10 divattrend, amelyet a hagyományőrzők nem kedvelnek

A legtöbb divattörténeti korszakban van valami, ahogy sehogy sem akar stimmelni korunk megjelenési ideáljaihoz, éppen ezért még a legkeményebb hagyományőrzők is próbálják kerülni ezen trendek másolását. Van olyan divatjelenség, amelyet egy személy negatív történelmi megítélése egyáltalán nem vesznek elő a történelmi kosztümösök és van olyan jelenség, amit azért kerülnek, mert a mai megjelenés drasztikus megváltoztatásával járna. Előfordul az is, hogy az adott trend túl bizarr, átszexualizált vagy éppen ma már túl röhejes, pedig sokkal korhűbbé tenné a megjelenést. Ebben a bejegyzésben ezeket a gyakran került megjelenési formákat gyűjtöttem össze. A lista elgondolkodtató és vitaindító lehet.

1. Minószi "mellbedobás":

A minószi divatot igazából csak sejthetjük, de a fennmaradt ábrázolások és szobrok alapján a nők fedetlen keblekkel járhattak (és talán még sportoltak is) Krétán kb. i.e. 3000 és 1100 között.

Minószi kígyóistennő szobra (world4.eu)

Korhű kosztümös minószi hagyományőrzőt tényleg úgy lehet találni, mint tűt a szénakazalban, mivel a mell megmutatása nyilvánosan kultúránkban megbélyegzéssel járhat. Ha valaki készít is rekonstrukciót, akkor azt a mellek takarásával mutatja be, mivel napjainkban a mellek megmutatása túlzottan erotikus jelleggel bír. (Az athéni olimpia nyitóceremóniáján testfestéssel oldották meg, hogy a minószi kigyóistennőt játszó modell ne bírjon szexuális jelleggel. Ez utóbbi nagyon is jól sikerült.)

minószi öltözék ma - Fearie Queen Costuming

2. Magasra szedett női homlok:

Hugo van der Goes: a Portinara Triptychon részlete (1476-79) forrás: wga.hu

Bevallom vagy én jártam eddig rossz helyekre, vagy pedig tényleg hiányoznak azon elszánt hagyományőrző nők a várjátékokról, reneszánsz találkozókról, akik képesek lennének a homlokuk vonalát feljebb szedni (vagy leborotválni).

A magas homlok divatját a filmekben sem szeretik lemásolni, pedig ott talán egyszerűbb tapaszokkal elrejteni az eredeti hajvonalat. Pedig nagyon sokat tesz a megjelenéshez, főleg, ha valaki késő középkori vagy reneszánsz öltözéket vesz magára.

Mivel manapság ez egyáltalán nem divat, sőt talán a még természetesen magas homlokot még furcsának is találják, és nem is igazán egészséges, mert nem biztos, hogy visszanő rendesen a kitépett haj, éppen ezért a középkori megjelenéshez, ha nincs magas homlokod, érdemes világos púderrel bekenni a homlok tetejét a hajvonalnál, hogy optikailag egy kicsit magasabbnak tűnjön. Ha egyáltalán nem akarsz a homlokoddal törődni, akkor rejtsd el a hajad valamilyen korabeli fejfedővel vagy kendővel. Jó példa:

Öltözékrekonstrukció Petrus Christus Egy fiatal hölgy arcképe című festménye alapján

3. Középkori és reneszánsz szempilla minimalizmus

A Ranker hasonló listázását olvasva döbbentem rá, hogy mi az, ami még nem stimmel a mai női arcok és a középkori, reneszánsz arcok között. Egy nagyon pici különbségről van szó, amit alig lehet észrevenni. A lista szerint, hogy a korszakban élt nők kiszedték a szempilláikat is. Nos, ránéztem a tipikus reneszánsz portrékra, és ráközelítve úgy tűnik, hogy valóban egy jelenséggel állunk szemben. Nem állítanám azt, hogy minden nő kiszedte tényleg a szempilláját - a szempillák hiány szakrális képeken a legegyértelműbb - , de portrékon egyáltalán nem hangsúlyosak a szempillák, van ahol egészen csökevényes.

A La Belle Ferronniere festményen csak távolról és az árnyékok miatt tűnik úgy, mintha lenne a hölgynek szempillája. A szemzuguk közelről árulják el a titkot.

FONTOS! Bármilyen kitépett szőrszál nehezebben nő vissza, mint a vágott szőrszálak. Van, akinek egyáltalán nem nő vissza, különösen a szempilla!

4. Paulaines, avagy Crakow

A Paulaines modern kerülésének az oka talán az lehet, hogy először is ritkábban jelenítenek meg nemesembereket karakterként, mint katonákat. Másodsorban pedig napjainkban ez a cipő látszólag meglehetősen feminin jegyekkel bír balerinához hasonló fazonja miatt. A benne való közlekedés sem lehet annyira egyszerű. Mindenesetre, remélem, hogy változik ez a nézet, mert azért a 14-15. századi lábbeli viseletnek része volt a Paulaines, más néven Crakow.

14 és 15. századi fazonú Paulines cipők (forrás: medievaldesign.com)

A Paulines-t még lehet ragozni. Volt papucs változata vagy némelyik igen bizarr stílussal bírt. Kell ahhoz kurázsi, hogy ezt a viseletet valaki bevállalja, főleg piros harisnyával!

Extrém 15. századi férficipők (http://digital.nypl.org/)

Paulines cipő, hosszú orrú harisnyával a 15. századból Jaume Ferrer II egyik festményén.

5. Későreneszánsz lenyomott mell és kiugró pocak

A jelenséget a teltebb női szépségideál és a hosszúra nyúlt még főképp készült fűzőpálca együttes tartástorzító hatása okozta a Tintoretto korabeli velencei reneszánsz divatban. A nagyobb női testsúly miatt a zsírpárnák a fűzőpálcát előre tolták a has alsó részénél, és emiatt a terhességhez hasonló tartást okozott, miközben a fapálcák által a kissé lelapuló mell teljesen egyenes vonalba kerül a derékkel. A hosszú, v-alakban záródó felsőrészek szúrósan kinyúltak, létrehozva a jelen korunk  szépségideáljával kontrasztban álló sziluettet.

Francesco Montemezzano: Egy kurtizán arcképe (Wikimedia)

6. Holdjáró az újkor kezdetéről, a Chopine:

  

Első ránézésre szembetűnő, hogy egyes 16-17. századi portrékon a női szoknyák igen csak hosszúnak tűnnek. Ez a hosszúság, mint torzítás nem csak a festményeken létezett. A magasságnövelést a Chopine nevű magastalpú cipő adta (akár 40-50 cm-es magasságnövelésre is képes volt). 

Divatkép 1591-ből, mely egy korabeli kurtizán lábbelijét mutatja meg

A Chopine fából készült, belsejébe pedig hosszú szögeket tettek, ami a cipő stabilitását eredményezte. A Chopine viselés - bár előtte hasonló példa volt már az ókori kotornus, tehát a Chopine sem előzmények nélküli - a 15. századi Velencében vált igazán népszerűvé, a Wikipedia szerint a kurtizánok köréből. Több európai országon átívelő karrierje a 17. századig tartott.

Egy itáliai Chopine röntgenképe (forrás: Pragmatical Costumer)

Hagyományőrzők körében érthető módon - valószínűleg nem akarnak hasra esni és nem akarnak itáliai kurtizánokat eljátszani karakterként - így nem igazán népszerű. Pedig érdekes, hogy magyar portrékon is feltűnik a Chopine-viselés nyoma. Ilyen a már ezen a blogon kivesézett állítólagos Báthory Erzsébet portré, ami a nemesasszony halála után készült. A szoknya hossza feltűnően hosszú. Ha valódi viselet készült a kép, akkor bizony a szoknya alatt nagyon gyanús, hogy Chopine rejtőzik.

Báthory Erzsébet 17. századi állítólagos portréja.  (Wikimedia)

Ha érdekel a Chopine készítése, itt találsz hozzá egy fantasztikus tutorialt: Chopine, Zoccolo Reconstruction (aands.org)

7. A dandy férfi fűző

Nos ez az a dolog, amit tényleg felvehetnének az empír hagyományőrzők, de még az 1848-as magyar újrajátszók is. E nélkül ugyanis nem létezik helyes empír és reformkori férfi sziluett, főleg katonai díszegyenruhában. Sokan szörnyülködnek azon, hogy ekkoriban a férfiak mennyire karcsú ruhákat hordtak. Nos ezt jórészt azért tehették meg, mert darázsderekat formálták maguknak, akármennyire is férfiatlannak tűnik ez első blikkre.

Csak mutatom, hogy még egy vékonyabb férfinak is ahhoz, hogy elérje a formát, egy ilyen öltözékhez is dukál a karcsúsítás:

Divatkép dandykről. forrás: https://englishhistoryauthors.blogspot.com/

És hogy hogy is nézett ki az a bizonyos ruhadarab? Hát valahogy így:

forrás: ellie-valsin.tumblr.com

Vagy így:

Forrás: MET

Előfordult, hogy a karcsúsítót magába a pantallóba rejtették el:

forrás: ellie-valsin.tumblr.com

8. Viktoriánus női barkó:

Ugrunk néhány évtizedet. 1860-ban járunk. A férfiak körében a 19. század közepe táján nagy népszerűségre tett szert a barkó, azaz az oldalszakáll. Hasonló fazonmegoldást eredményezett a női hajdivatban a fül melletti hajszálak megnövesztése, előrefésülése és pomádéval rögzítése. A fazonok néha egészen hasonlítottak a férfiak barkójához. Jó esetben csak egy picike tincs került előre, amely szépen bekeretezi az arcot, rossz esetben egészen maszkulinná vált tőle egy női arc. Volt, aki még egy kicsi pödrést is vitt bele. Erzsébet császárnénak is jellegzetes volt a fül elé fésült vágott hajtincse, amit a Sisit eljátszó múzeumi animátorok nem igazán szoktak lemásolni, pedig a frizurájának szerves része volt.

9. Bukjel-szoknya az 1910-es években

A Bukjel-szoknya esetében teljesen jogos, hogy a hagyományőrzők, múltidézők távol tartják magukat ettől a hordhatatlan trendtől. E blog szerzője kipróbált egy még csak kissé szűkített 1910-es évekbeli szabást, hogy ti ne próbáljátok ki. Minden ötödik lépésem bukdácsolás volt, ha nem húztam fel magasabbra a szoknyámat, mint ahogy illett volna. Érthető, ha valaki nem vágyik az idétlen lépésekre. Egyébként magával a fazonnal nincs probléma. Ha a szoknya anyaga kellőképpen rugalmas, akkor lehet mozogni benne. Akkor is jó, ha felsliccelték, hogy az ember léphessen benne, legalább akkorákat, hogy ne essen hasra.

10. Hitler-bajusz:

Politikai tabu miatt ez az a bajusztípus, amit a hagyományőrzők sosem fognak viselni, hacsak éppen nem az adott történelmi karaktert játsszák vagy Chaplint utánozzák. Azt a bizonyos bajuszt eredetileg kefebajusznak hívták és a századfordulós Egyesült Államokból származó trendként jött át Európába. Chaplin elvileg komikussága miatt kezdte viselni. A harmincas, negyvenes, de még az ötvenes években is sok magyar hordott kefebajuszt (például az én egyik dédpapám is). A bajuszstílus tabuja csak azután kezdődött, hogy lényegében kihaltak azok az emberek, akik hozzászoktak a viselésükhöz, és még Hitler előtt vagy vele egy időben kezdték így vágni a bajuszukat. Ma már a kefebajusz neve Hitler-bajusz, és viselésének politikai üzenete van. Ez a politikai jelentéstartalom pedig a II. világháború szörnyűségei miatt nagy valószínűséggel sose fog lekopni erről a bajuszstílusról.

Továbbiakban a Hitler-bajuszról (Index)

Charlie Chaplin (Wikimedia)

BÓNUSZ

Hirtelen ennyi trendet gyűjtöttem össze, amit érdekesnek találtam, és tényleg ritkán látok hagyományőrzőkön és múltidézőkön. Érdekes tény, hogy ha 2010 előtt írom ezt a cikket, akkor a listába tettem volna a 19. század végi hosszú szakállat, ami nagyon hasonló a hipszter favágó szakállhoz. Ha meglátjátok Ned Kelly portréját, akkor beláthatjátok, hogy van, ami az egyik korszakban még vállalhatatlannak ítélt divatjelenség, a másikban pedig a szupermenőség netovábbja.

Ned Kelly portréja 1880-ból (Wikimedia)

És a lista itt már tényleg zárul.

Ha van még ötleted neked is, mi fér még el ide, várjuk kommentben a kiegészítését!