Bizarr gyászolási szokások a viktoriánus korban

Sokan mint idilli korszak gondolnak vissza a viktoriánus időkre, ahol mindenki rendkívül jártas a társalgásban, elegánsan, korához és a társadalmi pozíciójához van megfelelően öltözve. A múltat minél többször idézzük fel akárcsak a saját életünkből, mindig valahogy egy kicsit megszépül, egy kicsit tökéletesebbé válik.

Ebben a cikkben egy kissé megtorpedóznám ezt a rózsaszín romantikát és jöjjön a valóság, hogy milyen bizarr szokásokkal is éltek az 1800-as években.

Ez időtájt azért nem volt a csúcson az orvostudomány, sokszor egy ma már gyógyítható betegségbe haltak bele fiatalok is. A gyászoló családtagok úgynevezett post mortem, azaz halál utáni képeket készítettek az elhunyt rokonukról, mint egy utolsó emlék, amelyen még jelen van az az illúzió, hogy csak csendesen alszik...

Romeo és Julia

Egyszerre bizarr dolog a halottakat fényképezni, rengeteg bánatos szemű anya öleli az elhunyt csecsemőjét, vagy egy fiatal lány ül a testvérei között, ugyanakkor mégis meg lehet valahol érteni az eszmét, amely e furcsa szokás mögött húzódik. Megörökíteni az örökkévalóságnak, csak még egyszer utoljára a szerettünket.

Kezdetekben természetes környezetbe helyezték az elhunytat, később a már meghalt családtagok festményei vették körbe az illetőt, a legvégén, már nyitott szemű, minél életszerűbb kép volt a cél. Családtagok közé ültették, mintha még mindig élne.... egyedül az üres, semmibemeredő tekintet árulja el, ki az, aki már halott.

Emberi hajból szőtt dísz

A másik egy fokkal durvább szokás volt, hogy az elhunyt haját üveg mögé téve brossként, vagy különféle fonatos ékszerként magukon hordták a gyászidőszak alatt.
Mai embernek már teljesen érthetetlen dolog volt ez, de akkor ez teljesen természetes volt, így az elhunyt szó szerint a családjával élt.

Hajból készített nyakék,  az elhunyt képével díszítve