Van-e értelme a "múltban élni"?

Kritika és ajánló Woody Allen Éjfélkor Párizsban című filmjéhez

Amikor először mutatták be 2011-ben az Éjfélkor Párizsban trailerét, akkor ez a mozi egyszerűen csak egy szokásos Woody Allen filmnek tűnt, ahol a főszereplő bajlódik azzal a gondolattal - konkrétan szenved -, hogy hozzámenjen-e a menyasszonyában, amikor párizsi vakációra mennek, és hát éppen nem tökéletes köztük az összhang, mert a menyasszony egy hisztérika, féltékenykedő, vőlegényét lekicsinylő nőszemély, akit egy átlagos tűrőképességű férfi pár hétnél tovább nem nagyon viselne el egy párkapcsolatban. Azt hittem, a trailer alapján, hogy az Éjfélkor Párizsban csak ennyiről szól, emiatt pedig nem rohantam bizony a moziba.

Aztán leadták ezt a filmet a tévében is, és akkor jött a döbbenet, amikor a tévéújságban a következő sztori állt:  "a történetben a fordulatot az hozza, amikor Gil" - azaz a főhős - "felfedezi, hogy pontban éjfélkor Párizs egy bizonyos pontján egy autómatuzsálem áll meg mellette és észrevétlenül időutazásban vesz részt, ami visszaröpíti az általa kedvelt 1920-as évek Párizsába". Woody Allen és az időutazás? No, ez a kettős így már kezd érdekes lenni.

Woody Allentől máskor sem állt távol az, hogy más korokhoz nyúljon, de magával a korokkal - és mondjuk ki ezt a csúnya szót az "anakonizmussal", korszerűtlenséggel való foglalkozáshoz úgy tűnik, már csak bölcs fejjel állt neki. Ami így nagyon nem rossz, mert olyan létboncolgató gondolatok jönnek át ebből a filmből olyan játszi iróniával és mindenféle felesleges pátosz és giccs nélkül, hogy azt tényleg kell egy öreg Woody Allen, aki szintézisben tudja látni a XX. századot és úgy általában véve a történelmi korokat.

A Port.hu-n olvasni egy olyan kommentet, miszerint a film átlagos műveltségű nézőknek unalmas lehet. Megnyugtatok mindenkit, ez nincs így. Azt hiszem, hogy a tanítási reformok után is azért a középiskolákban valamilyen szinten szó van Hemingwayről, Salvador Dalíról, Picassóról és Toulouse-Lautrecről. Aki nem hallott volna róluk - ne haragudjon meg senki - de szerintem gondolja végig, hogy kiérdemelte-e bármilyen szinten az érettségijét, és valóban rendelkezik-e azzal a tudásmennyiséggel, amit napjainkban átlagos műveltség alatt értünk.
Ne aggódjunk, nem feltétlenül kell érteni minden finomságot, a legnagyobb poénok valójában a közismertebb művészekkel süttetnek el. A film ezenkívül felfedezést is nyújt például, hogy ha valakiről nem hallottunk még. Humorával inspirál ahelyett, hogy elrettentene. Kellemesen sugallja, hogy olvassunk egy kicsit Matisseról, Modiglianiról, Buñuelről, Gertrude Steinről, ha nem tudnánk kik voltak ők.

Salvador Dalí és nézete a témában
- a történelem több korszakában való szellemi lét a szürrealizmusban teljesen hétköznapi jelenség

A film alapproblémája időutazás szempontjából három korszakra összpontosul. Ez a jelenkor, a húszas évek és a boldog békeidők, azaz az a századfordulós (1890-1914) időszak, amit a franciák csak Belle Époque névvel illetnek. Ez az az a három korszak, amelyben Gil megjelenik az éjfélkor közlekedő különleges időutazó kocsik segítségével. Gil nagyon szeret a húszas években lenni, számára az az aranykor, ezért is szökik el éjfélkor minden nap, ahol aztán mindenféle bonyodalmakba keveredik. Megismerkedik egy nővel is, Adrianával, akiről kiderül, hogy inkább a századfordulón élne, mert ő azt tekinti a hőn áhított történelmi időszaknak. Ebből a történetfolyamból az filozófiai kérdés boncolódik ki, hogy sok embernek - főleg művésznek - van egy úgynevezett aranykora - az impresszionistáknak például a reneszánsz, a reneszánszéknak az ókor -, és érdemes-e a "múltban élni" metaforikus szinten, vagy pedig mondjunk le illúzióinkról, és fogadjuk el jelenünket úgy ahogy van.

Nagyon kemény kérdések mondatok húzódnak meg a háttérben és hangzanak el, amelyeket érdemes átgondolni, főleg nekünk múltidézőknek. Nekünk mi az aranykorunk? Milyen szinten mennénk vissza oda lelkileg? Miért tennénk ezt? Van-e értelme? Mi inspirál minket a "múltidézésre"? Nem érdemesebb-e a jelent elfogadni? Ha igen, akkor hogyan fogadhatnánk-e el a jelent?

A kedvenc tanácsom, amit Woody Allen ad Gertrude Stein szájából hangzik el. Gertrude szerint a művész lemond illúzióiról, ebből az következi, hogy önmagát, ahogy a történelmi korokat szintézisben, egységben és önbizalommal képes látni a saját jelenében. Ami pedig tényleg nagyon szép és megfogadni való: "a művésznek az a feladata, hogy gyógyírt, megoldást keressen a létezés értelmetlenségére". Ha belegondolunk abba, ha majd azon túl, hogy meghalunk, eltűnik vagy átalakul az emberiség, négymilliárd év múlva elnyeli vörös óriásként a Nap a Földet, a Tejút összeütközik az Androméda galaxissal, majd talán végül a termodinamika második főtételére alapozva elcsendesíti az egész Univerzumot a hőhalál; bizony be kell látnunk: Gertrude Steinnek nagyon is igaza van.

A mély tartalmon túl betekintést kapunk természetesen Párizs szépségeibe, így akik a francia fővárosba készülnének turistaként azoknak is érdemes megnézniük Woody Allen alkotását. Nem tudom, melyik kritikus hogy van vele, de nekem Owen Wilson alakítása nagyon szimpatikus volt, ahogy az Adriana Cotillardot játszó Marion Cotillard is (lásd még. Piaf, a legújabb Batman film). Azt nem tudtam eldönteni, hogy Rachel McAdams - akit egyébként kiváló Irene Adlerként ismertem meg - direkt próbált-e jelentéktelen, flancoló és hepciáskodó menyasszony lenni vagy nála ez alapállapot, de inkább az előbbire szavaznék, és akkor ő is kiválóan adta át a figurát. (Egyébként ő már egy másik időutazós filmből is ismert Az időutazó feleségéből.) Woody Allen elnyerte az Éjfélkor Párizsbannal a legjobb forgatókönyvért járó Oscart, de ahogy azt mindig is teszi, idén sem volt hajlandó megjelenni a képmutató díjátadón. A kosztümök nagyon jól megtervezettek, úgy ahogy a hátterek, az egyes művészfigurák is.

Legutoljára pedig legyen szó a zenéről, amely száz százalékban visszaadja a korszellemet. A történetből különösen kiemelkedik Cole Porter, és az ő Let's Do It dala, amely végül a főszereplőt elvezeti a nagy kérdés megoldásához. Poént nem lövök le, de a Cole Porter lemezeknek bizony van köze a végkifejlethez, amellyel talán a főhősünk megoldást talál a létezés értelmetlenségére:

Éjfélkor Párizsban (IMDb)
Éjfélkor Párizsban (PORT.hu)