Kosztümtitkok az Outlanderről

Az Outlander c. sorozat kosztüm tervezője elárult pár titkot az öltözetekről, és ezek olyan tippek korhű múltidéző öltözékek elkészítéséhez, amit mindenkinek érdemes megfontolnia, követnie. A legjobb megjegyzéseit most egy csokorba összeszedve, saját gondolatokkal kiegészítve olvashatjátok (a számok után a címszavak, a gondolatjeles mondatok pedig a tervező megjegyzései): 




1. Minden kosztüm, tekintet nélkül a részletgazdagságukra, mind kézzel készült. 

"Nagyon korán rájöttünk, hogy nincs olyan méterárú bolt, ami 18. századi szöveteket tartana, vagy gombokat, cipőket, kalapokat és lényegében bármi 18. századit. Úgyhogy nekünk kellett mindet elkészíteni." Ez nem csak a 18. hanem a későbbi évszázadra is igaz! Habár vannak már speciálisan a múltidézésre szakosodott eladók online (főleg külföldiek), de így is rengeteg mindent magunknak kell készíteni, vagy antikváriumokból megvenni. Egy korhű ruha akkor fog korhűnek is látszani, ha megfelelő tudás van mögötte az adott korszakról! De nem csak ez, egy korabeli ruhán, a varrógép használata mellett is, rengeteg kézzel összevarrt részlet van, azért mert van amit nem lehet csak úgy a géppel oda illeszteni. 


2. A csapat 10.000 öltözéket készített csak a 2. évadra. 

"Az öltözék lehetett minden a felöltőtől az alsószoknyáig a sálon és pongyolákon át a cipő és kalapig." Igen, így néz ki egy valódi teljes öltözék: alsóruhák, felsőruha, felöltő ha kell, cipő, kalap és egyéb kiegészítők. Ha ezekből valamelyik, ha nem több is együtt hiányzik, akkor már nem is lesz korhű az öltözék, csupán farsangi hacuka! 


3. Sok darabot kézzel festett vagy hímzett ki ruhakészítő csapat.

"Megvettük a modern selymet és kézzel kihímeztük." Rengeteg külföldi múltidéző csinálja ezt, festenek, hímeznek, csipkét vernek, gyöngyöt fűznek, horgolnak és kötnek ha kell. Mind azért, mert ma már nem lehet kapni korabeli mintás vagy hímzett szövetet, vagy olyat amilyet ők szeretnének adott antik minta után reprodukálni. A virágos indás függöny szövet, amit mindenki annyira szeret használni, sajnos nem korhű egyik korhoz sem! Ennél jobbat is lehet csinálni kis türelemmel és idővel, de a végeredmény mindenképpen meg fogja érni. 


4. A csapat azért választotta a kézi festést, mert máskülönben az egész büdzséjüket drága szövetekre költhették volna, ami kb. 200$/méter. 

"Egy női átlagruha 15 méter körül van, igaz? A férfi öltönyök kb. 8-9 méter. Így már össze lehet adni." Ez is igaz, a speciálisan múltidézőkre szakosodott méteráruk kegyetlenül drágák. Jól fontoljuk meg, hogy milyen ruhát akarunk, milyen szövetből és hogy jövünk ki a legköltséghatékonyabban. 


5. A kosztümök teli vannak apró részletekkel, attól függetlenül, hogy mutatják-e majd a kamerák vagy sem. 

"Nekünk az egész a részletekről szólt. Látjuk-e vagy sem a kamerában - nem számít, mert a színész tudja, hogy ott van, mi is tudjuk, hogy ott van, tökéletesen el lett készítve." Az ördög a részletekben rejlik, nemde? Egy ruha, ami csak elől van díszítve és a hátuljáról teljesen megfeledkeznek, ordít a hanyagságtól! De ugyanez igaz a spórolósan felrakott díszekről, mondjuk a nyakkivágást szegélyezik valami dísszel, de az ujjakat már nem, stb. Sokáig lehetne sorolni a hibákat, de egy ruha nem fog tökéletest egészt alkotni, ha nem ügyelünk a részletekre!


6. Még a statiszták is fűzőt viseltek. 

"A statisztáink is fűzőt hordtak. Mindenki. Nincsenek cipzárak, sem tépőzárak." Sem a cipzár, sem a tépőzár nem korhű. Bár a cipzárt a századfordulón szabadalmaztatták, csak a két világháború között kezdett el terjedni a használata, a tépőzár pedig teljesen űrkorszakos találmány. Száműzzük ezeket a korhű ruhatárunkból, a ruhákat fűzővel, kapcsokkal vagy gombokkal lássuk el, és ha lehet viseljünk korabeli stílusú fűzőt is. 


7. Az Outlander színészeinek sokkal több váltás ruhájuk van, mint bármelyik más történelmi műsornak. 

"Amikor korábban a TV-nek készítettem ruhákat általában a főszereplőnek 6 kosztümje volt egy epizódban. A statisztáknak egy vagy kettő. Most a statisztáinknak 15-20 kosztümjük volt 6 epizódra, a főszereplő nőnknek pedig 30." Magyarán készítsünk változatos ruhatárat! Legyenek sétaruhák, elegánsabbak vagy egyszerűbbek, kivágott derekú estélyiruhák bálozáshoz. A ruhák pedig legyenek változatosak, ne egy sémára készüljenek. Az adott alkalomhoz megfelelő ruhát vegyük fel, pl. egy városnézős korzózáshoz, piknikhez ne nagyestélyiben jelenjünk meg.

8. Minden kosztümöt eltartott pár hónapig elkészíteni. 

"Nem készítettek második példányt, mindenből csak egy volt." Nem véletlenül, rengeteg mennyiségű munkát fektettek bele, habár gyorsan is összelehet rakni egy korhű ruhát, ha az ember maga festi, hímzi ki a szövetet rá fog jönni, hogy a pár hónap is kevés! 


9. Olyan részletes munkát végeztek, hogy a csapat még a gombokat is kihímezte.

"Ismét a részletek és az aprólékos kézimunka összefüggése. Ne ragadjunk le a bolti műanyag gomboknál, ezek nem korhűek! Kis kreativitással egyből sokkal személyesebbé, csinosabbá lehet tenni a ruhát."


10. "A színészeknek szuper óvatosnak kellett lenniük beöltözve." 

Nem véletlenül, hisz csak egy ruhájuk volt az adott mintából. Ahogy nekünk is, nem? Mi se készítünk 2-3 teljesen ugyanolyan ruhát, mindig csak 1 van. Ezért nekünk is extra figyelmesnek kell lenni vele: evéskor terítsünk szalvétát magunkra, tömegközlekedési eszközön, kinn az utcán pedig a földet söprő hosszú aljat, uszályt fogjuk fel, kíméljük meg a szegélyt és magunkat is a kellemetlen foltoktól, koszolódástól. 


11. A főszereplő egyik ruháján van egy chatelaine is, ami tulajdonképpen egy 18. századi hasi-tasi nőknek. 

"Beleszerettem a chatelaine gondolatába és előbányásztam egy antikot. Ez valójában egy Viktoriánus darab, de újragondoltuk és egy drámai hatású lógó lett." Kiegészítők, nem csak drámaivá de korhűbbé is teszik a külcsínt és az egész öltözetet. Nem farsangi kosztümnek fog kinézni a ruha, hanem valódi viseletnek minden aprósággal felszerelve, kiegészítve. 


12. A lóverseny kosztüm egy san franciscoi méterárú boltból került ki.

"Azt kérdeztem tőlük: Mi van a padláson?" Mindig tartsuk nyitva a szemünket, néha jó minőségű, korhű mintás ruha alapanyagok a legváratlanabb helyekről bukkanhatnak fel (saját példa alapján tudom, hogy akár egy szupermarket konyharuha osztályáról is!)


13. A férfi főszereplő lényegében meztelen volt az egyik kosztümje alatt. 

"Észrevettük, hogy annyi időt töltöttünk a női főszereplő ruhájával - a nagy virágossal - , hogy Samnek nem csináltunk semmit az öltönye alá. Úgyhogy egy szál kabátban volt, meztelenül, ami valószínűleg többeket felvillanyoz, de nagyon furán nézett ki." Igen, ez történik a megfelelő alsóruhák nélkül, a ruha csak lógni fog, mint tehénen a gatya. Ezért kell még a krinolinokra is egy rendes alsószoknya! Másrészről, ha a párunk, gyerekünk is elmegy velünk egy találkozóra, időben kezdjük el az ő ruháikat is. Ne ragadjunk le túlságosan a sajátunknál, hogy aztán az utolsó percben kelljen kapkodni. 

14. A női főszereplőnek és az öltöztetőjének sikerült 20 percre leszorítani a beöltözési időt, és furamód a párizsi kosztümök nem is tartottak ilyen sokáig. 

"A skóciaiak tovább tartottak. Sokkal több összetevőből állnak, még ha sokkal köznapiasabb kinézetűek is, sokkal több megy alájuk. A francia holmikhoz nem volt annyi fűző és réteg, így nem tartott olyan sokáig." Hogy melyik korszakhoz, milyen ruhákat visel az ember meghatározza a beöltözési időt, a gyakorlat is sokat számít. Aki sok eseményre elmegy, gyakrabban öltözik be és így sokkal jobb időt fut. Beöltözni ekkor már nem tart tovább egy hétköznapi reggeli készülődésnél.

Fordította: Kovács Melinda


További érdekességek angolul az Outlander öltözékeiről: 27 Facts About The "Outlander" Costumes You Probably Never Knew

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések