Alkalomhoz a ruhát: Félruhák
Délelőtti félruhák
Az első részben megnéztük, hogy milyen pongyolát viselt a divatos úrinő közvetlenül az ébredés után, míg elrendezte a frizuráját és a sminkjét. Azt a pongyolát még akár reggelihez is lehetett viselni, ám abban lenni egész délelőtt már nem illetlenségnek számított; ilyenkor egy kényelmes, alig díszített házi ruhába öltöztek, amit alkalmasint egy gyors sétához is tudtak használni, amennyiben úrinőnk intézte a bevásárlást, vagy levelek feladását, esetleg csak levegőzni akart, stb.
"A divat ezidén oly előrelátó volt, hogy még azokról a nőkről is gondoskodott, akik reggelenként maguk szeretnek a piacra menni s a szakácsnőre csak a kosarat bízzák, de a tárcát nem. Ezek a piaci ruhák többnyire sötét kasmírból készülnek, a szélük igen praktikusan bársonnyal van szegélyezve. A szoknyáknak csak kevés dísz jut, mert a különböző piaci állványok között nincs helye a feldíszített ruháknak. (...) A piaci toilettek egy másik specialitását képezi, hogy rövidre vannak szabva, úgy, hogy még a halpiac mocsaras talaját is bátran fölkereshetni benne."
Írta a Divat Salon a praktikusan bevásárolni induló asszonyok egyszerű sétaruhájáról 1888 októberében. Ezeket a letisztult házi és utcai séta ruhákat közösen félruháknak hívták. Célja a napszakok összekötése, egyben megkülönböztetése is volt, hisz anyagválasztásban, díszítésben és szabásban egyszerűbbek és olcsóbbak voltak a délutáni és esti díszesebb öltözékeknél.
Érdemes megfigyelni, hogy az alább közölt leírások szerint társadalmi osztálytól eltérően mennyire mást jelentett a délelőtti otthonlét az alsó középosztálybeli, és a felső középosztály, illetve arisztokrata nőknek. A viszonylagos jólétben, ámde mégis szerényebb körülmények között élő asszonyok reggel maguk mosták el az edényeket és takarítottak (ha mondjuk csak egy cselédjük volt, akkor is bizony be kellett segíteniük), ehhez pedig egy teljesen sima ruhához kötényt is vettek. Míg a felsőbb osztálybeli nők egy pongyolához hasonló, ám annál kissé alkalmibb házi ruhába bújtak, csipkével és szalagokkal díszítve.
"Amint a reggeliző csészéket vidáman elmostuk, a szobát kiporoltuk, és a növényeket meglocsoltuk, a kötényt félre tehetjük. Takarosság, mindenek felett egy igaz hölgy lételeme. (...) Sem fodorító hajtűk, sem hajpapírok megengedettek miután egy hölgy elhagyta a pipereszobáját; a hajat egyszerűen, de megfelelően rendezzük el; a galléroknak és kézelőknek makulátlanul frissnek kell lenniük; a cipő és harisnya csinos; és mindezek felett semmilyen ékszert sem viselünk délelőtt; csörgő karkötők és lógó láncok teljesen ki vannak zárva ekkor. Amennyiben a fül lyukasztott, akkor is csupán a legegyszerűbb fülbevalót lehet viselni, és az ujjak megfosztva mindennemű gyűrűtől, kivéve az esküvői vagy eljegyzési gyűrűt, vagy pedig pecsét gyűrűt. Ezen tanácsokat követve egy hölgy felkészülhet saját otthona nyugalmára, vagy pedig kora délelőtti látogatókra. De attól függetlenül, hogy bármi is legyen a "reggeliző ruha" anyaga, vagy mily csínnal készítve, engedélyezett az egész napos viselése? A félig testhezálló öltözék, mely oly kényelmesnek és illőnek látszik délelőtt, már hanyagnak tűnik midőn a délelőtti elfoglaltságoknak vége."
Írta a Peterson's Magazine 1878-ban, amikor is részletes útmutatást adott olvasóinak a ruha etikettről, ezzel is bizonyítva, hogy nem minden olvasójuk állt a ruha viselési szabályok magaslatán, akkor is elkélt a jó tanács! Takarosság, komolyság és illendőség volt a divat legfőbb parancsa egy megfelelő körülmények között élő hölgynek.
"Háznál az öveket a csinosan díszített házi köténnyel hordják és a fiatal házinő, vagy a család legidősebb leánya szívesen díszíti magát a legfőbb gazdasszonyi jelvénnyel, a kulcs csomaggal, mely komolyan lóg az övláncon. A kapcson a legyező is talál biztos, gyakorlati helyet."
"Délelőttre, otthon, a ruhának hosszabbnak kell lennie, mint az utcainak. A féluszály jóval kecsesebb a rövid aljnál; (...) Az egyik legcsinosabb divatja a délelőtti ruháknak a Princess, elől végig egyenes és félig testhezálló itt, hátul pedig egészen, egy díszítetlen uszállyal; az eleje általában a válltól egészen végig lefelé ékített, és teljes hosszában gombolható. Ez az öltözék készíthető teveszőrből, kasmírból, merinóból, vagy a több száz szőrszövet fajtából, amik most divatoznak (...). Selyem is használható, de nem oly puha és szép. Azoknak, kiknek az elfoglaltsága nem terhesebb a csipkézésnél, hímzésnél, vagy a legújabb könyv elolvasásánál, világos kék vagy rózsaszín, vagy tiszta árnyalatok, sőt fehér is, vagy lágy szürkék, vagy pedig az őzszín; csinos, élénk szalagcsokrokkal ékítve az illőek. (...) Idősebbeknek, kik komolyabb stílusú öltözéket igényelnek, a sötétebb kékek, lila, vörös, sötét szürkék és az őzszínek valóak."
Folytatta a Peterson's Magazine, amikor épp az úgynevezett, egyben szabott Princess öltözék volt divatban. Bár a szövetre, színre és díszítésre vonatkozó megállapítások örök érvényűek is lehetnek, a divatos ruhák fazonjai mindig is a mindenkori divatnak feleltek meg! Míg a kasmír általánosan divatos szövet volt, addig a fenti leírásban felsorolt gyapjú inkább télies viselet, hisz a cikk 1878 januárjában keletkezett. Nyáron nyilvánvaló okokból könnyebb, szellősebb szövésű pamutokat és gyapjúkat viseltek e célra, mint pl.: chaly vagy challis, gyapjú muszlin, pamut muszlin, karton, barége, cretonne, perkál, stb.
"A házi kosztümhöz néhány fiatal hölgy meghonosította a színes selyem canezout*, fehér muszlin szoknyával; (...). Ámbár értékeljük eme ruhának a csínját, túlzottan franciáskodónak véljük, túlságosan ékes a házi öltözékhez. Az angol hölgy mindig egy sajátságos fölénnyel jelenik meg, az elegáns félruha csendes, visszafogott egyszerűségével. (...) A legelegánsabb mintájú, színű és finom anyagú kartonok az ízléses hölgyek által pártfogoltak; egyetemlegesen viseltek az eldugott délelőtti sétányokon, és néha egész napra megtartva."
*A canezou egy ujj nélküli, magas nyakú, derékhoz ráncolt felsőderék féle; gyakran áttetsző fátyolszövetből, gazdag csipkedísszel; általában a kivágott nappali ruhákhoz viselték illő fedő rétegként.
Írta a megfelelően öltözködő, nem "franciáskodóan" hivalkodó angol hölgyek délelőtti ruha divatjáról a La Belle Assemblée 1827-es júliusi számában. Ebben a kontextusban érdemes megfigyelni, hogy nem csak a változó évszakok, napszakok és alkalmak alakították a közízlést, hogy mit illő viselni, hanem a nemzeti hovatartozás is! Nálunk is ugyebár a fel-fel buzduló nemzeti díszruha is meghatározta időnként, hogy külföldi vagy honi divat szerint illő-e öltözni otthon és társaságban is; Angliában ugyan ezt a letisztult, minden felesleges sallangmentes öltözéket jelentette.
"A fehér muszlin ruhák Augusztus végén igencsak uralkodtak, mind a matrónáknál és a fiatalságnál, akikhez bizonyosan a legjobban illenek, még ha minden korban is lehet ezeket viselni; és egy tiszteletreméltó idős hölgynek, ki teljes egészében vidéken tartózkodik, nem lesz illetlen a hófehér öltözék. Mégis az utóbbi években a szemünk annyira megszokta a méltóságteljes selyem öltözékeket, hogy nem tudjuk nagyra becsülni azon középkorú hölgyeket, kik a fiatalság jellegzetes viseletében öltözködnek."
Írta a korosztályok divatjáról a La Belle Assemblée 1829-ben, ezután kiemelve, hogy középkorú hölgyeknek a selyem ruha mégiscsak méltóságteljesebb! És, hogy milyen kiegészítőket illett viselni továbbá ezekhez a félruhákhoz a legminimálisabb ékszereken, és csinos cipőn túl? Természetesen főkötőt - főleg asszonyoknak - de a 19. század közepéig hajadonoknál is divatozott, illetve színes kesztyűt: vagy chamoist (okkersárga szarvasbőr) vagy a ruha színénél egy árnyalattal sötétebbet; fehér kesztyűt felvenni még hófehér nappali ruhához is mérhetetlen ízléstelenségről árulkodott (sicc)! Utcára a sétához pedig egy egyszerű kalapot szalagdísszel (alatta a főkötővel), illetve az évszaktól függően kendőt, sálat vagy valamilyen burkonyt a hideg ellen.
"A félruha öltözékek majd mind magas derékkal készülnek, néhány gallérral, mások enélkül. (...) Meg kell jegyezni, hogy ezek a ruhák csakis nyomtatott muszlinból, chalyból vagy sima gros de Naplesből készülnek. Az ezekkel viselt cambric muszlin nappali nadrágok az aljuknál kettő jaconet dudorral vannak díszítve, egymás fölött és egy kis hímes pánttal elválasztva."
A La Belle Assemblée 1832-es nyári számából még az is kiderül, hogy milyen nappali vagy női nadrágot viseltek a félruhák alatt! Itt semmi sem marad titokban! És ha már fehérnemű, viselt a divatos úrinő fűzőt otthon? Természetesen, ugyan úgy, ahogy a pongyola alá a legkényelmesebb pongyola fűzőt felöltötte, egy kevés halhéjjal (merevítéssel) ellátott rövid fűzőt, ami nem szorította sem a kebleket, sem a csípőt, ahogy a Divat Salon megírta 1889-ben:
"A fűzők sem maradhatnak el, ezeknek is fontos szerep jutott a női öltözék körében. (...) A közönséges kijáró ruhákhoz való és egy kényelmes ceinture, mely még otthon, a háziruháknál sem mellőzhető."
Az ilyen szerény délelőtti félruhákat egy óráig illett viselni - azaz ebédidőig - utána megfelelően az alkalomhoz át kellett öltözni délutáni ruhába: divatos promenádhoz, kikocsikázáshoz, látogatáshoz vagy vendég fogadásához; amennyiben pedig semmi ilyesmi nem volt tervben, a divattudósítások szerint egész napban a délelőtti félruhában is maradhatott a henyélő úrinőcske. A következő részben ezekről ejtek szót, mert itt nincs henyélgetés!
Az említett magyar divatlapok tudósítás részletei saját gyűjteményből vannak kiemelve, sajnos online forrás még egyikhez sincs, így az Országos Széchenyi Könyvtárt tudom ajánlani, ahol megtalálhatjátok és elolvashatjátok. Minden máshoz kövessétek a kijelölt linkeket!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése