Múltidéző portré - Péter Ilona

Hogy ki is vagyok én?

A színfalak mögött megbúvó, sürgő-forgó tornádó.

De nézzünk egy kicsit régebbire.

Miből lesz a cserebogár.... Elég vicces kép, tegnap találtam a gépen.

De talány ennyire mégsem kellene visszamenni. ;)

Természetesen a való életem ennyire nem izgalmas, mint a Múltidéző Találkozók. 

Civil életemben suliba bajárok, ahol mindenki Cilinek szólít (amit természetesen imádok). A Tan Kapuja Buddhista képző főiskolán vagyok japán szakirányos hallgató, és hogy végképp ne legyen egy csepp szabadidőm, hétvégente a Samsung Electronics Magyar Zrt-nél dolgozom... Aprócska szabadidőmben az álmaimat kezdem el megvalósítani. \o/

Egy idétlen gimis ballagós kép. Ahol természetesen nagyobb a virághalmaz, mint én.

Nagyon szeretek olvasni, főleg romantikus történeteket és fantasy-kat. Valahogy ezek azokat a könyvek, melyek fogják magukat, átölelnek és a karomnál fogva egy olyan világba röpítenek, melyet nélkülük sosem ismerhetnék meg. Pont ezért szeretek álmodni is, éjszaka.

  A legfontosabb dolog számomra a szeretett, mert ha csak arra gondolok, hogy pénzt bármikor tudok magamnak keresni, de egymagam által szeretni magam épp annyira lehet felemelő, mint sündisznót párnának használni. Ezért számomra a családom és a barátaim a mindennapi adrenalinom. Ha csak arra gondolok, hogy este vagy másnap tudok velük beszélni, már is úgy érzem magam, mint a Bruce Willis valamelyik akciófilmjében, vagyis legyőzhetetlennek.

  Talán a legfurcsább az lehet az embereknek, hogy huszonéves fejjel is olyan kíváncsi vagyok, mint egy gyerek. A mai napig mindig minden érdekel, hogy, miért, mikor, meddig és a többi kérdésemre megkapjam a választ.

Ha tehetem elutazom.  Nem kell nagy dolgokra gondolni. Ha útba esik egy kis település ahova elmehetek azt is épp olyan izgatottan látogatom meg, mint ha Párizsba mennék... 

Egyszerűen csak szeretek élni....

Nálam honnan jött az egész Múltidézés?

A legelső kósza gondolat, talán nyolcadikos koromban hagyta el a fejemet. Hazafele tartottam, szép késő tavaszi meleg idő volt. Már a kapunkál jártam, mikor egy kép villant a fejembe: amint egy régi viktoriánus ruhában, napernyővel a kezemben sétáltam. Azt hiszem itt pecsételődött meg a sorsom... Na meg ott, hogy Sisivel találkoztam. :)

   Így hát, mikor Sisi nálam keresett segítséget, zseniális ötlete megvalósításához, táptalajra talált. Valami olyat  formált meg, amit én legmerészebb álmaimban sem hittem volna. 

"Ilyet mi? Te jó ég! De benne vagyok." - gondoltam magamban.

   Elsőnek, csak mint a gyerek a medencével, a kis lábamat mártottam bele a vízbe. Majd a vízválasztó, az első saját ruha volt, melyet a Füredi Reformkori bálon avathattam fel. Ez valami olyan leírhatatlan lavinát indított el bennem, hogy úgy éreztem nincs megállás. Fejest ugrottam a medencébe, holott az úszással még voltak bajok. :D Azt a ruhát én akkor kb 7.000Ft-ból csináltam meg. Mindent saját kezűleg és/vagy géppel csináltunk Anyuval. Természetesen inspirációval szolgált Sisi.

Reformkori bálon Vincent-tel a képen

  Szép lassan megismertem jobban egy másik zseniális múltidéző tehetséget: Ankith-ot. Bár nekem ő mindig Banyus lesz. A szívembe így lopta be magát. :) Ha arról volt szó, hogy valami ötlet kell Ő rá mindig lehetett számítani. Az agya, mintha egy ötletbazár lenne. Hát így hozott össze minket még jobban a Múltidéző.

A kimonós hölgyek

  Amit én igazán szeretek ebben az egészben, bár lehet ettől tűnhetünk komolytalanoknak. De valahogy én a találkozók vicces pillanataira emlékszem vissza a legszívesebben. Miért? Talán, mert ilyenkor vagyunk a legönfeledtebbek. 

Abszolult  spontaneitás, mikor is a 2013-as Nemzeti Vágtán Moniee és én elkezdtük táncolni. Ha nagyon művész akarnék lenni, azt mondanám, hogy igen!!! Tessék megnézni Moniee sugárzó arcát. Hát ezért szeretem én az őrültségeket a találkozókon. :D

  Bár a találkozók mögötti lázas készülődés is a kedvenc programjaim közé tartozik. Szeretem kikérni a többiek véleményét, majd megszervezni egy adott összejövetelt. Mint megannyi kis csilingelő csengők olyanok, az ilyenkor előtörő kreatív gondolatok. 

Egy jól elkapott csoport kép a 2010-es Empire Pikniken

A híres csoport képek, melyek egy találkozóról sem maradhatnak el, itt a 2012-.es Nosztalgia Villamosozáson voltunk

  Ha blogolásról van szó mindig is a régi épületek, építmények és bármi olyan, ami régi, de megfogható érdekelt. Legszívesebben ezekről írok. Nem tudom miért. Valahogy az a tény, hogy kutathatok a Keleti PU után, vagy a Párizsi Udvart körbejárhatom, izgalommal tölt el. Izgalmas, mert olyan helyekről és dolgokról írok, melyeket az emberek 100 vagy több éve használnak. Olyan emberek éltek ott, vagy volt életük része, Kikről mi,.. mi csak könyvekből olvashatunk... Ez egyszerűen leírhatatlan, ez a megfogható, tapintható múlt. Mellyel mi is közelebb kerülhetünk eme letűnt és nagyszerű világhoz, melyet úgy hívunk A Múlt....

Találjátok ki, hogy hol készült a kép?