Esküvői ruha színek


Bár manapság teljesen természetes, hogy a menyasszonyok fehér színben esküsznek, de ez nem volt mindig így, sőt, a fehér ruha kultusza egészen fiatal múltra tekint vissza.

A fehér ruha divatja a 19. század közepére nyúlik vissza, amikor Viktória angol királynő összeházasodott Albert herceggel, innentől kezdve a fiatal lányok előszeretettel választották a fehér színt, de azért elő-elő fordult, hogy színesben házasodtak. (Innen is látszik, hogy mennyire nem változott a világ, hiszen a trendet mindig a "nagyok" folyásolták be - igaz, mások voltak a "celebek" 160 éve:))

Maga a fehér a szerénység, ártatlanság jelképe, az esküvő pedig a két fiatal ünnepléséről, manapság szerelmük kőbe véséséről szól.
Régen erről biztosan vitatkoztak volna a házasulandó felek, hiszen többnyire a szülők döntöttek erről, és inkább a földek egyesítése, politikai vagy rangbéli okok miatt köttetett, ritka volt a szerelmi házasság.

Az ezt megelőző korokban az esküvői ruha egyfajta státusz szimbólum volt, mindegy milyen színű volt, csak legyen méregdrága anyaga, a színezés ekkor egy nagyon drága dolog volt, így a ruha mindenképpen különleges színű volt, hogy lássa a világ milyen gazdag a földesúr lánya.

A szegények körében a fekete ruha dívott, ennek anyagi okai voltak, az egykori menyasszonyi ruha lett a későbbi gyászruha is, amiben a feleség eltemette a férjét.

De nézzük csak milyen színeket kik és mikor is hordhattak az idők folyamán.

Kékség a szépség

Az ókori Rómában hordták előszeretettel a menyasszonyok, a szerelmet, szerénységet és a hűséget jelképezte.

Az ősi Izraelben a ruha szegélyét díszítette és a hölgy erényességére utalt.

A keresztény vallásban kedvelt szín volt, hiszen Máriát mindig kék ruhában ábrázolták, így kiváltképp megfelelő árnyalat volt az ifjú aráknak.

Viktória királynő előtt ez volt a legnépszerűbb szín, és egyben a legdrágább is, rendkívül nehéz volt a királykék árnyalatot kikeverni. Ismeretes volt egy kis mondás is : Marry in blue, lover be true, ami annyit tesz, hogy kékben házasodsz a kedvesed igaz módon fog szeretni.
Vörös a szerelem színe

Kínában volt kedvelt árnyalat, a szerencsét és a boldogságot hivatott jelképezni, de előfordult, hogy Amerikában is vörösben házasodott néhány menyasszony a18. század idején idején, ők a szabadságot kívánták ezzel jelezni.

Zöld, és a termékenység
Marokkóban hordták előszeretettel, a zöld a természet színe, ezzel együtt úgy gondolták, hogy szerencsét és termékenységet hoz a viselőjének.

Koreában a gondosan kidíszített lime zöld hwarrot, avagy a virágos ruha, lehetett még a menyasszonyon, a vörös wonsam mellett.

Ragyogó sárga

Marokkóban viselhették még a zöld helyett, védelmet adott az ártó szellemek ellen.

Légies lila

Amerikai hölgyek viselték, a polgárháború idején, a bátorságot és az őszinteséget jelképezte.

Fehér és a vörös együttes használata Japánban volt, a fehér kimonót vörös csíkokkal díszítették, a boldogságot és az új élet kezdetét jelképezte.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések