Photoshop leckék a múltból
Mikor el kezdtem gyűjteni a régi fotókat és kis szobám nyugalmas rejtekén első "szerelmeim" nézegetésébe, dédelgetésébe fogtam feltűnt valami roppant különleges egy idő után a tüzetesebb szemlélődés következtében. Gyanús sötétebb foltok tünedeztek fel bizonyos részeken és nem, nem az idő vas foga nyomán, vagy szennyeződés végett.
Hamarosan jött is a hideg rázós felismerés, hogy EZEKET A NÉNIKET ITTEN MEGFOTOSOPPÁLTÁK, KÉREM SZÉPEN!!!
Amikor a korabeli fotografálásra gondolunk ilyen először eszünkbe se jut, hisz a fotó manipuláció az tökéletesen modern vívmány, igaz? IGAZ?!
Hát nem. Akkoriban, mikor ezeket a fotókat gyűjtöttem és felnyílt a szemem még sehol se volt olyan fotós digitális tárház, mint most; sem annyi blogger, cikk aki ezzel a témával foglalkozna. De szerencsére azóta nagyot fordult a világ és az a régi dogma, hogy régen mindenki karcsúbb (khm... tökéletes) volt meginogni látszik. Döntsük le végleg ezt a szörnyű téveszmét, amit még mindig óva ápolunk a múlttal kapcsolatban!
Igenis létezett fotós retusálás és manipuláció, az ilyen lehetőségekre már elég korán rájöttek a fotográfusok. Gondoljunk csak a rengeteg riogatós szellemfotóra, ha áttetsző szellemeket oda tudtak varázsolni, akkor egy kis ránctalanítás, bőrhiba kisatírozása, derék és csípő bevétele igazán nem jelentett problémát.
Ezek olyan ősi szokások voltak, amiket még a portréfestők kezdtek el, hisz egy fizető megrendelő sohasem arra vágyott, hogy testi tökéletlenségeivel együtt legyen megőrizve az utókor számára, hanem azok nélkül éteri köntösben. A legsikeresebb festők ezek közül kerültek ki, lásd Winterhalter eszményi portréit! Festett képeken mi sem volt egyszerűbb. Mária Terézia királynőnk lánya, Mária Erzsébet felnőttként átesett a himlőn, túlélte, de egy életre megcsúfult a rengeteg hegtől és kifakadó gennyes golyváktól, amik arcát és testét fedték. A róla készült festményeken azonban ilyesminek nyoma sincs. Egy királyi hercegnőt mégsem fest meg úgy az ember, hogy össze lehetne téveszteni az elefánt emberrel? Nem?
A legelső 1840-'50-es évekbeli fotók még "nyersek", azaz retus mentesek. A retusálás feltalálása és terjedése a '60-as években kezdődött meg, majd gyorsan el is szaladt a ló a fotósokkal (gondoljunk csak a szellemfotókra, levágott fejes képekre, stb.) és a századfordulóra már komoly tanulmányi könyvek és útmutatók jelentek meg arról hogy s mint kell retusálni a legélethűbben, nyomok nélkül.
Nyomokat hagyni sok esetben minden gondos munka ellenére szerencsénkre azért sikerült. Sőt, a fennmaradt tankönyvek ezek nélkül is a leghívebb bizonyítékai lennének a kis csalásoknak. De összességében elmondható, hogy a helyzet általános volt és ha a fotós nem is tett megjegyzést, a kliens simán kérhette a szépítő beavatkozást. Egy jó fotós nem csak fotózott, munkájának és bevételének java részét ezeknek az igényeknek a kielégítése tette ki. A századfordulón terjedő fotós divatképek pedig gondoskodtak a munka bőségéről.
A legáltalánosabb, és egyben legkönnyebb retus módszer az volt, hogy kontrasztos háttér elé helyezték a klienst. Ilyenkor mi sem könnyebb, mint egy világos ruhát viselő hölgyet fekete vagy sötétszürke díszlet elé állítani és utólag feketére vagy sötétre színezni az eltüntetendő "feleslegeket". De fordítva is jól működött, világos háttérnél csak le kellett kaparni külön erre a célra készült késsel a negatívról a nem kívánatos részeket. Uraknál is a ráncok és egyéb testi hibák eltüntetése volt az elsődleges, ez után a maszkulin jelleg kiemelése, pl. a széles szimmetrikus váll kiigazítása.
Kicsit babra-munkább volt a montázsolás. Ekkor a modellt körberajzolták, finoman kivágták, majd ismét a háttérre ragasztva teljesen új felvételt nyert. Ez akkor látszik meg igazán, amikor a derék, csípő, ruha redőzetének a körvonala semmi szabálytalanságot, esést nem mutat; sőt a modell árnyék nélkül szinte lebeg a térben, ill. nincs elmosódás az ember és a háttér között, ami természetesen megfigyelhető a manipulálatlan képeken, hanem ebben az esetben is irreálisan kiugrik a modell alakja a háttérből.
A századelőn megjelenő modellek, ún. Gibson girl-ök, akik korai pin up modelleknek feleltek meg, nos ők már erős manipulációkon estek át, hogy a ruhamodellekről ne is beszéljünk. Alakjukat gyakran annyira megkapirgálták, hogy nem csak a derekukból vettek be, hanem a törzsük, csípőjük, a természetes medence csontjuk és combjuk, fenekük is eltűnt, jobban hasonlítva az űrkorszak botsáska modelljeire, mint valódi nőkre.
Egy szó, mint száz: ha legközelebb látunk online vagy antikváriumban egy irreálisan karcsú női fotót, még mielőtt elkezdenénk azon sápítozni, hogy mennyire befűzték magukat, vegyük jobban figyelembe a képet és keressük a nyomokat. Előbb-utóbb meg lesznek azok a fránya kis kisatírozott árnyvonalak vagy túl egyenletes körvonalak, de az anatómiailag lehetetlen alak is gyanút keltő.
Ettől függetlenül kivételek mindig vannak, gondoljunk csak Erzsébet királynénkra, vagy a norvég Matild királynéra, mindketten híresen hírhedt karcsúak voltak, de nem ez volt az átlag! A nők többségének a fotós segítségét kellett kérnie álom alakjának eléréséhez.
Hamarosan jött is a hideg rázós felismerés, hogy EZEKET A NÉNIKET ITTEN MEGFOTOSOPPÁLTÁK, KÉREM SZÉPEN!!!
Századelős "photoshop applikáció", nem letölthető okostelefonra
Amikor a korabeli fotografálásra gondolunk ilyen először eszünkbe se jut, hisz a fotó manipuláció az tökéletesen modern vívmány, igaz? IGAZ?!
Öreges, beesett és ráncos a bőre? Arckrém helyett használjon retusálást!
Hát nem. Akkoriban, mikor ezeket a fotókat gyűjtöttem és felnyílt a szemem még sehol se volt olyan fotós digitális tárház, mint most; sem annyi blogger, cikk aki ezzel a témával foglalkozna. De szerencsére azóta nagyot fordult a világ és az a régi dogma, hogy régen mindenki karcsúbb (khm... tökéletes) volt meginogni látszik. Döntsük le végleg ezt a szörnyű téveszmét, amit még mindig óva ápolunk a múlttal kapcsolatban!
Pár kép a gyűjteményemből, amiken jól kivehető a retusálás
Igenis létezett fotós retusálás és manipuláció, az ilyen lehetőségekre már elég korán rájöttek a fotográfusok. Gondoljunk csak a rengeteg riogatós szellemfotóra, ha áttetsző szellemeket oda tudtak varázsolni, akkor egy kis ránctalanítás, bőrhiba kisatírozása, derék és csípő bevétele igazán nem jelentett problémát.
A szellemfotók teátrális változata
Ezek olyan ősi szokások voltak, amiket még a portréfestők kezdtek el, hisz egy fizető megrendelő sohasem arra vágyott, hogy testi tökéletlenségeivel együtt legyen megőrizve az utókor számára, hanem azok nélkül éteri köntösben. A legsikeresebb festők ezek közül kerültek ki, lásd Winterhalter eszményi portréit! Festett képeken mi sem volt egyszerűbb. Mária Terézia királynőnk lánya, Mária Erzsébet felnőttként átesett a himlőn, túlélte, de egy életre megcsúfult a rengeteg hegtől és kifakadó gennyes golyváktól, amik arcát és testét fedték. A róla készült festményeken azonban ilyesminek nyoma sincs. Egy királyi hercegnőt mégsem fest meg úgy az ember, hogy össze lehetne téveszteni az elefánt emberrel? Nem?
Mária Erzsébet főhercegnő időskori portréja: semmi ránc, semmi himlőhely
A legelső 1840-'50-es évekbeli fotók még "nyersek", azaz retus mentesek. A retusálás feltalálása és terjedése a '60-as években kezdődött meg, majd gyorsan el is szaladt a ló a fotósokkal (gondoljunk csak a szellemfotókra, levágott fejes képekre, stb.) és a századfordulóra már komoly tanulmányi könyvek és útmutatók jelentek meg arról hogy s mint kell retusálni a legélethűbben, nyomok nélkül.
A levágott fej-mánia legjobb példája a kivágás és beillesztés technikára
Nyomokat hagyni sok esetben minden gondos munka ellenére szerencsénkre azért sikerült. Sőt, a fennmaradt tankönyvek ezek nélkül is a leghívebb bizonyítékai lennének a kis csalásoknak. De összességében elmondható, hogy a helyzet általános volt és ha a fotós nem is tett megjegyzést, a kliens simán kérhette a szépítő beavatkozást. Egy jó fotós nem csak fotózott, munkájának és bevételének java részét ezeknek az igényeknek a kielégítése tette ki. A századfordulón terjedő fotós divatképek pedig gondoskodtak a munka bőségéről.
A századfordulón a Kardashian popsi épp nem volt divatos, de szelleme üldözte a széles hátsójú hölgyeket
A legáltalánosabb, és egyben legkönnyebb retus módszer az volt, hogy kontrasztos háttér elé helyezték a klienst. Ilyenkor mi sem könnyebb, mint egy világos ruhát viselő hölgyet fekete vagy sötétszürke díszlet elé állítani és utólag feketére vagy sötétre színezni az eltüntetendő "feleslegeket". De fordítva is jól működött, világos háttérnél csak le kellett kaparni külön erre a célra készült késsel a negatívról a nem kívánatos részeket. Uraknál is a ráncok és egyéb testi hibák eltüntetése volt az elsődleges, ez után a maszkulin jelleg kiemelése, pl. a széles szimmetrikus váll kiigazítása.
Először megrajzolták a kívánt körvonalakat, majd feketével kitöltötték az űrt és kész is a karcsúsítás!
A hanyag tartás hibája, aszimmetria és a túl keskeny vállak kiegyenlítése az uraknál (és egy kis botox)
Kicsit babra-munkább volt a montázsolás. Ekkor a modellt körberajzolták, finoman kivágták, majd ismét a háttérre ragasztva teljesen új felvételt nyert. Ez akkor látszik meg igazán, amikor a derék, csípő, ruha redőzetének a körvonala semmi szabálytalanságot, esést nem mutat; sőt a modell árnyék nélkül szinte lebeg a térben, ill. nincs elmosódás az ember és a háttér között, ami természetesen megfigyelhető a manipulálatlan képeken, hanem ebben az esetben is irreálisan kiugrik a modell alakja a háttérből.
A kivágás&beillesztés egyik gyöngyszeme, 1901-es Les Modes Paris divatképe
A századelőn megjelenő modellek, ún. Gibson girl-ök, akik korai pin up modelleknek feleltek meg, nos ők már erős manipulációkon estek át, hogy a ruhamodellekről ne is beszéljünk. Alakjukat gyakran annyira megkapirgálták, hogy nem csak a derekukból vettek be, hanem a törzsük, csípőjük, a természetes medence csontjuk és combjuk, fenekük is eltűnt, jobban hasonlítva az űrkorszak botsáska modelljeire, mint valódi nőkre.
Egyéb jel a manipulációra, hogy a csípőre tett kezű modell derék és karja közé eső rész más színű, mint a háttér többi része, illetve ha van minta akkor az hirtelen eltűnik
Egy szó, mint száz: ha legközelebb látunk online vagy antikváriumban egy irreálisan karcsú női fotót, még mielőtt elkezdenénk azon sápítozni, hogy mennyire befűzték magukat, vegyük jobban figyelembe a képet és keressük a nyomokat. Előbb-utóbb meg lesznek azok a fránya kis kisatírozott árnyvonalak vagy túl egyenletes körvonalak, de az anatómiailag lehetetlen alak is gyanút keltő.
A félbemaradt retusálás: a valódi (befűzött) alak mellett is ennyire irreális volt az ideál
Ettől függetlenül kivételek mindig vannak, gondoljunk csak Erzsébet királynénkra, vagy a norvég Matild királynéra, mindketten híresen hírhedt karcsúak voltak, de nem ez volt az átlag! A nők többségének a fotós segítségét kellett kérnie álom alakjának eléréséhez.
Mária angol királyné nem tartozott ebbe a "zárt körbe", rajta a hivatalos képeken a fotóművész segített, a családi fotókon látszik igazi töltött galamb alakja, míg a hivatalos portrén jól kivehető a lekapargatott (retusált) csípő
Ajánlott blogok és vlogok:
További információkért ajánlom az egyes kiemelt linkeket a szövegkörnyezetben és képek alatt, továbbá a századforduló 8 fura fotós szépségideálja cikket, amiben testrészről-testrészre van kivesézve a manipulációk mértéke; többek közt, hogy miért volt minden korabeli hölgynek hattyú nyaka, gömbölyű válla és sehol semmi csont és ín körvonal.
Youtube-on pedig Karolina Zebrowska vlogját, amiben saját képeinek a retusálásával mutatja be, hogy mennyire is könnyű viktoriánus icipici derekat hamisítani!
A képeket pedig kinagyítva meg tudjátok közelebbről szemlélni a kérdéses részeket.
Sikeres photoshoppingolást kívánok a jövőben mindenkinek!
Sikeres photoshoppingolást kívánok a jövőben mindenkinek!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése