The Mirror Of Graces 1811
A Gráciák tükre;
avagy,
Az angol hölgy öltözéke.
Egyesíti és összhangba hozza az
Ízlést és ítéletet, eleganciát és kecsességet,
illendőséget, egyszerűséget és takarékosságot
A ruha divattal;
És rendszerezi a női díszítmények különféle cikkeit különböző korcsoportokban, alkathoz és arcszínhez; Az év évszakaihoz, ranghoz és az életkörülményekhez;
Hasznos tanácsokkal
Női műveltségben, udvariasságban
és viselkedésben;
A szellem és a test beosztásában és tartásban: szintúgy a leghatékonyabb eszközöket nyújtva a
Szépség, egészség és bájosság megőrzéséhez.
Az egész megfeleltetve
Az általános természeti szabályoknak és az illem törvényeinek.
Egy disztingvált Hölgytől,
ki tanúja volt és figyelmesen tanulmányozta, mit valóban kecsesnek és elegánsnak tartanak Európa legelőkelőbb nemzetei.
Szól a The Mirror Of Graces címlapján az ajánlás egy angol úrhölgy tollából, 1811-ben, aki azt a nem kicsinyke feladatot vállalta magára, hogy "kiokítja" kora emberét - főleg nőjét - mindenről ami az ildomos divattal és viselkedéssel kapcsolatos (már maga a cím is kétértelmű, hisz a Graces jelentheti az antik Gráciákat, illetve a magát kellető, vagy megjátszó embert is)! Ha végignézzük a régebbi korszakok divatját, mindig találunk egy álszenteskedő kékharisnyát, matrónát vagy bigott uracsot, aki "behatóan tanulmányozta" kora divatját és erkölcseit, s nem győzött erről feljegyzéseket, észrevételeket és dorgálásokat írni - a képes újságok terjedésével pedig karikatúrákat rajzolni.
Az egész úgy kezdődött, hogy a 19. század elején ez a karót nyelt matróna disztingvált úrinő, aki férjével beutazta a fél világot és ezáltal megfontolandó tapasztalatokra tett szert Európa finom társaságának, az udvari élet világának divatjáról és szokásairól; ezen tapasztalatait elkezdte levelek formájában megírni fiatalabb ismerőseinek. Saját bevallása szerint ők ezeket az okoskodásokat intelmeket annyira hasznosnak vélték, hogy hosszas unszolásukra könyv formájába rendezte és végül nyomdába került. A mi legnagyobb örömünkre, mert ilyen bigott és nevetséges, ideje múlt és szűk látókörű gondolatmenetet rég olvashattunk már (pedig a facebook megtesz mindent,hogy napi szinten próbára tegyen minket)! Minden szava kincs és külön élvezet!
Amikor írtam az Alkalomhoz a ruhát öltözködéstani sorozatot, leginkább késő 19. századi, Viktoriánus divattudósításokat vettem alapul. Ezért gondoltam célszerűnek, hogy az Empire korszakkal külön legyen foglalkozva, hisz akkor a ruha és alsónemű divat teljesen más volt - és jókat lehet derülni a disztingvált angol úrhölgy megjegyzésein! Szerencsénkre feljegyez olyan divatcikkeket is, amikről egyébként nem is tudnánk, mert sem fennmaradt példány, sem illusztráció nem maradt utánuk. Nem is cséplem tovább a szót, lássuk milyen megfigyelései voltak:
U.i.: A teljes szöveg 200 oldal (a végén több szépségápolási krém és víz receptjével, tudom, hogy páran a csoportból ennek örülni fogtok, ha a linket követve kiböngészitek!), az egész lefordítása lehetetlen lenne, ezért csak az izgalmasabb, érdekesebb és gyakran megmosolyogni való részeket fordítottam le (próbáltam korabeli nyelvezettel), de aki jól tud angolul az feltétlenül olvassa el az egész eredeti kiadványt! És igen, pontosan a kora divatját és erkölcseit élesen ostorozó hangvétele miatt korabeli karikatúrákkal illusztrálom, valahogy ezeket éreztem ide illőnek, ahogy egy tisztes matróna szónokol és okítja kora fiatalságát szeméremre. Fogadjátok szeretettel!
Általánosságban a divatról
Öltözködési szabályokról
Egészségről és tisztálkodásról
Testünk egészségének a megőrzése, megfontolásunk első tárgya. Egészségesen, szükségszerűen fenntartjuk szimmetriáját és fejlesztjük szépségét. (...)
A szépség megőrzése három dologban rejlik: -önmegtartóztatás, mozgás, tisztaság. Eme pár bekezdés alatt elég jó útmutatást találunk. Az önmegtartóztatás alá tartozik, az asztal melletti mértékletesség, és annak az élvezetében, mit a világ gyönyöröknek hív. (...)
A szabályok, ismétlem, kevesek. Hármat már tisztán részleteztünk; nevezetesen az önmegtartóztatást: az étkezés jó időzítése, és az élvezetek visszafogott üldözése, hogy az éjféli bálozás, összejövetelek és színházak nem túl gyakoriak. A következő részlet a kíméletes és napi mozgás a friss levegőn. Ez majdnem mindig megteremthető, vagy lóháton vagy gyalog, jó időben; s mikor ez nem lehetséges, akkor kocsiban. (...)
Tisztaság, a következő előírásom (ami, mint a többi, alkalmazható minden korban) a legerősebb hatásfokú. A végtagok megtartják rugalmasságukat; a bőr a puhaságát; az orca a ragyogását; a szemek az fényüket; a fogak a tisztaságukat; és a legszebb életerő alapszabályát. A langymeleg fürdők gyakori használata nem jobban hálás az érzékeknek, mint üdvösebb az egészségnek és szépségnek. (...) Minden nemes úr és úriember házában, minden nemzetben a Nap alatt, kivéve Britanniában, található egy eme a tisztaság és kényelem zseniális barátjából (itt a nagy márvány fürdőkádakra célzott a szerző).
Az az általános, hogy az angol hölgyek nemtörődömök, minden egy kézmosónyi tálnál nagyobb kád használatára. Ez annál különösebb számomra, mikor fontolóra veszem az időjárás változékonyságát, és megértem az összhangzó változtatásokat az emberek testi érzékeiben. Ezen körülmény sokkal szükségszerűbbé teszi a fürdőzést Angliában, mint bárhol máshol; mert ez az a klíma, mi leginkább kitett hirtelen melegnek és hidegnek, esőnek és ködnek, a langymeleg elmerülés az egyetlen fenséges orvoslás a szokásos kórokozó hatásuk ellen. Sőt, annyira le vagyok nyűgözve uralmuk következményeivel, hogy erősen ajánlom minden hölgynek, hogy a fürdőkád oly kötelező cikk legyen az otthonukban, mint a tükör.
Korcsoport és alkat szerinti öltözködésről
A természet harmóniát tar fenn a női test és évei között, ildomos, hogy következetesen anyaga és divatja kiterjedjen öltözékére. Fiatalon öregesen öltözködni, oly rossz ízlésű példa, mit aligha látunk. De az idő hatással van a fiatalság lenge ruháira, az áttetsző drapery of Cos és a leányos játékosság, épp oly gyakori, mint nevetséges anakronizmus. A szűzies, menyasszonyi szépség, midőn ízléssel rendbe szedi magát, engedelmeskedik művének a végéhez - azaz fokozza bájait valamely arra érdemes szerető, vagy testi-lelki férje előtt. Ez megengedett. De, midőn a ráncos szépség, a deres fejű matróna hódításra igyekszik felfegyverezni magát, hogy oly érzéseket keltsen, mit orcájuk virágával eltűnve, rúzsuk sose tudna kelteni; akkor, képtelenek vagyunk, csak kigúnyolni ostobaságukat, vagy sajnálkozva azt tanácsolni, hogy inkább keressenek kellemet és szellemi méltóságot, ahogy Madame de Sevigné, mint Ninon de l'Enclos erkölcstelen kéjességét. (...)
Az élet évszakait ugyanúgy kéne rendezni, mint az évekét. Az ifjúság tavaszán, midőn minden kellemes és vidám, akkor úgy, ahogy a világos zöld, üdeségtől ragyogva beborítja a földet; ezért, könnyű és áttetsző öltözékek, gyöngéd színekben ékítse a fiatal szépségek testét. (...) A délelőtti köntösének takarnia kell a karokat és a keblet, sőt, a nyakat is. (...) Ez az egyszerű viselet meghagyja a szépség uralmát: semmi cicoma, semmi nehézkes ékítés, mi elhalmozná az alakot, betekerné a körvonalakat és megzavarná a figyelmet. Minden könnyű, enyhe és elegáns. (...) Nyárestélyi öltözéke még áttetszőbb anyagú legyen; de szintúgy meg kell őriznie ugyan azt az egyszerűséget, habár kecsesen szétágazó redői úgy hullhatnak, mint Júnó köntöséé, ráncok csoportjaiban lépéseinél. Ahol is érintkeznek a hófehér topánnal, és még annál is makulátlanabb lábbal. Eme ruhában karjai, nyakának és keblének egy része kendőzetlenül maradhat: de csak részben. Az anyai illendőségnek a szűziesség határát ott kell meghúznia, ahol a szemérem megálljt parancsol.
Hol szépség van, ott az ékítmények feleslegesek; és ahol nincs, ott hasztalanok - de míg az ékkövek és virágok bájosak önmagukban, mikor ízlésesen elhelyezik annál inkább; egy gyönyörű fiatal nő, amennyiben birodalmát megosztja az ékszerésszel és virágkötővel, talán, nem esetlenül, feldíszítheti nyakát, karjait és fejét, gyöngysorral és virágfüzérrel. Az ifjú nőknek, légies alkatúaknak és szép orcájúaknak, vissza kéne utasítaniuk a drágakövek használatát, mivel túl nehéz alakjukhoz. Az ő ékítményüknek aligha kéne túllépnie a természetes vagy készített virágok legfinomabb nemét. (...) Öltözékeik színe, mikor nem fehér, a zöld, sárga, rózsaszín, kék és lila leggyöngédebb árnyalatai legyenek. (...) Köntöseik mindig legyenek hosszúak és leomlóak, és jóval tágabb redőzetűek, mint víg húgaiké. Anyaguk is legyen sűrűbb, és komolyabb színezetű. A fehér minden jellemhez illik; nem kevésbé Júnóhoz, mint Vénuszhoz; de mikor színest viselnek, a fenséges modorú hölgynek azt ajánlom, hogy a sárga, lila, skarlát, fekete és szürke teltebb árnyalatait válassza. Nyáron ruhájának szövete a cambricok, muszlinok, taftok; télen szaténok, bársonyok, selyempuplinok, stb. Ékítménye legyen arany, ezüst hímzés drágakövekkel, szalaggal és ékszeres diadémmal, hullámzó tollakkal.
A fenségesebb alkatúak és a kevésbé kecsesek téli öltözéke, majdnem megegyező anyagú legyen, csupán azzal a különbséggel, hogy készítésekor kiterjedt és bő redőzetekkel. Szaténok, genovai bársony, indiai selymek és kasmír, mind elrendezhető egy jól álló öltözékké a vékony termetűnek, és a jóval inkább en bon point-nak is. (...)
Ahogy visszafogott és szelíd divatú ruhát ajánlok az egyszerű nőnek, szintúgy, ahogy nemem bájossága fokozatosan halad a völgyébe, tanácsolom a komolyabb megjelenést és a kevésbé élénk légkört. A jókedv jól áll az élet minden szakához, de a játékosság egyedül csakis a fiatalsághoz tartozik; és midőn delelőre vagy nyugvásra intik napjaink, az mindig nehéz és nem oda illő. (...) Ebben az időszakban félreteszi az ifjúság virágait, és rendbe szedi magát a józanság fenségességével, vagy az egyszerű ragyogás nagyságával. (...) Harminctól ötven évesig a legmegbecsülendőbben megőrizheti helyét a matrónás kiválóság trónján. De abban a korban, mikor már meghaladta a fél évszázadot, akkor az illik hozzá, hogy elhajítsa a "fátylat s a hajsütő vasat, az ezüst s az arany ékítményeket"; és elegánsan tudomásul vegye beléptét az évek völgyébe, szürke köntösbe burkolja magát és kecsesen haladjon lefelé, míg átlépi a legutolsó mezsgyéjét a halhatatlanság házába. (...)
Társadalmi csoportok viselkedéséről
Ahogy létezik egyféle arány, hogy hogyan alkalmazzuk életünk különböző szakaszaihoz öltözékünket, és alkatunk sajátosságaihoz, szintúgy létezik a szükségszerűsége, hogy megfeleljen társadalomban elfoglalt helyünkkel. (...)
Egy kereskedő felesége most épp oly káprázatosan van felszerelkezve, mint egy grófnő; és a cseléd oly tarkán, mint asszonya. Nem azon kereskedőinkről beszélek, kik, mint a Medici család Firenzéjében hercegek vagyonával rendelkeztek, és ebből fakadóan fel tudták ékíteni életük szép párját, azon országok gazdag termékeivel melyeket meglátogattak; hanem kiskereskedőinket, vászon kereskedőinket, szabóinkat,stb. bírálom, kik nem elégednek meg arany és ezüst csecsebecsékkel, asszonyaikat ékszerekkel cicomázzák! Nem csoda, hogy ezen férfiak tisztességtelen haszonnal terhelik lelküket, vagy fizetésképtelenként vagy öngyilkosként jelennek meg a lapokban utoljára. (...)
Ama divat, hogy minden rangú fiatal hölgyet egyformán tanítanak, az az oka, hogy minden rangú nő egyformán igyekszik öltözködni. Ha a kovács leányát énekelni, táncolni tanítják és megjátszani magát, mint egy uradalom örökösét, akkor nem szabad meglepődnünk, hogy szintúgy versenyre kél riválisának ékítményeivel. (...)
Ha a köznép leányait a hódolatra méltó háztartásbeli feladatok szerint nevelnék föl; ha megtanulnák a házvezetést, hogy hogyan gazdálkodjanak és teremtsenek kényelmet a legkisebb kiadásokkal apjuk szerény, de vendégszerető asztalánál; akkor nem is kéne hallanunk tánc mesterekről és zene mesterekről, francia és olasz mesterekről; ezekre idejük se lenne. Nem kéne cifra öltözékeket látnunk, és csillogó zsuzsukat a kocsmapulton lógva, vagy a vasárnapi misén ragyogva; - nem hallanánk csábításokról, vagy bukásokról; eme fiatal nők megjelenése nem vonzaná a hízelgőket; és egyszerű szívük nem ismerné a fényűzés és hívságok vágyát.
Egyetemes kiválóságunk korszakában, a ruhaneműek oly jelentéktelen áron beszerezhetőek, hogy meg se kell becsülni, vagy pedig egy fél vagyon hatalmas összegéért. A vidéki lány meg tudja venni a csinos muszlin ruhát tíz shillingért; míg ugyan abból az anyagból készült köntöst, de jobb minőségben, még egy előkelő hölgy is több guinea-ért tud beszerezni. Az ezüsttel vagy arannyal szőtt indiai muszlin majdnem annyira költséges, mint őseink tekintélyes brokátjai, de múlhatatlanul elegánsabb is. (...)
Tehát úgy tekintünk társadalmunkra, mint egy nagy gépezetre, melyben mindenkinek meg van a hozzá legjobban illő helye; vagy pedig, hogy egy jóval közönségesebb képet használjak, mint egy mérhetetlen dráma, melyben mindenkinek meg van a kijelölt helye, a képességeinek a legmegfelelőbben. (...)
A feljebbvalókkal szembeni viselkedésnek mindig hordoznia kell egyféle szertartásosságot, melyet rangjuk megkövetel. Semmi bizalmas érintkezés velük, semmi barátkozás és vonzalom feléjük, sohasem kellene elfelednünk azt a bizonyos tiszteletet, melyet helyzetük megkíván. Ennélfogva, a közönséges úrinő ki jogot követel magának ugyan arra a mély tiszteletre, mivel egy minőségi hölgynek adóznak, vagy megtagadja a jogos elsőbbségi tiszteletadást, minden szempontból, ama hölgynek, épp oly képtelen, mint szemtelen volna. Mégis látjuk; és csupán a magasabb körök nevetségét nyeri hiú nagyravágyásával.
Ugyan ezen szabály szerint, minden rangbéli nőnek az illő udvariassággal kell meghajolnia a felette állóknak, ama helyes fokozatokban, ahol a nemesség mércéjén helyt foglalnak. E témakör udvari szabályai érthetőek, és mintegy útmutatásul fiatal olvasóimnak, kiket még nem okítottak ki megfelelően, én most a következőekben megadom ama női rangsorolást, mely elsőbbségi jogot biztosít nekik öröklés, vagy egyéb érdemek szerint. A legmagasabb ranggal kezdem, mivel hogy ez volna az, mely minden nyilvános felvonulásban vagy zárt összejöveteleken, jogot formál elsőnek felállni vagy eljárni.
A jó neveltetés kiteljesedése, hogy tudjuk hol a helyünk, hogy tudomásul vesszük többek közt; és, hogy kecsesen az annak megfelelő helyre álljunk. Míg az úrinő hajlamos a női rangsoron előmozdulni, a tiszteletet parancsoló előléptetési szabály kellemes kapcsot képez a társadalmi láncban; de ha hadakozva kerül előre, jobbra és balra is taszítva egyeseket; felsőbbrendűségi mohóságában eltiporja a vele egyenlőeket és felette lévőket; menekülünk a hárpiától, és alkalmatlannak ítéljük barátságra minden, bármely minőségi rangú nővel. (...)
Alsóruhákról és fűzőkről
A finom alak vagy siralmas soványságnak, vagy pedig idomtalan hájasságnak ad helyet. Az egykori szép bőr felvesz egy halovány ridegséget, vagy puffadt vörhenyességet, mit hiú birtokosa még mindig az egészség és fiatalság rózsáinak vél. Hogy helyrehozza eme pusztítást, jön a kitömés segélye, hogy ott formázzon, ahol semmi sincs; a hosszú fűző, hogy formába öntse a test káoszát; és minden árnyalatú festékek, hogy orvosolja az arcszín zavarosságát. De eme próbálkozások hasztalanok. (...)
Noha a jó ízlés és szintúgy a divat határozzák meg, hogy egy arányos termetnek a szép körvonala lesz látható egy jól szabott ruhának a kontúrjában, ama ruha rétegeinek kevésnek és egyszerűnek kell lenniük. De, habár az abroncs és tűzött alsószoknya (itt a steppelt, vagy matelassée alsószoknyákra gondolt a szerző) többé már nem megtűrtek, hogy förtelmes érthetetlenséggel eltakarják a természet egyik legkellemesebb művét, mégsem szabad minden középszerű fedréteget száműzni. Szemérem az egyik oldalról és egészség a másikról, még mindig fenntartják a "rétegre réteget" törvényét.
Néhányan a szépeink közül úgy jelennek meg, nyáron és télen is, hogy a naptól és fagytól nincs semmi más védelmük, mint egyetlen muszlin vagy selyem öltözékük az ingük fölött - ha egyáltalán azt viselik! - de ez gyakran kétséges. Ennek a divatnak az ízléstelenségét nem is kéne felhozni; és mégis, minő szégyen! Általánosságban követik. (...)
A nappali inget (mostanság túl gyakran száműzetve) a legszemérmesebb szépségnek is oly szentnek kéne tartania, mint a szűzies menyasszonyi fátylat. Egy divatnak sem lenne szabad megfosztania eme illő fedrétegtől őt; röviden, egy nőnek a kifinomultságának a jelének kéne vennie, mintegy erény zálognak mely megóvja az elvetemült tekintetektől. Vannak olyan esetek, melyek előfordulhatnak, melyekben eme illő ruha hiánya oly szégyennek tenné ki, amit sohase felejtene el se ő, se mások. Gondoljunk csak az "ár, tűz és vész" baleseteire; és ígérem, hogy soha többé nem teszi ki magát ilyen nőietlen látványnak.
Eme mellőzhetetlen öltözet még egyszer ősi használatának megfelelően alkalmaztatik, addig a következőben beszéljünk a vállfűzőről, vagy fűzőkről. Könnyűnek és hajlékonynak kell lenniük, az alakhoz idomulva, miközben meg is támogatják azt. Meleg időben, szép olvasónőmnek az öltözéke alatt csak egy inget, és könnyű pamut alsószoknyát kéne viselnie; e pár ruhanemű elégséges, hogy az illendőség lágy vonalát kölcsönözze az alak határozott körvonalának. (...)
Tavasz és ősz hűvösebb légében, a pamut alsószoknyát finom flanelra kell cserélni; és a téli évszak ridegségében egy másik réteget kell hozzá adni, mely a külső ruhaneműknek melegséget nyújt, eredeti anyagukban: például szaténokkal, bársonyokkal és gazdag szövetekkel helyettesítjük a nyár könnyebb szöveteit. És ezek mellett a szőrme használata nem csupán üdvös, hanem csodálatos és kifinomult tartozéka a ruhának. (...)
A kebel, melyet a természet tökéletes arányossággal alkotott, csodálatos illesztékei az alak azon részének, mellyel csatlakozik, oly alakúvá alakították és helyre ültették át, mely megfosztja eredeti szépségétől és a test összhangjától. Ezen szörnyű átalakulás az újonnan feltalált vállfűzők és fűzők által vált lehetővé, oly szokatlan szerkezet és szövet erejével viselőjének alakját olyan idomba kényszerítik, amilyenbe a művész akarja.
A tervező hitvány ízlése és a nők nagy többségének ostoba beleegyezése hozta egyféle divatba eme szörnyűséges eltorzítást; és ahogy következményét láthatjuk, tíz nőből nyolc, csípejét csak egy kissé nagyobbra szorítja dereka átmérőjénél; és a keblek állig felpolcolva, egyféle húspolcot alkotva, undorító a szemlélőnek, és minden bizonnyal a legvesződségesebb az elviselőjének. (...)
E felfegyverzett phalanx vezérét általában hosszú vállfűzőnek hívják. És a kihirdetése a női világba majdnem dobokkal és trombitákkal tétetett, majdnem ily ékesszólóan eljuttatva a hirdetéseikben, hanem nem kevésbé figyelemre méltóbb mulatságos befektetéssel eme furcsa előadás olvasóinak. Például, "L.P. asszony és kisasszonyok akaratából, és otthonukban készítve, stb.stb." itt következik egy felsorolás a tökéletesített hosszú vállfűzőikről, terhes fűzőikről, elválasztókról, stb. Óh! Női szemérem, hogy irul-pirul midőn meglátja eme személyes szemérmes kiegészítőit ily kendőzetlenül! Mikor először megláttam eme szópárosításokat, elfogott az őszinte iszonyat, mit minden finom nőnek éreznie kéne személyes cikkeinek és állapotának láttán, mit a szemérem elrejtésre kötelez, ily módon az ellenkező nem képzeletébe vonszolva azt. A szeplőtlen undorral vegyest elítéléssel olvassa, az erkölcstelen gúnyos mosollyal. (...)
De még mielőtt tovább folytatnám észrevételeimet a hosszú vállfűzőkről (a többi főkolomposával együtt), megmentem alkotóik célkitűzését attól, hogy helytelen gondolatokat ébresszenek hirdetésük szókincséből, úgy, hogy elmagyarázom eme találmányok javallott használatát, a megnevezett terhes fűzőnek és elválasztónak.
Arcfestékekről és piperéről
A kellemes arcszín megőrzése (ami mindig is az egészséget feltételezi) nem éppen a legjelentéktelenebb külső báj. (...) Még a szembeszéd is elveszti fele ékesszólását, amennyiben egy semmitmondó orca homályából beszél. (...)
A lehetetlenséggel határos szemszínünk megváltoztatása, orr formánk átalakítása, vagy ajkunk kanyarulatáé; de, habár a menny oly arcszínt adatott nekünk, mi a mező virágaival verseng, hatalmunkban áll hanyagságunk végett szürkévé, féktelenség által durvává, és kicsapongástól sápadttá tenni. Ily mértéktelenségeket ezért kerülni kell; mivel, habár lehet valami a sápatag orcában, mi érdeklődést kelt, mégis, egy bizonyos egészséges megjelenés nélkül, sohasem tesz kellemes benyomást. A finom, tiszta bőr bizonyítéka a benne rejlő három csodálatos szépség bájaknak; egészségesség, ápoltság és vidámság. Minden szépségnek kutatnia kéne, hogy hogyan tartsa fenn eme bizonyítékokat, nem csak a test egészségéért, hanem a szelleméért is. (...)
A szokásos mosakodáshoz, este és reggel, mi sem finomabb lágyítószer az arc durvaságára vagy betegségeire, mint a francia brandy vagy pálinkás mosóvíz, és rózsavíz; a pálinka csupán az elegy harmada legyen. (...)
Amennyire a szép arcszín híve vagyok, már észre vehették, hogy csakis az igazinak s nem a hamisnak. Érvelésem alapja, a bőr kifejező ereje, teljesen elvészne, ha eltűrném azt a képzelt, azt a holt szépséget, mi fehér festékekből és fényesítésekből áll. Először is, minden ilyen alkalmazás olyan, mint maszk a bőrön, sohasem lehet, csak távolról nézve ámítása a józan ítélőképességnek. (...) A fehér festék ezért hatástalan és veszélyes gyakorlat. A tervezett vég nem elnyert; és mivel méreg rejlik minden rétege alatt, a szervezet vészjósló mértékben hanyatlik, míg a feltételezett báj növekszik.
Mit a fehér festés ellen mondtam, nem vonatkozik ugyan oly erővel a vörös használatára. Az egyszerű rúzsozás az arc három pontján, az egész nyakon és karokon, meghagyja természetes árnyalásukat. (...) Emellett, míg minden fehér festék egészség károsító (alkalmasint bénulási hajlammal és korai halállal), vannak olyan vörös festékek, mik tökéletes biztonsággal használhatóak. (...)
De, míg az alkalomszerű rúzs használatot eltűrjük, mégis, szép barátnéim meg kell érteniük, hogy csupán megtűrjük. Értelemnek kell felügyelnie a használatát, hogy az orcán lévő festésnek mindig haloványabbnak kell lennie, mint amit a természet palettája ráfestene. Egy erőteljesen kirúzsozott nő az egyik legundorítóbb valami a szemnek. A mértéktelenül piros arc minden jellegnek nyerseséget kölcsönöz, és egy általános vadságot az arckifejezésnek, ami a divatos elegáns hölgyet közönséges satrafává változtatja.
Sokféleképpen lehet a rúzst használni. A francia nők, általában, és azok kik utánozzák őket, az arcon oldalvást lentről felfelé a szemig kenik fel, addig míg az alsó szempilláig érnek, és elmaszatolják az egész halántékra. Ez egy borzalmas alkalmazás. Nyilvánvaló, hogy szépség helyett rútságot eredményez, és ahogy korábban mondtam, még a legnemesebb kinézetű szépséget is vad Medúzává változtatja. (...)
Kihúzni a szemöldököt, befesteni, stb. az önbecsapás szándékának túl ügyetlen fortélya, mert minden más érzés, amit a szemlélődőben akarunk kelteni, mint lenézést a rossz ízlés iránt és a makacs vakság, mi csupán egy pillanat erejéig ítéli elfogadhatónak. (...)
A természet, majdnem minden esetben, legjobb vezérünk. Ennélfogva saját hajunk természetes színe általánosságban sokkal jobban összeegyeztethető arcszínünkkel, mint egy ellentétes színű parókával. Valami lehet szép önmagában, mi bizonyos társításokkal borzalmas lesz. Például, egy arany fürtű paróka egy barna nő fején, mindkettőt nevetségessé teszi. Ugyan ezen szabály szerint minden rendkívüli ügyeskedés a szájjal és szemmel, vagy a fej ingatásával, képtelenek és a szépség pusztítói. A természet munkájába vetett hibák. (...)
Zárszó
Megjegyzések
Megjegyzés küldése