Gödöllői kirándulás




















Ami késik nem múlik, végül sikeresen megtartottuk a kirándulást. Bár nagyon szeretjük a kastélyt, de valamiért a kastélyban dolgozók kevéssé lelkesedtek értünk, amit nem nagyon értettünk, hiszen abszolút korabeli ruhákban jelentünk meg.

Mindenesetre egyet biztosan tudunk, hogy még menni fogunk!
A séta a parkban, a kastély és a kicsit lejjebb lévő felújított királyi váró nagyon hangulatos volt, olykor el is felejtettük, hogy itt vagyunk a 21. században.

Megjegyzések

  1. Ez fura, pedig éppen, hogy oda illőek voltatok. Nem értem néha a múzeumőröket. :S

    VálaszTörlés
  2. Ugye írtok Sisi majd a szombatról? Már nagyon várom, mert kíváncsi vagyok, hogy mi volt az Andrássyn. Elnézést, hogy nem mentünk, csak elaludtam a 10 órási vonatot, mert még este is dolgoztam, aztán így csak 14:30 értünk föl. Eredetileg akartunk menni az Andrássyra, meg a várba, csak aztán így jöttünk ki főleg BKV jegyileg, és hát jól elment az idő csokizással. Láttuk a Gombóc Artúrt. :) Remélem, Ti meg megtaláltátok azt a Sissy hajót.

    VálaszTörlés
  3. És itt is itt vagytok: http://tapetaragaszto.freeblog.hu/archives/2011/09/25/szavak_nelkul_a_szegenyseg_ellen/ :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések