Viktoriánus frizura készítése

"Egy hölgyről sohasem lehet elmondani, hogy jól öltözött ha nincs a haja ízlésesen elrendezve, és olyan modorban ami tökéletesen egyezik kosztümjének többi részével."

  Bölcs szavak a Lady's Home Magazine 1858-as számából. Ha az előző reformkori frizura készítés után már megtanultunk elkészíteni egy szép coiffuret, az már nem lesz tökéletes az 1850-'60-as évekbeli öltözékhez! Az uralkodó divattal együtt mindig változott a frizura divat is, így a '30-as évek őrületes tornyos frizurái már nem illenek a '40-es évek határozott és letisztult ruháihoz, de szintúgy a '40-es évek lapos és kissé unalmas frizurái sem illenek már az '50-es évekhez.

  A viktoriánus kor csúcspontja kérdés nélkül az 1850-'60-as évek voltak. Folytatva azt a cikk sorozatot amiben már szó került korabeli kalapok készítéséről nem hanyagolható el, hogy milyen frizura kerül a csinos kreálmányok alá! Hát vessük be magunkat ebbe a két évtizedbe, hogy az eszményi ruháinkhoz nem kevésbé eszményi hajfodrozat párosuljon.
Eugénia császárné udvarhölgyei körében, F. X. Winterhalter, 1855 részlet

  Egy ilyen frizura elkészítése kis türelmet és ügyességet igényel, de aki már tudott készíteni magának (vagy segítségként másnak) egy szép reformkori frizurát, vagy egy alap kontyot, annak csak a szükséges módosítással - nevezetesen, hogy a füleknél elálljon a hajköteg - máris rááll a keze a viktoriánusra is. Természetesen mindent lehet a végletekig fokozni, ehhez azonban már nagyon hosszú, dús haj szükséges, ha ez nincs akkor parókák és póthajak/fürtök segítségére.

  Fantasztikus mennyiségű póthajat - franciásan chignont - használtak fel a korabeli hölgyek hajfodrozatuk hiányosságainak a pótlására, ál-fürtök feltűzésével és hajtömések beillesztésével a szebb tupírosabb hatásért. Ezek alkalmazása nem elvetendő, sőt ezek nélkül valóban profi fodrásznak kell lenni, hogy valaki csupán a saját hajából egy igényesebb frizurát tudjon előállítani!

  Éppen ezért, próbálok olyan frizura készítési módszereket bemutatni, amik az ügyetlenebbeknek is könnyen mehetnek, sőt, olyanokat is amik a saját félhosszú hajból is már elkészíthetőek pótlások nélkül.

Frizurák az 1850-es években

  Ebben az évtizedben elhagyhatatlan a kerekdedség, a gömbölyű nőies formák hangsúlyozása. A frizurák füleknél kör idomban kifelé voltak fésülve, hátul a tarkón pedig kis fonatban megtekerve. Ez a legegyszerűbb! A fülnél kifésült hajrész lehet egyenes szálú, de az enyhén kreppelt hatású is divatos volt. Szintén kedvelt volt, hogy egy vékony fonatrészt hajpánt gyanánt átvezettek a fejtetőn.
Fiatal nő toilettje, ismeretlen festő, 1850 körüli
Lady Augusta Catherine Gordon-Lennox, ismeretlen festő, 1856

  Nagyon fontos odafigyelni, hogy a frizura fejtetőn lapos maradjon, ne tornyosuljon magas fonatokban és díszekben, minden ilyesmi az oldalrészeket bővítse lefelé omló végekkel, esetleg hátul a kontyból kiindulva hosszú leomló szalag és egyéb ékesség díszítményeivel. A választék pont középre essen, a frufru még mindig problémát jelent - ha van valakinek - most is el kell rejteni, hisz anakronisztikus hatást kelt. Frizura készítés közben törekedni kell az összhangra, nem lehet aszimmetrikus a frizura, sem a dísz rajta; ha pedig fürtöt göndörítünk, akkor azt is mindkét oldalra kell alkalmazni. Ezek az alapelvek mindkét évtizedre érvényesek.
Erzsébet királyné, Anton Einsle 1856

  Ha valaki egy kis játékosságot szeretne vinni a frizurájába, az nyugodtan kis huncutkát kanyaríthat a halántékára, ahogy azt divatba hozta Eugénia francia császárné. Sőt, még ennél többet is tett: haját előszeretettel hintette be arany porral, ezzel valóban luxus és frivol divatot idézve elő. A korabeli ajánlás szerint a haj árnyalata szerint jó minőségű arany és ezüst porral árasztották el hajkoronáikat a párizsi elit hölgytagjai. Excentricizmusban a korszak ünnepelt kurtizánja, Cora Pearl még tovább ment, és haját egy alkalommal citromsárgára festette, hogy passzoljon citromsárga színű kocsijához (egy másik esetben pedig kis uszkárját olyan kékre, mint a ruhája, hogy összhangozzanak....). 
Anna Reitter, ismeretlen festő, 1858
Eugénia császárné, F. X. Winterhalter, 1853
Anna von Hessen grófnő, Winterhalter, 1858


  Különleges jó hír a Star Wars rajongóknak, hogy ekkoriban dívott a fülek köré tekert fonat frizura, amivel jól lehet cos-playezni a viktoriánus Leia hercegnőt! Emellett a füleknél előre fogott loknik is divatosak maradtak, habár sokkal dúsabb és lazább formában, mint a '40-es években voltak.
Fiatal lány dagerrotípiája 1855 körül, digitálisan színezve
Divatos úrinő arcképe, 1850 körül
Bariatnisky hercegnő, F. X. Winterhalter, 1858 részlet

Frizurák a '60-as években

  1860-tól kezdve folyamatos változásban volt a ruhák és kalapok alakja. A krinolinok pár év alatt felvették a hátrafelé nyúló elliptikus idomot, a kalapok felső középen egyre magasabbra törtek, mialatt eltűnt az oldalra kereken szélesedő karima és a kalapok hátulja is jobban hozzásimult a fejhez, kevesebb teret hagyva a tarkóra tekert kontynak. A frizura is ezekhez a változásokhoz idomult. Oldalt a füleknél ismét laposabban fésülték hátrafelé, és a konty leereszkedett a tarkóról a nyakra. A fül így több évtizednyi "elnyomás" után végre felszabadult a hajkötegek alól.
Montmorency hercegnő, F. X. Winterhalter, 1860 részlet
Viktória porosz trónörökösné, Albert Graefle, 1863
A tiltott gyümölcs, A. Toulmouche, 1865

  Ám ez a forma csak pár évig volt divatos, 1866-ban új apró kalapkák az ún. fanchon forma jött divatba, ami kacéran épphogy megült a fejtetőn. Ehhez ismét újdivatú frizura dukált és a tarkón lévő konty tett egy merész hátra ugrást. Kiemelendő, hogy nem lefelé lógva, hanem fittyet hányva a gravitációra a semmiben lebegve bővítette a női fejecskéket hátrafelé. Az évtized végére megjelenik a bodros kis frufru is, szépen kiemelve a homlokrészt, így a frizura már nem volt annyira lapos, mint korábban. Az egész coiffure sokkal természetesebb és mesterkéletlen hatást keltett.
A vonakodó menyasszony, A. Toulmouche, 1866 részlet
Hírek, A. Stevens, 1867 körül
A levél, A. Toulmouche, 1867
Népdal éneklése, S. Lega, 1867 részlet

Hogyan készítsük el ezeket?

  Próbáltam olyan blogokat és vlogokat keresni, amik valóban hasznos tanácsokat adnak és jól érthetően mutatják be az elkészítés fázisait - mivel magam még nem bajlódtam ilyen frizurával. A kiemelt szövegrészre rákattintva tudjátok megtekinteni ezeket.

  Először is, aki kísérletező kedvű készítse el Ruth Goodman viktoriánus hajolaját, ami korabeli textúrát és fogást ad a fürtöknek (ebben a felvételben egy '40-es évekbeli frizurán mutatja be).

  1850-es évekbeli egyszerű alapfrizura, egy szép hajtűvel még egy sima fonott kontyot is fel lehet dobni.

  Viktoriánus hármas fonat kontyos hajfodrozat, a kis cilindert inkább hagyjuk meg farsangra!

  Ez az 1850-es évek nagyon elálló hajához ad útmutatást, bár eléggé kócos és rendezetlen formában, szóval kis gyakorlással és esetleg segítséggel szebben is el lehet rendezni! A fenti hajápoló pedig valószínűleg megadja azt a textúrát a szálaknak, hogy ne álljanak össze-vissza, hanem inkább valahogy így:
1855 körüli frizura

  A következő vlog 1860-as évekbeli egyszerű fonatokból tekert frizurához ad útmutatást.

  Szintén részletes útmutató egy 1860 körüli egyszerű frizurához, fület takaró fürtökkel. Csupán annyit jegyeznék meg, hogy még véletlenül se polc- vagy terítőcsipkével fedjétek be, hanem finom kihímzett tüllel.

  Kisasszonyok c. film inspirálta 1860-as évekbeli egyszerű frizura. Külalakra valóban hasonlít a festményen látható nagy bogokra.

  Újabb fonatokból álló frizura az 1860-as évekhez.

  Ez viszont már tekercsekből is áll, a készítője az első pár lépés illusztrálására elfelejtett képeket készíteni.

  Kicsit bonyolultabb báli frizura, ehhez már tényleg hosszú haj kell, vagy pót-fürtök, és több ügyesség.
1863 körüli frizura

  Az 1860-as évek végi frizurákhoz pedig divatmagazin útmutatók is vannak, ezek szerint igen könnyen és gyorsan meg lehet csinálni egy egyszerű kontyot!
Kreppelt fürtökből elegáns frizura, Der Bazar 1866
Egyszerű de nagyszerű konty, Der Bazar 1867
1867-es kettős konty, itt már érvényesül a lazán fodrozott homlokra elrendezett hajrész is
Ez az egyik kedvencem, mert azt mutatja be hogyan dolgozzuk be a fonatba a póthaj tincset, 1860 körüli illusztráció
Klotild főhercegnő fotográfiája, 1866

  Ha valakinek pedig sehogy se sikerülne összehoznia egy szép hajfodrozatot, ne essen kétségbe, a csinos főkötő, fejdísz vagy kalap ebben az esetben életmentő lehet! Kis ügyességgel pedig ezek az életmentő fejdíszek is elkészíthetőek:
Leia hercegnő fonat zseníliából, 1850 körüli
A különféle hajhálóknak igazi korszaka volt ez, aki nem akar frizurával kínlódni egy ilyen díszesebbe elrejtheti laza fürtjeit, 1864-es horgolt modell bársony dísszel és zsenília hurkokkal vegyítve

  És természetesen nem lenne igazi befejezett a bejegyzés, ha pont Erzsébet királynénk hajkoronáit hagynám ki! Így vele zárom ezt a posztot, remélem hasznos volt és segít megérteni a korabeli frizurák szerkezetét és készítését.

  Ruth hajápoló olajából rá fért volna egy flakonnyival készítés előtt erre a Sissi frizurára, a hajszálak nagyon kiállnak és kócos - khm... pórias -  hatást kelt, de az alapötlet jó és elkészíthető egyedül is. És még szép visszafogott sminkelési tippeket is kapunk! Arra mindig ügyeljünk, hogy a frizura rendezett maradjon, mert királynői helyett könnyen lesz útszéli a megjelenés.

  Ez már jóval rendezettebb és szebb, a végtelen fonatok kötege, igazán hosszú haj kell hozzá vagy hosszú hajpótlások tömkelege.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések