Könyvajánló: Sisi angol szerelme

 Mielőtt elkezdeném a könyvet részletezni, szeretném figyelmeztetni az olvasót, hogy a saját véleményemet fogom kinyilvánítani, ami mások számára túl közvetlen, szabados vagy akár sértő is lehet. Igazán sajnálatos, hogy a mai világban ilyen figyelmeztetést kell előszónak kiírni, de sajnos ez van. Itt szögezném le, hogy erősen "spoileres" lesz a kritika, úgyhogy aki még nem olvasta el a könyvet, vagy szeretné most ne olvasson tovább!

 Daisy Goodwin könyve idén jelent meg magyar fordításban (e.c.: The fortune hunter), mikor bementem a könyves boltba eredetileg nem is ezt akartam megvenni, hanem Maria Larisch önéletrajzi könyvét - csak az éppen nem volt. Úgyhogy egyedül ennek a szerencsétlen véletlennek a nyomán került a kosaramba.

 A könyvajánlót elolvasva, amiben az írónő a történet hitelességét magyarázza és hogy a benne szereplő emberek és események mennyire a valóságon alapulnak, az a képzetem támadt, hogy most végre izgalmas regény formájában tudhatunk meg részleteket Erzsébet királyné és Bay Middleton botrányos kapcsolatáról. Ebben a tekintetben igazi hiánypótlónak látszott a könyv, mert amit tudunk róluk azok pár wikipédiás tétel és száraz kutatási eredmények korábban már publikált könyvekben és jelenleg online blogokon.

 Ehhez képest iszonyat csalódás volt a könyv, több szempontból is! OK, nincs irodalom történész diplomám, sem esztéta végzettségem, de még csak irodalmár se vagyok. De, igazán nem tudom ki olvasta el ezt a könyvet nyomdába kerülés előtt, vagy ki lektorálta, esetleg kicsoda adta a kutatási hátteret az írónőnek, viszont mindnek komolyan felülvizsgáltatnám a végzettségét, mert ekkora nagy határ sz@rt régen olvastam!

 Igen, olvastam már olyan korabeli könyvet, amit a felénél feladtam annyira ponyva és élvezhetetlen volt, és mert ott is az író komoly írástechnikai hibákat vétett ami által olvashatatlanná tette az egészet, azt leszámítva hogy a történet is unalmas volt és nem haladt semerre. És olvastam olyan könyvet is, ami azért frusztrált és vágtam volna a falhoz (többször is) mert egyértelműen az volt az író szándéka, hogy az olvasó rosszul érezze magát már eleve a történettől és a szereplők nyersen valóságos életétől.

 Ezek mind 19. századi könyvek voltak. Ami ehhez a könyvhöz hasonló és nagyon élvezetes volt az Catharina Habsburg-Lothringen: Marie Antoinette c. életrajzi regénye, ami a szerencsétlen sorsú királyné életét helyezi regényes előadásmódban, történelmi tények alapján az olvasó elé. Igen, vannak könyvek amiknél jól működik a történelmi regény stílus és azokat ajánlom is meleg szívvel, de ennél a könyvnél ezt nem tudom megtenni. Mert most lehetnék nagyon PC kompatibilis és mondhatnám, hogy vegyétek meg, olvassátok el és döntsétek el bennetek milyen érzelmeket vált ki. De inkább nem ajánlom, úgyis jönnek az ünnepek, vegyetek valami szépet abból a pár ezer forintból, vagy adakozzatok; sokkal jobban elköltött befektetés lesz.

 Ennyit előszóként, akkor kezdjük is a könyv kritikát és hogy mi zavarta meg a kis lelki békémet és nyugalmamat - már ha valaha volt ilyen. Egy vallomással tartozom: nem tudtam végig kiolvasni a könyvet, a felénél abba hagytam, bár már jóval korábban kellett volna!

Vajon mire gondolt a költő?

 Szeretik az irodalom tanárok feltenni ezt a kérdést, amire a kiókumlált kis válaszomat megfogalmaznám.:

 Az írónő valószínűleg egy viktoriánus korban játszódó szerelmes leányregényt akart írni, csak rájött, hogy erre nincs túl nagy piaci igény, ezért egy rejtelmes és botrányos császári affért meglovagolva Erzsébet királyné (khm... Sisi) történetét "click baitnek" felhasználva adta el. A könyv címe magyar fordításban így lenne igazából autentikus: Sisi angol szerelmének a menyasszonya, szerelmes leányregény királynékkal. Köszönjük szépen a Helikon kiadónak, hogy ilyen gyönyörűen félrefordították a címet!

 Hogy ki az a menyasszony? Hát Charlotte Baird, egy gazdag angol vidéki vénlány, aki Bay Middleton felesége lesz. Az írónő az ajánlóban meg is írja, hogy róla nem sok információ maradt fenn, ezért írói képzeletére hagyatkozva színesíti ki az alakját - csak éppen azt nem írta, hogy tulajdonképpen róla fog szólni az EGÉSZ regény!!! Viccen kívül. Róla és Middleton kapcsolatáról. Erzsébet királyné csak amolyan szükséges statiszta.

 A könyv végtelenül sokat időzik az alakján, és ettől kínszenvedésesen lassú és lényegtelen lesz az egész sztori. A könyv nem egy nagy valami, mindössze 450 oldal, de ebből jó 2/3-ad rész miss Baird leírásával telik! Akire egyáltalán nem vagyok kíváncsi, akinek a létezése nem is érdekel és teljesen érdektelen minden szempontból: akkor minek???!!!  Egy idő után idegesítő volt már a gondolat is, hogy megint róla kell olvasnom.

 Karakter problémák

 Nem tudom hova tenni azt, hogy mi baja lehetett azzal az írónak, hogy személyiséget adjon Erzsébet királynénak, és hogy az ő és Bay kapcsolatára koncentrálva írja meg a könyvet, ahol Charlotte lett volna a háttérszereplő. Az író tulajdonképpen száraz történelmi tananyagként leadja a királyné szépségápolási szokásait, azt hogy legyező mögé bújik a fényképezések elől, stb. Igazán nem tudom hova tenni, hogy miért nem mert nyúlni a személyéhez és megírni a háttér sztorit, hogy miért lett olyan amilyen 40 éves korára. 

 A könyvben még a legutolsó komorna is nagyobb személyiséggel bír és többet megtudunk róluk, mint Erzsébetről, és ez igen csak zavaró egy idő után, mert ennyi erővel bármelyik életrajzi könyvet érdemesebb megvenni és kiolvasni, mint ezt a regényt. Majd a végén ajánlani is fogom ezeket.

 Bay Middletonnal is rengeteget foglalkozik és valóban igaz, hogy nem volt életében egy feddhetetlen erkölcsű ember, hisz szokása volt férjezett asszonyokat elcsábítani és nagyon megértem hogy egy ilyen botrányosabb esetét 10 évvel előbbre hozta, hisz a regény történetileg még az előtt véget ér. Ez még bocsánatos bűn. De az nem hogy sohase derül ki igazán, hogy mitől vállt olyan csábítóvá a nők szemében, hisz a külső leírás szerint nem egy szívtipró alkat, viszont tudjuk hogy hatalmas egyéniség volt és minden sztorit ami vele megtörtént és tulajdonképpen akár szégyenletes is volt, hatalmas képzelőerővel és szellemes mesélő képességgel tudta előadni, ezzel elbűvölve a hallgatóit. Mindez egyáltalán nem jön át a regényből. Így számomra egy értelmezhetetlen szoknyapecér marad, akiben csak annyi angolos úri emberség van, hogy legalább nem fiatal leányok jó hírét csorbítja, "csak" férjezett asszonyoknak gyártott kis potyagyerkőcöket - hát hip-hip-hurrá... vagy mi...

Hullámzó nyelvezet

 OK gyerekek, itt érünk el az igazán durva részhez, a tömény "spoilerezéshez". A könyv már nyelvezetében is kizökkentő tudott lenni, és nem tudom, hogy ez a fordító hibája volt-e, vagy már az írónő is így írta, de olyanok voltak benne, mint pl.: amikor Charlotte bátyja egy estély előtt megy megnézni a húgát, hogy elkészült-e már így szól rá: "-Mi a fenét műveltél [...]?" Értem én, nem vagyok egy szépelgő lélek, de egy korabeli regényben sem olvastam még olyat, hogy egy testvérpár, főleg a fiú a lányhoz ilyen hangnemben szólt volna. Aztán rögtön a következő oldalon pedig amikor inas lépett a szobába megszakítva a testvérek "közvetlen" stílusú cseverészését, ezt írja a könyv: "Fred átment hivatalosba." Átmehetsz a szomszédba pofonért!!! Itt már tényleg megszaladt a szemöldököm, a regény nyelvezete és stílusa folyamatosan hullámzó a korabeli túltolt modorosság és a mai modern szóhasználat között. És a fenti két eset rögtön az első pár oldalon belül történt, a többit inkább nem keresem és idézem vissza, valószínűleg el tudjátok képzelni.

Királynéból szajha

 És most érünk el ahhoz a ponthoz, hogy miért volt egy idő után kínszenvedés az egész regény olvasása és miért hagytam abba a felénél. De, előtte, történelmi tény, hogy régen is létezett házasságtörés mind a nők és mind a férfiak részéről, nem a gólya hozta a gyereket és nem két lábon járó illemkönyvek voltak, hanem hús-vér emberek. Tudjuk nagyon jól, hogy Erzsébet királyné 3 húga is házasságtörő volt, abból kettőnek gyereke is született, egyet pedig átnevelő zárt intézetbe küldtek, sőt Ferenc József öccse nyíltan homoszexuális volt. Erzsébet alakját is szerelmi szálak kísérik, ide tartozik Andrássy gróf esete és a könyvben leírt Bay Middletonos időszak is. Ám mindegyik esetben tökéletesen kizárható hogy bármilyen nemű "fizikai" kontaktus jött volna részre a férfiak és királynénk között. Már csak azért is, mert a gróffal Erzsébet viszonya inkább politikai jellegű volt, és egy rövid hintóban való utazástól eltekintve sohase voltak kettesben egyedül, másrészt azért mert nincs arra se semmilyen bizonyíték, hogy Middletonnal is komolyabban történt volna bármi, inkább csak barátság volt és polgárpukkasztás, hogy egy ennyire semmilyen rangú embert a közelébe enged. Harmadrészt azt is tudjuk nagyon jól, hogy Erzsébet nem igazán rajongott a szexért, szükséges rossz volt az életében, hogy trónörökösöket szüljön a birodalom számára, később pedig már nem igazán bánta, hogy Ferenc József más hölgyek karjaiban vigasztalódik, sőt a leghíresebb ilyen "barátnőt" ő maga kerítette neki.

 Mint már említettem a könyv förtelmesen sok időt fecsérel Charlotte alakja körül és viszonyának a kiépítésével Bayel. Az, hogy első találkozástól az első csókig hogyan jutnak el vagy 1 év alatt, körülbelül 150 oldalon keresztül történik meg! Ehhez képest Bay már második találkozásuk alkalmával elkapja Erzsébetet és ledugja a nyelvét a torkán, anélkül, hogy a királyné bármilyen szerelmetes pihegős és pilla rezegtetős jelet adna erre neki. De ezt még maga az író is leírja!!! A sztori lényege, hogy kettesben maradnak 5 percre az istállóban és Bay minden áron szeretné lesmárolni a királynét, ezért lesi az arcán a megadás jeleit: de ilyet nem lát, viszont az egyik ló Erzsébet mellett prüsszent egyet, amitől hátra lép, ő elkapja azt ZUTTY nyelv a szájba. Erzsébet pedig ez után úgy tesz mintha mi se történt volna, holott egyértelmű hogy a visszatérő személyzet látta az egészet még pont. Majd az író a továbbiakban megpróbálja úgy beállítani, hogy előre elrendeztette, hogy kettesben maradhasson a férfival: de miért, minek, soha egy pici jelét nem sugározták a kölcsönös vonzalomnak egymás felé...??? Mármint azon a pár oldalon amiben a találkozásuk le van írva, mert nem sok. Csak együtt vadásztak aztán vacsoráztak, persze nem kettesben, hanem az udvari társasággal.

 Atya. Úr. Isten. Hát itt lestem mint hal a szatyorban, őszintén, viccen kívül ledöbbentem. A regény iszonyat lassan indult be, úgy a 100. oldal körül találkozik először a "gerlepár", és ott se történik olyan hatalmas nagy dolog, ami által megértenénk, hogy miért vonzódna Erzsébet ehhez a rőt hajú és szakállú lovászhoz. Ez is annak a hibája, hogy nem írt jellemet és személyiséget az író Erzsébet királynéhoz, nem tudunk meg semmit az érzéseiről és a motivációiról sem. Ő csak úgy ott van. Ha már benne van a címben. És annak is a hibája, hogy nem Erzsébet és Bay viszonya körül forog a cselekmény, így minden interakciójuk elsietett és felületes, az olvasó számára érthetetlen.

 Ó igen, ezek után úgy a 200. oldalnál jön rá az író, hogy el kéne kezdeni a botrányos szerelmi szálat Erzsébet és Bay kapcsán, akik ekkor találkoznak harmadszor, Bay lesérül egy lovas balesetben, vissza kíséri Erzsébet a bérelt lakhelyéhez gyógykezelni. És itt kezdett már verni a víz, csak hogy ne oda fusson ki a sztori ahova képzeltem ezek után. 

 Hát ezerszer rosszabb lett mint hittem.

 Long story short valamiért az író azt a modern tini képzetet párosítja a királynő szerelmei kalandjai köré, hogy a 3. randin lepedő akrobatikázni kell. Úgyhogy Erzsébet egy szál hálóruhában az este közepén bemegy Bayhez, nyali-faliznak (magát az aktust nem részletezi az író, hála a jó égnek, mert ennél a résznél már komoly szekunder szégyenek gyötörtek) és hajnal vissza szökik a szobájába, mint aki jól végezte dolgát. A legrosszabb, hogy távozás előtt Bay megkérdi tőle, hogy máshol is vannak-e ilyen "barátai", mire Erzsébet annyit válaszol, hogy Angliában csak ő. Valahogy az az érzésem, hogy ezek után Erzsébet mint valami szajha lovászokat és grófokat tart "baráti" sorban fél Európában, de minimum Magyarországon, és akár még az is kiderülhet itt, hogy Mária Valéria apja valóban Andrássy lenne...

 Mérgemben belenéztem a következő oldalakba, de ismét csak megint a vénlány került elő, és az ő kis szerencsétlen kitalált életére egyáltalán nem voltam már kíváncsi, annyira megborított eddigre már ez az egész és feladtam.  

Tüzelőnek még jó lesz...

 És így ezek után, ennek a fejezetnek a végénél hagytam abba. Nem vagyok hajlandó tovább olvasni egy ekkora ponyva szennyt! Figyeljetek, engem ezért nem fizetnek, sőt még én fizettem ezért a fostalicska könyvért, amit stílusban és irodalmi érték szerint az Alkonyat vagy A szürke 50 árnyalata mellé sorolnék és aszerint kezelném. Igen, tudom, másnak ettől függetlenül még bejöhet és élvezheti, ahogy az előző két regénynek is meg van a maga kis sajátos rajongói tábora. De a jó isten kíméljen minket attól, hogy ezt a könyvet valaha megfilmesítsék!!! Kifejezném sajnálatomat is azért a sok kivágott fáért amire nyomtatták, a klímaváltozás nem vicc: óvjuk a természetet, ne vegyétek meg ezt a könyvet! Ne támogassátok a fák értelmetlen mészárlását!

 Inkább olvassatok valódi életrajzi könyveket, idén jelentek meg először magyarul Stefánia trónörökösné, Maria Larisch grófnő és Erzsébet királyné görög felolvasójának életrajzi könyvei, sőt Zsófia főhercegné és Ferenc József levelezései is. Mindemellett Brigitte Hamann régi életrajzi könyvét is újra nyomták, szép új külsőt kapott így mindezekből az udvari élet és királynénk alakja autentikusan bontakozhat ki.

 Számomra egy hatalmas csalódás volt ez a könyv és nem igazon kívánom tovább olvasni, mert egyáltalán nem tud már érdekelni, inkább csak bosszant és elundorít, ami valóban hatalmas teljesítmény annak a tükrében, hogy Sade márki Szodoma százhúsz napját sikeresen kiolvastam. És ott nem szégyelltem magam, gyűlöltem őket a végére, hisz ez volt a cél: a nyílt gyomorforgatás; de egy olyan könyvnél ahol azonosulnom kéne és szimpátiát éreznem a karakterekkel, nem utolsósorban élvezni a cselekményt - áh hagyjuk... tüzelőnek még jó lesz a télre.