Anyaság a reformkorban



A reformkorban a szülő nőt sosem hagyták egyedül, mindig ott voltak a család nőrokonai, bába, magas rangú nőknél még szülésdoktor is segítette az újszülött világrajövetelét.
Állítható kismama fűző- segítette megtartani a pocakot

A szülés akkoriban korántsem számított olyan veszélytelen helyzetnek, minden fiatal anya rettegett, hogy vagy ő vagy a baba hal bele. Mindez a rossz higiéniás körülményeknek volt köszönhető, akkoriban nem tudták, hogy milyen fontos a tiszta környezet a vajúdó anyukának és az újszülöttnek.

Semmelweis Ignác a 19. század közepén, egy szomorú tragédia folytán jött rá, hogy fertőtleníteni kell a környezetet. Az orvosok boncolás vagy egyéb műtétek után nem tisztították meg az eszközeiket, így mindenféle fertőzés átkerült a betegekre.
Az orvos egyik barátja véletlenül megszúrta a kezét egy boncoláskor használt késsel, és ugyanolyan tüneteket mutatott mint a szerencsétlenül járt asszonyok szülés után.
Sajnos sokára ismerték el a felfedezését, de az 1860-as évektől már elismerően nyilatkoztak róla az orvostársai, így az anyukák is biztonságosabban szülhettek.

Visszatérve a szülésre, a férfiak legtöbbször nem is tartózkodtak a házban, őket csak később értesítették a gyermek érkezéséről és a kismama állapotáról. Az újdonsült anyukának másfél hétig nem kellett felkelnie, és hat hétig ki sem mozdult a házból, a család nőtagjai segítettek a ház körüli teendőkben ekkor.

Az újszülöttet miután megmosdatták, gyógynövényekből készült liszttel porozták be és vajjal, vagy olajjal, szegényebbek disznózsírral kenték be, nehogy kipirosodjon.
Utána szorosan bepólyázták, ami nem tett túl jót a babának, a modern felfogású szülők és orvosok több teret hagytak a gyermeknek.
Kismama ruha
Nem kívánt gyermekek, terhességek

Ha egy nő házasságon kívül esett teherbe, az hatalmas szégyennek számított, az így megesett nőket a társadalom teljesen kivetette magából. Semmilyen anyagi vagy erkölcsi támaszra nem számíthattak ezek a lányok, így ebben az időben magas volt a gyermekgyilkosság aránya, vagy az utcán, magára hagyott csecsemők száma, akiket a lelencházakba vittek és ott próbálták felnevelni őket.

Áldott állapotban
A lelencházakból indult a bérdajkaság, a kisbabákat kiküldték az arra vállalkozó asszonyoknak akik pénzt kaptak a szoptatásért. Nyereségvágyó nők ekkor is voltak, akik több gyermeket vállaltak, mint akiket el tudtak látni, nekik szopacsot adtak, ami nem volt más mint mézes tejbe mártott kenyérpép sűrű szövésű vászonba kötve.

Nyugtalan esténként mákgubó főzetet itattak a gyerekekkel, ez főleg vidéken volt jellemző, ahol sokszor a nagyobbacskák sem úszták meg, hiszen addig is csöndben voltak otthon amíg a család többi tagja dolgozott a földeken.

Az 1840-es években ijesztő mennyiségű gyermek halt meg, hiszen a szopacs messze nem volt megfelelő táplálék egy babának, sokan szorgalmazták, hogy szabályt alkossanak a bérdajkaságról.



Megjegyzések

  1. Szerintem nemcsak a higiénia miatt volt nagy a gyermekhalandóság, hanem amiatt is, mert még nem volt rutin a császármetszés, ezen túl sok olyan problémát nem ismertek, ami veszélyezteti a kismama és a baba helyzetét. Ilyen például a preeklampszia http://www.femina.hu/gyerek/terhessegi_magas_vernyomas, a terhességi zsírmáj http://www.drdiag.hu/kereso/diagnosztika.adatlap.php?id=95425, ha a baba belekakál a magzatvízbe és túl későn veszik észre, ha a nyakra kerül a köldökzsinór. Nem vagy nagyon nehezen tudtak gátmetszést végezni, így a gátszakadás sok esetben elkerülhetetlen fertőzéseket okozott. Nem is beszélve az atóniás méhvérzésről, amit nem nagyon tudtak szerintem elállítani a reformkorban. A fájásgyengeség is elhúzhatta a vajúdást, és ez is elég nagy problémákat okozhatott. Vagy ha a babát két hétnél tovább hordták, akkor még nem volt nagyon lehetőség a szülés beindítására.

    VálaszTörlés
  2. Ezeket nem tudtam, köszönöm, hogy leírtad, nem csodálom, hogy régen féltek a szüléstől:(((

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése