Rózsák könyve



1890 körül nem kerülhetett ám csak úgy akármilyen könyv az úri lánykák kezébe. Meg volt szabva ugyanis, hogy az olvasnivalónak kellőképpen "ízlésesnek", "finomkodónak" és "erkölcsösnek" kell lennie. A monarchia úrikisasszonyokkal szembeni szűzieskedő légköre kedvezett tehát az olyan típusú antológiák népszerűségének, mint amilyen a Rózsák könyve. Csupa-csupa báj, diszkrét romantika, egyetlen virágfajta körül tett lírai séta. Olyan költők rózsás verseit és prózáit gyűjti egybe, mint Arany János, Vajda János, Heinrich Heine. A versek jellegzetessége lánykás derű, a túlzásokba vitt dekorativitás, a könnyed és látszólag felületesnek érezhető biedermeieres hangvétel. De már felbukkannak az emancipációt elővetítve olyan költőnők művei, mint Wohl Jankáé vagy George Sandé, vagy akár gr. Vay Sándoré, azaz Saroltáé, a férfiruhás költőnőé (aki anno még állítólag lányt is szöktetett). A kötet szerkesztője maga is nő volt: G. Büttner Júlia. Akiről a könyv elején meglepetésünkre nem fotográfiát, hanem egy csodaszép metszetet láthatunk, egy cifra iniciálét árnyékolva:




Amint megláttam az antikváriumban a gerincét, azonnal beleszerettem. Először azt hittem egy keleties fordítás-gyűjteményre találtam, és meglepődöttségemre a császári és királyi könyvkereskedés feliraton való csodálkozásom közepette, majd a címoldalakat átlapozva egy memento morira bukkantam, amely számomra nagyban növelte a könyv értékét:




Elgondolkoztatott. Tehát ez a könyv emlékkönyvként is funkcionált, hiszen az versek és a prózai írások teljesen olyanok, mint egy emlékkönyvben. Nők nőttek föl hasonló nyomtatványokon, és nőgenerációk adták át egymásnak szép ajándékként. A lapjain csupa iniciálé, az illusztrációk lényegében virágos képeslapok, a papírok széle aranyban tündököl. A Rózsák könyve megerősített abban a hitemben, hogy több mint száz éve nem akármilyen verseskönyveket olvastak a lányok és asszonyok: ez a kötet bájos és elragadó, a 1890-es évek magyar könyvkészítői remeke. Egy letűnt korszak aranyló memento morija.


Megjegyzések