Magánélet Széchenyi korában

Házasság

A közvélemény elvárta mind a férfiaktől, mind a nőktől, hogy házasságban éljenek, amelyet kizárólag a papok köthettek meg.

A céhek majdhogynek megkövetelték a mesterektől, hogy legyen családjuk.

Az 1840-esévekben szinte ez az egyetlen lehetősége volt a fiataloknak, hogy önállóak legyenek és felnőttnek tekintsék őket.

A házasság korántsem a szerelemről szólt, a birtokok és a vagyon növelése vagy megtartása volt az elsődleges cél. Így a fiatalok nem dönthettek a saját életükről, a szüleik szava volt mérvadó.

A biedermeier érzelmessége hatással volt a házasság kemény intézményére is, egyre többen kérdőjelezték meg ennek a hagyománynak a létjogosultságát, a szív szavát tartották fontos döntőérvnek.

Természetesen volt ellentábor is, ők úgy vélekedtek, hogy a szerelem múlékony és változó, nem lehet biztos alapként kezelni.

A házasság valójában nem személyes, hanem családi ügy volt, sokszor nem az önkényes apák kényszerítették házasságba lányaikat, hanem az özvegységtől rettegő anyák.

Egyenlőtlenségek a házasságban

Nemcsak a rangon aluli házasságot ítélte meg a közvélemény, de a túl nagy korkülönbséget se nézte jó szemmel a nők részéről. Hiszen ha a hölgy 10 évvel volt idősebb,nehezebben esett teherbe és kevésbé volt mutatós a fiatalabb férje oldalán. A fordított helyzetet még jónak is tartották, hiszen az idősebb férfi jobban gondját tudta viselni a feleségének. A lányokat 19-20, míg a fiúkat 23-25 éves korukban tartották a legalkalmasabbnak a házasságra.
Ez volt a másik oka, amiért igyekeztek mihamarabb "szabadulni" a lányoktól, hiszen minél idősebbek lettek annál nehezebb volt férjet találni számukra.

A nők és a férfiak eltérő tájékozottságát betudták a változó iskolázottságnak, de volt rá több példa is, hogy a feleség műveltebb volt, igyekeztek felhívni a közvélemény figyelmét, hogy ez miképp rongálja a házasságot.

Egy erdélyi előkelő hölgy álnéven adott ki cikkeket a családi életéből:

"Az emberiség borzalmasabb eltiprását sehol sem láthatni, mint oly házasságban, hol a nő jó és nemes, míg a férj, habár talán nem is éppen az, amit gonosznak neveznek, oktalanul önkényes, kedélytelen, korhely, vesztegető, henye és bárdolatlan. (...) Nemde eszközzé, otrombán használt s megvetéssel tovahányt eszközzé alacsonyul ott a nő?"

Válás

A katolikus egyházban a házasság szent és sérthetetlen, ritkán és rendkívül nyomós okkal engedélyezte a válást.
A református vagy protestáns egyház rugalmasabban kezelte a helyzetet, a nyomorgó párnak elég volt áttérni másik felekezethez.

Erdélyben egyáltalán nem volt szokatlan jelenség a válás, ha sikerült botrány nélkül elintézni, a közösség is inkább szerencsétlenségnek semmint szégyennek tekintette.
Többnyire a feleség indította nem megfelelő bánásmódért, együttélésre való képtelenség vagy erőszakos házasságkötés címen, és legtöbbször sikerrel jár, a teljes vagyonát is visszakapta. Sok nő a válástól remélte az önálló életet.

Később a katolikus egyház is tett engedményt, felismervén, hogy a gyerekek nevelésében nem tesz jót az otthoni elhidegült légkör vagy gyűlölködés.

Egyenrangúság a házasságban

Egyre többen igényelték az egyenlő bánásmódot, hogy a férj ne az alárendeltjüknek tekintse őket, hanem inkább a bizalmasuknak, akikkel megosztják gondjaikat. Míg a paraszti világban ugyanaz a patriarchális minta uralkodott,a férj tegezte a feleségét, míg a feleség kendnek szólította és magázta. Ebéd és vacsoraidőben nem ülhetett az asztalhoz, mert feladta és leszedte a terítéket, vagyis szolgálta a férjét.

Nők vagyona

A házasság előtt jegyajándékot kaptak, ruhákat, ékszereket a leendő férjük családjától, amely felett szabadon rendelkezhettek az esküvő után is.

Férjhezmenetel után a szülők pedig hozománnyal bocsátották útra lányukat. Különböző ingóságot és ingatlant foglalt magába amelyet a férj kezelt, de a tulajdonjog a feleségé volt. A férj halála után ténylegesen az asszony kezébe került a vagyona. Ha valamely vagyontárgy nem volt meg, pénzzel kellett kártéríteni a tulajdonost.

Különleges női vagyon volt a hitbér, amely nem volt más mint a házastársi kötelesség teljesítéséért járó pénzdíj. Nagysága a férj vagyonához igazodott. A pénzt bár az esküvővel már megszerezte, ugyanakkor csak a házasság megszűnésével kaphatta kézbe. Ha házasságtörés történt, bíróság által bizonyítva, elvesztette ezt az összeget.

A jegyajándékokról és a hozományáról önállóan rendelkezhetett.

Özvegység

Az özvegységre jutó asszonyok nagy kedvezményeket és önállóságot élvezhettek. Elhunyt férjük minden vagyona és birtokának jövedelme őket illette, a főrendűek képviselhették magukat az országgyűléseken is és az esetek többségében átvették gyermekeik sorsának irányítását is.

A hivatalnoki, vagy birtoktalan értelmiségiek rosszul jártak ilyenkor, hiszen kénytelenek voltak állást keresni, amely gyengítette a társadalmi helyzetüket vagy pedig rá kellett szorulniuk a rokonaik segítségére.

forrás: Fábri Anna - Magánélet Széchenyi korában