Magánélet Széchenyi korában


Család az 1840-es években




A család éppúgy működött mint egy kis intézmény, melynek formáját és működését nagyban meghatározta a benne résztvevők anyagi és társadalmi helyzete, sőt még az is közre játszott hol éltek.

Az erdélyi szászoknál jellemző volt, hogy több generáció élt együtt, de a nagycsaládmodell (nagyszülők, szülők, gyerekek) elterjedt volt Dél-Dunántúlon is, Bácskában ls Felső-Magyarországon is.

A városokban inkább az egyszerű család (szülők, gyerekek) volt a jellemző. Ennek oka az volt, hogy a városban könnyebb volt boldogulni, így a fiatal házasok megengedhették maguknak, hogy függetlenné váljanak a szüleiktől.

Természetesen a paraszti világban is volt rá példa, hogy a fiatalok különéltek a szüleiktől, de ez inkább a módosabbak kiváltsága volt.

Csak az elesettek és az igazán szegények éltek külön, egyedül, de sokszor egy háztartásba "befogadtak" egy férjezetlen testvért, aki segített a ház körül.

Előfordult, hogy a család szoros köteléke (akár anyagi vagy szellemi) nem engedte a tagok önérvényesítését, viszont mindig biztonságot adott és egyformán gondoskodott minden tagjáról legyen az kisbaba vagy éppen az öreg nagyapó.

Az együttlakás könnyített az élet terhein, és csökkentette az egy főre jutó kiadásokat.

Öröklés

Az ősiség intézménye megakadályozta, hogy a birtok kiszálljon a család kezéből, ha a tulajdonos meghalt, a fia, vagy ha gyermektelen volt a legközelebbi törvényes rokon vehette a kezébe, így senki sem tehette pénzzé az értékes földet.

A lánytestvérek öröksége a leénynegyed volt, ami a föld egynegyed részét jelentette, ám legtöbbször a fiúk pénzzel vagy ha a lány jobbágyhoz vagy birtoktalan nemeshez ment hozzá természetben váltották ki.

A lányok, bármennyien is voltak, csak az egynegyedet kaphatták és a leszármazottaik nem igényelhették már.

Az apa rendelkezhetett a birtokkal, ilyenkor a lányok megkaphatták akár a felét a földnek, ők csak a gyerekeikre hagyhatták az örökséget, a férjeikre soha.

A városi polgárságban nem volt ilyen szabályozás, ahány település annyi szokás volt. Néhol házastársi öröklés, másutt a leszármazottak kapták meg a vagyont, de volt példa, hogy a felmenők kapták meg az örökséget.

A jobbágyoknak is volt joguk eldönteni kire hagyják értékeiket, ők fele-fele arányban oszthatták szét a különböző nemű gyermekeik között.

1840-ben törvénybe lett iktatva, hogy a fiúk és a lányok egyforma örökséget kaphassanak.

A törvénytelen gyermekek nem kaptak semmit és nem viselhették apjuk nevét sem.

Az apa szerepe a családban

Mint ahogyan eddig is érezhettük az apa szava sorsdöntő erejű volt. Ő volt aki képviselte a családot a külvilág előtt és ő hozta a döntéseket a család életében, legyen szó vagyonról, házasságról, vagy a gyerekek taníttatásáról.

A kortársak sokszor bírálták ezt a felállást, az apa túlzott erejét a családban, de szerencsére a legtöbb családfő nem élt vissza a hatalmával és a döntések meghozásába belevonta az anyát is. Egyes családokban megosztott témakörök voltak, hol az anya, hol az apa hozta meg az ítéletet.

A kortárs irodalom sokszor szembeállította az apák és fiaik nemzedékét, szerették volna elérni, hogy az apák sokkal engedékenyebbek és közvetlenebbek legyenek a gyerekeikkel és ne csak egy szigorú bírának lássák őket. Ne pusztán a tiltással neveljenek, hanem szeretettel és dicsérettel is illessék az utódokat.

(forrás: Fábri Anna - Magánélet Széchenyi István korában)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések