Az időgép
Egy újabb érdekes filmmel szolgálhatok.
A történet az 1900-as évek eleji Amerikában játszódik. Egy ifjú egyetemi tanárral indul a történet. Aki abban a korban mer álmodni nagyban és mást mint a kor szelleme. Teljesen új és más gépeken agyalni. Ugyan akkor feltételek nélkül szerelmes egy Emma nevezetű kisasszonyba. A bonyodalom nem is ebből fakad, hisz Emma az érzéseit viszonozza. A baj akkor történik meg, mikor az ifjú Alexander megkéri a lány kezét, amit egy piti tolvaj kihallgatva a vagyonukat akarja... A dolog balul üt ki, mert a leányt véletlen egy lövés szíven éri és életét veszti a balesetben...
Ezután Professzor Alexander Hartdegen mással sem törődve, minthogy új gépét, az időgépet megépítse visszamenve az időben halott kedvesét megmenteni. Mint a címből sejteni lehet gépét sikerül megvalósítania. De a történet megint balul sül el, míg rá kell, hogy döbbenjen, anyászor megy vissza a múltba Emma annyiszor hal meg. Nem tudja megmenteni...
Hatalmas elkeseredetségében a jövőbe megy a választ megkeresni. Első állomásakor nem jár sikerrel. Végül 80.000 évet haladva az időben eljut egy számára tejesen új és idegen világba. Mikor magához tér egy bennszülött törzshöz hasonló kolóniában találja magát. Az Eloi-aknál. Egy kedves békés nép, egy furcsaságot leszámítva. Nincsenek öregek. Ahogy egyre több időt tölt az Eloi népnél egyre több mindent tud meg...
Az emberiség két részre szakadt, a vadászokra vagyis a Morlok-okra és a vadakra az Eloi-akra... Majd innentől viszi az alkotás a kaland filmekre jellenző, izgalmat, rejtélyt, misztikumot és természet felettit.
Mindenkinek tudom ajánlani ezt a filmet, aki szereti a régi dolgokat. Mivel a film első körülbelül fél órája a múltba játszódik, hűen visszaadva az akkori kor szellemiségét és rajzolatát. Ezután a film átcsap inkább a fantasy világába, egy kitalált jövővel. Melyben az ember a Holdon golfozik, és a DNS láncát simán át rendezhetik... Míg nem 80.000 év után a rendező visszavezet minket egy naturalista élethez. Melyben a folyó nyugodt az élet egyszerű és az emberek mégis boldogan élnek. Leszámítva azt az egy dolgot, hogy ők mint egy haszon állat vannak.
Filmhez ezen felül rettentően jól megírt betét dalok is tartoznak, melyet Geoff Zanelli-nek és Klaus Badelt-nek köszönhetünk. Rettentően jól erősítik a filmben a hatásokat.
Záró szóként az, hogy ki mit lát meg egy adott filmet, mindenkinek magának kell éreznie. :) Én mindesetre jó szórakozást kívánok a filmhez, annak ki megnézni. :)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése