Régimódi italozgatás

Old fashioned

Őt nevezhetnénk az első ’’valódi’’ koktélnak, első változatát már 1885-ben papírra vetették.

kevés szódavíz

1 kávéskanál porcukor

30 ml whiskey

30 ml narancslikőr

Töltsük pohárba a szódát, oldjuk fel benne a cukrot, keverjük hozzá a whiskey-t, majd a narancslikőrt.

Pohár szélére tűzött citromhéjjal és egy kocka jéggel kínáljuk.

Hagyományos angol tojáslikőr

(12 adag)

6 tojás

6 ek cukor

3 dl tejszín

1 dl bourbon whiskey

1 dl sötét rum

1 dl konyak vagy más borpárlat

Ízlés szerint néhány gombóc vaníliafagylalt

Válasszuk szét a tojásokat, verjük fel egy nagyobb tálban kemény habbá. Egy másik edényben keverjük habosra a cukorral a tojássárgáját. Adjuk hozzá a tejszínt és az alkoholos italokat, végül óvatosan keverjük bele a tojásfehérjét.

Hűtsük le a vaníliafagyival, majd szórjuk meg a tetejét szerecsendióval.

(Megjegyzés: én fél adagot csináltam, az kb. 7 dl lett illetve csak rum volt itthon, azzal is nagyon finom, igazi édes-krémes likőr)

Ramos Gin Fizz

Az 1900-as évek elején egy New Orleans-i mixerfiú fejéből pattant ki ez a recept, azóta is az ő nevét viseli.

Henry Charles Ramos

A nagy amerikai szesztilalom előtti idők kedvenc itala volt, azóta sem vesztett a népszerűségéből.

50 ml gin

1 ek. tojásfehérje

20 ml cukorszirup

néhány csepp narancslikőr

Egy szem jeget beledobva az italkeverőbe legalább 5 percig rázzuk, különben a tojásfehérje állaga nem lesz megfelelő.

Brandy Alexander

Íme egy közel száz éves koktélrecept, ami igazán az 1920-as években volt nagyon népszerű.

25 ml brandy

25 ml sötét kakaólikőr

25 ml tejszín

Rázzuk össze a hozzávalókat, majd poharakba kitöltve kakaóporral díszítsük.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések