A színes dagerrotípiák titkai


Ahogy egyre többet foglalkozik valaki az öltözködés múltjával, egyre inkább úgy érzi, hogy hiteles képi forrásokra van szüksége. A hitelesebb képi ábrázolás alapja a fénykép. Az objektívebb vizuális rögzítés története éppen ezért függ össze a divat változásaival. Ez a történet pedig sajnos még nem túl hosszú, mindösszesen csak közel 190 éves múltra tekint vissza. Ennek a közel 190 évnek pedig csak a kisebb részében és akkor is csak a közelebbi múltban válhatnak láthatóvá a színek. 

1826 és 1827 körüli időszak - Nicéphore Niépce kísérletei - előttről mai tudásunk szerint nem készültek fotók, csak camera obscura átrajzolásokról beszélhetünk. Ezen képrögzítések és átrajzolások, átfestésének és hitelességének kutatása még egy zajló folyamat, így erre egy másik posztban térünk ki (akit ez komolyabban érdekel, keressen rá a Hockney-Falco tézisre).


Hillotípia Levi Hill egyik részben természetes színes, részben festett dagerrotípiája egy korabeli színes metszetről az 1850-es évekből




Már Goethe is kísérletezett vele


Érdekesség, hogy ha Nicéphore Niépce volt az első fényképész a fényképezés történetében, mégsem niépcetípiának, hanem dagerrotípiának nevezik a legelső fotográfiákat? Ennek a ténynek igen prózai okai vannak. Niépce együtt dolgozott a fényképezés felfedezésén Louis Daguerre-rel 1833-as háláig. A technika maga Niépce-től ered, de mivel a feltaláló elhunyt, ezért a kísérletezést egyedül csak Daguerre folytatta, aki mintegy saját találmányát mutatta be a dagerrotípia készítést közel egy évtizeddel azután, ahogy Niépce sikeresen rögzítette a világ első fotójaként számon tartott Kilátás a dolgozószobából készült képet. Daguerre eladta találmányát a korabeli francia államnak, így mindenki szabadon használhatta. Cserébe Niépce fia is kapott a szabadalom árából.

A dagerrotípia hihetetlen népszerűségre tett szert. Nem csoda, mivel már a levegőben lógott a találmány felfedezése és az emberek ekkor tapasztalhatták meg először az élményt, hogy kézzelfoghatóvá válik a látvány kvázi objektív rögzítése. Hogy bármit, amit lényegében látnak, megörökíthetik az utókornak. Persze azért voltak technikai problémák a mai eljárásokhoz képest. Ilyen volt a hihetetlen hosszú expozíciós idő, a dagerrotípiák másolhatatlansága, megismételhetetlensége, a képek nem voltak térhatásúak, valamint az, hogy a színek megjelenítését képtelenek voltak megoldani.

A színekről azt gondolhatnánk, hogy nem annyira hiányoztak a korban, mint ahogy azt a legtöbb dagerrotípia mutatja, mivel örültek, hogy már egyáltalán a látott képet sikerült megörökíteni. Azonban alapvető érzékelési élményünk része, hogy színesben látunk, ezért már a korai fényképkészítésénél is nagyon hiányoztak a színek. Olyannyira, hogy már Daguerre is elmélkedett a színes fényképezésen. Vagy mint ahogy a korábbiakban leírtakból is kitűnik, elsősorban a színek rögzítésének a gondolata vezetett el magához a későbbi fekete-fehér képrögzítéshez.  Az 1840-es, 1850-es években éppen ezért a fényképeszek, feltalálók mindenfélét kitaláltak, hogy a fényképekre színt is vigyenek. A XIX. század embere mesterségesen törekedett arra, hogy leküzdje a két dimenzióban rögzített vizuális világ kényszerű színvakságát.

Korábban egy 2012-es cikkben már volt szó arról, hogy az 1940-es évek előtt korszakokról alkotott vizuális gondolkodásunk hajlamos fekete-fehér lenni, mivel a fotók nagy részénél a fekete-fehér árnyalatok dominálnak (Színesben látni egy korszakot, ami az agyunkban fekete-fehér). Ezt az elképzelést főleg akkor a múlt századfordulóra terjesztettem ki, mivel akkoriban lettek igen felkapottak és népszerűek az autokróm/autochróm - mint a korai színes - gyűjtemények digitalizációi.

Mostanra azonban fel kellett fedeznem, hogy ennél az időszaknál korábbi színes fotográfiák is vannak. Természetesen ide tartozik James Clark Maxwell tartán szalagja 1861-ből, amit így fel is idézek.


James Clark Maxwell tartán szalagja, amit az első színes fotóként tartanak számon.

De vajon léteztek valódi színes fényképek már Maxwell előtt is? Az igazi relevációt ezeknek a képeknek felismerése, megismerése jelentené, ahhoz, hogy megszűnjön a XIX. századról alkotott színvak élménykép a XXI. században. Ugyanakkor a feltett kérdésre a válasz nagyon is nem egyértelmű.

A heliochrómiát már Goethe is említette színelméleti írásában, hogy az ezüstklorűr bizonyos feltételek mellett a rá eső fénnyel azonos színűre változik, de a rögzítést sehogy sem tudták megoldani. Ugyanakkor a természetes színeket rögzítő dagerrotípiák létezése olyan, akár Schrödinger macskája. Tudjuk és ismerjük az eljárást, amellyel kvázi létezhettek és fennmaradhattak volna, de a korabeli példányokba a fényképészük túlságosan belenyúlt ahhoz, hogy láthassuk, melyek lehettek azok a színek, amelyeket valóban rögzített. Ugyanakkor rengeteg olyan mesterségesen készített színes fényképalkotás készült, amelyek hasonlóan életszerű élményt nyújtanak, mint a későbbi autokróm/autochrom eljárással készült fényképek.


Viktoriánus kifestő felnőtteknek



A dagerrotípia színezésekről a Dagerreotype Journalnak van egy kiváló összegző cikke a 2014-es júniusi számban (Michael G. Jacob, Colour And the Daguerreotype).

A legnépszerűbb módszer a dagerrotípiák kézzel való után színezése volt. Erre különböző eljárásokat fejlesztettek ki. Egy 1842-es leírás szerint az egyik ilyen volt pigment - főleg ezüst és arany - porok keverése gumiarábikummal, amelyet a dagerrotípia lemezét fedő üvegének belső oldalára kentek fel még az installálás előtt. Az arany színezést egyébként tartósítás céljára is használták. Eszközöknek apró ecseteket és ceruzát használtak. Számos portréfestő szintén a dagerrotípia népszerűbbé válásával szakmát váltott. Apró miniatúrák, portrék helyett ezután dagerrotípiák festésével - mondhatjuk azt is, hogy festményszerűvé tételével, "feltuningolásával" - kezdtek foglalkozni.


Kézzel színezett dagerrotípia Albert hercegről, Viktória királynő hitveséről

Színezett dagerrotípia Viktória királynőről 1854-ből, digitalizált sztereofényképből készített gif

Kislány színezett dagerrotípiája az 1850-esek évekből

Színezett, erotikus sztereo dagerrotípia digitalizált változatából készült gif

Színezett dagerrotípia 1850 körül

Színezett sztereo dagerrotípia digitalizált változatából készült gif
Színezett dagerrotípia 1850 körül

Színezett, erotikus sztereo dagerrotípia digitalizált változatából készült gif

Kék nyakkendős nő 1840 és 1850 között (?)

"Aranyozással" színezett dagerrotípia 1850 körül

Amerikai férfiak az 1850-es évekből színezett dagerrotípián

Amerikai, tűzoltó kosztümös férfiak egy 1850-es évekből származó színezett dagerrotípián

Előrelépést jelentett a kézzel festéssel szemben az korai kémiai színezés. Ehhez a dagerrotípiák mesterséges szolarizálását használták fel. Rájöttek, hogyha az elkészült képet napfény hatásának teszik ki, akkor a kép sötétsége és világossága felcserélődik, megváltozik. A szolarizációt tudatosan kezdték alkalmazni. A színhatások elérését ebben az esetben is befolyásolhatták pigmentekkel, amit finom ecsetekkel vittek fel a dagerrotípiára.


Mesterséges szolarizációval színezett dagerrotípia

1851-ben Charles J. Anthony szabadalmaztatta az úgynevezett magic background - szabad fordításban "varázslatos háttér" - eljárást, Ennek a lényege az volt, hogy a színezéshez konkrétan magát a dagerrotípia ezüst lapját vonták be különböző kémiai anyagokkal és/vagy hőfolyamatoknak vetették alá. Ilyen módszerrel készítették az úgynevezett "világító, fénylő" - illuminated - dagerrotípiákat is, amikor a lemez felületét - főleg a közepén - az installáció előtt forró higannyal szórták be. A képen így egy érdekes "aura hatással" emelték ki a látványt.


"világító dagerrotípia"


"Schrödinger" színes dagerrotípiája



Az igazi áttörést a színes dagerrotípiák tekintetében Levi Hill több mint egy évszázadon át átverésnek titulált találmánya hozhatta ... volna. Színes dagerrotípiákat létrehozó eljárását már 1851-ben heliochrómnak, azaz színes fénykép készítési módszerének állította be. Az általa kigondolt metodikával létrehozott fénykép a hillotype, azaz hillotíp nevet kapta. 


Hillotípia tájkép


Hillotípia egy korabeli festett metszetről

A közvélemény nagy figyelemmel kísérte volna elméletének gyakorlati bemutatását, csak ez utóbbi a "köd homályába veszett". Azaz Hill nem mutatta meg eredményeit a nagyközönségnek. A nagyközönség további rosszallását idézte elő, hogy kortársa Samuel F. B. Morse - a távírás feltalálója - azt állította Hill fotói kézzel színezettek. Hogy Hill mentse a menthetőt, a heliochróm készítésének titkait 1856-ban egy alapos értekezésben nyilvánosságra hozta. Sajnos utóbbit már túl későn tette és drágán is adta, hiszen ekkor már mindenki csalónak hitte. Módszere ezenkívül túl bonyolult is volt ahhoz, hogy a kortársak kedvet is kapjanak az ellenőrzéséhez. Hill ráadásul nem sokkal ezután el is hunyt, a hosszú távon kísérletezéseire használt rengeteg vegyszer 1865-ben, közvetetten halálát okozta. Módszerének rehabilitációjára egészen az 1980-as évekig kellett várni, amikor is egy Joseph Boudreau nevű fotótörténész kivitelezte a Hill által leírt bonyolult műveleteket. Boudreaunak sikerült vörös, zöld, kék, sárga, bíbor és narancs árnyalatokat előállítania pigmentek nélkül a Hill-féle heliochróm módszerrel. Magáról az eljárásról bebizonyosodott tehát, hogy működik.


Hillotípia egy korabeli akt rajzról


2007-ben a Getty Conservation Institute és a George Eastman House kutatói 62 darab valódi hillotípia kémiai elemzését végezték el a Smithonian Múzeum gyűjteményéből. A kutatók arra jutottak, hogy Hill dagerrotípiáin pigmentek találhatóak. Ezeket Hill számos alkalommal arra használta, hogy az eredetileg halványan már előállított színt erőteljesebbé tegye. Tehát a mai Hill képeken nem a Hill-féle heliochróm eljárás színeit láthatjuk tisztán. Egyébként főleg a vörös és kék árnyalatok tartalmaztak eredeti alapot. Napjainkra már szinte biztosnak mondható, hogy Hill valami olyat talált föl, amelyet a többiek a korában nem, dagerrotípiái részben már valódi színes, de még részben festett dagerrotípiák voltak.


Hillotípia 1850


A dagerrotípia elavul


A korszakban, mivel Hill találmányát csalásnak tekintették, ezért a továbbiakban is azt a "fotóforradalmat" hozó módszert keresték, miképpen lehetne szép, színes képeket készíteni vagy végső soron egyetlen felületen rögzíteni a színeket. Hill találmányát még inkább csak elhomályosította, hogy a dagerrotípiánál sokkal olcsóbb és már másolhatóbb módszerek is elérhetővé váltak a fényképezésben.

A Történeti Fotótörténeti Eljárások Magyarországon című fotótörténeti honlapon további érdekességeket találtam a XIX. századi színes fotográfiákat illetően. Az 1860-as évekre megjelent a chromotípia, mint népszerű hamis színes fénykép. A chromotípiát már sópapírra, albuminpapírra készítettek. A negatívról készült pozitív másolatokat üveglappal távolították el egymástól, miközben a rétegeket átlátszóvá tették - chromoviasszal -, valamint festékkel színezték. A kép így egyszerre kapott színeket és térbeliséget. Ritka és drága eljárás volt, a legfelsőbb réteg engedhette csak meg magának.

További izgalmas momentum, hogy Japánban 1860-tól hihetetlen népszerűségnek örvendett a kézzel színezett albuminfotó, olyannyira, hogy egy külön művészeti formát termelt ki.


Gésa színezett albuminképen az 1880-as években

Érdekesség, hogy a heliochrómiában - a színes képkészítésben - Nicéphore Niépce unokaöccse Abel Niépce és Edmond Becquerel a 1867-es párizsi világkiállításon kiállított egy fixálatlan színes fényképet, sárga üvegbúra alatt.

Egy újító magyar, Veress Ferenc a század végére egészen elmélyült a heliochrómia eljárásának tökéletesítésében celloidin kötőanyagú fényérzékeny papíron. Már 1884-ben - hasonlóan Hillhez, aki korabeli színes metszeteket rögzített hillotípiáin - Veress üvegfestményekről készített heliochrómiákat. 1889-ben már megoldotta a színek rögzítését, de sajnos az expozíciós időt nem tudta annyira lerövidíteni, hogy a természetben is alkalmazhassa. Veress végül nem szabadalmaztatta eljárását, eredményeit így senki nem tudta felhasználni.

A századfordulóra pedig megjelent az autokróm/autochróm, amelynek újrafelfedezése színessé tette a XX. század elejét, és amelyről már az említett 2012-es fotós bejegyzésben részletesebben olvashattatok.



Források, ajánlott cikkek:

Michael G. Jacob, Colour And the Daguerreotype (Fotomuseum.be)


Wm. B. Backer, Are These The World’s First Color Photographs? (American Heritage) 1980.

François Brunet, Le point de vue français  dans l’affaire Hill, (etudesphotographiques.revues.org)


Levi L. Hill önarcképe (American History)

Corinne Dune, Hillotypes (Notes on Photographs)

Chromotípia (Történeti Fotóeljárások Magyarországon)

Heliochrómia (Történeti Fotóeljárások Magyarországon)

Mi történt április 3-án? - Veress Ferenc munkásságáról (Magyar Mérnök)

Hockney-Falco thesis (Wikipedia)

Megjegyzések