Lajos a sugárfegyver

Kissé megkésve, de annál nagyobb szeretettel, még egy élmény beszámoló Vácról. :)

A reggel zökkenő mentesen indult leszámítva, hogy Peti fennhagyta a 11. emeleten a GPS-t és ezt a kocsiban vettük észre. Szóval Sisi már a parókáját tépte és kántálta folyamatosan: Nem fogunk odaérni, nem fogunk odaérni. Kezdtem magam úgy érezni, mintha egy Wuuduu szertartásba csöppentem volna. Végül megjött a névrokon Péter és elindultunk. Felvettük útközben Banyát. Úgy döntött inkább a "Peti-mobilt" választja a seprű helyett. Voala mar csak arra lettem figyelmes, hogy az autópályán száguldunk. Persze Sisi mama jóslata és wuuduu ráhatása miszerint késni fogunk nem jött be, ugyanis nem, hogy később, de még jóval hamarabb le is értünk mint gondoltuk.
Ezután lázasan jöhetett a ruhák, frizurák, csingi-lingik és egyéb Rokokós kellék felszerelése.
Jött a nagy pillanat, mikor is mindenkinél befigyelt a WTF fej, nem tudtuk hirtelen, hogy hova menjünk. Persze a kedves, aranyos rendőrbácsi, akit Lizzy volt olyan merész és megkérdezte, hasonló tudással rendelkezett e téren mint mi. De nem baj. Bekapcsoltuk a birka üzem módot és mentünk a többiek után. Voálá meg is érkeztünk a Kő kapuhoz.
Ott persze egyből betámadta egy fiatal TVs srác a két Rokokó Dámát.
Lás csodát a kínvallatás végére megjöttek a Sztimpank barátaink. :D Ha jól emlékszem, és jól tudtam Aliza beszámolójából kipuskázni, akkor jött Aliza és Pepe, Jusztina, Vincent, Réka, Gabriel, Dávid és végül, de nem utolsó sorban Liu. Immáron 10 milliódjára szeretnénk hálánkat kifejezni, hogy jöttetek. :D
Ezután jött a felvonulósdi. Sisi és Banya megöltek pár kék ruhás csini mazsorettes lányt, hogy a hintó beülhessenek. XD Na jó nem... :P Hihetetlen ez a Sisi, lefele jövet végig ezen hisztizett a kocsiban, hogy ő hintót akar, nem kocsit. Na megkapta! XD
A felvonulás fény pontja a pogácsa volt. Bocs, de én folyton csak a kajára gondolok. XD Rosszabb vagyok, mint egy fiú ^^"
A jelmezes felvonulás fergeteges volt. Ha nem hallottátok és láttátok illetve olvastátok volna, akkor szeretném mindenkinek boldogan bejelenteni, bajnokaink bűbájos neveit: Sisi és Banya. Igen. Hihhhetetlen, de igaz. :) Besöpörték ez első két helyezést. Ezek a Rokokó Dámák :D Bár a legédesebb az egészben az volt, ahogy Aliza a padra felállva ujjait keresztbe téve és összeszorítva, minden kinetikus erejét felhasználva, Lajost se sajnálva szurkolt a lányoknak a sikerért. Nekem nagyon megható volt. :) Ezt most halálosan komolyan mondom. :)
Időközben a kék szatyor mélyéről előkerültek a sütik. Sisi maffinal kedveskedett én a változatosság kedvéért megint kokuszgolyóval. ^^" Ígérem következőnek nem ezt viszek. XD
Ezután jött egy kis vásárló túra a Match. Volt ott Sisi, Vincent és az ubi hármasa. Új reklám szlogent találtunk ki, miszerint: Várásoljon ön is a Matchba, Madame Ponpadoure is ide jár!
De mivel mindenkiben tenget ez életerő ;) ezért fogtuk magunkat, nagy komolyan eljutottunk a színpadtól nem messze lévő székekig. :D Itt aztán megint elszabadultak a hangulatok. Bár Mama kissé hallgatag lett a végére. Vincet jó kedvében és nagy hangjában megint, nem kellett csalódnunk, Sisi perverz énje is előbújt no meg Jocó. :D Megtudtuk Rékáról, hogy tölcsérenként kettesével végtelen számban elbír fogyasztani fagyit egy nap és hogy Aliza sugár fegyverét Lajosnak hívják. Ezek után mindenki jól leéget azon a testrészén, amit a nyilvánosságnak mutogatott. ;)

Ha a váci találkozó hosszabb lett volna az én mesém is tovább tartott volna. :)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések