Kikerázott Kisasszonyok - filmkritika

A helyzet amikor felesleges a sz.rból várat építeni - is lehetne a mostani bejegyzés alcíme...

Következzék a tavalyi év kosztümös filmdobása, a Kisasszonyok kritikája és elemzése. Nekünk nem tetszett. De miért is?

A következő kritika személyes véleményt tükröz, aki imádja/szereti mind a filmet mind a könyvet és érzékenyebb lelkű, nem javaslom az olvasás folytatását csak is saját felelősségre!

Életem legrosszabb kosztümös filmje volt. Az 1949-es verziót nagyon régen láttam, bevallom, semmire se emlékeztem a cselekményből, se arra, hogy mennyire volt jó vagy rossz a film. Azt hiszem jelentéktelen volt, és semmi hűha vagy egyéb reakciót nem hagyott bennem. Na de erre a huncut tavalyi verzióra, erre egy életen át fogok emlékezni az fix!

Az első 20 percben már gyanúsan ostobának indult a film, őrjítő volt egy csapat idióta kislány visongását hallani, még azt se lehetett érteni mi a vinyákolás tárgya mert négyen próbálták elnyomni a másik hangját maximális decibellel, így olyan hangfrekvencia született amitől az ablaküveg is be akart repedni. A cselekmény érthetetlen és követhetetlen volt olyannak aki nem olvasta a könyvet, és ebben a színészi játék se segített, hiába vannak oda a szuper vágásért. A legtöbbet Jo hajvágása segített maximum és a szereplők ruháinak minden jellegzetességének a memorizálása. Szörnyen katyvasz masszaként áramlott az érthetetlen cselekmény ami röviden spoiler: semmi nem volt!

Aki ismer, tudja mennyire gyűlölöm amikor egy régi filmbe belehuzalozzák a mai kor eszményi ideáit, ebben a filmben nem volt semmi, csak négy Pán Péter szindrómás 20 éves lányka önző álmodozása. A film az amerikai polgárháború idején zajlik (tehát párhuzamba állítható az Elfújta a szél című klasszikussal) ahol négy megkérdőjelezhető értelmi képességű lány visongását és elképesztő tragédiáit (ja nem, mégse) követhetjük nyomon. Azon kívül, hogy unalmas, elnyújtott és bugyuta a történet mi a baj vele?

Múltidézős autofelláció

A szakadt bölcsész ruhás karakter is megvan ám! Sőt, kifejlődött állapotával is találkozhatunk szerencsére.
#éljazálmaidnak #csakajnározásravágyom #éljmegatehetségedből

Minden. Kivéve a morcos nagynénit, de ő volt az egyetlen, akit meg lehetett kedvelni ebben a műalkotásban, pedig ő csak egy mellékszereplő. Először is, Jo, a főszereplő egy hihetetlenül önző karakter, akit a béna írásai foglalkoztatnak, és amikor egy kritikus annyit mond, neki nem tetszenek az írásai, noha szerinte tehetséges, de még hiányzik valami az írásaiból. Jo kivágja a PC drámát, hogy jajfúúúj mit szól bele az álmaiba és kiviharzik. Pedig meghallgathatta volna, hátha értelmes, építő kritikát kapott volna és még a végén az állítólagos tehetségét meg tudta volna tanulni használni. Annyit érdemes megemlíteni, hogy ez egy kissé bizarr önéletrajzi ihletésű regény Louisa May Alcott kezéből. A filmben nálam rövidzárlatot okozott, hogy most ez komolyan arról szól, hogy egy érdektelen, önző, öntudatosnak aposztrofált lány megírja végül az életét, mert semmi mást nem volt képes rendesen megírni, csak egy Blikkszintű újságba krimiket és szerelmi történeteket rövid rovatokba időnként pénzért. Majd miután megszületett a remekmű, nem tetszik neki a kiadó feltétele és inkább a nagynénitől örökölt házba berendez egy nyomdát ahol ez a fantasztikus könyv megszületik nyomtatásban. Öööö... oké.
Jó hír minden önjelölt művésznek, elég a nyomtató akár 3D-s is, és máris igazi truváj művészek lettek, bocsánat írónők! A pasik jobb ha felkötik magukat mert jaj csak a lányoknak nehéz ám!

Delíriumos anyuka

Túltolt családi idill, 3....2....1 és jön a visongás is.

Miközben a lányok vergődnek tehetetlenségükben, hogy de szar az életük az apjuk harcol, az anyjuknak az erdő mélyén élő koldusasszony is fontosabb mint a saját gyerekei és ezt nem szépen tanítja meg nekik, hogy lányok, miért is kell annak az asszonynak segíteni, hanem mint valami delíriumi álomvilágban él amibe belekényszeríti a saját gyerekeit, akik igazából semmit se dolgoztak soha életükben. Ellenben Scarlettel, aki szintén gazdag körülményekben nőtt fel, és elveszített mindent, nekiállt dolgozni és komoly karakterfejlődésen ment végig, ami ebben a filmben senkiben sem volt tetten érhető.

Amy és a sZeReLem

Amy és March nagynéni az egyetlen jól öltözött karaktek a filmben, viszont egyedül a nagynénivel lehet szimpatizálni, mint egyedüli érett, gondolkodású karakter

Kis önző genya, de kb ki nem az a családban? Volt kitől tanulnia, ahogyan a testvéreinek is. Noha ő a fekete bárány a családban, de legalább vállaltan görény, a többiek önzősége nehezebben tetten érhető, ha leakadunk a film negédes cukrosságánál, amitől 2 óra múlva már nyúlni kell az inzulinért.

A következő karakter Amy volt, aki legalább nyíltan vállalta, hogy idegesítő és az ő szájába adott monológ a házasságról is több sebből vérzett, de aránylag hitelesen jelent meg, egészen addig amíg kihátrált a nagynéni által kijelölt házasságból. Mikor fogjuk már fel, hogy a szerelemből köttetett házasság sose létezett? Ez egy modern találmány és az esetek nagy százalékában nem is működőképes hosszútávon, mert a házasságnak sosem a szerelem beteljesülése volt a célja, hanem gazdasági érdekek összekötése, és sajnos valóban a nőknek 0-val egyenlő joguk volt, házasság nélkül is, mert akkor otthon az apjuk volt az úr a háznál. Tehát Amy vádbeszéde nem csak nevetséges, de akkoriban teljesen lehetetlen volt. A szerelem végigvonulása a filmben amúgy is röhejes semmint romantikus volt, erősen megkérdőjeleződött bennem, hogy ezek 20 évesek? Nem inkább 10? Akiknek a film is készült is ez a korosztály, mert nekik valók ezek a csöpögős Oravecz Nóra és Paulo Coelho idézetbajnokságából született női egyenjogúsági Disney cicaharc.

Hollywooddal sincs bírás

Az egyetlen normális lány a filmben

Beth tette fel a film Oscar bajnokságára készülő PC koronát. Ő szerencsére nem visítozott mint egy vágóhídra készülő kismalac, és szerintem ő volt az egyetlen valódi tehetség a négy testvér közül. Kotta nélkül, előképzettség nélkül álomba illő módon tudott zongorázni. Tegyük fel, hogy minimális segítséget kapott azért, de nekem inkább úgy tűnt enyhe autizmusa van, ami most rendkívül divatos filmtéma. (Ezzel semmi baj nincs, sőt! Csak ne egy ilyen ostoba filmben próbálják felhívni erre a figyelmet! Inkább csak egy újabb hollywoodi allűr lett ebből, mint sok minden másból) Sajnáltam őt, hogy épp neki kell túl korán meghalnia, noha a túltolt jó gyermek szerepe őt se tette hitelessé, még inkább csak kiemelte ebből a bazárias, olykor szürreális valóságból.

Meg, aki mégsem ezt akarta

Ettől az ujjatlan, ribi ruhától én is kiborulnék

Meg-et alakító Emma Watsont a legkevésbé se kedvelem a megnyilatkozásai miatt, szerintem saját magát járatja le a sok feminista szövegeléssel miközben félmeztelenül pózol egy magazin címlapján, mert jaj neki ez a SAJÁT akarata... aha, hát jó. Emmának ez a kiállhatatlansága átjön az összes filmes szereplésében, én nem szeretem a filmjeit, idegesítőek a karakterei. Na Meg egyetlen álma a család volt és hozzáment egy szegény tanítóhoz, mert hát OlYaN sZeReLmEs volt, majd unatkozó háziasszony lett egy kosárnyi gyerekkel, közben állandóan azon depizett, hogy mennyire hiányzik neki a jó élet, és képes volt a férje pénzét olyan drága selyemre elbaszcsizni, amiből egy még drágább ruha készülne olyan alkalomra ahova úgyse tudna elmenni. A férje arcába keni a hisztit, én sajnáltam az embert, mert egész nap a családjáért gürizik, két éve nem telik rendes kabátra, a gyerekeknek meg kellene az új ruha, mert nőnek mint a dudva. Teljességgel elképzelhetetlen ez a helyzet akkoriban, ha annyi gyereke lenne Megnek, igazából ideje se se ereje nem lenne filozofálni selymekről meg eljárni soppingolni. Nem beszélve a rengeteg gyermekhalálról, egészen másképp álltak a gyerekekhez akkoriban, ami a mai embernek felfoghatatlan. Ebbe beleerőszakolni az anyák én időre vágyát, a női létüket röhejes volt.
Meg pedig tehetséges színésznőnek hitte magát és ezt az álmát adta fel, mert inkább szerelmes akar lenni és családot alapítani. Akkoriban kb. mindenki tehetséges színésznő volt, bárki tud idegesítően affektálni (sajnos valamiért sokan azt hiszik a régies beszédet csakis affektálva lehet előadni) de nem elhanyagolandó tény, hogy ebben az időben mélyen lenézték a színésznőket, prostituáltnak tartották. Ezt sem ártott volna beleszőni, hogy Meg miért döntött másfajta álom mellett...

Még, jó, hogy ez a négyfal közt maradt....

Konklúzió

A ruhák is megérdemelnének egy kis kritikát... főleg, hogy ezekre kapott Oscart...

2 óra 15 percet vett el tőlem ez a film, utáltam minden percét, de reménykedtem, hátha jobb lesz, de nem lett. A 20 órás covid tesztre várakozás is kellemesebb, jobb élmény volt, mert annak legalább volt értelme, nem úgy mint ennek a remekműnek. A kedvem se hozta meg, hogy egyáltalán megbökjem a könyvet...

A filmben felvonultatott témákról külön bejegyzést is megérne írni, mert jó a felvetés, de egy ritka bugyuta filmbe sikerült ezt beágyazni igencsak kifogásolható módon...

Csak annak ajánlom, aki ismeri és szereti a könyvet és akik néha bírják a kemény kiképzést a tonnányi klisével és állandó  visítozással.

Megjegyzések a filmroasthoz:

1. Az építő kritika célja az egyén fejlődése, amit ha kulturált módon jegyeznek meg, érdemes lenne meghallgatni, majd megköszönni és lelépni, ha nem tetszik és magasról leszarni. Ha látunk benne fantáziát, érdemes megfogadni azt, amiről úgy érezzük valóban segíthet. Attól mert valaki nem műveli a szakmát, nem jelenti, hogy nem lehetnek jó észrevételei. Ha meg igen, pláne érdemes megfogadni a véleményt. Persze csak akkor, ha minőségi munkára törekszünk, minden másra ott az instagram és élhetünk egy buborékban, hamis énképpel, ami legalább ugyanolyan ártalmas, mint a lehúzó, ártalmas kritika, ami nem kritika, hanem fikázás
2. Nem a művészeket kívántam sütögetni, én magam is szeretek alkotni többféle platformon, de nem árt, ha tisztában vagyunk önmagunkkal és a művészetünkkel. Szerintem ez a nyomás, hogy ha bármihez is van vélt vagy valós tehetséged abból KELL megélned, egyenesen nevetséges és valahol ezt Amy kezelte jól, mert noha tehetségesen festett de tucat egy volt csak és neki ez kevés volt. Bár, ha valaki a hírnévért fest az már egy másik téma...
3. Nem tartom magam se elvetemült feministának, se olyan nőnek, akinek az kell, hogy többnek érezze magát ha lehúzza a férfiakat. Valóban rengeteg probléma van az egyenjogúsággal a jelen társadalomban, munkahelyek, fizetések stb. tekintetében amivel valóban kell foglalkozni, sőt! De nem egy ilyen filmben! Inkább egy olyanban ahol ez valós probléma volt (ha már ragaszkodunk a kosztümökhöz). A szüfrazsett (2015) című film  erről szól.
   Ebben a filmben olyan töketlen béna férfiak voltak, igazi jellem és karakter nélkül, akik ellen nevetséges volt a lányok sipákolása. Szóval nekem nem az eszmével volt bajom, hanem ahogyan ez megjelent a filmben.
4. Ugyanez igaz az anyákra. Nekik is vannak vágyaik, nem csak anyák, hanem nők is, és noha Meg eladta a drága anyagot, mégis esetlen maradt a helyzet. Szintén nem a megfelelő film a 21. század nyomását az anyaságra belehelyezni. Főleg, hogy akkoriban nem volt családtervezés, hiába érezted, neked max 1-2 gyerek való, a többitől kikészülnél és elég ennyi gyerkőc. Kétlem, hogy önkéntes örömből vállaltak 10-15 gyereket a nők akkoriban. Egyszerűen nem is volt más választásuk, nagyon keveseknek adatott meg, hogy önmaguk  lehessenek, és megvalósítsák az álmaikat, többnyire nem kevés áldozatot hoztak ezért. (magyar példa Hugonna Vilma orvosnő)