Az üvegruha

 Ha Hamupipőkének a jótündérke tudott varázsolni üvegcipőt, biztos hogy a ruháját is üvegszálas szövetből hintette volna a szép bálozóra, hogy fokozza az éteri szépségét. Egy fejedelmi eseményre mások által sohase viselt fejedelmi öltözék dukál, amitől az összes mostoha álla leesik. És bár hamupipőke története csupán mese, az üvegcipő sohase létezett; mégis van egy olyan különleges ruha a világtörténelemben amitől még a jótündérnek is elakadt volna a hangja, ha látja!

Az üvegkristályba foglalt mese

 A régi korok különleges szöveteinek a margójára kívánkozik a késő viktoriánus időszak ipari forradalmának legpáratlanabb találmánya: az üvegszövet. És az ebből készített divatcikkek, ide értve egy komplett öltözéket, amit hatalmas sikerrel az 1893-as chicagoi világkiállításon mutattak be.

 De ne rohanjunk ennyire előre, nyilván felvetődött bennetek is, hogy hogyan lehet hordhatóvá tenni az igen rideg és törékeny (tehát gyakran életveszélyes) üveget múlt századi tudással és ipari körülmények között?

 Nos a 19. századi szövőipar a lefinomabb és legegyedibb kelméket termelte ki magából, olyanokat amiket ma már nem is lehet találni, egyike volt ezeknek a roppant különleges üvegszövet. Egy üvegrudat felhevítettek munkálható hőmérsékletűre, majd parányi rostba széthúzták 10-40-es mikrométeres átmérővel. A kinyújtott rostot aztán felcsévélték egy hengerre, így végtelenített hosszúságú szálat nyertek. A megfelelő mennyiség felcsévélése után az üvegszálat többnyire selyemmel szőtték egybe. A folyamat ebben a kis videóban van bemutatva. Ma is üvegtárgyak díszítéséhez használják a módszert.

 Az rendben hogy így kinyújtották cérna vékonyra az üvegszálat és valódi szövettel szőtték össze, de még ez sem védte meg attól, hogy ne legyen túlzottan törékeny. Hogy valamivel strapabíróbbá tegyék, az üveghez alkáli elemeket adtak, amik idővel viszont a levegő pára és egyéb gáz tartalmával reakcióba lépve kis kristály göböcskékben jelentkeztek a felületén, ezzel megtörve az egyenletes üvegszál fényét.

Nagyítás az opálos göböcskékről a fehér üvegszálakon

 Az üvegszövet valóban olyan finom volt, hogy a legkisebb mozgástól is azonnal elpattantak a szálak, ám az aprócska szálak nem estek szét, hisz a beleszőtt selyem, vagy egyéb szövet a helyén tartotta.

 Így ne lepődjünk meg, hogy valódi mindennapos viseletté sohase tudott válni, hisz a tisztítás ilyen körülmények között elképzelhetetlen volt és valóban egy üvegszövet ruha csak egy rövid alkalom erejéig tartott ki!

 És ha hosszú távon hordhatatlan anyag volt az üvegszövet, felmerülhet a kérdés, hogy akkor miért foglalkoztak az elkészítésével? A válasz egyszerű: a verseny iszonyatos volt a világ cégei között a 19. századi vadkapitalizmus korában! A vevők - és főként a finom úri világ vevői - pedig állandóan keresték azt a meghökkentőt, páratlant és megismételhetetlent amivel elbüszkélkedhettek, hogy immár az ő birtokukban van. Egy ilyen üvegszövetből készült öltözék, vagy kiegészítő pedig a gyártó cég hírnevét, profizmusát és szakértelmét reklámozta. Tehát aki le tudott gyártani egy ennyire törékeny szövetet, az nyilván ugyanakkora műgonddal készítette az egyéb mindennapi használatra szánt termékeit is.

Közönséget becsalogató korabeli színes plakát

 Ilyen "rövid" alkalom volt a négy évente a világ fővárosaiban, vagy nagyvárosaiban megrendezett világkiállítások lehetősége. Az 1893-as USA-ban rendezetten az ottani egyik legprominensebb üveggyár is részt vett, hírnevük felkorbácsolását pedig nem bízták a véletlenre  szép üveg használati cikkek vagy dísztárgyak kizárólagos reprezentálásával. Elkészítették a világ első hordható üvegruháját!

A Libbey Üveggyár ilyen színezett üvegszál szőttest ajándékozott a világkiállítás emlékére a hozzájuk betérőknek

 A toledói (Ohio) Libbey Glass Company az extravagáns ruhát a világkiállításra érkező spanyol Eulália infánsnő számára készítette, és neki is ajándékozták később. De nem csak ezzel készült az üveggyár, hanem a bő 40 évvel korábbi londoni Kristálypalota mintájára egy külön kis kristálypalotában mutatták be a nagyérdeműnek a termékeiket, ahol az akkori USA népességéből minden negyedik ember megjelent és rengeteg tengerentúli látogató is.

A chicagoi szerényebb alapméretű Kristálypalota ábrázolása

 Az üvegruha a kor divatjának megfelelő pazar estélyi öltözék stílusában készült: mélyen kivágott derékkal, gigot ujjakkal és féluszályos harangszoknyával. Az anyaga fehér üvegszövet volt selyemmel vegyítve, üvegszálas fonatokkal és rojtokkal ékítve, mindez bézs taft bélésre dolgozva.

Korabeli illusztráció a ruhát viselő Georgia Cayvanról

A világkiállításon a ruhát a kor egyik ünnepelt amerikai színésznője, Georgia Cayvan viselte és mutatta be, majd erre a megszólalásig élethű viaszbábúra került

 A fenti fotó után próbáljuk meg elképzelni a ruhát teljes dicső fényében, áttetsző fehéres ragyogással, és hogy egy-két szerencsés kiváltságoson kívül pár óránál tovább senki se viselte ezt az iparművészeti remeket! Mert a sors nem bánt túl jól az öltözékkel. 1924-ben az infánsnő a Deutsches Museumnak adományozta, és a második világháború heves bombázásai - amik az épületet is érintették több műtárgyat végleg megrongálva, vagy elpusztítva - az öltözékben is súlyos károkat okoztak. 

A Deutsches Museumban kiállított ruháról fennmaradt fotó valamikor a két világégés között

 Ma már a ruha súlyosan roncsolt állapotban létezik és a tisztítását, renoválást lehetetlenné teszi a törékeny üvegszövet, illetve hogy ma már a hibák pótlására nem létező kelme lett. Így csak szövettörténelemmel foglakozó kutatók, restaurátorok tekinthetik meg, a nagy nyilvánosság számára valószínűleg sohasem lesz kiállítva már - legnagyobb bánatunkra - hisz konzerválása a jövő muzeulógusai számára is már embert próbáló feladat! Viszont a német múzeum éppen elég részletes fotót készített az öltözékről, hogy így is tudjunk gyönyörködni benne:

Charlotte Holzer restaurátor kűzd a lehetetlennel

Kép a végtelenül szennyezett és szétszakadozott aljról

A selyemszál vegyítés egy darabig össze tudta tartani az üvegszálakat, de az idő vasfoga kifogott ezen is és szó szerint, mint az üveg törik szét cafatokra

Egy csík rojt megtisztított és még szennyezett fele

Részletek az ékítésekről

Ezen a mégjobban kinagyított képen látszik az opálosan fehér üvegszál kötegek megerősítése a sárgássá fakult selyemmel

Az öltözék dereka és pár leszakadt dísz, mellette egy fotó a ruhát még fénykorában felvevő modellről, valamikor a '30-as években

A szoknya teljes dimenziójában és mögötte a korabeli fotópár

Az öltözéket kísérő üvegszálas napernyő finom csipkedísszel

 A századforduló szövetiparosai az üvegruha hírverésén szárnyra kaptak, és habár ez a törékeny szövet nem terjedt el, de segített olyan modern szövetek folyamatos fejlesztésében amik nem természetes szálakból készültek, így születtek meg a századelőn az olyan ma is szívesen használt anyagok, mint a neylon, rayon vagy acetát, amik azonnali sikereket és folyamatosan bővülő felhasználási területeket hódítottak meg.

Szóval, ha esetleg egyszer ellátogatna hozzátok a jótündérke az üvegcipő mellé nyugodtan kívánjatok üvegruhát is. Mesés múltidézést kívánok mindenkinek!