Kialakítani a sziluettet: második rokokó korabeli alsószoknyák és alsóderekak

  Ha felvesszük az abroncsos krinolint a legnagyobb hibát azzal véthetjük el, ha közvetlenül rávesszük a felsőruhát! Hogy a szoknya szépen légiesen hulljon alá kell legalább egy alsószoknya, de minél jobb kettő: ebből az alsó fodros, a felső sima, esetleg csak az aljánál díszített. Ha ezt elmulasztjuk akkor csúnya lámpa búrára fog hasonlítani az öltözékünk.

Alsószoknyák

  De nem csak az abroncsos krinolin felett viseltek a hölgyek alsószoknyát, hanem alatta is az ún. illemszoknyát, ami egy rövid, szűkebb körméretű kis szoknyácska volt. Ennek a fő célja az volt, hogy egyfelől melegen tartsa a lábakat, hisz az abroncs végett nagy üres légtér jött részre a viselő és a ruházata között; másrészt, hogy az esetleges "balesetek" következtében túlzottan felröppenő abroncs miatt a hölgy szemérme ne sérüljön a világ szeme láttára. Ugyanis női nadrágot még nem igazán hordtak ekkoriban sem, így a fedetlen altestet így próbálták fedni.

  Illemszoknyát lehet készíteni erősebb ingvásznakból (shirting pl.: puplin, batiszt), cambric muszlinból, pikéből, a nagy gyémántkockás felületű barchentből vagy flanelből. Ez utóbbi inkább télre, ahogy horgolni vagy kötni is lehet. Az illemszoknya hossza megegyezett a női nadrágéval (a lábszár közepéig ért általában, de a térdet mindenképp takarnia kellett), alsó bősége körülbelül másfél méter, ez jól testhezálló övbonchoz redőzve, fűző alatt vagy felett is lehetett viselni. A díszítése csak az alsó szegélyre esik, legtöbbször hímzett szélű volt, de lehetett egészen sima is. A szélesebb-keskenyebb behajtások ezt a kis szeméremviseletet nem illették. Színét tekintve a hagyományos fehér mellett a színesek is kedveltek voltak, főleg a színes flanel és vászon: krém, piros és kék.

Színes illemszoknyát a fűző felett viselő hölgy fotója, 1860 körül.

Hímzett flanel illemszoknya, 1860 körüli.

  A rendes alsószoknyák is finomabb szövésű ingvásznakból, finom szövésű muszlinból nyárra, könnyű szövésű selyemből és kasmírból is készülhettek, télre a steppelt (matelassé) alsószoknyák továbbra is kedveltek maradtak. 1860-tól kezdve igen divatos volt a színes csíkos gyapjú Balmoral alsószoknya is, ami felett a szoknyát felcsípték. Szintén nagyon divatosnak számított az az alsószoknya, aminek az alját a ruha szövetéből készült fodorral vagy szélesebb szegővel fejezték be. Általában az alsószoknyákat több szélesebb vagy keskenyebb levarrt hajtással díszítették, ez segített megtartani az alakját és súlyt is adott neki, valamint legalul egy keskeny sor fodorral, vagy öbölránccal fejezték be. A különféle hímzések is kedveltek voltak.

A fenti három 1860 körüli fotón jól látszik, hogy a rendes alsószoknya milyen rövid, a lábszár közepéig ér, és hogy hogyan díszítették áttört hímzéssel és levarrt behajtásokkal.

  Az alsószoknya szabása mindig igazodott a változó szoknyadivathoz. Amikor 1850-ben végig a nagy harang alakú szoknyák dívtak, addig az alsószoknyákat is körös-körül ráncba szedték. Majd később, ahogy a '60-as években egyre inkább az ékben vagy asaly formában szabott szoknyák terjedtek el, eszerint elöl és csípőn a szoknya simán állt és csak hátul volt dús ráncokba húzva, az alsószoknya is ékekben vagy asalyokban szabott részekből lett összeállítva, így tökéletesítve a sima szoknya állását.

Hogyan készítsünk alsószoknyát?

  A harangszoknya idomot a legkönnyebb elkészíteni: ehhez kell egy 6 és fél vagy 7 méter hosszú, 115 cm széles szövetdarab ha a nagy abroncsos krinolinra viseljük, természetesen az alapbősége a sima keményített, zsinórozott vagy lószőrszoknyák alá mérsékeltebb. Hosszra nézve mindig úgy mérjük, hogy ne érjen le egészen a bokáig, a földet súrolnia pedig egyáltalán nem szabad! Az alsó abroncson mindenképp essen alá, hogy tompítsa a törését.

  Az alját szegjük be, díszítsük ízlés szerint, felül pedig a derék körméretnek megegyező övboncba redőzzük. Az övbonc lehet gombbal kapcsolódó is, de sokkal alkalmasabb a pertlivel megkötős változat, mert jobban szabályozható a derékméret.

  Ha abroncsos krinolin előtti az alsószoknyánk, akkor 2-3 széles fodorral díszítsük és keményítsük jól ki; ha abroncsos krinolinra kerül, akkor elég az aljára 1-2 keskenyebb fodordísz és a keményítés is elmaradhat.

  Asaly vagy ékben szabott alsószoknyához pedig ez az 1867-es minta nyújthat segítséget két variációval megadva díszesebb és egyszerűbb ruhákhoz:

Ibolyaszínű (pensée) kasmír alsószoknya fekete bársony pántokkal díszítve, Der Bazar 1867.

Fehér shirting alsószoknya fodordísszel, Der Bazar 1867.

  A szoknya első előrésze, a vékony vonal mentén félbehajtva kell a szövetből kiszabni, az lesz az előközép része. A termethez olyan szélességben mérjük ki a felső szélét, hogy a képek szerint, a csípő vonalra essenek a varrat vonalak:

Első oldalrésze:

Második oldalrésze:

Hátsó része, ebből két darabot kell kiszabni, a hátsóközép rész nyílását a legyező alakú ráhagyás jelzi:

Az ívelt övbonc két részből áll, ívelt elő- és sima hátrészekből:

Végül néhány kép alsószoknya inspirációknak

Színes gyapjú és selyem alsószoknyák és egy szoknyatartó, Les Modes Parisiennes 1862.

Vörös gyapjú alsószoknya fekete bársony és jais gyöngy díszítésekkel, Der Bazar 1865.

Fehér shirting alsószoknya estélyi, báli vagy promenád öltözékekhez, Der Bazar 1865.

Szürke kreton alsószoknya vörös szegőkkel díszítve, Der Bazar 1867.

1855 körüli cambric muszlin alsószoknya.

1860 körüli vászon alsószoknya.

1862 körüli alsószoknya.

1864 körüli matelassé alsószoknya

Alsóderekak

  Az 1850-es évektől kezdve egyre szükségesebb darabja lett a női alsóneműknek az alsóderék (corset cover). Ez a kis ruhadarab az empire korban is jelen volt, de akkor egyben szabva az alsószoknyával, nem külön derékként létezett. Mikor a korai Biedermeier korban a derékvonal egyre lejjebb szállt, az alsószoknya már enélkül készült és nem viseltek külön alsóderekat a ruhákhoz. Az igénye valószínűleg azért merült fel, mert az egyre több acélmerevítéssel vagy bálnaszilával ellátott fűzők és a kapcsos gépezet egyre inkább kezdett átütni a felsőruhán. Az alsóderék segített kiegyengetni ezeket a ráncokat, vonalakat és mindamellett ha netalán a fém részek elkezdtek rozsdásodni akkor színfogóként is szolgált.

  Alsóderék szövete mindig vékony de tartós anyag legyen: nyárra  könnyű muszlin, puplin és batiszt tökéletes, télre sűrűbb szövésű karton, horgolt vagy kötött anyagból, vagy esetleg lepedővászon is szóba jöhetett. A nyári és alkalmi ruhákhoz való alsóderekak nyakkivágása általában mély volt, az ujjaik viszonylag rövidek. A téli ruhákéhoz valónál a kivágás nyakig zárt és az ujjak is hosszabbak lehettek, bár sohasem hosszabbak, mint a felkar fele!

  Díszítése finom csipke, hímzés, és a kivágott dekoltázsúaknál keskeny szalag a behúzáshoz. A csipke vagy a hímzés mindig csak a nyakkivágás és az ujjak szegélyére került, egyéb helyeken díszítetlen maradt. Az alsóderék színe mindig fehér volt.

  Elöl gombokkal záródtak, fontos, hogy ezek a gombok általában kicsik és laposak voltak, hogy véletlenül se üssenek át a ruhán.

Batiszt alsóderék, Der Bazar 1865.

Alsóderék, Victoria 1867.

Alsóderék, Der Bazar 1867.

Rövid alsóderék öv kapcsolattal, Der Bazar 1867.

Hogyan készítsünk alsóderekat?

  Az alsóderék egy enyhén testhezálló kis öltözékrész. Elég lazának kell lennie ahhoz, hogy a szabad mozgást ne gátolja, de elég feszesnek ahhoz, hogy ne vessen nagy ráncokat - főleg a mellrészen és a derékon.

  Az alsóderék általában három részből áll: előrészből (ebből oldalanként kettő, oldalrészből (ebből is oldalanként kettő) és egy hátrészből amit a hátsó középen a félbehajtott szöveten egészként szabunk ki.

  Fontos mérési pontok: a vállszélesség, a mellkörméret, a derék körméret és a hónalj-derékvonal távolsága.

Zsávolyszövésű karton alsóderék szabásmintával, 1.-es szám az előrész, 2-es szám a hátrész, 3-as szám az oldalrész és 4-es szám jelöli a rövid ujjat, Godey's Lady's Book 1862.