"Nappal az omnibusz tetején..."

Székesfővárosi kalauzok omnibusszal
az 1896-os esztendőben

A történet valahol ott kezdődik, amikor a városi közlekedésben felfedezték, hogy ha sínen megy valami, és bizony ló vontatja, akkor valahogy egyszerűbb betartani egy közlekedési irányt. Na meg persze a XIX. századiak sínmániások is voltak. Még az étkezőasztalra sínen a szalonba beszállított ebédet, friss halat is elképzelték. Ők találták fel a sínen járó lépcsőközlekedőt, amelynek manapság nagy hasznát veszik, azok, akik nem tudnak lépcsőzni. Persze akkor ők még a kényelmességet tekintették fő elvnek, na meg persze a sínimádatot. Az omnibusz esetében minden sínen van. Igen pontosan: egy ló vontatta buszról van szó, mely a belülről a legelső faszerkezetű villamosokra emlékeztet. Emeletes, tehát vehetjük úgy is, hogy imádni valóan duble decker.

Az 1830-as években persze kísérleteztek gőz hajtotta omnibuszokkal, amelyek már szinte így kis nyomtávú gőzvonatoknak is tekinthetőek, de aztán valami miatt, talán mert túl gőzössé tette a városok levegőjét, és már  eléggé gőzös volt minden a gyárkéményektől és a vonatoktól, valamint a kísérleti gőzkocsiktól (csak találgatok, utóbbi szintén nem terjedt el); a gőzomnibusz kiszorult a belvárosi közlekedésből, a gőzhajtás inkább a vasúti, majd a hajóközlekedésben vált elterjedté.

Magyarországon az első menetrend szerint járó omnibusz már igen korán: 1832-ben elindult Budán: a Lánchíd és Zugliget között, Pesten szintén ugyanebben az esztendőben egy leleményes kávéháztulaj, Kratochwill János úgy döntött, az ő vendéglőjéig bizony szintén omnibusz viszi majd az utasokat. Előnyének és hátrányának egyaránt tekinthető, hogy konkrét megállói nem voltak, így ha valaki le- vagy fel- akart szállni valahol, az omnibusz ott megállt.

Mi június elsején nem ezen omnibuszok indulásának évfordulóját ünnepeltük, hanem az 1866-ban Angyalföldről indított járatét. Jelen esetben egy rövid útvonalon járt a "lóvillamosunk", de nekünk éppen ez is elég volt arra a jeles alkalomra, hogy lehetőleg korhű ruhában vegyük be egy ad hoc akcióként június elsején az említett tömegközlekedési járművet.

Minden tiszteletünk Monica pacié, aki két ló erejét képviselte Angyalföldön

Az Angyalföldi pályaudvar jelenleg kiesik a forgalomból vágányzár miatt. Így kétféle módon, ahogy Arany János "mondta vala" elegánsan gyalog, vagy pedig egy ritkás buszjárattal lehetett megközelíteni.

Az Angyalföldi pályaudvar jelen 2013-as, állapotában,
a forgalmi irodát leszámítva szinte üres

Valószínűleg kiestünk az omnibuszos "csúcsforgalomból", mivel 14 óra körül értünk oda mindannyian, lekésve ezzel az Index, de még a MÁV Nosztalgia fotóriporterét is (vagy ők előztek meg túl korán minket, hogy unott arcú nyugdíjasokat fotózzanak, inkább "lehetőségeikhez mérten korhű honleányok" helyett?).

A találkozót a véletlen folyamán tartottuk, és csak úgy alakult, hogy végül öten is be tudtunk öltözni, és el tudtunk menni.

Öten ahogy állunk: Mónika, Emese, Csilla, Angithia és Alexandra

Omnibuszra "várakozva" ülve...

Állva...

Tűnődve...

A lóvasúttal foglalatoskodók, de főleg a gyerekek igen "örvendtek" nekünk, ennek mi is örültünk. Több gyerekkel fotózkodtunk, de mindenki kedvence azért titkon Monica, a ló lett, aki szintén korhű hámot kapott. Monica igen megkedvelt minket is, Alexandrát jobban össze is puszilta volna.

Az első bátor kislány, akinek Angithia által viselt Sisi-varrta ruha tetszett a legjobban.

Ahogy éppen fotóznak... :)

Nemcsak kislány, hanem kisfiú "rajongónk" is akadt

Ez az aranyos kislány még egy pipacsos "történetet" is megosztott velünk

A két "Mónika": Mónika és Monica barátsága

Csilla és Mónika, Monicával

Szandrát igen megkedvelte Monica

Angithia és Monica

Itt már mindannyian Monicával, aki szintén Mónikához áll a legközelebb

Kedvenc pózerpartnerünk, azért mindenképpen ez a nagydarab 294-es lett :)

Persze a lényeg azért az omnibuszos utazás volt, melyet többször is kipróbáltunk. Sajnos az abroncsokkal a tetőre nem lehetett felmenni - ezért téves a cím, amelyet a bejegyzésnek adtam -, azért lent a belső térben igen hangulatosan üldögéltünk, és látványosan integettünk is a második menetben a fotózók jövőbeli olimpiai sprintfutó sikereihez hozzátéve.

E képen jól megtekinthető, amint beelőzte a fotós-futó Monica pacit. Az omnibuszból félig kilóg: Emese (azaz e bejegyzés szerzője).

Talán ez lett az eddigi legállatkásabb találkozó, mivel a ló után a lányok egy cirmos macskával is megismerkedtek az Angyalföldi pályaudvar területén. Valószínűleg a cica is így hivatalos múltidézővé vált. Ő nem utazott omnibuszon, pedig igen érdekes lett volna megismertetni az omnibuszozás előnyeivel.

Végezetül, de nem utolsósorban, azt hiszem a képek alapján jó emlék lesz ez mindenkinek.

Lóvasutazni máskor is? Naná, még egyszer, ha tehetjük. És ha lehetne, ha bárki ilyen programot hirdetne: legközelebb Budán és Pesten át nappal az omnibusz tetején...


További fotók:

A Múltidéző Találkozók Facebook oldalán