Kialakítani a sziluettet: Abroncsos szoknyák az 1880-as években

 Az előző részben szó volt a turnűrökről és arról, hogy az 1880-as években abroncsokat helyeztek a szoknyákba, a szebb állás végett; de mivel a konkrét turnűrökről szóló rész már így is elég hosszú lett a sok képpel, ezért ezt egy önálló bejegyzésre hagytam. Ami most ez lesz.
Korabeli fotó hölgyekről, ahogy a kanalat egyensúlyozzák a hátuk és turnűrjük között

 Az első abroncsos szoknya minták 1881-ben jelentek meg, miután a huzalszalagokkal szűkre összefogott szoknya kiment a divatból. Ekkor persze még csak szerény méretben és 2 sor abroncs tartotta el a szoknyát a testtől, farpárna kiegészítésével.

  Ahogy a turnűrös bejegyzésnél, most itt is a korabeli divatlapok leírásait közlöm a minták mellé és dokumentációnak. Fontos figyelembe venni, hogy 1881 és 1889 között az évtized közepén volt a legnagyobb a szoknyák alapbősége (2,3-2,5 m között mozogtak). mig az évtized elején és végén 2-2,1 m között, illetve, hogy ezzel arányosan az abroncsok hossza is az évtized közepére érte el a leghosszabb méreteket, és 1888-ban a sima nappali szoknyákból már ki is vették az acélabroncsokat, csak a farpárnát tartva meg.

Budapesti Bazár 1881.:
E szoknyán nagyon célszerű a dúz berendezése, mely miként azt a szoknya belseje mutatja 46 és 78 cm-nyire a felső széltől  a hátsó szoknya szélbe illesztett két acélabroncsból áll. Ezek 34 és 40 cm hosszúak, végeiket bőrrel biztosítjuk és belül alkalmazott, s kapcsokkal ellátott rugacsszalagok megadják nekik a szükséges kerek idomot.

Magyar Bazár 1882.:
Szabjuk ki a szoknya alapidomot az előrészt és a hátrészt egy egész darabban, az oldalrészt pedig kettőben. Mindegyik részt borítsuk meg 30 cm szélességben kemény tüllel vagy lószőrkelmével alul. A megegyező számozás szerint varrjuk össze őket. A szoknya alját szegjük be 10 cm széles divatszövettel. A hátsóközép nyílását vágjuk ki és szegjük be. Ahogy a szabásmintán ábrázolva van két szövetpántot varrjunk a hátsó szélhez 36 és 58 cm-nyire a felső széltől. Majd vezessünk bele két darab 38 cm hosszúságú acélabroncsot, és biztosítsuk a végeket. Az oldalrész csillag jeleinél körülbelül 7-8 cm hosszúságú rugacsszalagokat tűzzünk fel. Mindegyik pár végét rendezzük be kapoccsal vagy gombbal. Ezek a szalagok a szoknya belsejében megköttetnek, ahogy a kis ábra is mutatja, jól hátra léptetve az oldalrészeket, és kidobva a hátsó rész teltségét kifelé. A szoknya alját egy 7-8 cm széles porfogóval (balayeuse) fejezzük be.


Budapesti Bazár 1882.:
A kis áttekintés mutatja a rövid szoknya szabását (robe ronde) az elő- és oldalszélek felső szélén ékekkel szűkítéshez, mely mély bevétek által az alakhoz kell idomítani; a hátsó részt sűrűn beráncoljuk 34 cm-nyi hosszra; a szaggatott vonalkákkal megjelölt helyek az acélabroncsok beillesztéséhez a bélésben megadottak, melyek közül a legfelső 20 cm, a középső 32 cm és a legalsó 34 cm hosszú. Az acélabroncsok rugacsszalagokkal elláttatik, kapcsokkal majd kötszalagokkal rögzíttetik, melyek a lazább vagy szorosabb kötéshez szükségesek, ahogy nagyobbítani kívánjuk a dúzt. A szoknya ilyetén elrendezését mutatja a kis ábra. A szoknya alja 30 cm széles kemény tüllel megboríttatik, rakottráncú csipkés balayeusel fedve. *(A szabásmintán az egyes részek oldalszélei a nyomtatás egyenetlensége miatt girbe-gurbák, ezeket egyenesen kell venni a megadott hosszúságokban!)

Budapesti Bazár 1883.:
Bármily rendezésnél is a hátsó redőzet nagyon teljes és támogatásukhoz néhány abroncsot alkalmaznak a szoknyába, melyek nagyon célszerűek. Az egyenes hátsó szél oldalain át 40 cm hosszú acélabroncsot húznak, miknek végein rugacsszalagokkal ellátott kapcsok vannak. A felső dúzt lószőrpárna tartja, ha ugyan a sok és ellenálló kelme ezt nélkülözhetővé nem teszi.


Budapesti Bazár 1885.:
Divatos szoknya alapidom elrendezése lószőr párnával és abroncsokkal.


Budapesti Bazár 1887.:
Szoknya félhosszú uszállyal, estélyi öltözékekhez készíthetjük. A szoknya alapidomának előrésze és oldalrésze a és b, acélabronccsal ellátott hátrésze pedig az e; a többi részek (c és d) az uszályt jelölik. Az acélabroncsokat rugacsszalaggal ellátott szalagokkal kötjük össze. Az e és d részeket hátsó középen egy 31 cm hosszú nyílással látjuk el.
Divatos szoknya kívülről.


Magyar Bazár 1887.:
Szoknya alapidom uszályos báli ruhákhoz, kiegészítendő három acélabronccsal (40, 50 és 60 cm hosszúak) és lószőr párnával.
Szoknya alapidom három acélabronccsal (42, 60 és 65 cm hosszúak) és lószőr párnával. Alul 45 cm magas kemény tüllel megborítandó.

Budapesti Bazár 1888.:
Habár sok termet nélkülözheti a támogató abroncsokat, igen soknak nagyon előnyös különösen nehéz és lágy kelménél. A kép tehát a szoknya belsejét mutatja úgy az abroncsokat, valamint keskeny párnát enged látni. Mintánkon az abroncsok hossza 45, 50 és 55 cm, kisebb alakhoz 5-5 cm-el rövidebbek, igen nagynak pedig 5-5 cm-el hosszabbak lehetnek. Az abroncsok az oldalszélig érnek, az összetartáshoz szükséges szalagokat varrjuk föl.
Báli vagy társas öltözék fiatal leányoknak, belsejét kép mutatja, e kép szerint a 30 és 40 cm hosszú dúz abroncsokat, az atlasz kiemeléséül, 65 cm hosszú, 78 cm széles szatén résszel a hátsó szélre illesztjük.
Báli vagy társas öltözék uszállyal fiatal nőknek, a kis áttekintés mutatja a rövid uszállyal szabott szoknya idomot, melynek hátsó széleit 34, 42 és 48 cm hosszú 3 abroncs tartja.


Magyar Bazár 1888.:
Szoknya alapidom, kiegészítendő három acélabronccsal (42, 50, 56 cm hosszúak) és lószőr párnával.


Budapesti Bazár 1889.:
Társas öltözék féluszállyal, acélabroncsokkal és lószőr párnával kiegészítve.
Társasöltözék uszályszoknyával, szabásáttekintés az alap idomhoz, a a előrészen áthaladó vonal a drapéria vonalát jelzi, a c és d hátsó részek pont és keresztek szerint ráncba szedendőek; három acélabroncs tartja a dúzt vonalak szerint.

Magyar Bazár 1889.:
Szoknya alapidom, kiegészítendő három acélabronccsal (40, 45 és 50 cm hosszúak) és egy kis lószőr párnával.


Minták ezekre fennmaradt ruhákban

1885 körüli teniszruha belseje, béleletlen szoknyával, csak az abroncsvezető pertlik vannak felvarrva, kívül a hosszú hátsó drapéria takarja a varratot.
1887 körüli sárga selyem és préselt bársonyruha, szoknyája belülről egy sor abronccsal és rugacsszalaggal összefogva.
1885 körüli elegáns öltözék két sor acélabronccsal és kis farpárnával kiegészítve. Az acélabroncsok vezetője már sajnos kiszakadt a széleknél, ezért bújik ki a végük, pertlikkel volt összekötve.
1885 körüli ruha 3 sor acélabronccsal, pertlikkel összekötve.
1888 körüli selyemruha hatalmas farpárnával ellátva.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések