Indul a Szezon!

 Kedves olvasó, remélem most nem lángosra, eper borra és Balaton parti fesztiválra gondoltál. Ezek a fesztelen modern szórakozások most egy kis időre tűnjenek el a fejünkből, és gondoljunk valami merőben kötöttebb és szertartásosabb "főszezonra" a régi korokkal kapcsolatban.
James Heillar: Útban az udvarba, 1862

 Nagy-Britanniában élt az a jó régi szokás - amit III. György korából eredeztetnek -, hogy az előkelő családok húsvét után az udvarba vitték bemutatni eladósorba került leányaikat. Ma azt képzeljük, hogy ez fiatalon, 15-16 évesen történt, holott valójában nem létezett szabály, hogy hány évesen kerülnek eladó sorba a leányok. Ennek a megállapítása a családtól függött, attól hogy a leány hány éves korára fejezte be a tanulmányait (zene, ének, festészet, költészet, általános tudományok, történelem, kézimunka és háztartástan mellett álmukból is felkelve fújniuk kellett a királyi család tagjait, rangjaikat, a hadsereg rangjelzéseit és a zászlók értelmezését is), mikor nőtte ki a gyerekes hajlamait, testileg hogy vált éretté, így ez a korosztály lényegében 15-18 év között mozgott. Ez a szokás még a 18. században viszonylag fesztelen is volt, egy kiruccanás a jó időben a királyi családhoz egy rövid látogatásra. Természetesen ahogy az évek-évtizedek repültek egyre szertartásosabb és szabályozottabb lett.
A bemutatására induló lány illő ábrázolása 1894-ben

 Az udvari szezon valamivel húsvét után indult és egészen június közepéig tartott, amikor is a divatos társaság elhagyta Londont, hogy utazgasson és pihenjen. Ebből a szezonból általában két-három napot csak a hajadon hölgyek debütáló bemutatására szántak. Ezek a napok voltak a legzsúfoltabbak, amikor is nem kevesebb mint száz vagy akár kétszáz lelkes fiatal hölgy taposta a St. James palota fogadótermét naponként.
Őfelsége születésnapjára viselt udvari díszruha vs. nappali sétaruhák, La Belle Assemblée 1808

 Viktória királynő uralkodása idején ért el a csúcspontjára, amikor családi vagyonokat és idegeket felörlő merev protokolláris tevékenységgé vált, amiből nem lehetett kimaradni "bizonyos" körökben, hisz aki kimaradt az lemaradt! Természetesen az ő idejében tiltólistán voltak az elvált nők (ezen később annyit lazított, hogyha nem a hölgy hibájából következett be a szétválás) és egyéb "rossz hírű" fehérnépek, akik semmilyen udvari részvételre nem számíthattak, bármilyen prominens is volt a származásuk, illetve azok az asszonyok, kik házasságuk előtt botrányosan együtt éltek a férjükkel. Az 1830-as években Adelaida királyné például sírásban tört ki, mikor egy házasság révén bárónévá avanzsáló ex-szakácsnőt mutattak be neki!
A Lady Worsley által viselt udvari öltözék illusztrációja, La Belle Assemblée 1820

 Kik voltak ezek a "bizonyos" körök akik feltétlenül részt vehettek és bemutathatták az udvarban hajadon reménységeiket egy presztízst jelentő frigyért? Természetesen az arisztokrácia tagjai, őket a királynőhöz és a népes családhoz fűződő rokoni szálak is kötelessé tették. Azután a papság leányai (az anglikán egyház engedélyezi a nősülést), a katonai és tengerészeti tisztikar leányai, orvosok, bírók, jogászok gyerekei szintúgy, ha magas posztot töltött be az apjuk (közönséges kis orvosok és ügyvédkék sic!); ezen kívül az elit társaság jó hírű tagjai, illetve nagy felfedezők és egyéb a hazáért jó szolgálatot tévő emberek lányai.
Udvari öltözékek, La Mode 1839

 Néha kivételt tettek tehetős bankárokkal, akik bemutathatták hajadonjaikat, de nem volt jellemző. Mivel az arisztokrácia már rutinszerűen a 19. században pénzért milliomos örökösnőket vett el, szokás volt az esküvő után azonnal bemutatni az újdonsült menyecskét, így igaz hogy nekik a debütálók izgalma nem jutott ki, de legalább udvarképessé váltak.
Udvari díszruha, Le Moniteur De La Mode 1855

 Mert udvarképessé válni olyan előnyökkel járt, amiért megérte az erőfeszítés. Onnantól kezdve az ifjú hölgy vendégként részt vehetett udvari bálokon, eseményeken és közelebb kerülve az arisztokrácia tagjaihoz előnyös házasságot köthetett. És bárki akit már bemutattak az udvarban szívesen látott vendég volt mindenhol! Tagsági kártya volt az elit társaság színtereibe. Másrészről a bemutatott ifjú hölgyek nevét rendre közölték az újságok, a jobb származásúakról képet is. Sok fiatal nő ment úgy debütálni az udvarba, hogy már jegyese volt, csak még előtte ezt a formalitást sorra kellett venni.
Első udvari bemutatásra készülő fiatal hölgy divatképe, The Paris Chronicle 1856

 Aki nem közeli családtag vagy felsőbb körű arisztokrata volt annak először is egy patrónust kellett szereznie, aki elintézi a bemutatás részleteit, beajánlja az illető ifjú hölgyet. Enélkül kívülállóként szóba se kerülhetett a bejutás! Természetesen ha ez a pártfogó minél magasabb rangú és kifogástalanabb jellemű volt, az volt a legjobb. A patrónának is a fogadó szalonban kellett tartózkodnia a bemutatás lefolyása alatt. Általában véve a királyi udvarhoz tartozó rangos hölgyek nem szerettek bemutatást bevállalni, hacsak nem magas rangú volt a leányka. A már bemutatott hölgy ezután szintén patrónává válhatott. Így azok az alacsonyabb rangúak is találhattak maguknak pártfogót, akik nem számíthattak a hercegnék jóindulatára az alacsonyabb rangú arisztokrácia körében, vagy a magas rangú katonai és tengerészeti, jogászi és orvosi körökből szerezhettek maguknak ilyet.
Csipkés és habos könnyed udvari díszruhák, 1860 körüli divatképen ábrázolva

 Ha megtalálták a tökéletes patrónát, elkezdődött a vagyonörlő ruhák és kellékek beszerzése. Mondani se kell, hogy mindenből csak a legfinomabb, a legpazarabb és a legpáratlanabb jöhetett szóba. A ruha nemhogy drága selyemből készült, de még jó három méteres uszállyal is terülnie kellett. Az alap egy estélyi ruha dekoltázsában kivágott derék volt, ehhez egy rövidebb uszállyal szabott szoknya és egy külön uszály járt. A debütáló ruha általában fehér, elefántcsontszínű volt, néha lehetett halovány árnyalatú is fehér csipkével vagy fátyolszövettel bevonva, és költség kímélés végett a bemutatást követő sikeres eljegyzés után menyasszonyi ruhaként szolgált mégegyszer. Az öltözék mindig az uralkodó divat szerint készült, bár kivételt képez ez alól az empire korszak, amikor az angol királyi udvarban még mindig a régi panier (csípőkosaras alsószoknya) uralkodott, holott a hétköznapokban a jóval letisztultabb ruhákban jártak (lásd a fentebbi divatképen).
Jobbról a második nőalakon udvari öltözék látható, Administration Des Journaux De Modes 1881

  A kiegészítők nem kevésbé voltak értékesek: a fejet selyemfátylas strucctollas tiara ékítette, a fátyolnak másfél méteresnek kellett lennie, a toll hajadonoknak csak kettő volt, asszonyoknak három; a finom puha fehér kezet mégfinomabb és puhább hófehér bőrkesztyű fedte (gyász idején lehetett fekete vagy levendula-lila), díszes legyezőt tartva drágakövekkel kirakva és strucctollal környezve, illetve hasonlóan drága ékszeres legyezőtartó láncra fűzve, egy esztétikus virágcsokor aminek az elrendezése az éppen aktuális virág divattól függött (debütálóké volt a legnagyobb, asszonyoké már kisebb és idősebb korúaknál el is hagyhatták), a lábat ami a hosszú szoknya alól amúgy se nagyon villant ki drága selyemharisnya és pompás kis selyemcipellő fejezte be. Ékszerek terén szerencsére debütálóknál a visszafogott fiatalos ékszerek, vagy egyáltalán semmilyen volt a meghatározó. Semmit se lehetett a véletlenre hagyni, a hanyagság és kifogásolható öltözék szóba se kerülhetett!
1887 körüli divatos udvari díszruhák illusztrációja

  A külsőségek után jöhetett a gyakorlás, arra, hogy az ifjú hölgyemény éteri belépőt tegyen. Hibázni, a ruhára lépni, a szertartásos meghajlás alatt felbukni valódi kudarcnak számított, így érthető hogy hetekig tartó felkészülés előzte meg. Az egyik patróna visszaemlékezésiben jegyezte fel, hogy kínos perceket okozott, mikor pártfogoltja túl sokáig bíbelődött kesztyűjének a levételével a királynő kézcsókjához! Órákat töltöttek annak a begyakorlásával, hogyan suhanjanak el elegánsan, fenségesen a királyi pár és tagjaik előtt. A debütálók semmi félszt, idegességet nem mutathattak, ugyan akkor nem lehettek hanyag tartásúak és túl merészek sem. Ilyen körülmények közt, hatalmas nyomás alatt kellett megőrizniük a hidegvérüket.
                                            

Az évszázad végén az uszályt már fejedelmi palást formájában a válltól indították, 1895 körüli divatkép

  Leginkább természetesen a szertartásos mély meghajlást kellet begyakorolniuk, és mindeneknél jobban azt, hogy hogyan hátráljanak több méteres ruhájuk és uszályuk ellenére elegánsan, hisz kifelé menet nem fordíthattak hátat az uralkodóknak!
Csipkés gyöngyös divatos udvari öltözék 1911-ből

  Szerencsére a korabeli újságok bőven foglalkoztak ezzel a témával is, így pontosan tudjuk a debütálás menetét:
  1. A patróna két névjegykártyát adott le a St. James palota kamarásának, ezeken a bemutatandó neve és a pártfogóé is jól feltüntetve, kiolvashatóan. A névjegykártyákat legalább két nappal a bemutatás előtt át kellett nyújtani, kíséretében egy a debütálótól származó levéllel, amiben kinyilvánítja szabad akaratát az udvari reprezentációra. Ezeket jóváhagyásra átadták az uralkodónak.
  2. Az udvari bemutatás minden nap meghatározott időben kezdődött, addig nem nyitották ki a kapukat (Viktória királynő idején reggel fél tízkor, fia uralkodása idején pedig fél egykor). A kamarástól kapott szabályzatban benne volt és általában az újságok is közölték, hogy a résztvevők melyik kapu felől közelíthették meg a palotát, hol parkolhatták le a fogatot és hol távozhattak, stb. A kocsiból kiszállva az illető hölgyek hátra kellett hagyniuk minden felöltőjüket, sáljukat, burkonyukat, stb. és a palotába kifogástalanul tiszta és ép díszruhában léphettek be, különös tekintettel az uszályra, amit végig a karjukban kellett tartani és megóvni.
  3. A bemutatásra a palota előcsarnokában várakoztak a sorukra, onnan a fogadószobába léphettek és csak itt engedhették le az uszályát, amit a szolgálattevő inasok helyesen elrendeztek mögöttük, így az illető hölgy könnyedén haladhatott tovább az uralkodók elé. A névjegy ekkor egy újabb szolgálattevőnek volt átadva, aki hangosan kikiáltotta azt. Csak a pártfogó léphetett be az illető hölgy oldalán, minden más kísérőnek külön kijelölt teremben kellett várakozniuk.
  4. Mikor az illető hölgy az uralkodó elé lépett egy igen mély szertartásos meghajlással üdvözölte, oly méllyel, hogy a térde majdnem a földet érte, de nem szabadott rátámaszkodnia, a derék végig egyenes és csak a fejet biccentette előre enyhén, vigyázva nehogy a tollas fejdísz elmozduljon, de jól látható legyen ebben pózban. 
  5. Amennyiben az illető hölgy az uralkodóház tagja akkor homlokon csókolta a királynőt, amennyiben idegen a kinyújtott uralkodói jobbot illette csókkal. 
  6. Ezután egy elegáns lépéssel az uralkodó házastársa előtt is megtette ugyanezt a szertartást, majd sorban a jelenlévők felé is ahogy haladt oldalvást a szőnyegen - a csókot leszámítva.
  7. A sor végén arccal a királyi pár felé fordulva, hátrálva távozott a kijelölt ajtó felé
  Ez a futó pillanat hónapok munkája volt, és megörökítésére a 19. század végétől a bemutatás után fotográfushoz siettek, hogy íziben megörökítsék a felékesített hölgyeket.

Illusztrációk az egész folyamatról:
Megérkezés a palota előcsarnokába, 1860 körüli illusztráció
A királynő fogadószobájában várakozó debütálók és egyikük patrónája, 1895 körüli kép
Várakozás a folyosón a bejutásig, 1900 körüli illusztráció
Bemutatásra váró hölgyek, 1902 körüli kép
Felkészülés őfelsége előtti megjelenésre, 1870 körüli újságrajz
Az uszály elrendezése és a bejelentés előtti utolsó pillanat, 1888 körüli képek
A debütáló első pillantása a királyi ház tagjaira, 1895 körüli illusztráció
A prezentáció menete, 1908-as újság illusztráció
A szertartásos kézcsók pillanata, érdekes megfigyelni a kezek tartását és hogy ehhez előtte mind a bemutatkozó és a királynő is levette a kesztyűjét, 1898 körüli kép
Debütáló és patrónája üdvözli a királyi párt, 1900 körüli illusztráció
A bemutatás utáni távozás,1895 körüli kép
A frissen végzett debütáltak pihenője a Zöld szalonban, 1890 körüli kép
Bemutatás után, 1888 körüli illusztráció
Beállítás a fényképhez, 1895 körüli rajzon
És indulás hazafelé, a kocsiba szállás ugyanolyan körülményes volt, mint a kiszállás, 1892 The Graphic illusztráció

  Az udvari debütálók fotóit gyakran menyasszonyi fotókkal keverik össze, pedig nagyon egyszerű a megkülönböztetés: amennyiben a fátylon tollbóbita van, és a virágok nem tartalmaznak narancsvirágot vagy mirtuszt, akkor az udvari bemutatás emléke.
A legdivatosabb fazonú díszruhát reklámozó cég szórólapja 1912-ből

  Viktória királynő halála után fia, VII. Eduárd elvetette a túlzottan merev szokások egy részét: a csókot nem gyakorolták többé; a bemutatandó hölgyeket telefonon hívták be, ezzel a közlekedésen is segítve, hisz korábban komoly gondot okoztak a palota felé özönlőhintók okozta több órás dugók! Az egész prezentációt júniusban tartották és az esti órákban; büfé asztalokat állítottak fel, amik korábban nem voltak így az órákig várakozók semmi felfrissülésre nem számíthattak és az udvari fényképész is a palotában kapott helyett, így már nem kellett a műterembe átmenni a városon.
1927-es udvari ruha divatképen, itt már szakítás történt a szigorú szabályokkal, mind az uszály és fátyol is megrövidült

  Angliában a nagy és díszes ceremóniának az első világháború kitörése okozott fennakadásokat és évekig törölt idény volt A Szezon a veszteségek miatt. A háború után lassanként tért vissza az élet és a '20-as években a bemutatás szokása is.
A palotába érkezés autómobillal, The Queen 1932

  1936-ban visszatértek a délutáni ceremóniákhoz az esti helyett, egy igen felháborító újítással: kerti party címszó alatt! Ez katasztrofálisnak bizonyult, egyrészt mert az első nap eleredt az eső tönkretéve mindent, másrészt a felháborodott anyák sértődöttségüknek adtak hangot, hogy leányaik miért nem kaphatják meg mindazt a fényűzést, amit anno ők a palotában?
Debütálóknak való ruhák rózsaszín és fehér szaténból (bal és középső alak), és világoskék kreppből (jobb alak), The Queen 1932

  Egy évvel később, a király lemondása után mindenki megnyugodhatott, hogy VI. György visszahozta a tradíciókat; de ennek a kis örömnek azonnal a második világháború vetett véget, amikor ismét töröltek minden felesleges pazarló pompát. A háború után fokozatosan veszített fényéből az esemény, a király pedig végtelenül unta is, egy alkalommal át is aludta az egészet.  A túlzottan ceremoniális mély meghajlást és a drága ruhák viselését eltörölték, és visszatértek a fél-informális délutáni kerti party megtartásához. Az időjárás is folyamatos gondot jelentett, az eső bármikor eleredhetett véget vetve az így amúgy sem emlékezetes napnak.
A tiszteletteljes meghajlás és az ehhez való öltözék reklámja 1935-ből

  Erzsébet királynőnek nyilvánvalóvá vált, hogy nem lehet megtartani a szigorú szertartásos bemutatásokat, 1958-ban végleg eltörölték ezt az ódivatú rendszert. Ezelőtt már csak kisestélyit viseltek a debütálók, fejükön kis fátyolkával, tiarát ha akartak felvehettek, ha nem akkor el is hagyhatták. Az '58-as utolsó debütálásról Fülöp herceg csak annyit jegyzett meg, hogy "átkozottul együgyű volt". Erzsébet királynő osztotta a véleményét és úgy vélte, hogy egy ilyen elitista esemény homlokegyenest megy modernizáló törekvéseivel és az lett az utolsó.
Fotó 1957-ből a palota előtt várokozók sorfaláról, sehol a fényes hintók vagy a luxus autók

  Másik ok az eltörlésre az elszegényedő arisztokrácia megélhetési patrónáskodása volt. Jó pénzért bárkit beajánlottak és bevittek bemutatásra, akár egyszerre többet is és ahogy Margit hercegnő megfogalmazta "egyszerűen véget kellett vetni. London összes ribanca bejutott". Nem túl fennkölt szavak, de aki ismeri az extravagáns hercegnő életét tudja pontosan, hogy nem köntörfalazott.
Az utolsó debütálók az angol udvarban, 1958-ban

  És hogy eközben hogyan zajlott Európa szerte az udvari bemutatás? Nem ilyen szigorú keretek közt, mint Angliában. A legtöbb udvarban a báli szezon alatt vitték az arisztokraták lányaikat debütálni az udvarba, a fátylas tollbóbitás tiara másutt nem dívott, de a hosszú uszályhoz mindenhol ragaszkodtak. Nálunk ugyebár a monarchia szabálya szerint a nemzeti díszruha udvari öltözéknek is számított, ehhez pedig szép pártát és hímzett vagy csipke fátylat viselhettek, szintúgy Oroszországban a szertartásos udvari öltözék a népviseletből átemelt elemeket tükrözte, a nagy megkötőszalagos muszka főkötőkkel és fátyollal.
Wilhelm Gause: Bál az udvarban, 1900
Adolphe Ladurner: Hölgyek a Balzon teremben a Téli palotában, 1838 részlet

  Remélem sikerült kis bepillantást nyújtanom egy roppant elzárt világba, ami kívülről csupa fény és báj volt, belülről viszont pattanásig feszült idegek és konfliktusok százai őrölték nap mint nap a legapróbb hibáért. Az udvari bemutatás egy olyan ceremónia volt, amiben családok mehettek tönkre, vagy repülhettek fel a hercegség címéig is akár, ha minden klappolt.
Fotózkodás a bemutatás után a századfordulón, még több kép a linkre kattintva!

  Lehet Erzsébet királynőnek volt igaza és korunkba már nem illik, de néha jó belegondolni hátha egyszer visszahoznák és tündérmesébe illő közvetítéseken nézhetnénk végig a vágyott elit debütálását. Kellemes ábrándozást kívánok mindenkinek!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések