhatunk) a hölgyek koruk szerint négy határozott osztályhoz tartoznak, és pedig: a fiatal leányok, még nem egy éves asszonyok, fiatal anyák vagy idősebb hölgyek sorába."
"A fiatal leányok csakis könnyű, habos ruhákat viseljenek, és semmi szebbet nem választhatnak e célra, mint tarlatant, gazet vagy illusiont. Kevés kivétellel a fehér szín illik e célra legjobban, és legszebb ékítőik a virágok. A fiatal asszonyok szintén könnyű öltözetet válasszanak, de tuniquejuk és ruháik fodrai legyenek csipkéből. E ruhák ékítését hosszú virágfüzérek és Medicis rüssök képezik. A fiatal anyák, kik még mulatni szeretnek és táncolnak is, atlasz vagy faille selymet választanak, XIV.Lajos ízlésben, gazdagon csipkével vagy ó-velencei guipure köténnyel ékítve. Fejékül tollak gyémánt tartóval, nem különben gyémántok által összeillesztett virágok alkalmasak. Az idősb hölgyek egészen nehéz selymeket vagy bársonyt viselnek, a legszebb csipke és gyémánt ékítéssel. A jó ízlés a korral el nem vész, ezt sok idősebb hölgynél tapasztaljuk, kik legjobb ízléssel ruházkodnak."
A ruha szabása is meghatározta egy hölgy "korát", illetve, hogy milyen céllal ment az estélyre, bálba: amikor az 1860-as években elindult az "uszály mánia" és leuralta a következő évtizedet is, mindenki iszonyodva nézte a heves táncok alatt szétszakadó uszályok nem éppen kifinomult látványát; egy-egy bál után a táncterem szövetek, virágok, csipkék és különböző letiport fodrok vesztett csataterének látszott. Így ez időszak alatt alig győztek a divattudósítók felszólalni a tánchoz tökéletesen alkalmatlan uszályok mellőzésére, de nem ajánlották a nagy uszályokat kisebb méretű szalonokban sem. Az uszály ügy 1880-ra csillapodott, amikor végre megjelentek az első "rövid" szoknyák fiatal hölgyeknek tánchoz, ám ekkor a matrónák nézték a hirtelen változást rossz szemmel (akik mindig is a legújabb divatok ellenzői voltak), de végül győzött a józan ész!
A Magyar Bazár 1886-os decemberi számában így tudósított a következő szezon divatszabályairól:
"Mindenek előtt ki kell emelnünk, hogy az uszályos alj az idén ismét nagy kedveltségnek fog örvendeni, azonban kizárólagosan csak ünnepélyes alkalmakra. Az uszályos alj fényes ebédekre, nagy estélyekre és bálokra öltetik fel fiatal asszonyok és garde de damesok által egyaránt. Színházba, hangversenybe, kisebb estélyekre a kerek ruha mérvadó. Fiatal leányok általában nem viselnek uszályt, sőt, egészen fiatal asszonyok sem viselik bálban, ha táncolni szándékoznak."
A garde de damesok voltak az úgynevezett hölgy őrök, akik a fiatal leánykákat kísérgették. A kerek ruha itt az uszály nélküli, rövid szoknyát jelöli. A cikk aztán folytatta megjegyezve, hogy aki uszályt visel annak hossza 190-230 cm között változik (deréktól mérve), illetve, hogy uszályos ruhákhoz alkalmas kelmék a faille, damaszt, brokát, atlasz, plüss és bársony - szóval az "asszonyos" szövetek, ezek keverve egymással vagy csipkével a kor divatja szerint. A leányok és fiatal nők rövid ujjú, mélyen kivágott derekakat viseltek az ilyen szoknyákhoz; míg idősebb hölgyek könyökig érő ujjakat és zártabb kivágást (ezeket hívták szív vagy V alakúnak, de lehetett szögletes is). A Magyar Bazár 1886-os januári számában pedig megemlíti, hogy fiatal leányoknak legszebbek a már említett tüllök, illusion, voile, stb. fátyolszövetek apró virágokkal hímezve, gyöngy grelókkal vagy elszórt viaszgyöngyökkel díszítve. Ezeket a fátyolszöveteket selyem alapon viselték. A könnyű anyagokhoz virágokat (csokrokban, füzérben, koszorú alakban, stb.) és színes szalagokat ajánlottak, és semmi mást - a csipkét is csak a fiatal asszonyoknak! Ugyan ilyen szigorú volt a szabály az ékszereket érintve is: gyémántokat, rubintokat, smaragdokat, stb. drága ékszereket csak asszonyok viselhettek.
Lássuk mit írt még az estélyi és báli öltözékek kiegészítőiről 1886 januárjában a Magyar Bazár:
"Mi a kesztyűt illeti, az még igen hosszan,a kart csaknem befedve viseltetik. A "mousquetaire" forma még mindig kizárólagosan uralkodik. A glacé és plüss, bőr kesztyű mellett azonban a sima, vagy hímzett selyemkesztyű örvend különös előszeretetnek és feltűnően elegáns."
Ami a kesztyűdivatot illeti, az többször változott: jellemzően igen hosszan, könyök fölé vagy egészen hónaljig érve viselték az Empire korban és az 1880-as években. Ettől rövidebben, csuklóig vagy az alkar közepéig érve divatozott a többi évtizedekben. Díszítése is változhatott: divatos volt a felső szegélyére varrt fátyolszövet rüss, keskeny csipke, hímzés, vagy a bőrbe vagdalt minták is. Fehér kesztyűt csak a legfényesebb bálok alkalmára viseltek, de lehetett színes is, például a chamois bőr eredeti okkersárgás árnyalata; vagy ha valaki fehér ruhát viselt azon színes szalagdísszel, akkor a kesztyű, cipő és harisnya is lehetett a díszítő színből - ezzel összhangzó szettet kialakítva (teljesen fehér ruhához, fehér kesztyűt felvenni is mérhetetlen ízléstelenségről árulkodott). Folytatás a divatos kiegészítőkről:
"Színes báli vagy társas öltözetekhez hasonszínű atlasz cipőt és harisnyát, fehér öltözetekhez fehér atlasz cipőt, sötét vagy fekete társas öltözetekhez fekete atlasz vagy aranybőr cipőt viselnek, sima vagy hímzett fekete selyem harisnyával. Igen szép a fekete vagy fehér csipkebetétekkel bíró harisnya is."
A legyező is komoly megfontolás tárgyát képezte: estélyekre kerültek elő a legszebb nyelű, toll, festett papír vagy hímzett selyem és csipkés darabok, akár drágakő ékítéssel is. A legdrágábbak a művészien festett selyem vagy papír legyezők voltak, értékes nyéllel. Ezek után következtek a tollas legyezők: strucc, marabu, kócsag, holló, papagáj és galambtoll is terítékre került. Táncoló hölgyek gyakran használták táncrendnek is a legyezőt. Folytatása a fenti cikknek:
"A legyezők állnak tollakból, gazeből, pergamensből és crépe de chinéből, többé-kevésbé művészi festéssel. Gyönyörűek a csipke legyezők is gyöngyház, elefántcsont vagy teknőc pálcákkal, valamint a fekete és fehér gazera festettek. Fiatal leányok bálba gyakran pálmalevelekből álló legyezőt viselnek, mely egy oldalon friss vagy csinált virágcsokrokkal bír, és selyemszalagon aggatik a karra."
Majd a Magyar Bazár 1887-es januári számából kiderül, hogy bálon kinek milyen fejdísz-hajdísz illett mindehhez:
"Fiatal leányok apró aigretteket viselnek a hajban rózsák, nefelejtsek, százszorszépek, leanderek, satöbbiből.(...) Fiatal asszonyok a magasra fésült hajban strucctoll agiretteket viselnek valami ékszerrel megtűzve, vagy pedig egy-egy madarat éktűkkel."
Megjegyzések
Megjegyzés küldése